A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-17 / 20. szám

A humor szép betegség, egyeseket jobban, másokat kevésbé fertőz meg.

A humorista mindig nehéz helyzetben van.

Sohasem tudhatja, hogyan sül el a tréfa. Nevetnek-e majd?

Betalál-e a poén?

S akit talál visszaüt-e?

A fotográfus keze kötött: utólag már nem változtathat a képen és bizony nem mindig az jön elő, amit vár.

Máskor az élet maga kínálja a humoros szituációt. Belgiumban, Knokke-Heist fürdővárosban évente értékelik a nemzetközi Humor Fotó pályázatra beküldött képeket. Ezeket a felvételeket a legsikeresebbek közül válogattuk.

denes György falumra gondolok

A mezőről, ahol bújócskázik a szél, már ballagnak a nehézléptű parasztok.

Velük vonul a táj is, a kukorica földek dárdái s a kövérre hízott krumplibokrok.

Velük szalad a vézna csermely, a méla nefelejcsek, s az útfélre került keserűlapu.

Bandukolnak az asszonyok, mintha látogatóba mennének, lassúdan, előreszegezett állal, napszítta szemekkel, napszítta blúzban

a józanság és a mámor vonzásában.

A férfiak kaszával, kapával

lépik az ösvény hosszát,

szájukban füstöl az elmaradhatatlan

cigaretta.

Ballagnak szandálban, bakancsban s morzsolgatják ujjaik között a zsenge vadzabot.

Mennek hazafelé, az otthon tiszta szentélyébe, a fehérfalú házakba, melyek hallgatnak összebújva, mint a megriadt kiscsibék.

Véget ért a napi munka.

a kapa nyél görcsös szorítása, a vöröstángú földek vallatása, a lóherekaszálás,

a krumplibokrok kényes feltöltése. Már egy csillag is le-lepis/ant a megfáradt ballagókra, akik ínyükön érzik a habos tej, az írós vaj

s a dombos kenyér ízét.

Otthon

ellátják az állatokat,

súlyos kezükkel vizet loccsantanak

a vályúba vagy a lavórba

s úgy mosdanak,

olyan szertartásosan,

mint őseik századokkal előtte.

Fölfrissülve

s már mosolyogva ülnek a faragott asztalok mellé, szelnek a kenyérből s megtörik.

Künn kárát a tyúk, kutya vakkant a kelő holdra, s kesernyés füst kereng a házak során.

Békesség van,

láthatatlan harangok szólnak az emberek szívében.

KISS PÉNTEK JÓZSEF

DÚDOR ISTVÁN:

Völgyből festett kép (kombinált technika, 1982)

Ez is béke

Egy ember mellémlépett az utcán. Kért, fizessek neki egy ebédet. Az asztalnál rám se nézett. Békében evett.

A lány mellettem lépkedett. Együtt menni jó. Álmodjunk békén: ébredni jó. Menni, menni jó.

Gyere, barátom: fessük az eget kékre. Fessük a rózsát pirosra. Engedjük szabadon a fogoly-madarat. Szárnya, suhogása: versem.

21