A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-22 / 12. szám
hívatlan vendégként beosonva a vályogtalú házak téglái közé. Az emberek nem tűrhették végtelenségig a patak garázdál-A kenyér cigányul máro. Az ital pibe, a szerelem kamplipe, a lány csaj, a gyermek csávó, leggyakoribb ételük a galuska, neve pedig humer. Nem szótárból lestem ki ezeket a szavakat, cigányoktól tanultam őket. Méghozzá Dacsókesziben, ahol pár órát töltöttem közöttük. nuuaoai, ^ uuiiiuuoouu nciycnic nutuuian, Csak a cigánykovács maradt meg régi otthonában, az üresen maradt viskókba pedig apránként beköltöztette egyre terebélyesedő pereputtyát. A „fehérek" közül egyedül Gyurkovicsék tartottak ki egyedül. Házuk ma is a péró túloldalán található, védőbástyaként az idegenek előtt. A cigánytelep — ahol tavaly augusztusában jártam, s akkor készítettem a közölt képeket is — éli mindennapi életét. Egy takarosán öltözött asszonyka vízért indul a közeli kúthoz piros műanyag vödörrel a karján ... Az egyik vízparti kis ház előtt ketten cigarettáznak. Az idősebbik, a hatvanharmadik esztendejébe lépett Berki Gyula rám ismer. Vele már máskor is beszélgettem. Tőle tudtam meg a péró hiteles történetét: Jankel Jánost apósaként tisztelhette. — Hü — fog a mesélésbe —, de fura egy szerzet volt az én apósom. Rendes munkája volt, hétvégeken meg vályogot vetett, s maga építette föl, húzta tető alá a szoba-konyhás házát is. Gyula betegeskedik. Húsz éve rokkantnyugdíjas. Járás közben biccent az egyik lábára, érszakadása volt. Berki Gyula lakásában petróleumlámpa világit. Irén lányával és annak férjével lakik egy fedél alatt. No és ezek gyermekeivel, az unokák gyarapodó seregével. Bekukkantok az ajtó nélküli szobába. A falak mentén ágyak sorakoznak. A földön gyerekek. Egyikük felém kúszik-mászik, a másik a küszöbön trónol, a sorban őt követő pedig a barackfa alá állított rozoga bölcsőben bömböl. A legidősebb az udvaron futkározik. Az anyuka a patakban mos. Az egész telepen, kerítésre, fa ágaira meg kötélre aggatva, mindenütt temérdek ruha szárad. — Szeretjük mi a tisztaságot, a rendet Megbeszélés a „bíróval" a rozzant kút mellett — veszi át a szót Gyulától a társa, a negyven esztendős Kovács József. — Meg a porontyainkhoz is ragaszkodunk. József nemrégen, saját áramforrással működő, hordozható televíziót vásárolt magának. Vitte, cipelte magával még az erdőbe is. Gombaszedés közben, ha elfáradt, letelepedett egy jókora fatuskóra, maga elé állította a mini tévéjét, s leste, nézte, mi újság a nagyvilágban. Több helyütt teljes hangerőre állítva szól a rádió. Sok házon tv-antenna. Szinte minden portáról kutya vicsorít. Igaz, a faluban is rengeteg a házőrző eb, az emberek esténként mégis alaposan bezárják, elreteszelik a kapukat. Kovács Zoltán portája előtt, a favágó tüskön ül 18 esztendős lánya, Mónika. Móni férjhez készül. Faipari szakközépiskolát végzett. A telep legszebb lánya talán. — Van egy komoly udvarlóm — súgja —, azt ígérte, feleségül vesz. Odébb, az utca végén. Kovács Rudolféknál nagy munkában lelem az ősz családfőt. Festi, tarka mintásra pingálja a lakását. — Paraszté volt az épület — újságolja —, megvettem tőle 35 ezerért. Az 54 éves ember most munkaképtelen: a májára panaszkodik. A földön égszínkék szemű csecsemő gügyög. — A lányomé — bizonygatják mind a ketten. A telepen legtöbben — Huszár László, hnb-elnök szerint — 1976-ban laktak. Akkor majd háromszáz volt a cigányok száma. Pillanatnyilag 139-en élnek a péró 22 házában. 3 1 A faluról a krónika tanúsága szerint, az 1135-ös esztendőből ered az első írásos szöveg. Akkor Kuekezunek írták. Háromszáz esztendővel később már Kezyholcz a neve, majd Dacsó Pálra, a falut határoló földek bérlőjére való tekintettel Dacsókeszire keresztelték a községet. A mai szlovák neve Kosyhovce. Na, de vallassuk tovább a történelmet: a falu határának egyik résztulajdonosa, bizonyos Hell úr, gazdasági állatai ápolására és szántóvető eszközei karbantartására kovácsmestert hozatott a birtokra, így került Jankel János személyében az első cigány Dacsókeszire. Ezerkilencszáztizet írtak ekkor. A harminc-valahány esztendős legény, szakmája nagyszerű értője, művelője, letelepedett hát a faluban, és gyökeret eresztett. Ősi szokás szerint — az övéi közül — asszonyt lopott magának, s mivel a keresetére nem panaszkodhatott, házépítésbe fogott. Égető szükség is volt a lakásra, hiszen az új menyecske, akivel csak a nagy topoly árnyékában esküdött meg, „bevált": egymás után születtek a rajkók, egy idő után már szinte számolni se győzték a pucéran futkározó csemetéket. A Csurgó patak mentén, a Kőhegy és a Mészhegy ölelésében elterülő laposon egyre-másra épültek a házikók. Ezek egyike a mostani péró „ősapjáé" volt. A vadvirágos, kökörcsin illatú réten, a víz mentén élték az emberek mindennapjaikat. Keményen dolgoztak, művelték a földeket. A rakoncátlan patak azonban tavasszal és ősz derekán többnyire kilépett a medréből, elárasztva a portákat, < Kovács Rudolféknál Folytatás a 2. oldalról jelentős páncélosfölényt a hitleristáknak ugyan kezdetben sikerült érvényesíteniük és némi előrenyomulást elérniük, de csak nagyon nagy veszteségek árán: az első két nap alatt több mint 100 páncélost veszítettek. A szovjet csapatok ezekben a harcokban is jól helytálltak, kivédték a német támadást, amely néhány nap alatt kifulladt. A 3. ukrán front csapatai a védelmi harcokból — melyek balatoni védelmi hadművelet néven vonultak be a hadtörténelembe — március 16-án támadásba mentek át és megindították a bécsi hadműveletet, melynek célja Magyarország teljes felszabadítása és Bécs birtokbavétele volt. A 3. ukrán front hadműveletében részt vett a 2. ukrán front 46. hadserege is, amely a Duna jobb partja mentén nyomult előre, valamint a dunai folyami flottilla, amely február 20-tól a 2. ukrán front alárendeltségébe tartozott. A szovjet offenziva Várpalota— Veszprém illetve Győr irányában bontakozott ki. Március 19-én a szovjet erők ismét benyomultak Székesfehérvárra, amit háromna< A szovjet páncélosok átkelése a Dunán pos harcok után sikerült felszabadítaniuk. Ezután a német—magyar erők ellenállása összeomlott, s március végére a szovjet csapatok felszabadították Sopront, április elején Nagykanizsát és a lispei olajvidéket, április 4-én pedig Magyarország teljesen felszabadult. A 3 ukrán front előretörése megteremtette a feltételeket a 2. ukrán front hadműveletének megindításához. Ezért miután a 3. ukrán front elindította a bécsi hadműveletet, meggyorsultak a támadási előkészületek a 2. ukrán front arcvonalán is. Az Alsó-Garam vidékén néhány hétig uralkodó nyugalom után március 25-én megkezdődött az 53. hadsereg és a 7. gárdahadsereg támadása. Tüzérségi előkészítés után az előretolt egységek átkeltek a Garamon Óbars (Starý Tekov) és Žemliare között. Hamarosan sikerült hídfőt létesíteniük, melyet az első nap folyamán 2—6 kilométerre szélesítettek ki. A kezdeti siker kifejlesztéséért a felszabadító csapatoknak hősiesen meg kellett küzdeniük. A fasiszta erők szívósan ellenálltak, s megpróbáltak védelmi gócokat létesíteni az egyes helységekben, illetve magaslatokon. Ellenállásuk letörésére másnap támadásba lendültek Plijev altábornagy lovassági had-4
