A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-22 / 12. szám
Szlovákiai magyar néptáncok A hazai táncterminológiában Bodrogköznek nevezik a Kelet-szlovákiai síkság vidékét, a valamikori királyhelmeci (Kráľ. Chlmec), és nagykaposi (Veľké Kapušany) járások területét. Latorca folyón túli részét Vízmegesnek hívják. Tizennégy településén végeztek néptáncgyüjtést. A vidék nyelvjárása és folklórja a déli szomszédos terület folytatása, lényegében azonos a magyarországi Bodrogköz, Felső-Tisza-vidék kultúrájával. Északon és északnyugaton pedig sok rokonságot mutat a zempléni-sárosi szlovák tájegység tánckultúrájával. Martin György így ír erről a Magyar tánctípusok és táncdialektusok című könyvében: „Az északkeleti Alföld táncai szervesen kapcsolódnak az északkeleti szlovákság tánckultúrájához, mely újstílusú tánckultúránk kisugárzó hatásának eredménye". Bodrogköz valójában csak a Tisza és a Bodrog folyók határolta síkság. Valamikor mocsaras táj volt. Ez hatással volt a gazdálkodásmódjára is. Az aránylag sokáig fennmaradt rideg állattartás éreztette hatását a kultúra területén is. Dalaiban, táncaiban élénken jelen van a pásztorok kultúrája is. Egyik nagyon kedves csárdásdallamuk például az „A csikósok, a gulyások,/ Szűk lajbiba járnak./ Azok élik világukat,/ Sej, haj, kik párostul hálnak (járnak)." Ez tipikus pásztomóta. Bodrogközben — az általunk Bodrogköznek nevezett területen — lényegében három kistájegységet különböztetünk meg: Bodrogközt, Hegyalját és Vizmegest. Tánc-, hagyomány- és dalkultúrájának azonos jellege miatt mégis egységes területként beszélünk róla. Táncainak általános jellemzője, hogy „... formai-szerkezeti szempontból bonyolultabbak, összetettebbek, mint a nyugatiak, motívumkészletük gazdagabb ..." (M. Gy.), és a fenthangsúlyos rúgózás bennük az uralkodó. ^ A táncok tárgyalásánál Mátyusföld és Gömöt tájegységek esetében ismertetett tánctipusbeosztást alkalmazzuk. Itt is minden tánctípus megtalálható. Különösen gazdag a verbunkos, a pásztortánc és a csárdás. A pásztortáncnak több változatával is találkoztunk. A csárdás lassú, friss és gyors (esetenként fergeteges) részre tagolódik. Lakodalmak alkalmával találkozhatunk a két nö egy férfi táncolta hármas változatával is. Ezt konyhatánc néven ismerik itt is, akárcsak Gömörben. A táncok nagyon gazdagon díszítettek, tempó és ritmus szempontjából sokrétűek. A táncok díszítésénél — taps, csapásoló, sarkantyú pengetés — szívesen alkalmazzák a szinkópás ritmust és a tizenhatodos aprózókat. Bodrogköz táncainak a zempléni és sárosi szlovák tánckultúrával is igen szoros a kapcsolata. Motívumanyagukban a verbunk, a csárdás, a sarkantyús táncok jórészt megegyeznek. Sőt, az egyes táncok (körverbunk, sarkantyús, üveges vetélkedő) Parchovaniban, Pozdišovcében, de még feljebb Finticén is épebb állapotban fellelhetők, mint Bodrogközben. Gazdaságuk a magyarországi Pusztafalu és Cigánd táncaival hasonlítható. Viseletében a vidék szegény. Már „élőviseletes" falu nincs a tájegységben. A viselet egyes darabjai még megtalálhatók, s a csoportok ezek alapján próbálják azt rekonstruálni. A legjobb eredményt e téren a királyhelmeci Bodrogközi Táncegyüttes ért el, s a táncok feltárásában és színpadra állításában szintén ők végezték a legtöbbet. A hatvanas években működött Szirénfalván folklórcsoport, melynek elavulhatatlan érdeme, hogy Bodrogköz tánckultúrájának jelentős része filmen is megőrzött. A tájegység dalhagyományának jelentős gyűjtője Ág Tibor népzenekutató. Ág Tibor a vidék népdalait a Hét hasábjain 11 cikkben mutatta be, megállapítva, hogy a „ ... népzenei hagyományában még ma is gazdagnak mondható Bodrogköz számos régi stílusú népdaltípust őriz. Az új magyar népdalstílus is uralkodó... a naptári szokások dallamanyaga ma is sokrétű és gazdag". TAKACS ANDRÁS Fotó: Prand1 Sándor
