A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-03 / 18. szám
Tudomány-technika Magas hegyek koszorúja övezi a 630 kilométer hosszú, 25— 79 kilométer széles tavat. Területe 31 500 négyzetkilométer. A BajkáTtó a legnagyobb édesvíz-tömeg bolygónk felszínén ÉDESVIZŰ ŐSTENGER(?) Alábecsültük az ősembert „Mélységesen mély a vize a Bajkálnak" — vallották ősidők óta a tó környékén élők, de hogy mennyire az, még ma sem döntötte el egyértelműen a kutatás. Bolygónk legnagyobb édesvizü tava még sok-sok titkot rejteget: egyebek között azt is, hogy a tengerszint alatt hány méterrel van a legmélyebb pontja. A különböző mérések alapján ugyanis 1 640 és 1 741 méter közötti mélységeket jegyeztek fel. Persze, ezek az eltérések a mérési eljárás pontatlanságából adódnak. Nem magyarázható okokkal szovjet kutatóknak az a megfigyelése, hogy a víz ásványianyag-tartalma a tó mélyebb vizrétegeiben egyre csökken. Három helyen is megvizsgálták a víz nátrium-, kalcium-, magnézium-, klorid- és szulfátion tartalmát különböző vízmélységekben, és a mérési adatok ellentmondanak az általános tapasztalatoknak. A sótartalom a legtöbb tóban és tengerben a mélységgel arányos, mert a lenti vízrétegek sűrűbbek a felszínieknél, lent sósabb a víz. Hova tűnik a Bajkálból a 336 kisebb-nagyobb tápláló vízfolyás ásványianyag-tartalma? Az egyetlen kivezető folyóval, az Angarával távozna a só az óriási víztömegből? Ez aligha elképzelhető. Az viszont bizonyos, hogy a tómederben levő minden liter vízben 21 milligrammal kevesebb só van, mint a beömlő folyókban. A. F. Gracsev és M. A. Martinova, a vizsgálatokat irányító geológusok új elméletet dolgoztak ki az ellentmondás feloldására. Elméletük szerint a hiányzó ionmennyiség nem távozik el a Bajkálból, csak „felhígul" a víz. A tó fenekén ugyanis bővizű forrásoknak kell lenniük, mégpedig kis sótartalmúaknak, s a lentről buzgó, valamint a fentről csordogáló tápforrások vizének összekeveredéséből adódik a mért, viszonylag csekély, s lefelé folyamatosan csökkenő sókoncentráció. Az új elmélet felszította a Bajkál-tó keletkezésével kapcsolatos vitákat is. Eddig ugyanis abban sem tudtak megegyezni a geológusok, hogy az irdatlan mélységhez képest viszonylag kis felületű tó (víztartalmát tekintve az első, felszínét tekintve a hetedik a világ tavainak sorában) milyen földtörténeti folyamat eredményeként keletkezett. Földrajzi környezete — a 3 500 méter körüli hegyóriások koszorúja — arra vall, hogy a tómeder lesüllyedt a mai, 455 méteres tengerszint feletti magasságra, körülbelül tízmillió évvel ezelőtt. A tó élővilágából — az óceáni eredetű halfaj (omul), a fóka és a tengeri borjú jelenlétéből — viszont arra következtetnek, hogy egy hajdan volt nagy kiterjedésű vízmedence beszűkülésének nyoma a legendásan kék vizű tó. A tó mélyebb vízrétegeiből vett minták héliumizotópos vizsgálata — a legújabb kutatási adatok — harmadik irányba mutatnak. Azt jelzik, hogy a Bajkál mélyén lévő víztömeg a földköpenyből származik, hasonlóan a tó környéki hőforrások vizéhez. Ennek alapján A. Gracsev és M. Martinova azt állítja, hogy a Bajkál-tó a földtörténeti múltban keletkezett tektonikus hasadék — rift — helyén alakult ki, s a köpeny édesvízkészletéből táplálkozik, körülbelül 70—80 kilométer mélyről. A szovjet kutatók elmélete annak magyarázatára is kitér, hogy honnan van bolygónk köpenyében édesvíz. Feltevésük szerint a Föld fejlődésének korai szakaszában még csak nagyon vékony, néhány kilométeres vastagságú volt a kéreg. A legősibb óceánok vize pedig nem sós, hanem édes, azaz kis ásványianyag-tartalmú volt. A sorozatos, aktív riftképzödés — kéreghasadozás, összecsúszás — során lassacskán kialakult a vastagabb kéregréteg (nagy édesvíztömegeket befogadva), s az óceánok vize a kiolvadó köpenyanyagokkal, és a fokozott vulkántevékenységgel a légkörbe kerülő gázokkal reagálva vált a mainak megfelelő sós vízzé. A Bajkál-tó mélye tehát az őstenger vizét őrzi. S a felszíni rétegek? Egy szintén ősi — jóllehet más időskálához viszonyítva — szinte háborítatlan birodalmat. A tóból ismert mintegy 560 növény és 1 200 állatfaj közül ugyanis majdnem 800 — több mint a fele —, endemikus jellegű, azaz a Bajkál-tó saját, „bennszülött” élővilága. Másutt nem fordulnak elő, csak ebben a méretét tekintve majdnem, s az új elmélet szerint eredetét nézve valóságos „édesvizű őstengerben". (Delta) Eredményesnek bizonyult az elmúlt ősz az ősi emberi maradványok feltárása tekintetében. Angliában előkerült egy 2 500 év előtti középkorú ember csontváza, amely egy tőzegtelepen konzerválódott. Törött nyaka körül ott tekeredett még a kötél, amellyel egykor megfojtották. Nem kis jelentőségűek azok a feltárások sem, amelyekről a Szovjetunióból érkezett hír: a szibériai Jakutszk környékén egymillió évvel ezelőtti kőkori szerszámok kerültek elő (ezekből az időkből eddig csak Afrikában találtak ősembertől származó lábnyomokat). De a két legizgalmasabb lelet gazdája Kenya, illetve Magyarország. Bár ezek egészen különböző korszakokból származnak, mindkettő azt bizonyítja, hogy a modern ember lebecsüli elődeit. 1984 nyarán Gáboriné dr. Csánk Veronika, a Budapesti Történeti Múzeum régésze megkezdte egy történelem előtti időkből származó kőbánya feltárását Buda külterületén, Farkasréten. A lelet csákányokból és kalapácsokból 58 csodálatos példányt tartalmaz. A szerszámok szarvasagancsból készültek és kőfejtésre használták őket. A korábban talált hasonló szerszámok minden esetben a neolit-korból származtak, így Gábori-Csánk természetesnek vette, hogy egy neolit kori bányára bukkant. Ekkor az eszközök között váratlanul egy tipikus Moustiér-kori kis kőbaltára figyelt fel, amelyet láthatóan valamilyen hibája miatt dobott el készítője. Azóta egyéb kőeszközök is napvilágra kerültek Farkasréten, és meggyőzték a feltárókat arról, hogy a bányászszerszámok az utolsó jégkorszak előtti mérsékelt klímájú, mintegy 50 000 évvel ezelőtti periódusból származnak, amely Moustiérkor néven ismert. A Moustiér-kori szerszámok rendszerint a neander-völgyi emberhez kapcsolhatók. Bár Farkasréten nem találtak emberi maradványokat, más neander-völgyi feltárások közelsége, különösen a Budapesttől 25 km-re délkeletre fekvő érdi leletek azt sejtetik, hogy a bányászok neander-völgyi emberek voltak. Mind ez ideig nem volt tárgyi bizonyítéka annak, hogy a neandervölgyi emberek állati eredetű anyagokat is felhasználtak szerszámaik készítéséhez. A csontokat és agancsokat főleg eltüzelték vagy — a mammut csontok esetében — menedéket (kunyhót) készítettek belőlük. A Farkasréten talált magas színvonalon megmunkált agancsszerszámok gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek a 25 000 évvel későbbi neolit kori eszközöktől. A kenyai lelet sokkal korábbi időszakból, több mint egy millió évvel ezelőttröl való. Augusztusban egy kilenc főből álló tudományos team, melyet Richard Leakey, a Kenyai Nemzeti Múzeum igazgatója és Alan Walker, a Maryland-beli Baltimoore Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem munkatársa vezetett, néhány megkövült emberi csontot ásott ki egy kiszáradt folyómederből Észak-Kenyában. Bár néhány végtag még hiányzik, az eddig előkerült korai előember-csontvázak között ez a legteljesebb. A homo erectusnak, annak a fajtának egy példánya, amely feltehetően a homo sapiens közvetlen elődje. A homo erectus egykor benépesítette az óvilágot, és Dél-Európában egészen 400 000 évvel ezelöttig fennmaradt. A csontváz melyet — katalógusszáma nyomán — nem túl romantikusan WT 15 000-nek hívnak, az eddig talált legidősebb példány. Napjainkig ez a fajta — pl. a pekingi előember — csak fogai és koponyája alapján volt ismeretes. Teste sok tudós állítása szerint egy kentauréhoz hasonlított. A most talált kövület eloszlat néhány rejtélyt. Arra utal, hogy ezek az előemberek magas, jó felépítésű lények voltak. A WT 15 000 12 év körüli fiú volt, 184 cm magasságával meghaladja a mai hasonló korú gyermekek átlagát, és ha teljesen kifejlődött volna, valószínűleg eléri a 190— 195 cm-t. A súlyát nehezebb megbecsülni, de a csontok tömörsége arra enged következtetni, hogy robusztus legény volt, 90 kg felett. „Mi mindig azt gondoltuk, hogy (elődeink) törékeny emberkék voltak, és igen ügyeseknek kellett lenniük, hogy túléljék Afrika viszontagságait" — mondotta R. Leakey, amikor október 18-án feltárta a csontvázat. Most úgy tűnik, inkább óriások éltek abban az időben. (Magyar Tudomány) ELEKTRONIKUS LÁZMÉRŐ Hatvan másodpercen belül megméri és számjegyekkel kijelzi a lázat az NSZK-ban kifejlesztett elektronikus hőmérő. A folyadékkristályos kijelző készülék gombakkumulátor áramával működik, és főként a nagy kórházakban tesz jó szolgálatot a betegek rendszeres lázmérésének a meggyorsításával. 16
