A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-14 / 24. szám

A Gsemadok életéből A lukanényei asszonykórus Az ipolykéríek „Dohánysímítójának" egyik szép jelenete A nenyei citerazenekar Az inámi éneklőcsoport tagjai között jobbról a negyedik Ciszárik Margit, a győztes szólóénekes EGY JÁRÁSI DAL­VERSENYRŐL-DIÓHÉJBAN A Tavaszi szél... népdalverseny nagykürtösi (Veľký Krtíš) 9. járási döntőjének a lukané­­nyei (Nenince) művelődési ház adott otthont. Kilenc éneklőcsoport, nyolc szólóénekes, egy citerazenekar, egy szólóciterás és két folklór­csoport állt május második szombatján a négy tagból álló, Ágh Tibor vezette bíráló bizottság és a gyérszámú közönség elé. A zsűri egyik tagjának müsomyitó szavait érdemes felidézni: „A vetélkedő rendezésé­nek fö célja: továbbadni az ifjúságnak az édes anyanyelv legszebb eszközével, a dallal, népi és nemzeti múltunk, nagy szellemi erő­vel bíró dalkincsünk szine-javát, hogy fiatal­ságunk iskolai tanulmányai befejezése után is örömet és szellemi táplálékot merítsen belőlük..." Elkezdődött a verseny. Egymást követve színpadra léptek a csoportok, szólisták. Több versenyt, országos seregszemlét siker­rel megjárt énekkarok mellett mindössze néhány hete verbuválódott kórusok is fellép­tek a maratoni hosszúságúra nyúlt műsor­ban. Újból szerepeltek a bussai (Bušince), MMMWMK LÉPEGETÉS „MIKSZÁTH ÜGYBEN..." A magamfajta ember, aki ha történetesen Szklabonyán (Sklabiná) vagy annak környé­kén jár, kötelességének érzi, hogy tiszteletét tegye a Mikszáth-portán. Korábban sokszor jártam itt. Akkor is, amikor az épületet már csak az emlékezés és a jóindulat tartotta lábon, akkor is, amikor még itt volt a falu postája — és később is, amikor a CSEMA­­DOK KB és a CSEMADOK Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Járási Bizottságának közreműködésé­vel megnyílt a Mikszáth Múzeum. Ezek után fellélegeztünk, megnyugodtunk az épület to­vábbi sorsát illetően. Most, ottjártamkor kí­váncsiskodtam, vajon hogyan is funkcionál ez az „intézmény", miként is szolgálja nagy Írónk emlékét, tisztelőinek népes táborát... A valamikori porta kapuja tárva-nyitva. Ez jó jel, gondoltam, hiszen nyitott, ajtó mögött rendszerint van valaki. De hát ott és akkor: senki sehol. .. Az épület hátsó szárnyát renoválták, erről árulkodtak a kőmüvesszer­számok, a frissen vakolt falak. Később a helyi nemzeti bizottságon megkérdeztem, hogyan juthatnék be az épületbe, s nem ártana egy afféle „turistakísérő" sem, hadd- tapasztal­jam, készült-e Mikszáthból, a kötelező isko­lai tudnivalókon kívül tud-e bővebben szólni Írónkról. Érkezésemet nem fogadták túl nagy lelkesedéssel, de amikor megtudták, hogy jöttöm közügyet is szolgál, pontos informáci­ót kaptam: a kulcs a népművelési intézet alkalmazottjánál találtatik ... A tizenkilenc éves Soňa Kostrábová sza­badkozott: Természetesen elkísér, a kulcs nála van, de ö — érettségi után — mindösz­­sze két hónapja tölti be a falu hivatásos „kultúrosának" funkcióját, így csak alapin­formációkkal tud szolgálni. Hát kellett ennél több, amikor már úgy nézett ki a helyzet: hogy sem Sonát, sem a kulcsot nem lelem? Megérkezésünk után az épület környékét szemlélgettük. Soňa szerint sokan bírálták a kerítést. A mészkő- és cementporból öntött díszkockák kívülről takarják az épületet. A házhoz illő szellős kapu kellene, olyan, ame­lyik emeli, s nem nyomja agyon az épületet. Az épület előtti kert, az udvar pillanatnyilag tűrhető állapotban van, mivel a nőszövetség helyi szervezete tavasszal nagytakarítást vé­gez itt, virágokat ültet. Az épületben nedves, nyirkos a levegő, mivel felújításkor nem izolálták utólag az alapokat, s a falak felszívták a talajvizet. Itt-ott tapétástól hull a vakolat. — Milyen a látogatottsága a múzeumnak? — Mind belföldről, mind külföldről nagyon sokan érkeznek. A CSEMADOK és más kul­turális intézmények, kórusok, nyugdíjasok klubjai, szocialista brigádok stb. szerveznek ide kirándulást, s aztán az udvaron énekel­nek, szavalnak, megemlékeznek Mikszáth­ról... Ismét az udvaron nézelődünk. A boltíves pincelejárat szépen beleilleszkedik a környe­zetbe, az emléktábla alatt, az író emléke előtt tisztelgők ittjártának nyomai: virág, vi­rág, virág ... Aztán a felújítás alatt álló épületrész felöl érdeklődöm: — A falu vezetősége sokat töprengett azon, mi legyen a „felmaradt" helyiségekkel, ugyanis bútor vagy más tárgyi hagyaték nem maradt fenn, ami esetleg új helyiségek mú­zeumcélú átalakítását lehetővé tenné. Nyug­díjasok klubját létesítünk itt, s akkor nem Soňa Kostrábová bízik abban, hogy jobbra fordul a helyzet íme, a kerítés. Elnézést: A Mikszáth-ház. Ám aki ezt a képet nézi, az mindenesetre ezt a „díszes" kerítést pillantja meg először... 6

Next

/
Thumbnails
Contents