A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-28 / 26. szám
JOSEF HORA VERSE1 A Bad Windsheim-i (NSZK) néprajzi múzeum része az az ódon malom, amely 1576-ban épült. Nyaranta szombaton és vasárnap nemcsak nyitvatart a múzeum, de a malom is üzemel. A látogatók közvetlenül megszemlélhetik, hogyan őrölték a lisztet régen. A thaiföldi Narit Szitaszuván zoológus elvégezte az eddigi legalaposabb állathang-feldolgozást — természetesen számítógéppel — az Innsbruck környéki havasi varjak és a velük közeli rokonságban álló csókák körében. Mint megállapította, a madarak csaknem húsz különböző jelzést használnak. — Vajon minek egy leánynak négy láb? (Fotó: Nagy László) Negyven esztendővel ezelőtt, 1945. június 21-én halt meg Josef Hora, jelentős cseh költő. Emlék A virágok itt füstszínűek voltak, zúgás töltötte be az eget. Görnyedten, leveseskannával s kenyérrel, amely száraz, repedt, mentek munkába a munkások. Madár nem szállt, csillagok nem ragyogtak a száraz erdő s utak pora felett, mikor folyt az izzó vas, a sokszáz-fokos. az éjszakát fü/lesztve, bevonva az eget. Azt mondtam akkor: Ez a pokol. Elszállt a füst, az ég már körben kék, a pacsirta visszatért s énekel. A csönd balzsamként ömlik szét a zöld réteken s mint megkötözött vadállat, hallgat a gyár. A mzsdamarta nagyolvasztók s a holt kémények ujjai felett mikor az est leszáll, tücsökzene leng, kardalba kezd a csillagsereg s a május, édes május. Most csendben kérdem: Ez hát az éden ? (1933) Elégia (EMLÉKEZÉS KROM PACH YRA) Zúgjatok, harangok, a kék nappalba! Munkások vállán koporsók sora, bennük lázadók szeme, már kimeredve, mit használ, mit használ — temető, s a végtelen világ búrája felette, mit használ, mit használ — tűzfényétől a kohóknak már vissza nem pirosodnak holt arcaik. A csontnál keményebb az út a temetőbe, vörös menet, a csontnál keményebb az út a temetőbe, s még keményebb, ha azokat, kiket rajta visznek, kiszipolyozta a tőke.. . Sápadt megváltó, ki velük haladsz, kisérve őket az árnyak közé, sápadt megváltó, te itt mit akarsz, te, ki ott álltái a szuronyok között, hogy magadra vedd a sérelem-özönt, mely a meggyilkoltakra zúdult. Munkád hiábavaló volt, könnyet, sérelmeket meg nem váltasz, ezernyi tekintet bánatos menetben az egész világba szertereppen, mit használ, mit használ — a koporsófedél a megöltek felett dong, sírók fölé hajol a fájdalom feketén s készenlétben ott áll az örök csendőr, az emberi igazságosság halhatatlanságának jeleként. Zúgjatok, harangok, a kék nappalba, távozz, igazságosság, erősebb hatalma, nem hiszek neked. A csontnál keményebb az út a temetőbe, vörös menet, a csontnál keményebb az út a temetőbe, s még keményebb, ha azokat, kiket rajta visznek, kiszipolyozta a tőke — Fügedi Elek fordítása V. PRIBYL FELVÉTELE 21
