A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-01 / 5. szám
A természetadta C. B. antenna IKrasňsenits Géza felvétele) Hamupipőke cipellői avagy a filmcsillagok lábbelijének miniatűr másolata található egy párizsi cipész trezorjában. Mellettük egy férficipő is van, amelynek sarkába zenélő szerkezetet építettek. Pali bácsi, a gömöri nótafa (Keszeli Ferenc felvétele) Hallottuk-olvastuk-láttuk KÖNYV A bűvös tükör Igaz, hogy a néprajztudományban hosszúhosszú ideig csupán az egyszerűen hiteles, dokumentációs ábrázolásra törekvő leíró módszer uralkodott, de csaknem azóta él kutatóinkban a vágy, hogy az egyes jelenségek okára, eredetére is magyarázatot adjanak. A gyökerekhez való eljutás természetesen többfajta módszert (pl. történeti-földrajzi megközelítés, egyéniségkutató vizsgálatok, funkcionalista-, strukturalista szemlélet stb.) is lehetővé tett, amelyek — ha az egyedüli helyes útra külön-külön nem is találtak rá — együttesen eredményeikkel sokban gazdagították a néprajzi jelenségek általános ismérveiről kialakuló képünket. A magyar folklorisztikának ilyen, magányosan is tulajdonképpen „iskolát" teremtő egyénisége, a pszichoanalízis eredményeit a néprajzi kutatás számára hasznosító Róheim Géza (1891—1955) volt. Néphitkutatónak készült, és — amint az 1925-ben megjelent Magyar néphit és népszokások c. könyve előszavából kiderül — a múlt században indult „ösvalláskutató" irányzatot kívánta folytatni. Nos, az újabb Magyar Mythologiát később sem írta meg, résztanulmányaival azonban mégis nagyban gazdagította néprajzi ismereteinket. Élete második szakaszában már inkább általános etnológiai kutatásokat végzett, ezért a nemzetközi szakirodalom pszichoanalitikus etnológusként tartja nyilván. Életművének nagy része nem is magyarul jelent meg, ezért aztán művelődésünknek nagy szolgálatot tett a Magvető Kiadó, amikor a Magyar Hírmondó sorozatában A bűvös tükör címen kiadta válogatott tanulmányait. A „bűvös tükör", amelyhez Verebélyi Kincső írt értő, elemző utószót, nemcsak Róheim munkásságát tükrözi viszsza hitelesen, hanem a művelődéstörténet egy jókora szeletét is. Liszka József Gross—Gryžewski: A bélyegek világa A közös könyvkiadási egyezmény keretében vette át a Madách Kiadó A bélyegek világa című könyvet. Nem is gondolnánk, mennyi embert érdekel a bélyeggyűjtés, a bélyegek világa. Hozzávetőlegesen százmillió ember gyűjti a bélyeget földünkön, s ez nem csekély mennyiség. Hogy miért vonz ilyen nagy tömegeket a bélyeggyüjtés? Erre is igyekszik választ adni a lengyel szerzőpáros könyve. De sok minden másra is választ találunk, ha nem is tér ki a könyv a bélyeggyűjtéssel kapcsolatos minden mozzanatra. „Hogyan hatott a bélyeg, az emberi kultúrára, a művészetekre, a grafikára, sőt az orvostudományra is? Miért foglalkoztatja olykor a büntetőjogászokat, az igazságszolgáltatási szerveket is? Könyvünkben minderre s még sok más kérdésre kívánunk válaszolni — nem akadémikus, hanem színes, olvasmányos stílusban. Annyit elörebocsáthatunk: »hősünk« páratlan népszerűségének egyik oka, hogy hidat tud verni eltérő világnézetű s gondolkodású emberek milliói között, erősíti a népek kapcsolatait, s a kölcsönös közeledésre, végső soron a békére, a békés egymás mellett élés eszméjére neveli híveit" — olvashatjuk a könyv előszavában. A könyv első szakaszában a bélyeg történetével ismerkedhetünk meg. Megtudjuk, hogy a társadalmi fejlődés, a termelés és az elosztás egy előrehaladott szakaszában a szükségszerűség vezette el az embert a bélyeg feltalálásához. A kapitalista társadalom egyik legfejlettebb országában, Angliában Rowland Hill (1795—1879) készítette az első tervet a posta megreformálásához, amely a bélyeg feltalálásához vezetett. Hill „találmánya" nagy hasznot hajtott a postának, illetve az államnak, meg is becsülték őt ezért. Az angol posta ügyvezető titkára lett, majd főigazgatói minőségben munkálkodott. Kitüntetésekben, pénzjutalmakban részesítették, bárói rangra emelték. Megtalálta tehát számítását. Szó esik a könyvben a világ nagy bélyeggyűjteményeiről, a legértékesebb bélyegekről, a bélyeg kultúrtörténeti szerepéről. A második részben széleskörű tájékoztatást kapunk a különféle bélyegekről: az,alkalmi-, a portó-, a hírlapbélyegröl, szó esik a légipostáról, s a legújabb különlegességről: a rakétaposta-bélyegekről. Kitér a könyv a postabélyegzőkre, borítékokra, bélyegblokkokra, a levelezőlapokra és egyebekre. Beszél az ENSZ által kibocsájtott bélyegekről, teret ad a bélyegtervezésröl szóló fejezetnek, szót ejt a hamisítókról stb.-dénes-HANGVERSENY Négykezes zongoramatiné A múlt században, de még négy-öt évtizeddel ezelőtt is a zeneélvezet egyik legelterjedtebb formája a házi muzsikálás volt. Különösen a négykezes zongorázás volt közkedvelt, nem meglepő tehát, hogy rengeteg mű született ebben a műfajban, sőt nagy szimfonikus műveket is gyakran átírtak négy kézre. Sajnos ma már mellőzött és szinte teljesen ismeretlen ez a műfaj, így kimondottan revelációként hatott, mikor az 1983-as BHS egyik koncertjén két rangos pianistánk. Marián Lapšanský és Peter Toperczer ült közösen a klaviatúra elé, hogy megszólaltasson egy csokorra való válogatást Brahms Magyar táncaiból és Dvorák Szláv táncaiból. A koncert visszhangja olyan kedvező volt, hogy külföldi fellépéseik során megszólaltatták mán a teljes Dvorák ciklust. A múlt év decemberében a Szlovák Filharmónia barátai körének rendezésében került sor arra a matinéra, melynek keretében művészeink hazai közönség előtt is eljátszották Dvorák roppant népszerű opuszát az eredeti négykezes verzióban. Antonín Dvofákot német kiadója, a berlini Simrock cég 1878-ban kérte fel, hogy Brahms nagysikerű Magyar táncai mintájára komponáljon a szlávok népi táncaiból egy hasonló ciklust. A furiantok, dumbák, polkák, „sousedskák" láncolatából így született meg aztán 46-os opuszszám alatt a ciklus nyolc darabból álló első sorozata, négykezes formában, melynek nagyzenekari változata — természetesen a szerző hangszerelésében — csak később látott napvilágot. Ez a mű alapozta meg Dvorák nemzetközi hírnevét, így nem csoda, hogy Simrock egy további ciklus megírására ösztönözte a komponistát. Ez a második sorozat meg is született, igaz csak nyolc évvel később, 72-es opuszszám alatt, és hangzásvilágában érződik már a majd egy évtizedes idötávolság. Ezekben a táncokban már több a komolyság, tervszerűség, megállapodottság, a mazurka karakter, több a meditáció, a kromatika és a tört színek árnyalata. Nagy érdeme művészeinknek: a felső szólamot játszó Peter Toperczernek és a vidám, táncos ritmikájú basszus szólamot tolmácsoló Marián Lapšanskýnak, hogy keletkezésük sorrendjében, egységes láncként játszották végig a 16 kis műremeket, felszínre hozva azok hangulati változatosságát, ritmikai jellegzetességét és színgazdag üdeségét a szép számban összegyűlt közönség nagy örömére. Varga József SZÍNHÁZ Cseresznyéskert A bratislavai Új Színpad Szárazvám utcai Stúdiójában immár hetek óta igazi színházi eseményként van műsoron Csehov megrázó erejű drámája: a Cseresznyéskert. A szerző ebben a művében illúziókkal számol le, tévhiteket oszlat el és bemutatja az önmagát leleplező, az orosz feudalizmus állóvizében vergődő polgárságot. E dráma cselekményének legfőbb hajtómotorja a fojtott indulat, miközben egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy akkor és ott még a legjobb s legértékesebb emberek sem képesek átlépni osztályuk korlátain. Az előadást Vladimír Strnisko rendezte, aki érett és korszerű Csehov-értelmezéssel egyszerre ábrázolja a dráma szomorú színeit és keményen ironikus ítéletét. Színpadán egy zárt, korszerűtlen, süllyedő világ szereplőinek egymással szembenálló, egymást megvető, esetenként egyenesen gyűlölködő rokonvonásait hangsúlyozva teszi teljessé a képet. A céltalanság, az unalom megszokottsága és a néző számára látatlanul is virágzó cseresznyefák pompája olyan mint egy sziget — ám az újat hozó erő harsány kimeletlensége hamarosan megtöri itt a csendet. Strnisko kiegyensúlyozott, pontosan elemezett előadása éppen a csehovi vallomás kifejezésével modern. De határozott elképzelésekről és művészi következetességről vall a színészek játéka is. Például Ida Rapaičová az esemény középpontjában álló Ranyevszkája szerepében az életét és boldogságát belülről, finom mosollyal sirató asszonyt kelt életre találó öniróniával és ítélkezéssel. Peter Debnár szinte az elsüllyedt világot mutatja fel Gájev portréjával: motyogása és egész tartása a konvenciók leleplezése. Milan Kňažko a kíméletlen törtetés gúnyájába bújtatja Lopahin figuráját. Nagy erővel, remekül játszik, de azt is érezteti, hogy a pénz győzelmének sem érdemes túlzottan ujjonganunk. Az előadás többi szereplője is kitűnő figurákat elevenít meg a színpadon; de találóak a kosztümök, ötletes a díszlet és a zene is kiválóan illeszkedik a színpadi cselekmény hangulatához. Mindent egybevetve: Csehovot napjainkban is lehet jól játszani, sőt nemcsak korszerű felfogásban, hanem érdekesen is! Miklósi Péter 9
