A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-27 / 31. szám
■■ Szlovákiai magyar néptáncok Bertóké vagy bársonyverbunk Talán még a szerelemről sem szól annyi dalunk, mint a katonaéletről, annak viszontagságairól. Valamikor a legények legjavát, legerősebbjét fogdosták össze katonának. Akit megfogtak, egy életre elhajtották a szülőföldjéről. Emiatt sokan elbujdostak, s csak nagyobb ünnepek — karácsony, lakodalom — alkalmával merészkedtek haza, de akkor egész hajtóvadászatot indítottak ellenük. Talán ez is közrejátszhatott, hogy ez a táncunk ilyen csodálatosan széppé, szilaj férfitánccá fejlődhetett. A másik formája a katonaszerzésnek a verbuválás volt. A tánc hevülete — ehhez gyakorta az erős ittasság is közrejátszott, — könnyebben szert efoszlatta az emberekben az ellenállást. A verbuválásnak pontos forgatókönyve volt. A hivatásos katonatiszt kitűnően ismerte a néppel való bánásmód különböző formáit. A spontán kocsmai mulatozás, az ingyen ivás csábította a fiatal legényeket. A nyalka huszárruha, a kalandszerzés lehetősége, menekülés a jobbágyi nincstelen életből egy „magasabb" régióba, az ígéretek sokasága szédítő hatással bírtak. Becsapták őket, mert a huszárságból sokszor bakaság lett. Egy Csallóközben gyűjtött dal így mesél erről: Bevettek huszárnak De lovat nem adtak De lovat nem adtak Gyalog masírozok. A klasszikus verbunk szerkezete meglehetősen kötött. Figyeljük meg egy példán. A galántai járásban Jóka (Jelka) községben az 1970-es évek végén a gyűjtések során a felszínre került egy férfitánc is, a Bertóké verbunk. Nevét vagy valami különlegesen, kimagaslóan jól táncoló férfi vezetékneve után kapta, vagy éppen a verbuváló alakulat főtisztjének a neve után: pl. Vasvári verbunkos ... Ugyan Jóka község már Mátyusföldhöz tartozik, de mi táncai miatt a Csallóközhöz „csatoljuk", mert azzal teljes azonosságot mutat. A Bertóké verbunk, vagy más néven bársonyverbunk, két részből áll. Az első a lassú rész új stílusú, a második a gyors pedig a régi stílus jegyeit hordozza magán. A tánc egyértelműen lenthangsúlyos. Ezen a táncon kitűnően megfigyelhetjük a már fentebb említett szerkezeti kötöttséget. Eredetileg körtáncról lévén szó — annak motívumsekélyessége épp a körben táncolásból adódik, ti. a kör vagy körben fogódzás nem teszi lehetővé az improvizálást — mindenki ugyanazt kénytelen táncolni — ellenkező esetben a kör föltörik, felbomlik. Újstílusúnak nevezzük a Bertóké lassú részét, mert a fent leírt jegyeket viseli magán, s a verbunk dallamán uralkodik az erős szaggatott, feszes negyedelő ütem. A második gyors része viszont már formailag nagyobb szabadságot engedélyez. A kétnegyedes nyolcadoló dallam, valamint a nagyobb és színesebb motívumkincs a régi stílusú, a verbuválás előtti ugrós, a (18. század közepe — 19. század első fele) legényes táncokkal mutat azonosságot. Ezt bizonyítja az is, hogy a tánc lenthangsúlyos, ami azt jelenti, hogy egy motívum első fázisa az adott zenei ütem első negyed értékére történik, oly módon, hogy a táncos határozottan lefelé lép és nem felfelé emelkedik. A polgárosult Csallóközben ez a férfitáncunk épp a jókaiak nagyrabecsülendő hagyományőrzése révén maradt fenn számunkra. KATONA ISTVÁN Fotó: Görföl Jenő A CSALLÓKÖZ TÁNCA!
