A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-19 / 3. szám
FALUJÁRÁS SZŰRE November közepén, csütörtöki napon szálltam ki Farnadon (Farná) a távolsági autóbuszból. És mintha bevizezett ablaküvegen keresztül néztem volna, a korán érkező szürkület homályába hanyatlottak szemem elöl a régi paraszti és az új családi házak. Pillanatnyi tétovázás után, merre induljak, hol keressem Pál Miklóst, aki Dénes György révén számomra is szervezte az író-olvasó találkozót, azt az útmutatást kapom, hogy a igazgatót az iskolában vagy a mellette épült lakások egyikében találom. Szemrehányásfélét is érzek a megszólított ember szavaiban, amiért nem tudom, hol találom, akit keresek, de nem zavartatom magam, sietősen elindulok az iskola felé. Közben arra gondolok, amit Fámádról ide készültömben összeolvastam. Vagyis hogy ennek a szelíd dombokkal övezett községnek 1156-ban már említik a nevét. 1701-ben már volt néptanítója, 1856-ban pedig népiskolája. Híre úgy terjedt közeli és távoli vidékeken, hogy a falut régen jómódú parasztok lakták, most meg gazdag szövetkezeti parasztok. Az úton jövő-menő emberekkel találkozom. Ki gyalog, ki kerékpáron halad el mellettem. Személygépkocsik döcögnek ki vagy tarolnak be az udvarokba. Néhol olyan parasztházakat látok, amelyekből már véglegesen kiköltözött az élet, az ablakok vakon bámulnak a világba, s koldusként az elevenséget rimánkodják viszsza. Úgy látszik, nemcsak az életnek, de a tárgyaknak is megvan a temetőjük. Csak ezekben nem az élet, hanem a lámpa és a tűzhely fénye alszik ki. A kétemeletes iskolaépület néhány ablakszeme világosságot áraszt, mintha utat mutatna nekem. Pál Miklós lakásába beljebb merészkedve látom, hogy a magyar tanítási nyelvű általános iskola igazgatója otthonosan nekivetkőzve éppen azokat a gondolatokat veti papírra, amelyeket rólunk akar elmondani. Megkönnyebbülten fellélegzik, amikor meglát. Segítségére lehetek a dolgok pontosabb megfogalmazásában. Én azonban inkább arra biztatom, hogy míg be nem sötétedik, járjuk körül a falut. — Jó, nem bánom — mondja, aztán meleg kabátot ölt, kalapot nyom a fejébe, és a garázshoz vezet. Elgondolkozva lépegetek mellette, mert az jár az eszemben, milyen jó volt Petőfi korában barangolni. Lovasszekéren, gyalog, akárhogyan, csak nem személygépkocsin. Ott tartunk, hogy kétszáz méter távolságon felül az ember már nyitja is a garázsajtót, s az ablaküvegen keresztül látjuk majd, amit látunk. Pál Miklós mint egy gyakorlott idegenvezető, egyik kezével a kormányt fogja, a másikkal mutogat. A péró mellett vezet el, amely megadta magát az időnek, kuripingyom házaiból elköltöztek a lakók. Akkor értem meg igazán személygépkocsiba ültetésemet, amikor kikanyarodunk a faluból. Farnad hétszáztizenegy családi házán túl (kétharmada új!) nézzük meg azt a másik falut is, amelyet a kéméndiek például iszomfalvának neveznek, a farnadiak viszont csak hajlóknak. A farnadi és az ikladi szőlőhegyen összesen négyszázharminc hajiokot számolhatnék meg. A 12 Pál Miklós a tanulók közön Farnadnak fogorvosa, gyermekorvosa, körzeti orvosa és három agrármérnöke van. Dr. Farkas István fogorvos a több mint kétszáz tagú CSEMADOK helyi szervezet elnöke. Pál Miklós mellett ő az író-olvasó találkozó másik fő szervezője. Nem véletlen, hogy végül is nála kötünk ki. Kutyája veszélyes, harapós, ő maga szerény, szelíd ember, felesége készséges és figyelmes, a helyi nemzeti bizottság alkalmazottja. A szépen berendezett, értékes festményekkel, könyvekkel ékesített lakásban feketekávé szürcsölgetése közben folyik a szó. A fogorvos mestere a jókedvcsinálásnak. Derűs eseteket mesél. Volt egy olyan ügyfele, aki úgy rendelt neki pálinkát a kocsmában, hogy azt mondta: — Egy fél deci vodkát kérek a fogorvosnak, egy fél litert meg magamnak! — De ült már olyan beteg is a fogorvosi székében, aki bölcsességgel traktálta: — Tudja, doktor úr. a rendes fog este fáj! Nappal hagyja dolgozni az embert... — Én nagymácsédi vagyok, a feleségem meg taksonyi — mutatkozik be közelebbről Farkas István. — Tizenhat éve vagyunk házasok. Három gyermekünk van. Jól érezzük magunkat Farnadon. Jó emberek közé kerültünk. S aminek már most nagyon örülünk, hogy tavasszal megkezdik a kétkörzetes egészségügyi központ építését. Érzem, arról szeretne beszélni a továbbiakban, ami a háború óta a faluban történt, de Pál Miklós az órájára pillant, s jelzi, nem várhatunk tovább, az idő eltelt, mennünk kell a kultúrházba, amely szintén új az épületek sorában. Felkerekedve azt mondja még el a fogorvos, hogy a CSEMADOK helyi szervezet színjátszó csoportja az idén második helyezést ért el a színjátszók járási versenyében, s az irodalmi színpad is fellép alkalmanként. Az író-olvasó találkozónak Saláti András, a hnb elnöke is résztvevője. Míg gyülekeznek a farnadiak, a sarokba húzódva ismerkedünk, beszélgetünk. Itteni születésű, ötvenöt éves, 1960-ig a jnb Borkóstoló lakó- vagy víkendháznak is megfelelő épületek vasárnap délután megelevenednek, s az emberek borkóstolóra hívják egymást. Felhoznak a pincéből egy pintessel, és hosszan elbeszélgetnek. Mindenkinek van egy darab szőlője, s majdnem mindenkinek hajioka, s az ember azt hinné, hogy ilyen helyen meg lehetne rendezni a kocsmák és a büfék temetését. De Pál Miklós szerint megvan ezeknek is a forgalmuk, bár előfordul, hogy a tervüket nem teljesítik. Régen hires pálinkafőzője volt a falunak. A környékről is ide jártak főzetni. Most akarják újra beindítani. Pál Miklós búcsi születésű, s tízéves volt, amikor a szülei beköltöztek Érsekújvárba (Nové Zámky). Felesége szintén pedagógus. Két gyermeke van. Az iskolában százharminc. Nem kis büszkeséggel mondja, s ilyen módon tizenkét pedagógus társának a munkáját is dicséri, hogy a végzett tanulók 45—49 százaléka jelentkezik gimnáziumba vagy szakközépiskolába
