A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-22 / 8. szám

Ki mit gyűjt?

KÖVÜLETEK

A kövületek gyűjtésének Csehszlovákiában sok évtizedes hagyományai vannak. Számos gazdag és híres lelőhelyet ismerünk Prága környékén, Brno és Bratislava mellett, hogy csak a legjellemzőbbeket említsem. A földi élet évmilliók alatt ha lassan is, de állandóan változott. Valamikor Csehország, de a mai Szlovákia jórészét tenger borította. A tengeri állatok, csigák, kagylók, tengeri liliomok szinte mészkőhegyeket alkottak. A kövületté válás folyamán az elhalt állatok szilárd vázai, illetve lenyomatai gyakran megmaradnak. A hasadó palában pedig nemcsak faleveleket, hanem gerinces állatok, főként halak és kétéltűek csontváza is megtalálható.

A kövületek gyűjtése nagy türelmet, pontosságot igényel. Elhamarkodott munkának a lelet látja kárát. Inkább mindig sokkal nagyobb kőzet vagy homokkő darabot fejtsünk ki, hogy a lelet törés, vagy hasadás következtében meg ne sérüljön. Kis füzetbe, vagy cédulára írjuk fel, a lelet nevét Ilatinul is) és azt, hogy körülbelül milyen korból származik. A karbon (kőszén) időszakban keletkezett sötét színű mészkövekben gyakran találunk (főként Csehországban) trilobitákat, háromkaréjú ősrákokat illetve ezeknek lenyomatait Óriás csigaházakhoz hasonló mészvázakban éltek az ammonites-fajok, a polipok, tintahalak rokonai. Némelyiknek az átmérője a három métert is meghaladta, de voltak pár centiméteres törpék is. Több mint kétezer nemzetségüket tartja számon a tudomány. Egy-egy átlag példány (20—25 cm) lenyomata, meg-TR/CCS-TRACCS

Odatolom a roskadásig telerakott bevásárlókocsit az önkiszolgáló élelmiszerbolt pénztárához Lassan, egyenként kirakom a holmit a pénztárosnő elé a pultra.

Jóformán ügyet sem vet rám, a féloldalt álló hölggyel beszélget. Nagyokat nevetgélnek, hogy a Macán lehetetlen ruha volt a bálban, annyi ízlése sincs, mint egy házityúknak, a Józsi hova tette az eszét, amikor a Borisnak megkérte a kezét, meghogy Rohacsekné megint csalja az urát és cuki olasz csizmákat kaptak a sarki cipőboltba.

Igaz közben a keze is jár, szorgalmasan nyomogatja a számológép gombjait. Amikor kiürül a kocsi, kétszer is lenyomja a gombot s egy röpke pillanatra rám emeli a tekintetét: „Százhetvenöt nyolcvan!"

Az a sanda gyanúm, hogy az összeg nem stimmel a vásárolt holmi árával, mert közben alig vetett ügyet az elé rakott árura. Szólnék, de nem merek, mert akinek ilyen szélvészgyorsán pörög a nyelve, azt úgysem beszélném túl.

PALÁGYI LAJOS

Emberi sorsok

.s

köveseden szépen megtisztított ép háza minden gyűjtemény díszére válik. A belemnites fajoknak csak belső, szivar alakú vázuk maradt meg.

A kagylók, csigák sokmillió év alatt alig-alig változtak. Ha ismerjük a lelőhelyeket és megfelelő cseretársra találunk, akkor gyűjteményünk évről évre szépen gyarapodhat Bélelt dobozokban, üveges vitrinben elhelyezve, jól konzerválva kellemes látványt nyújtanak és a föld történetére, az állatvilág kialakulására vonatkozó ismereteinket is gyarapítják.

HOL VAN A REJTEKHELY?

Egy kuriózumok iránt fogékony francia törté nész, bizonyos Roger Depuis, több éve gyűjti az adatokat arról, hová rejtették a háború alatt aranyukat és drágaköveiket azok a leleményes gazdagok, akik ékszerbe fektetve próbálták átmenteni jobb időkre a vagyonukat. A történeteket nemrég megjelentette egy kis könyvecskében. Akár kalandregényben is helyet kaphatna, amit leír. Egy Valix nevű kereskedő például függönykarnist csináltatott aranyból. Bár a karnis teljesen réznek hatott, az igazság mégis kiderült A kereskedő ugyanis merő dicsekvésből elárulta titkát barátnőjének, aki lokáltáncosnő volt, s egy este kissé becsiccsentve kifecsegte a mulatóban. Egy éltes hölgy. Madame Janiin viszont éjjeliedényt csináltatott az aranyából, s mivel nő létére sem volt pletykás természetű, meg is maradt az aranya. A legtragikomikusabb eset Chamonixban esett meg. ahol romeltakarítás közben találtak egy gazdátlan gyerekkocsit, amelyben tizenötmillió frank értékű nyert gyémánt volt elrejtve. Mivel tulajdonosa nem akadt, betolták a kocsit a közeli templomba, mintegy Isten gondjaira bízva azt, majd elmentek a rendőrségre bejelenteni a leletet. S mert vannak még csodák, a gyémánthoz nem nyúlt senki. Ellenben mire a hatósági közeg kiszállt valaki, akinek kilétére máig sem derült fény, becsempészett a kocsiba egy eleven pólyást.

MÁSOK TERHÉRE?

... A gondos anyuka „gondosan" szemet hunyt, amikor egyetemista korú fia külön bejáratú szobájában egyszer Olgi, utána Zsuzsa, később Éva, majd Ági jelent meg. Nagyjából ennyit tudott fia viharos szerelmi ügyleteiről, és talán még annyit, hogy az egyik barna hajú, a másik amolyan szökés. Nem volt nehéz tapintatot tanúsítania, valójában egyikre sem volt kíváncsi, sőt! A lényeg, hogy a gyerek nem köti le magát és teljes eröbedobással a vizsgákra, no meg jövendő karrierjére készül. A mama — aki egyébként modern nőnek tartotta magát —, akkor kezdett aggodalmaskodni, amikor a lépcsőfordulóban egy magas fekete hajú lány ráköszönt. Sőt: nem tekergette a nyakát, hogy ne kelljen ránéznie, nem sütötte le a szemét, hanem bemutatkozott. Ezzel kezdetét vette a családi piszkálódás: drága fiacskám, nézz körül, annyi más csinos lány van és ne feledkezz meg arról, hogy még csak egyetemista vagy, egyáltalában kik a szülei ennek a lánynak?!

A gondos és modem felfogású anyuka ettől kezdve csupán azért imádkozott, nehogy házasság legyen az egészből.

Végül mégis az lett — diákházasság.

A fiú 24, a lány 22 éves; „státusa" szerint szintén diáklány; anyagi helyzetüket és a közfelfogást tekintve pedig eltartottak.

Vajon jogosak-e ezek az előítéletek, finomabban fogalmazva aggályok? Hogyan változik meg egy fiatal pár helyzete, ha szívére hallgatva úgy véli: megtalálta a társat akivel együtt tud élni, akit szeret? Mi van akkor, ha a nő úgy gondolja, van annyi energiája, hogy az egyetemi évek alatt gyereket is szüljön, nomeg tanuljon is? ... ,

A Központi Ifjúság- és Családvédelmi Tanácsadó megbízásából, egy szélesebb körű felmérés keretében, ezekre a kérdésekre igyekezett rávilágítani a Komenský Egyetem szociológus hallgatóinak egy csoportja. Az általuk végzett vizsgálat viszonylag széles összefüggésekben láttatja a sokat vitatott diákházasságok problémáját.

íme, egy szülő véleménye:

— Hogy vállalkozhat ilyesmire, aki csak a személyi igazolványa szerint felnőtt, valójában eltartott? A mások terhére? Én elvben nem lennék ellene, az ösztöndíj mellett így is elég nehezen szorítjuk ki azt az összeget, amit a fiunknak havonta adunk. Kérdem én: miért nem tudnak várni, miért olyan türelmetlenek?

Egy jövendő jogásznő véleménye:

— Fél éve vagyunk házasok, a férjem ebben az esztendőben kapja meg a bölcsészdiplomát. Utána tizenkét hónapra bevonul katonának, én pedig folytatom a tanulmányaimat, most vagyok harmadéves. Nyilvánvaló, hogy az anyagi helyzetünk belátható időn belül nem lesz valami rózsás, mindenképpen valamiféle szülői segítségre szorulunk. Ha meg így van, miért ne kötöttünk volna házasságot, hiszen a férjem huszonöt, én huszonkét éves vagyok. Mire vártunk volna?

Kati harmincéves, vidéken gyermekorvos. Olyan fiatalos, hogy senki sem mondaná: egy tíz- és egy nyolcéves gyermek anyja. Az ö véleményét így rögzítette a magnószalag:

— Szerencsém volt, hogy a szüleim természetes gondolkodású emberek. Meg aztán ismertek: ha én egyszer szerelmes leszek és férjhez akarok menni, így is, úgy is megteszem. A férjem két évfolyammal járt fölöttem a közgazdasági egyetemen. Amikor bejelentettük, hogy házasodni akarunk, anyámék nem lelkesedtek, de összébb húzódtak és helyet szorítottak nekünk is ... Nem tudom, nekem valahogy természetes volt, hogy terhesen is bejártam az előadásokra és másféle bánásmódot sem kívántam. Általában sikerültek a vizsgáim, igaz, az első gyerek születésénél mulasztottam egy évet. Az is igaz viszont, hogy otthoni segítség nélkül nem ment volna ilyen vidáman. Őszintén szólva ma sem csinálnám másképp, és ami akkor körülményesnek tűnt, ma azzal kamatozik, hogy túl vagyunk a nehezén.

Egy leendő vegyészmérnöknő „sóhaja”:

— Egy szóval sem állítom, hogy bele akarnék rohanni a házasságba; tény viszont, aki a főiskolai évek alatt megy férjhez, az könynyebben tud úgy elhelyezkedni, hogy nagyobb települési körzet közelében maradjon.

Száz szónak, esetünkben véleménynek is egy a vége: a döntéshez joga van a fiatalnak, ám az is igaz, hogy e döntések anyagi következményei jószerivel a szülőkre hárulnak. Nem csoda hát, ha nekik is megvan erről a véleményük ...

A hetvenes-nyolcvanas évek mezsgyéjén a szlovákiai főiskolákon tanévenként átlagosan ötezernél több egyetemi hallgató volt házas. Az ilyesmi ma már egyáltalában nem ritkaság, sőt! A viszonylag kedvezőtlen körülmények ellenére — elvégre a tanulmányi és a szociális ösztöndíj aligha elegendő a lakásszerzés és a családalapítás egyéb költségeinek fedezésére, de ütközőpont lehet a diákházasságban élő fiatalok kollégiumi elhelyezése is — évről évre többen lesznek a diákférjek és a diáklányfeleségek ... Egyetemeinken a végzősök több mint egy harmada házasként veszi át diplomáját. Az utóbbi esztendőkben — vidéken és városon egyaránt — szinte szokásszámba megy, hogy közvetlenül a diploma után, de még a munkába állás előtt (olykor egyenesen a promóció napján!) kötnek házásságot. Ám legyen akárhogyan is, a köznapi tapasztalat tanúsága szerint gyakorlatilag csupán azok képesek önálló családot alapítani, akiknek döntését a szülők legalább elfogadják, lehetőleg pedig támogatják is. Erkölcsileg, anyagilag, az esetleges gyerek megszületése után pedig — kinek-kinek erejéhez mérten — egyéb tekintetben is.

És hogyan vélekednek minderről maguk a diákok?

A megkérdezettek többsége (65 %) helyesli, feltéve, ha szeretik egymást, ha a szülők is beleegyeznek és van hol lakni. Tíz százalék elsősorban a dolog nehéz oldalát említi, mindemellett nem tartja kizártnak a diákházasságot. Tizenöt százalék ellenzi, és arra utal, hogy — legalábbis véleményük szerint — a diákházasságok zöme csak arra szolgál, hogy egy meglévő szexuális kapcsolatot legalizáljon. A fennmaradó tiz százaléknak nincs véleménye a kérdésben.

Összegezésképpen talán elmondható: lehetnek e kérdésről különböző vélemények, ám a vizsgálatból és a személyes tapasztalatokból is kiderül, hogy a diákházasságok túlnyomó többségében nem a felelőtlenség vagy netán az „élösködés” vágya motiválja a fiatalalokat. Sokkal inkább a pályakezdés és a családi élet összehangolásának igénye. Még akkor is, ha a fiatalok tudván tudják: ezzel a választással nem teszik felhőtlenné a diákéveiket.

19