A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-03 / 32. szám
Lány népviseletben Séta az erdőben JANKÓ ALEXT „Mint a mese, olyannak tűnik az élet. Mesélek és időnként félbehagyom: rosszul kezdtem, újra kell kezdenem. Ilyen újrakezdések töltik ki felparcellázott életemet. Mindegyiktől fájó szívvel búcsúztam, de tudtam felejteni." Janko Alexytól való a fenti idézet, attól a festőművésztől, aki rendkívül gazdag festői életműve mellett egy rendhagyó írói életművet is hagyott maga után. Művészeti író volt és mesélő, naprakész publicista, képben-betüben gondolkodó, haladó ember. Amit papírra vetett, az láthatóan nem a megfestetlen képeket próbálta pótolni, — ellenkezőleg: a meglevő értékek megmaradását igyekezett szolgálni. Ily módon is próbált kaput nyitni a világra, de mindig azzal az igénnyel, hogy a nyitott kapun egyszerre lehessen ki és befelé is tekinteni, látni, becsülni, tiszteletben tartani mindazt, ami a két oldalon figyelmet érdemel. Ami pedig írásra késztette, az mindig a figyelem felkeltésének szándéka volt. Megbízható esztétikai értékrendje jogosította fel arra, hogy kifelé népe nemzeti sajátosságait tegye láthatóvá, kívülről pedig a világ más népeinek, a művészetek gazdag tárházának kincseit mutassa. Elhivatott ember volt, akiről másfél évtizeddel halála után fenntartás nélkül állítható, hogy a szlovák nemzeti festészetnek nem csupán egyik megteremtője, hanem hosszú élete során következetes művelője is volt. S bár a művész kitárulkozó nyitott emberként maradt meg népe emlékezetében, most, másfél évtizeddel halála után derül csak ki, hogy több volt ennél. Teljes életművének megismerése valójában csak most adódott lehetőség, amikor a Szlovák Nemzeti Galéria a művész születésének kilencvenedik évfordulóján reprezentatív életmű-kiállításon tárta közönség elé Janko Alexy több száz alkotását. A gyűjtemény az eddigi legteljesebb Alexy-pályaképet képviseli, — furcsamód, életében nem adódott lehetőség ilyen átfogó bemutatkozásra. Kétségtelen, hogy a müvésztörténet ezek után a közönséggel összhangban, a maga teljességében értékelheti újra ezt az életművet, ám az újraértékelés nyilvánvalóan felértékelést is jelent. Mert a kiállítás nagyon markáns módon bizonyítja, hogy a mindig is nagyrabecsült művész életműve az evidens értékeknél többet jelez. Janko Alexy festészetének egyik alapvető sajátossága a szlovák nemzeti jelleg vizsgálata, a missziós következetesség, a szolgálat. íme, most felsejlenek annak körvonalai is, hogy Alexy a nemzeti lényeget az európai festészet koordinátáin belül, annak viszonylataiban igyekezett szolgálni. Tudta, hogy az általa választott művészi misszió egyben politikai misszió is, melynek művelésében az évszázados késleltetettség nehezítő körülményeivel kell számolni, ami bizonyos értelemben a teljesen sajátos festői nyelvezet megteremtését szabta alapelvül. Tudta, hogy a világra való kitárulkozás hangja nem lehet szokványos, ugyanakkor hamis sem lehet, s hogy az adott korban, az adott helyzetben a leghagyatékosabban a képzőművészet útjain lehetséges közelíteni a világ felé. Ez részben sikerült is, de ha tekintetbe vesszük, hogy milyen gyakorisággal állított ki külföldön, bizony hiányérzetünk támad, mert művészete szélesebb népszerűsítést érdemelt volna már a húszas-harmincas években is. Alexy ugyanis túllépett a Martin Benka, az egyetlen előd teremtette heroizáló szemléleten, s akárcsak pályatársai, Bazovsky és Palugyay, ö már alapvetően a festői eszközök elsődlegességének jegyében vállalta és művelte a nemzeti jelleg vizsgálatát, képzőművészeti transzpozícióját — hangsúlyt helyezve arra is, hogy az idesorolható műveit az edzett esztéta s a népi modell egyaránt értse, elfogadja. Ilyen irányú igyekezete csak látszólag sejtett kompromisszumot, mert utólag kétségtelen, hogy e szemlélet jegyében is számos maradandó művet alkotott. E mostani életmű-kiállítás valódi izgalmát talán az adja, hogy a felsorakoztatott művek jó értelemben vett sokfélesége nemcsak a kísérletező művész több arcát villantja fel, nemcsak a tudatos alkotó, a szolgálattevő festő következetességét bizonyítja, hanem azt is egyértelművé teszi, hogy Alexy birtokában volt mindannak a mesterségbeli tudásnak, a széles értelemben vett tehetségnek, amivel sokfelé vezető utakon indulhatott volna el — nem kevesebb siker reményében. Ő mégis azt az utat választotta, amelyik a legkevésbé volt kitaposott. Mert úgy tartotta, a járatlan út is vezet valahová. Esetében ez az út népéhez vezetett. RESZELI FERENC Mészáros József felvételei E különös címpárositás mögött Rejtő Jenö-i történet húzódik meg, amit azonban nem a képzelet szült, hanem a valóság. Hazánkban az utóbbi évtizedekben elkövetett legnagyobb rablássorozatról van szó. Olyan hatalmas értékek felhalmozásáról, amelyek egy pazar múzeum anyagát is kitehetnék. Értéktárgyakról, amelyekkel bármelyik múzeum szívesen dicsekedne. Az utóbbi években huszonnégy — jobbára fiatal — ember hajtott végre sorozatos lakásbetöréseket, templomrablásokat. „Kiruccanásaik" során az egyes lakásokból, templomokból elvittek minden mozdíthatót. Akadt lakas, ahol nehány szobában hatszázezer korona értékben találtak elsősorban festményeket. De nem voltak válogatósak. A festményeken, ikonokon kívül magukkal vittek csavarhúzókat, cumisüvegeket, haj-4
