A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-07-27 / 31. szám

A Gsemadok életéből DALLAL TÁNCCAL Akácillatú környezetben rendezték meg Sző­­gyénben (Svodín) a járási dal- és táncünne­pélyt. A dús lombú fák felfogták az országút zaját, s a parkba igyekvőknek megszűrten közvetítették az énekesek tisztán csengő szavát. Még mielőtt a színpadhoz értünk volna, meg kellett állni a kultúra egy másik oltára, a könyvsátor előtt. Könyvritkaságokat, újdon­ságokat találtunk ott. Bizony sűrűn kinyílt az emberek pénztárcája. Hiába, a városi köny­vesbolt nem mindig esik útjába az ott ügyes-bajos dolgát intéző embernek. Ezért tartozhat egy ilyen járási méretű, sok embert vonzó rendezvényhez is a könyv. Sokan voltak a szögyéni akácosban, s lekötötte figyelmüket mindaz, ami a színpa­don történt. Pedig a közelben frissítőt árultak s még az akkor primőr árunak számító cse­resznyét is lehetett kapni. A zene, a tánc, a népdal az emberek közötti kapcsolatteremtés eszköze; sokrétű­ségében, gazdagságában nem ismer határo­kat, s minden korosztály számára hozzáfér­hető. Előbb a stúrovói alapiskola Kisbojtár tánccsoportja, majd az andódi (Andovce) lányok mutatták be tudásukat. Hagyományokban gazdag az érsekújvári járás. Ebben az esztendőben itt rendezik meg a néprajzi szemináriumot. A népművé­szet sokszínű virágából a kürti (Strekov) folk­lórcsoport font gyönyörű koszorút. Utánuk az ugyancsak stúrovói Vasvirág tánccsoportnak tapsolhattunk. — Az élet rövid, a művészet örök — idézte a mondást Nágel Erzsébet műsorvezető. — A népművészet éltetéséért dolgozik a bényi (Bifia) folklórcsoport. Műsorában a színpa­don adott egymásnak találkát a búzakéve, a cséphadaró, a kaszS és az új kenyér. Micso­da gyönyörű és milyen finom kenyeret tudtak sütni ez alkalomra a bényiek! Csákváry Mária néni az első sorokban ülőket megkínálta a kemencében sült kenyérből. A népművészet valódi kincsesbányája Bény. A több mint negyventagú csoport a legkisebbeket is bevonta e szép munkába. Most az aratási szokásokat elevenítették fel. Az Új kenyér a család asztalán című összeál­lítást mutatták be. A rendezvénynek otthont adó község is kitett magáért. Tánccsoportot és már hosszú évek óta működő éneklőcsoportot állított színpadra. Nem kisebb sikerrel szerepelt az érsekújvár (Nővé Zámky) egészségügyi szak­­középiskola néptánc-csoportja. Mint minden rendezvényen, itt is voltak vendégszereplök. A Nitrianske Hrádok-i Mű­velődési Otthon női éneklőcsoportja, amely tudásával kiérdemelte, hogy a helyi és a járási rendezvényeken rendszeresen fellép­jen ; itt is sikert aratott. A járás másik végéből, Nagykérröl (Mila­< íme így táncol az alig két esztendeje működő Kisbojtár gyermektánccsoport A Csalid mindkét rendezvényen sikert aratott novce), ugyancsak népes csoport érkezett. Előbb a férfiak tettek ki magukért, majd a verbunkot táncoló néptánc-csoport, s az egészre a vegyes éneklőcsoport tette fel teljesítményével a koronát. A rendezvény másik vendége a somorjai (Samorín) Csalió népművészeti együttes volt. Dunán innen, Dunán túl című műsorát mu­tatta be. A hosszú idő óta az élvonalban szereplő csoport tagjai felismerték, hogy a népművészet nem fényűzés, hanem minden­napi szükséglet. Megtanít az élet, a világ szépségeinek megbecsülésére. Lelkes, odaadó vezetők nélkül nem sikerült volna ilyen jól a járás népművészeti csoport­jainak bemutatkozása. Az ő munkájuknak is szólt a taps és a bényiek szájából elhangzó biztatás: Erőben, egészségben újra találkoz­zunk a jövő esztendőben. Más vidék hagyományait, szokásait láthat­tuk a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) já-TÓTH ILONKA így ismeri őt mindenki, aki a CSEMADOK KB apparátusában dolgozik. A járási bizottságok titkárságai sem másképp. Több mint har­minc esztendeje tevékeny embere a Közpon­ti Bizottság gazdasági osztályának. Pénztá­rosként kezdte, könyvelőként folytatta. Csu­pán látszólag könnyű munka az övé. A köny­velés a gazdálkodás gerince. Ha ott nincs rend, döcög minden. Tóth Ilonka. Olyan régtől részese kulturális mozgalmunknak, hogy sokan nem is tudnak mást róla. Úgy tekintenek rá, mint aki talán Szövetségünkkel egy idős, mint akinek az életéhez soha nem is tartozott más, csak a ' CSEMADOK, nincs családja, szülőfaluja, szülei és testvérei sincsenek, mintha a Szö­­■ vétség hívta volna őt életre, valamikor az ötvenes évek legelején, s adott volna neki nevet is. — Te pedig mostantól kezdve Tóth Ilonka leszel I Mert alig álltái közénk, férjhez mentél Tóth Dezsőhöz, aki akkor a CSEMADOK kerületi instruktora volt, később a CSEMA­DOK KB osztályvezetője lett, még később (nyugdíjba vonulásáig) a Szabad Földműves szerkesztője. így volt, nem lehet tagadni, másítani sem­mit. Tóth Ilonka nem is tesz ilyen kísérletet. Pedig lenne alkalma utólagos magyarázko­dásra. Ritka a nála szerényebb ember. A bőbeszédűség sem kenyere. A gazdasági osztály egyik szobájában beszélgetünk, s vonakodik attól is, hogy írjak róla. Mivel érdemelte ki ? Csak neve van meg munkahe­lye, illő lenne mást is tudni róla, mondom a sovány biztatót. És még hozzáteszem: Szö­vetségünk megalakulásának a 35. évforduló­ja alkalmából az a megtiszteltetés érte, hogy a CSEMADOK-emlékérem arany fokozatával tüntették ki. Jó lenne többet tudni a nevénél és a munkahelyénél. — Hát jó — mondja, aztán keresetlen szavaiból kibontakozik életének a képe. Csallóközi faluban született. Bakán, 1929-ben. A község nemrég szerepelt a Csehszlovák Televízió magyar adásában. Társadalmi munkában jeleskedő lakóival és vezetőivel egyetemben. 1944-ben járta ki az elemi iskola nyolc osztályát, s eszébe sem jutott tovább tanulni. Az apjának 5—6 hold földje volt, s öten voltak testvérek. Egy meg­halt, a másik kettő Bakán él, a húga Komá­romban. (Édesapám már régen meghalt Azon a napon halt meg, 1958-ban, amikor a fiam született Édesanyám nyolcvanhárom éves, még mindig tesz-vesz a ház körül. Egyedül él, és várja haza azokat a gyermekeit, akik nem Bakán élnek. Minden szombaton vár minket is a kapuban. Tudja, melyik busszal érkezünk. Szeretek hazamenni édesanyámhoz, a testvé­reimhez, a szülői házba, a falumba. Jó érzés tölt el, amit otthon látok. A kispadot emleget­jük az esték csendességében. Öregek, fiatalok kiültünk a kapuba, és hallgattuk a világ és az ország eseményeit). / 1948 telén már a Duna-parti nagyváros­ban szolgált egy családnál. Ugyanezt tette a következő télen is. Színész volt a család feje. A nevére nem emlékszik. Nehezen tudott megbarátkozni a városi élettel. Otthon azon­ban semmi kereseti lehetőség nem volt. Élt a falujában egy idős asszony. Mészáros néni. Hozzá jártak többen mesterséget tanulni. Kukoricaháncsból készített szőnyeget, láb­törlőt, szatyrot, kosarat. Egy hónap eltelte után már maguk csinálták s árulták a mun­kát. Nem volt ruhájuk, cipőjük a háború után, s nagy lányok voltak, kellett a pénz. (Pénze soha nem volt a szüleimnek. Pedig apám valóságos ezermester volt Mindent maga csinált, még hangszereken is játszott Furulyával egyszer a Nová scénában is fellé­pett, már a CSEMADOK megalakulása után, kerületi verseny győzteseként Mindenhez ér­tett szegény, mégse vitte semmire. Mikor vihette volna, meghalt. Ha már említettem a Szövetség megalakulását hadd mondjam el azt is, hogy én egy ligetfalusi CSEMADOK-bá­­lon tudtam meg, létezik a városban ilyen szervezet Nagyon boldog voltam, hogy 1950-ben tagja lehettem. Ötven-ötvenegyben a városi szervezet Vazová utcai székházába jártunk. Az Ág Tibor vezette kórusban énekel­tem. Takács András a tánccsoportot vezette. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents