A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-21 / 52. szám
3. — A lakással és a munkával kapcsolatban később kap utasításokat — közölte az Oroszlán olyan ember hangján, aki megszokta, hogy reggeltől estig parancsolgasson. — Itt csak az első éjszakát töltheti... Pénze van ? — Köszönöm, elég ... — Nem mintha adni akamékl Babula majd felhajt magának valami harapnivalót. Az igazolványát elviszem, maga pedig ne lófráljon odakint, amíg nem hozzák vissza a papírjait. Ha nem lesz elég az, amit Babula be tud szerezni, feljavíthatja a kosztját a saját pénzéből... de hát, háború van. Itt nem élünk olyan vígan, mint odaát... Jónknak leesett az álla. — Ha ez az úriember azt hiszi, hogy negyvenöt márciusában Bratislavában nehezebb az élet, mint Lvovban vagy Zsitomirban ... Mit magyarázzak én ennek? Babula nyilván e koldustanya tulajdonosa, hozza csak amit kap. mi pedig feljavítjuk a kosztot kenyérrel, kolbásszal és juhsajttal. — Szükségünk van magára, mint egy falat kenyérre, — folytatta a látogató komolyan. — Két hete felszabadult Budapest, őszre vagy télre vége a háborúnak, no de ameddig a nyakunkon a német, még sok munka vár ránk. Jorík bólogatott, hiszen ezért küldték őt ide, nem kell meggyőznie arról, amit maga is tud. — A parancs egyelőre a következő: Ne mozduljon ki Babula lakásábóll Pihenjen, aludja ki magát, azután olvasson el minden újságot, amit Babula hazahoz. A régieket is, mindent. És, hm — jelentőségteljesen köhintett: — Van egy olyan, hm, parancs, hogy maga a beosztottam. Remélem, hogy a lehető legjobban megértjük egymást. — Igenis... — válaszolt Jorík készségesen, és nagyon örült, hogy a látogató csendben kisurrant, kézfogás nélkül. Legszívesebben jól becsapta volna mögötte az ajtót. Amíg a században szolgált, sok mindent megtudott Szlovákiáról meg Csehországról, végső soron a rádiósok is ellátták őket megbízható értesülésekkel, de az utóbbi két hétben, ami a bevetés előkészítésével telt el, nem jutott friss hírekhez. Babula hozott egy rúd szalámit — zsíros volt és mégis oly kemény, mint a cipőtalp —, négy üveg sört, egy kompótosüvegben heringet, s mindehhez egy nyaláb újságot. Jorík kényelmesen és lassacskán evett voltaképpen egész délután, de annak ellenére, hogy nagyon kíváncsi volt a hírekre, elszunnyadt az újságok fölött. Kimerítette az a rengeteg győzelmes visszavonulás. A szövetségesek közötti ellentétekről is sok minden kitudódott, főleg amikor új tiszticsoport érkezett Londonból, csakhogy az ilyen szóbeszédeket itt másképpen, fordítva ítélik meg. Tudomásul vette Babula jelentőségteljes nyilatkozatát, hogy a lakástulajdonos a konyhában alszik majd, a cseléd vaságyán, megjutalmazta öt egy százkoronással, az utolsóval, mert most már csak egy köteg ezerkoronás bankjegye maradt. Aztán elaludt. Mélyen és egészségesen aludta az olyan huszonnégy éves fiatalemberek álmát, akik megtömték a hasukat, és ideiglenesen megszabadultak minden gondtól. Félálomban heverészett egy gallér nélküli, ócska, szakadt ingben, amelyet Babulától kapott kölcsön, amikor mocorgást hallott az előszobából. Amíg az ajtót ki nem nyitották, az áporodott szagú, penészes vánkos alatt markolta a pisztolyt. Az Oroszlán nevű férfi ez alkalommal nem vetette le a tavaszi kabátját, köszönni is elfelejtett. — Ide hallgasson! — ripakodott Joríkra hevesen. — Van valami személyes rejtjele? — Hm — válaszolt Jorík sokatmondóan, és elengedte a pisztolyt, hogy kényelmesebben támaszkodhasson a könyökére. — Bekaphatott volna egy gombócot... Olyan ólomból valót. Máskor ne rontson be hozzám ilyen zajosan! — Mit merészel? — dühöngött a látogató. De máris szelídebben folytatta: — Ne tréfáljon, uram... Muska úr! Jelentettük az érkezését, ők pedig még a mi adásunkra sem válaszoltak... Jorik most már teljesen felébredt, és élénken maga elé képzelte, mekkora cirkusz lehetett Przemyszlben, amikor ez rádión leadatta, hogy az ügynök megérkezett. A megbeszélt hívójel nélkül. Ugyan már, erre azt is mondhatná, hogy mindez azért van, mert az Oroszlán nem éppen a legudvariasabban viselkedett. Vagy inkább az igazat: a kutya se hitte volna, hogy ezek mindjárt, frissiben leadják a hírt. Bár... a mikrofelvételeket már estére kinagyíthatták... Csakhogy az a tiszta igazság, hogy megérkezését neki kellett volna jelentenie, de erről úgy megfeledkezett, mint a halálról. Megörült átmeneti fölényének. — Ön elfelejtett tájékoztatni engem arról, hogy rádióadásra készülnek — szólt megfontoltan, és bólintott. — Ez nagy hiba volt... uram. A látogató az asztalra dobta a tavaszi kabátját, és dühösen leült a repedt támlájú rozoga székre. — A maga kötelessége lett volna közölni velem a rejtjelét... — Nem lett volna — morogta az ejtőernyős. — És egyáltalán — már a nyelve hegyén volt, hogy semmire sem érzi magát kötelesnek, de az utolsó pillanatban bölcsen meggondolta magát. Miért vesszünk össze azokkal, akikkel közös munka, közös élet, közös halál köt össze majd? — Adassa le két ízben egymás után a 28391 számot. Kétszer a hívójel után és kétszer az adás befejezése előtt! Az elegáns úr zsebébe nyúlt, és elővett egy noteszt. — írja fel! — parancsolta kurtán. — Nem írom — válaszolta Jorík feltűnően szelíden. — És maga se írja fel. A hírszerzés nehéz és komoly dolog — oktatta monoton hangon látogatóját, és Laszka őrnagy jelent meg lelki szemei előtt, mert most már oktatójának kútfőjéből merített. —- Mindazt, amit tőlem hall most és a jövőben, köteles észben tartani. Mielőtt elmegy, ismételje meg a számot, amit mondtam. Huszonnyolc-harminckilencegyes... — MuSka úr! — szólalt meg a látogató. — Ezt a nevet pedig csak kifelé fogom használni. Az ön számára, kedves Oroszlán, összekötő tiszt vagyok a Vércse szervezet és a központunk között. — Kénytelen leszek jelentést tenni a magatartásáról. — Nagyon kedves öntől, ha jelenteni kívánja, hogy magatartásom megfelel a kapott utasításoknak. — A maga utasításai nyilván feltételezték, hogy az érkezését azonnal igazolni fogja! — Az én utasításaim azt tételezték fel, hogy az ön közbeiktatásával csak akkor fogom jelenteni érkezésemet, ha már meggyőződtem róla, hogy a valódi címzettekkel léptem kapcsolatba. A látogató elnevette magát, és öklével combjára csapott: — És ehhez elég volt magának ez az egy éjszaka ? — Csodálkozni fog — mordult fel Jorík. — Az én hivatásomban ennyi is elég, legfeljebb maga ezt nem érti. Érdeklődéssel nézett a férfi arcába, aki itt ült vele szemben az ócska széken. Egyáltalán nem így képzelte el az első találkozást. Az Oroszlán tegnap idejött, a szó szoros értelmében lerohanta az ejtőernyőst, lyukat beszélt a hasába, hogy azon melegében éreztesse vele, ki az úr a csárdában: mire pedig az felocsúdott és megmondta volna, hogy adassa le a számjelet, ez a kikent-kifent divatbáb már el is viharzott. Szigorú nyájassággal tekintett partnerére, de azért magának bevallotta, hogy tegnap óriási hibát követett el. Nem lett volna szabad ezt az urat oly könnyen elengednie, ki kellett volna faggatni a rádió-összeköttetés felöl, és közölni kellett volna a számjelét. No, de ezt úgysem tudja meg soha senki, és legalább ezek az urak annyit megérezték, hogy az ő számjele nélkül nem boldogulnak. Tudta, hogy a forró és zsíros vacsora után a gyomra jelentkezni fog, mert a kemény, fekete katonakenyérből csak néhány falatot bírt lenyelni. De Laszka kínálgatta őt, maga is nagyokat szelt a kiadós disznótorosból, amellyel ügynökét felszállás előtt megvendégelte. Ö pedig nem is nagyon kérette magát. „Lényegében aránylag keveset tudunk róluk" — préselte ki az őrnagy szájának jobb sarkából az artikulátlan szavakat, mert a bal pofazacskója véreshurkával volt tele. „A visszavonulás után Zvolenben hagytunk nekik egy rádióst." „Mit szabad még tudnom róluk?" — érdeklődött Jorík, és a torkát hígított szesszel öblítette le, amelybe a szakács eperbefőttet kevert. „Amennyit ők maguk elmondanak" — szólt az őrnagy, és szigorúan mustrálgatta a véreshurka másik felét, hogy azt a következő pillanatban bekebelezze. „Elégedj meg annyival, hogy már vagy egy évvel a Felkelés előtt működni kezdtek, nagy dolgokat nem műveltek, a rádióst is inkább csak rejtegették, de most elfogta őket valami nagy buzgalom és a sógorék — intett barátságosan a szovjet századosi egyenruhát viselő férfi felé — áldásukat adták erre." (Folytatjuk) 10
