A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-08 / 6. szám

A Csemadok életéből_____ ÉVZÁRÓKRÓL RÖVIDEN (TUDÓSÍTÓINKTÓL) EREDMÉNYES ÉVET ÉRTÉKELTEK A CSEMADOK losonci (Lučenec) városi szer­vezete, amelynek közel ezer tagja van, de­cember tízenhatodikán tartotta meg évzáró taggyűlését a Slovan vendéglő nagytermé­ben. A gyűlést ifj. Laurencsuk Sándor, a helyi szervezet alelnöke nyitotta meg. A megnyitó után rövid, de tartalmas és színvonalas mű­sor következett, amelyben szép verseket, virágénekeket, népdalokat hallhattunk. A műsorban Nagy Gabriella, Habodász Nóra, Magdal Lenke, Kelemen Gábor és a Pedagó­giai Szakközépiskola éneklőcsoportja és szó­listája működött közre. Ezután Böszörményi István vezetőségi tagszámolt be a szervezet múlt évi munkájáról. A CSEMADOK mellett működő Korunk ifjúsági klub gazdag tevé­kenységét annak elnöke, Gyurcsík István is­mertette. Az elhangzott beszámolók azt ta­núsították, hogy az elmúlt évben a szervezet eredményes, jó munkát végzett. Városunk­ban több olyan értékes rendezvényre került sor, amit a CSEMADOK helyi szervezete és az ifjúsági klub közösen szervezett. Akcióikat összegezve elmondhatjuk, hogy együttesen több mint ötven különböző kisebb-nagyobb rendezvényt valósítottak meg. A CSEMA­DOK és a Korunk ifjúsági klub munkája az általános népművelési tevékenységben csú­csosodott ki. Nincs szándékomban felsorolni minden akciójukat, csak néhányat említek meg a sok közül. Városunkban már hagyo­mány, hogy március végén és április elején a város neves szülöttje emlékére minden év­ben megrendezzük a Kármán József Irodal­mi és Kulturális Napokat, amelyek a járási méretűvé terebélyesedtek. Ezek társrende­zője a CSEMADOK helyi szervezete és az ifjúsági klub. A megnyitó ünnepélyen nagyon színvonalas irodalmi műsort mutattak be a CSEMADOK és az ifjúsági klub tagjai régi írók alkotásaiból. Az év folyamán irodalmi emlékműsort rendeztek Ady Endre és Petőfi Sándor verseiből. Ősszel megemlékeztek a nagy magyar nyelvművelőről Kazinczy Fe­rencről születésének 225. évfordulója alkal­mából. Előadás keretében méltatták Kazin­­czynak a nyelvművelés területén elért elévül­hetetlen érdemeit, majd pedig tíz versenyző csoporttal nyelvi vetélkedőt tartottak. Év közben író—olvasó találkozót szerveztek L. Gály Olga, Koncsol László, Cselényi László, Zalabai Zsigmond szlovákiai és Baranyi Fe­renc, Laczkó Pál magyarországi írókkal. A képzőművészet terén is eredményes munka áll mögöttük. Ezen a téren jól együtt­működnek a Nógrádi Galériával. A CSEMA­DOK helyi szervezete több kiállításnak is társrendezője volt az elmúlt esztendőben. Például Gerő Gusztáv festőművész születé­sének 95. évfordulója alkalmából bemutat­ták sokrétű munkásságát, továbbá a Magyarországon élő, Losonc városához is kötődő. Szabó István, Kossuth-díjas szob­rász, alkotásaiból rendeztek kiállítást. Ezen­kívül Munkácsy Mihály és Csontváry Kosztka Tivadar életéről, alkotásairól tartottak szín­vonalas előadást. Gazdag és sokrétű volt a népművelési tevékenység is. Több tudományos és isme­retterjesztő előadást szerveztek neves hazai és magyarországi előadók közreműködésé­vel. A tagság és a város magyar nemzetiségű lakosságának kulturális szórakoztatásáról gondoskodott a CSEMADOK, amikor a Ko­máromi Magyar Területi Színházat egy, Thá­­lia részlegét pedig két alkalommal hívta meg vendégszereplésre. Ezenkívül szerveztek még a nagydaróci (V. Dravce) színjátszó cso­port, a füleki (Fiľakovo) CSEMADOK szerve­zet és a Kovosmalt üzemi klub esztrádcso­­portja részére műsoros estet. A Korunk ifjúsági klub vezetősége szintén sokrétű és gazdag tervet valósított meg az ifjúság nevelése, szórakoztatása érdekében. Nagy sikernek örvendenek a zenés teaestek és a táncház-mozgalom. Végülis elmondhat­juk, hogy tavaly Losoncon tartalmas, gazdag kulturális népművelési munkát végzett a CSEMADOK helyi szervezete. Csák István SZÍNES KULTURÁLIS MUNKA December tizennyolcadikén tartotta évzáró taggyűlését a CSEMADOK érsekújvári (Nové Zámky) helyi szervezete. Az évzárón megje­lent Sidó Zoltán, a CSEMADOK KB elnöke. Plichta Péter, elnök üdvözölte a megjelente­ket, majd Major Ferenc beszámolója hang­zott el, amelyből megismerhettük a szerve­zet jó munkáját. A titkár bevezetőjében utalt az idei év fontos eseményeire. A helyi szer­vezet is méltóképpen megünnepli hazánk felszabadításának 40. és a NOSZF 68. évfor­dulóját. A szervezet 1984. évi munkájából egy-két konkrét adat. A munkát tizenhárom tagú vezetőség irányította. A helyi szervezet a CSEMADOK megalakulusásánk 35. évfor­dulóját április 2-án ünnepelte. A színjátszó csoport, amelynek vezetője Záhorszký Elemér, a „Csak egy kis emlék" című revüt mutatta be nagy sikerrel nemcsak Érsekújvárott, hanem a járás különböző hely­ségeiben is, összesen huszonnégyszer. Mű­sorukat a Csehszlovák Rádió is rögzítette. Irodalmi klub, (vezetője Szabó János!) író—olvasó találkozókat szervezett. A klub tagjai az irodalom ápolása terén jó segítő­társra találtak Hodossy Gyulában, a kultúr­­ház vezetőjében, aki az Iródia mozgalom elindítója volt. A mozgalomban szinte az egész ország fiatal kezdő írói részt vesznek. Thain János honismereti kör (vezetője Ma­jor Ferenc.) Rendszeresen tartották meg klub-napjaikat. A XV. Czuczor Gergely Iro­dalmi és Kulturális Napokat is ők szervezték. Ismeretterjesztő előadásaikat is rendszere­sen megtartották. Csak egy-két előadást ne­vezek meg a sok közül: Trugly Sándor: Régészeti barangolás Dél-Szlovákiában, Tóth Mária: Olaszországi képzőművészet, Dr. Bauer Győző: Japán európai szemmel. Szabó Sándor előadói estje, Bödök Zsig­mond: A csillagos ég stb. Sikeres volt a honismereti klub nyári erdélyi kirándulása, amelyen negyvenketten vettek részt. Ügyes kezek klubja (vezetője Bencze Ist­vánná). Sokat segítettek a helyi szervezetek­nek: színházi ruhák, estélyek és egyéb ren­dezvények ruháit készítették. Kodály Énekkar (vezetője Morovicsné Balia Etelka, karvezető Veszprémi Ferenc). Az idén bronzkoszorút nyertek a galántai Kodály-na­­pokon. A Tásrsas-tánc klubot Keller Gábor és felesége már hosszú éveken át sikerrel és nagy hozzáértéssel vezeti. Több nemzetközi versenyen vettek részt. A kör legaktívabb tagja Luzsicza Ferenc és Ivanics Péter. A képzőművészeteket kedvelők klubja (vezetője Balogh György). Három képkiállí­tást rendeztek. Tanfolyamot szerveznek, a Zebegényi Szönyi István Emlékmúzeum sza­bad iskolájával tartanak baráti kapcsolatot. Kassák Lajos Ifjúsági Klub (vezetője Halász Gábor mérnök). Az első félévben munkájuk viszonylag gyengébb volt, de szeptembertől, miután a klubot átszervezték, újra jól dolgoz­nak. Gyermekképzőművészeti szakkör (vezető­je Szabó Zsuzsanna). Nagyon jó munkát végeznek, a vezetőség is lelkesen támogatja a szakkört.' A báb-kör (vezetője Liszka Éva). A vezetőnő nagy szeretettel foglalkozik a bábművészetet kedvelő gyerekekkel. Műszaki csoport (vezetője Samu Sándor, a szervezet legidősebb tagja.) A vezető, nyolc­vanhét éves korát meghazudtolva, minden nap dolgozik a CSEMADOK székházában. A csoport tagjai az épület karbantartásán és korszerűsítésén 4 880 brigádórát dolgoztak le.. Jól sikerült a tagtoborzás, a tervezett nyolc­van helyett kétszázharminchat új tagot sze­reztek. A helyi szervezet kapcsolata a város politikai közigazgatási és kulturális intézmé­nyeivel, a Szakszervezeti Házzal is igen jó. Értékes színfoltja volt az évzárónak Lelo­­vics István filmbemutatója, amely a szerve­zet 1984-es évi legjelentősebb eseményeit szemléltette. Hofer Lajos AKTÍV TEVÉKENYSÉG A CSEMADOK nagykéri (Milanovce) szerve­zete novemberben tartotta meg évzáró ta­­gyűlését. A szervezet titkára. Kovács Pál mérnök be­számolója arról szólt, hogy a szervezet az év folyamán aktív és színvonalas tevékenységet fejtett ki. A vitában szót kért a járási küldött is, aki szintén méltatta a szervezet munkáját, elismerésben részesítette az amatőr művé­szeti csoportokat, köszönetét mondott a já­rási akciókon való színvonalas szereplésü­kért. A vita további részében Pernai István, a helyi pártszervezet elnöke valamint Dojcsan Elek mérnnök, a hnb elnöke mondott köszö­netét a szervezet vezetőinek, valamint a csoportoknak. Az évzáró taggyűlést színvo­nalas kultúrműsor követte, amelyben az is­kola tanulói és a szervezet mellett újonan megalakult tánccsoport mutatkozott be. A műsor színfoltja a férfi és menyecskekórus színvonalas bemutatkozása volt. Kép és szöveg: Ördögh Valéria ÜNNEPELTEK 1984. november 25-én ünnepi műsor kere­tében emlékeztek meg Színén (Sena) a CSE­MADOK megalakukásának 35. évfordulójá­ról. Volt mire emlékezni, mert a szervezet a harmincöt év alatt töretlenül dolgozott. A bemutatott esztrádmüsorok, színdarabok, író—olvasó találkozók, irodalmi estek mind azt bizonyították, hogy az évek folyamán sok vállalkozó kedvű tagja volt a CSEMADOK- nak. A szervezet munkája sokrétű volt: országra szóló sikereit a Rozmaring népi táncegyüt­tessel érte el, amely két alkalommal nyerte el a Zselízi Országos Népművészeti fesztivál nagydíját. Énekesei a Tavaszi szél vizet áraszt népdalverseny országos döntőjében szerepeltek. Ezek után nem csoda, hogy az „Ünnepelünk" cím alatt bemutatott esztrád­­műsort, amely ízelítőt adott a harmincöt év sikereiből, nagy érdeklődéssel várták a falu lakói. A műsorban ez alkalommal sem csa­lódtak. A sok taps azt bizonyította, hogy a fellépés előkészítésére áldozott idő nem volt hiábavaló. Reméljük, hogy a CSEMADOK-ta­gok továbbra is szívügyükön viselik a szerve­zet gondjait, munkájába pedig aktívan be­kapcsolódik. Hadas Katalin SZÉP EREDMÉNY Eltelt az 1984-es esztendő és a mihályfai (Michal na Ostrove) CSEMADOK-szervezet tagjai értékelő évzáró taggyűlésre jöttek ösz­­sze, amelyet Ágh Sándor, a Nemzeti Front elnöke nyitott meg és köszöntette a vendé­geket. Az évi munka értékelését és a szervezet harmincöt éves tevékenységét Szabó Gabri­ella elnök ismertette. Elmondta, hogy a szer­vezet tagjai jelen voltak minden falusi meg­mozduláson. Az új munkatervet ismertetve elmondotta, hogy szeretnék a szervezeti éle­tet még élénkebbé tenni, író—olvasó találko­zókat szervezni, ismeretterjesztő előadáso­kat tartani stb. Az évzáró taggyűlésen sor került a szervezet alapító tagjainak köszön­tésére. Bognár László, id. Wiedermann Ká­roly, Ivanics János munkáját elismerő okle­véllel jutalmazták. Az évzáró gyűlés színes kulturális műsorral ért véget. Csibáné Kertész Lídia MÉLTÓKÉPPEN Tavaly november végén tartotta évzáró köz­gyűlését a CSEMADOK rudnai helyi szerve­zete. Mivel épp a múlt évben ünnepeltük a CSEMADOK megalakulásának 35. évfordú­­lóját, a helyi szervezet igyekezett olyan mun­kát végezni, hogy méltóképpen fejezhesse be az 1984-es évet. A tevékenységről szóló beszámolót a helyi szervezet elnöke olvasta fel. Abból kitűnt, hogy a rudnai helyi szervezet gazdag évet zárhat le. Négy előadást tartottak, melyből az elsőt rögtön az év elején. Ezt az előadást Dr. Csáji Gábor tartotta. A modem kor be­tegségei címmel. Ugyancsak januárban való­sult meg az István királyról szóló előadás, mely után a jelenlevők meghallgatták az István a király című rock-operát és megis­merkedtek keletkezésének körülményeivel és tartalmával. A harmadik és negyedik előadás irodalmi témájú volt. Mindkettőt Drenko Ist­ván tartotta Vörösmarthy Mihály, illetőleg Radnóti Miklós költészetéről. Közreműköd­tek az Irodalmi Kör tagjai is. A helyi szervezet méltóképpen emlékezett meg a CSEMADOK megalakulásának 35. évfordulójáról is. Felléptek a helyi óvodások, az iskola kisdiákjai, a Fecskemadár női ének­lőcsoport, a színjátszó kör tagjai, továbbá a helyi szervezet tánccsoportjai is bemutat­koztak. Az ünnepi gyűlésen megemlékeztek a szervezet legaktívabb tagjairól, akiknek ajándékot nyújtottak át. Egyébként igen figyelemreméltó a népi tánccsoport munkája. 1983-ban alakult és már nagyon szép eredményeket mondhat magáénak. Tagjai fiatal diáklányok. Az év folyamán szinte valamennyi helyi rendezvé­nyen felléptek. A Fecskemadár női éneklő­­csoport szintén bekapcsolódott a helyi kul­turális életbe. Többször fellépett a PÜT ren­dezvényein. A rudnai helyi szervezet mellett ifjúsági rock-együttes is működik: az Új Generáció, amely sikeresen szerepelt a járási dal és táncünnepélyen. A községben meg­rendezett ünnepi akadémiákról, illetve az egyes állami ünnepségek, évfordulók alkal­mából rendezett ünnepségekről sohasem hi­ányoznak a CSEMADOK helyi szervezet mel­lett működő csoportok műsorszámai. Juhász Ilona VISSZAPILLANTÁS December — az esztendő utolsó hónapja. Ilyenkor mindenki visszatekint az elmúlt évre. 6

Next

/
Thumbnails
Contents