A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-14 / 51. szám
A milleneumi emlékmű honfoglalást megörökítő hatalmas, híres Feszty-körkép is. A milleneumi emlékmű közelében a feltárt monostor konzervált alapfalai, valamint XIII. századi oszlopsorok hű másolatai láthatók. Néhány méternyire viszont már hamisítatlan falusi hangulat fogad. Parasztházak széltében-hosszában, gémeskúttal, léckerítéssel. Kicsit félve nyomom le az egyik porta bástyányi magas deszkakapujának kilincsét. Puli fut elém, körbeszaglássza a nadrágom szárát. A tornácon egy rozzant zsámolyon apró, fejkendős nénike kuporog: köt vagy horgol, ha jól látom. — Csiba te — parancsolja maga mellé a kutyát —, nem szabad elüldözni a kedves vendéget. Mint mondja, a szabadtéri néprajzi múzeum területére tévedtem. Az idős asszony, aki egyben a ház gondnoka is, szíves szóval invitál: megmutatja a portát készséggel. A lakóhelyiséget, a tisztaszobát, melynek egyik szögletében — akár odahaza minálunk, az Ipoly-mentén — dunyhákkal felpúpozott ágy terpeszkedik, az éléskamrát meg hátul a csűrt is a baromfiudvarral. A maguk természetes valóságában állnak az ide átmentett épületek. A szabadtéri néprajzi múzeum egyik háza A „faluvégen", a gizgazos „senki földjén", ahol hamarosan újabb épületeket tesznek tető alá ügyes kezű mesteremberek, gubancos szőrű komondor viaskodik egy népes pulykacsalád férfitagjaival. Megszaporázom a lépteimet, segíteni akarok rajtuk. Ám amint a közelükbe érek, észrevesz az eb és eloldalog. A sok tarélyosban azonban, úgy látszik, buzog még a harci kedv, nekem esnek. Meg sem állok a mezőgazdasági munkaeszközöket szemléltető szabadtéri tárlatig. Szerencsére üldözőim szem elől tévesztettek, így nyugodtan nézegethetem a paraszti élet közelmúlt mindennapjainak tárgyi emlékeit. Eke, boronák, cséplőgépek, gőzlokomobil . _ _ . _ egymás mellett. Arrébb meg műtrágyaszóró Az Árpád kút vize ma is iható repülőgépek, a legmodernebb mezőgazdasági kellékek találhatók. Visszafelé még bekukkantok a makói hagymakertész „lakosztályába", megtekintem az egytantermes tanyai iskolát, amelyben hajdan 60—70 lány meg fiú is szorongott, tanult egyszerre. A puli úgy látszik kiszökött valamiképp a nénitől, mert mellet-j tem sündörög és a kapuig kisér. ( ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei Pillantás a Kirov utcába a Lenin Múzeum bejárati ajtajából. Jobbra a Dnyipro Szálló, szemközt az Arzenál gyár munkásainak emlékműve, s mögötte az 1965-ben épített Pionírpalota Ha képzeletben visszalátogatok Kijevbe, nem a versekben, dalokban megénekelt, egyébként valóban gyönyörű Krescsatnyik jut elsőként az eszembe, hanem a hangulatos Kirov utca. Legelőször akkor vettem észre megejtő varázsát, amikor a metróból ennek az utcának a végén léptünk ki a felszínre, s magunk előtt láttuk az utca hársfáinak sorát, a vörös gránitkövekből rakott, négy méter magas, talapzaton álló emlékművet, tetején annak az ágyúnak a másolatával, mellyel az Arzenál gyár forradalmár munkásai leadták az első lövést a cári csapatokra. Talán a színek váltakozása, élénk kavalkádja hatott rám annyira ... Néhány nappal később a finom, csipkére emlékeztető Séta-híd felöl érkeztünk a Kirov utcába. Idegenvezetőm nemcsak azt mondta el a zegzugos park szélétől a Kirov utca felé ívelő hídról, hogy előbb összeszerelték, csak azután szedték ki alóla a földet, hanem elmondta azt is, milyen hiedelmet költöttek hozzá a kijevi fiatalok: aki kézenfogva átmegy rajta egy lánnyal, még aznap megcsókolja a lányt. Harmadszor a kijevi 10-es számú Szovjet—Csehszlovák Barátság nevet viselő alapiskola pionírjainak fogadalomtétele után jártuk végig a Kirov utcát. Az ünnepséget a Kirov utcával szemközti, fehér márványlapokkal burkolt Lenin Múzeumban rendezték meg a pionírok. Utána őrsönként, rajonként, kisebb csoportokban a városba indultak, hogy a kapott virágokat egy-egy utcában, az ott található emlékművek és emléktáblák mellé helyezzék a forradalmárok, az elesett hősök iránti hálájuk jeléül. Elmentünk a Kirov utcába igyekvő pionírok után, mert ott az eszme győzelméért, a város szabadságáért az ukránok és oroszok mellett csehek, szlovákok, magyarok is harcoltak. Szovjet barátaimtól hallottam a hasonlatot, hogy ott „olyanok a házak falán elhelyezett emléktáblák, mint a történelemkönyv lapjai". Először annál az emléktáblánál álltak meg a pionírok, mely arra emlékeztet, hogy 1919. január 23-án öt katona esett itt el az I. szovjet-ukrán hadosztályból, melynek Lakatos István magyar internacionalista volt a parancsnoka. A következő tábla arra emlékeztetett, hogy a Gavró Lajos vezette 3. nemzetközi ezred egyik rajának minden katonaja ott halt meg abban a házban, amikor azt a lengyel intervenciós csapatokkal szemben védték. A kovácsoltvas kerítéssel védett földszintes Rajevszkij ház falán több emléktábla található, mert valamikor itt volt a dekabristák találkozóhelye, de jutott néhány szál virág arra a táblára is, mely arra emlékeztet, hogy 1917 telén itt működött a Nemzetközi Vörös Hadsereg Parancsnoksága, amelynek Varga Gyula András volt a titkára. A rózsacsokrot pedig a város felszabadításáért harcolt és elesett csehszlovák katonákra emlékeztető márványtábla mellé helyezték el, Ludvig Svoboda, az első csehszlovák brigád tankistáira emlékezve. Ekkor pedig a történelem hatott reám oly varázslatosan ... Úgy gondolom, hogy a színek, a szavak, az emlékezés ötvözete maradandó, és fel is fedi a Kirov utca varázsának titkát. Ne is csodálkozzanak hát, valahányszor képzeletben visszalátogatok Kijevbe, legelőször ezen az utcán sétálok végig, a Lenin Múzeumtól az Arzenálig. HAJDÚ ANDRÁS A szerző felvétele 21 \
