A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-15 / 11. szám
Minden egyes BALOGH JÁNOS elkészült pénzérmét ellenőriznek A szerző felvételei zott, hogy a szép hegyi városkát, és a pénzverdét felrobbantja, csak romokat hagy maga után. Április 2-án felgyújtották a főtér házait és több nagyon szép régi épületet aláaknáztak, felrobbantottak. Tökéletes munkát akartak végezni, hiszen korábban a városi tűzoltók felszereléseit elhurcolták és elzárták a városi vízhálózat főcsapjait is. Az embereknek megint tétlenül kellett nézniük, ahogy recsegve-ropogva a tűz martalékává lesz otthonuk, városuk. Ugyanaznap délelőtt kilenc óra körül egy kisebb fegyveres német csapat érkezett a pénzverdébe. A csapat parancsnoka felszólította a portást, hogy adjon át nekik minden kulcsot. S a portás — ki tudja, honnan vette a bátorságot — megtagadta a kérést. Elhangzott az első határozott „nem". Ugyanis, hangoztatta a portás, a kulcsokat csak az igazgató vagy annak helyettese jelenlétében adhatja át. És megint csak ki tudja miért, a németek betartották a játékszabályokat. Az igazgató nem volt jelen, előhurcolták a helyettest. Annak társaságában járták végig az üzemet. Két órát tartózkodtak az egyes műhelyekben. Majd leadva a portásnak a kulcsokat, távoztak. A portás talán még fel sem akasztotta helyükre a kulcsokat, amikor egyik robbanás után a másik, harmadik, negyedik ... huszadik rázta meg a pénzverde épületét. A gépek, berendezések legtöbbje ripityára zúzódott. A kár megállapítását később az üzem vezetősége pénzemberekhez illő precizitással végezte. Ugyanis így hangzik az akkori feljegyzés: a robbantásoktól elszenvedett kár 1 951 518,30 Kčs. Talán ez volt az első és utolsó fillérnyi pontosságú kárfelbecsülés! Az épület csak kisebb károkat szenvedett. Ám a városban 109 épület és ház teljesen, 285 pedig részben romba dőlt. S mindez a felszabadulás előtti napon történt! Mert másnap, 1945. április 3-án megérkezett Kremnicára is a szabadság. A pénzverde üzembehelyezése szinte azonnal, nyolc nappal a felszabadulás után megkezdődött. Az új megbízott Jozef Horák nem volt könnyű helyzetben: nyolc hivatalnok és 115 munkás állt csak a rendelkezésére — a félállomány. A többieket főleg Németországba evakuálták. A munkások összefogása, leleményessége és komoly erőfeszítése árán sikerült elérni, hogy az éremkészítés hamarosan beinduljon. Sőt, a Szlovák Nemzeti Felkelés első évfordulójára már 100 000 jelvényt és 46 ezer katonai kitüntetést készítettek. De az első új pénzérmék elkészítésére sem kellett sokáig várni. A pénzügyminiszter 1946. február 25-én adta ki az utasítást az új 1 koronások verésére. Másnap a pénzverde jelentette: nyolc gépen elkezdődött a munka. S az év végéig 88 millió 1 koronás készült el. Az azóta eltelt időben a pénzverde megújult. Bár az épület a régi, de a gépek jobbára már korszerűek. A pénzverde megőrizte régi jó hírét, hiszen a hazai pénzérmék elkészítése mellett külföldnek is gyárt pénzt. Ottjártamkor épp az arab világ egyik országának készültek kis formátumú, könnyű pénzérmék. S a pénzen kívül természetesen itt készülnek a numizmatikai ritkaságok, kisebb méretű emlékplakettek, amelyeket az üzem által foglalkoztatott művészek készítenek. 658 éves múlt. S talán még ugyanannyi jövő. Mert egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a pénzre még hosszú, hosszú ideig szükség lesz. Itt az aprópénz készül volt, elenyésző vásárlóerőt képviselt. Az üzem dolgozói béremelési kérelemmel fordultak az üzem vezetéséhez. A válasz: a béreket nem emelik, de fejenként háromszáz koronás segélyt kaptak, s a béreiket három hónapra előre kifizetik. Mindez már 1945 februárjában történt. Akkor, amikor alig száz kilométerre délebbre fekvő falvak, városok már felszabadultak. Akkor, negyvenöt februárjában valószínűleg a körmöcbányai pénzverde katonai vezetése is érezte: hetek vannak már csak hátra, s a felszabadító szovjet hadsereg katonái elérik a hegyi várost is. Ezért egyre gyorsabban folyt a gépek és berendezések leszerelése, elszállítása. Az utolsó hetek, hónapok pánik-helyzetében hasonlóan tett a német vezetés mindenütt a megszállt területeken. Bizonyára több indok is közrejátszott abban, hogy az értékeket — a gépektől a berendezéseken keresztül a műkincsekig — ne hagyják eredeti helyükön, ne hagyják ott az érkező felszabadítóknak. Bizonyára titkon élt bennük a remény, hogy az elrabolt vagyont a Birodalomban majd hasznosítani tudják. Élt, hiszen a fanatizmus csak az emberrel együtt hal meg. Ahhoz, hogy a pénzverde tönkremenjen, a németek mellett igyekezett hozzájárulni a > bratislavai kereskedelmi és ipari kamara is. Utasítást adott ki, melynek értelmében a pénzverde szabad préda: ha katonailag indokolt — megsemmisíthető. Persze, az ott felhalmozott nemesfémekért kár lett volna. Ezért például 1945. február 8-án 32 vagon színesfémet szállítottak el Körmöcbányáról. A Freiberg melletti Müldenhüttenbe vitték. Bár az elszállítás ellen az úgynevezett szlovák állam miniszterelnökénél tiltakozott a nemzeti bank igazgatósága — nem volt semmi foganatja. Mesélik a gyár munkásai mindez legfeljebb arra volt elég, hogy önmagukat, a lelkiismeretüket megnyugtassák. Hogy mégsem nézik teljesen tétlenül a rablást. Áprilisban a lioní tnai nagyon közei jarl. Délről ágyúdörgéseket lehetett hallani A németek kénytelen kelletlen menekülni kényszerültek A német vezetés úgy határo — akik abban az időben a városban, a pénzverdében voltak —, hogy szörnyű érzés volt a széthurcoló értékek látványa. S még szörnyűbb érzés a tehetetlenség. Mert kevešev, vo.tak, mert focjyvôľtôlônôk voll ük — iyy tehetetlenek. Igyekeztek ugyan lassítani a leszerelési munkálatokat, az igen kis méretű berendezések fontosabb alkatrészeit, de A város műemlékei közül a legtöbb megsérült 5
