A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-19 / 3. szám
lödik a szó. A fájdalmas, a felejthetetlen, a kitörölhetetlen emlékekre. Hiszen Lengyelországban minden tizedik fa, minden második ház, minden ötödik ember odaveszett a háborúba. Minden családnak, minden embernek van kit gyászolnia. < Varsó. Rym Starego Miasta AUSCHWITZ Auschwitzban járva pedig az egész világ gyászol. A Krakkóhoz közeli kisvároskát már évtizedek óta a világ minden tájáról, az öt kontinens országaiból milliók és milliók keresik fel. Nem másért jönnek ide, mint azért, hogy átlépjenek az egykori náci haláltábor „Arbeit macht frei" — A munka szabaddá tesz — feliratú kapuja alatt, s lássák a világtörténelem legnagyobb szégyen-táborát. Virágot hozzanak, s lássák azt a helyet, ahol a hitleri tébolyda három év alatt 4 millió embert ölt meg a lehető legbrutálisabban. Európa huszonnyolc országából hoztak ide a halálvonatok ártatlanokat: férfiakat és nőket, gyermekeket és aggastyánokat. Itt és az ehhez hasonló táborokban akarták Hitler és fanatikus hívei kiirtani a lengyeleket és a zsidókat. Olyan „nagyüzem" folyt itt. A kemencékben ► naponta több ezer ember testét égették el Dupla szögesdrót kerítés vette körül az auschwitzi haláltábort Krakkó. Az egyetlen lengyel város, amely viszonylag épségben maradt * Gdanskot, a teljesen lerombolt várost, ► a régi mintára újraépítették és a zsidókat teljesen likvidálják, hogy koncentrációs táborokban égessék el a lakosságot, hogy deportálják a művészeket, írókat, hogy 14-től 60 éves korig kötelező munkaszolgálaton vegyenek részt, hogy kifosszák őket, elhurcolják hazájukból az ország nemzeti kincseit, hogy teljesen likvidáljanak egy népet, egy országot. Lázadtak. Szervezkedtek. Harcoltak. 1943 áprilisában kitört a híres varsói gettófelkelés, amelynek 60 ezer zsidó áldozata volt; 1944 augusztusában pedig a két hónapig tartó varsói felkelés, mely idő alatt a németek 180 ezer polgári lakost és 22 ezer felkelőt lőttek agyon. 1944 szeptemberében felszabadult a Visztula jobb parti városrésze, majd 1945. január 17-én egész Varsó. Az egész, teljesen romokban heverő Varsó. Itt sem maradt épen egyetlen ház sem. S itt is ugyanaz a munka várt a túlélőkre, mint Gdanskban: fölépíteni a régi pontos mását. Elsősorban a régi városmagot, a belvárost. Hatalmas összefogás és erőfeszítés árán sikerült. A Rynek újra a régi. Csak épp felejthetetlen a gyász, ami Ryneken és környékén járva a varsóiaknak állandóan az eszükbe jut. Itt idősebbekkel beszélgetve előbb-utóbb azokra az évekre terehogy az utolsó hónapokban már napi 120 ezer embert végeztek ki különféle módszerekkel. A legtöbbet gázzal ölték meg, s a holttesteket az éjjel-nappal működő kemencékben semmisítették meg. A kínzások, a brutalitás, az embertelenség legkülönfélébb szadista vállfajai voltak itt nap mint nap jelen. De ez sem volt elég. A nácik a tábor további tökéletesítésén dolgoztak. Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha ... ... ha nem következik be 1945. január 27-e. Ezen a napon érkezett meg a Vörös Hadsereg felszabadító csapata. Halálra rémült, kiéhezett csont-bőr embereket találtak. Sokat közülük a leggondosabb orvosi segítség sem tudott megmenteni. De aki túlélte — találkoztam néhány ilyen emberrel — azóta is állandó depressziókkal küszködik. Álmában még ma is vezényszavakat hall, felijed. Az ott átélt sokk kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. És kitörölhetetlen nyomot hagyott az értelmes emberi világban is. Látogatók és virágcsokrok éltetik, tartják frissen az emlékezés gondolatát: Ember, ne felejts: ne legyen megismételhető Auschwitz! Virágok, el sosem hervadjatok! ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei 21
