A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-12-14 / 51. szám

POSZEIDON

KLUBJA

Hűvös októberi szél tépázta a Holt-Vág menti jegenyék sárguló leveleit. Egy-egy erősebb széllökés le is mart belőlük néhányat, hogy előbb magasba repítse, majd visszaejtse őket a gyér fűbe.

Feljebb gomboltam a dzsekimet, s közben arra gondoltam, mi lesz a szegény búvárokkal, akik ilyen lehetetlen időben is vállalták a bemutatót. Biztosan csak a parton mutatnak meg ezt-azt, aligha lesz kedvük bemászni a vízbe! Meg aztán felesleges is lenne az alámerülés, a víz alá úgysem látnak a partonállók. Viszont búvárbemutató szárazon, nem valami eredeti dolog.

Szerencsére nem kellett sokáig efféléken rágódnom, mert a búvárok, mondjuk most már teljesen szakszerűen a könnyűbúvárok néhány perc múlva megérkeztek. A csónakjuk alig érte el a partot, máris közrefogta őket a parton várakozó gyereksereg. Alig hagytak nekik néhány négyzetméternyi területet, ahova lerakhatták a felszerelésüket.

Szander Krisztián nem zavartatta magát. Ö már félig beöltözve érkezett a bemutató színhelyére, így nyugodtan beleállhatott a sekély vízbe. Rosszabb volt a helyzete az overallos Velčicky Bélának és Žiak Gejzának, akiket talán éppen azért, mert oly sok érdekeset mutattak és mondtak, néhányszor majdnem a vízbe szorított a gyerekek egyre szűkülő gyűrűje.

Szóval felesleges volt minden aggályom. Lett bemutató, rögtönzött előadás, sőt a végén Szander Krtsztián szemlátomást örömét lelte benne, hogy végre alámerülhet. Rák módjára háttal belábalt az egyre mélyülő vízbe, de még akkor sem vesztettük teljesen szem elöl, amikor már alámerült. A víz felszínén egy piros bója jelezte, merre vezet az útja a csend birodalmában. A társai is szedelődzködtek. A felszerelést csónakba rakták, majd búcsút intve a parton állóknak eleveztek abba az irányba, amerről jöttek. De akkor már én is velük tartottam.

Kellemes környezet fogadott bennünket a komáromi (Komárno) hajógyár honvédelmi alapszervezetének Poszeidon klubjáhan. Kint még alakítgatják, szépítgetik a környékét, de bent már zavartalanul beszélgethetünk.

Eszembe jut a csípős szél és az, hogy a víz sem lehetett tíz-tizenkét foknál melegebb. Meg is kérdem Krisztiántól, nem vacogott-e a foga?

— Á, dehogy! A búváröltözék remekül védi a testet. Őszintén szólva én ősszel vagy tavasszal sokkal jobban szeretek búvárkodni, mint nyáron. Ilyenkor teljesen más a víz. Azt is mondhatnám, hogy ez a birodalom csak ilyenkor mutatja meg magát teljes szépségében a búvárnak. Tisztább a víz, s a növényzet sem zavaróan buja. Gyönyörű víz alatti felvételeket lehet ilyenkor készíteni.

— Egy-két mondat erejéig még visszatérnék az iménti bemutatóhoz. Amint láttam, egy egész csónaknyi felszerelést mutattak meg a pioníroknak.

— Nagyon hálás közönségünk volt. Minden érdekelte őket, sőt, talán egy kicsit túlzottan is, mert majdnem belenyomtak bennünket a vízbe. Persze csak a legfontosabb felszerelést tudtuk megmutatni nekik. Köztük a dekompresszométert, a mélységmérőt, a légzőkészüléket és azt a felszerelést, amely a tájékozódáshoz szükséges a víz alatt. De úgy vettem észre, hogy legjobban a töröm tetszett meg nekik. Ami igaz az igaz, a búvárkés nem egy egyszerű bicska. Nélküle egyetlen búvár sem merülne alá, mert sohasem lehet előre tudni milyen akadályokba ütközik a víz alatt. Előfordulhat az is, hogy a növényzet, vagy valami más megfogja a búvárt. Ha nem lenne vele ez a tőr — amivel egyébként még a vékonyabb acélsodronyt is el lehet vágni — sok esetben szinte lehetetlen lenne a szabadulás.

— Hogyan lehet nálunk valakiből könnyűbúvár?

— Hivatalosan csakis a Honvédelmi Szövetség tagja lehet könnyűbúvár. Ezen kívül komoly egészségügyi követelményeknek kell megfelelnie. Az nem olyan nagy baj, ha az érdeklődő nem tud úszni, nálunk megtanul.

— Természetesen mielőtt vízbe engedünk valakit — egészíti ki Velčicky Béla oktató — először el kell sajátítania az alapokat. A felkészítés háromtól hat hónapig szokott tartani, s két részből áll. Az elméleti oktatásnak az a célja, hogy a búvárjelöltek megismerjék a búvárkodás történetét, fizikáját, fiziológiáját, technikáját és az elsősegélynyújtás formáit. Nem akarok senkit sem elriasztani, de nagyon alapos és kitartó tanulást igényel mindezeknek az ismereteknek az elsajátítása.

— De azt hiszem megéri a fáradságot. Nagyon szép lehet ott lent.

— Sajnos, a mi vizeink nem elég tiszták, bár akad néhány kristálytiszta vizű tavunk is, például Szencen (Senec). De a tenger mélye az igazán gyönyörű. Aki nem látta, el sem tudja képzelni.

— Tehát nem véletlenül nevezték el a klubjukat Poszeidonról. Megmérték már — képletesen mondva a tenger mélyét is?

— Háromszor voltunk már Poszeidon közkatonái. Nem régen jöttünk haza Bulgáriából, s kétszer voltunk már Görögországban is.

— A könnyűbúvárkodást a honvédelmi sportok közé sorolták. Tehát versenyszerűen is lehet űzni. Milyen eredményeket tud -e téren a Poszeidon klub felmutatni?

— Rendszeresen részt veszünk a versenyeken is. Tagjaink közül néhányan bekerültek a járási és a kerületi keretbe, de avattunk mi már országos bajnokot is. Most is rendszeresen eddzünk, csak az a baj, hogy a legtehetségesebb fiataljaink éppen berukkoltak. Szerencsére az ő sportkarrierjükben ez nem okoz törést, mert a hadseregnél olyan helyekre kerültek, ahol továbbképezhetik magukat. Sőt a legtehetségesebbek az élsportközpontban folytathatják tovább a pályafutásukat.

— De a civiléletben is szükség van a könnyűbúvárokra.

— Igen ez így van, s talán az sem véletlen, hogy éppen a hajógyár mellett alakult meg a könnyűbúvárok klubja. Nagyon gyakran kérik a közreműködésünket különféle víz alatti munkák elvégzésénél, vagy a vízbe esett tárgyak kiemelésénél, de sajnos néha kellemetlenebb feladataink is vannak, ugyanis előfordul, hogy a vízbefulladtakat is nekünk kell kihalászni.

— Önök mind a ketten fiatalemberek. Egyáltalán, korhoz van kötve a búvárkodás?

— Nincs. Egészen fiatal korban lehet kezdeni, s ha valaki rendszeresen edzi magát, ötvenéves kor felett is érhet el egészen komoly eredményeket.

KAMOCSAI IMRE

Nagy hangon kárognak a kisváros fölé szálló varjúk. Mintha azt újságolnák egymásnak, hogy hidegebbre fordul az idő. Az autóbuszra várakozó vasutas ezt úgy fogalmazza meg az emberek nyelvén, hogy nemsokára bereccsen. Maga a kisváros is érzi a változást, didergősen bújik a hegy ölelő karjai közé, s úgy csüng ott, mint kirajzó méhcsalád a fa ágán.

Svoboda hadseregtábornok egyik magyar nemzetiségű katonáját keresem Királyhelmecen (Kráľovský Chlmec). Május 1 utcai szép családi házának kertjében gazdagon terem a rózsa és a hortenzia. A gondozott, de már megkopasztott szőlőlugas egy-két tőkéjén még mosolyognak szőlőfürtök. A ház mögött néhány méhkaptár.

Megfehéredett hajú, okos tekintetű öregember jön elém. Ha nem tudnám, hogy Veres Péter már nincs, azt hinném, kedvesen mosolyogva ö áll előttem. Sok közöttük a hasonlóság, de a különbség is szembetűnő, hiszen Péter Imrének nincs csizmája, csizmanadrágja. Pantallóban jár és nyakkendőt köt. Tanító volt valamikor.

Ismerősként üdvözöl, pedig talán először látjuk egymást. S míg vezet be, elmondja, hogy Plachý Imre jószágigazgatótól vette a házat, 1960-ban költözött bele működési helyéről, Bodrogszentesről (Plešany), ahol megszakításokkal harmincnyolc évig tanítóskodott. A lánya él még a házban (nyugdíjas pedagógus) és a két unokája. A lányunoka óvónő, a fiúunoka kőműves. Fia szintén képesített tanító, de a vendéglátóiparban dolgozik.

Imre bácsi a hallban ültet le, ahol kandalló is van, s ő maga is helyet foglal velem szemben, és várja, miért jöttem? Nem nehéz megfogalmaznom az életét megbolydító kérdést. Hogyan lett belőle Ludvík Svoboda hadseregtábornok katonája?

— Kellett hozzá egy-két dolog — mondja nevetve. — Például egy keserves másbdik világháború, meg egy hadifogolytábor a Szovjetunió területén, meg még egy ember, Marek Čulen, aki a CSKP moszkvai vezetőségének a megbízásából a hadifogolytáborokat járta, s a nevelhető foglyokat a szárnyai alá vette! Valahogy így ...

Aztán hol visszafogottan, hol lobogó szenvedéllyel részletesebben is elmondja az életét. Helmecen született 1903-ban. Az egykori Árpád-téren, a mostani Nálepka-téren állt s áll ma is a szülői ház, amelyet az apja háromszori amerikai útja során szerzett pénzen építtetett. Harmadik útjának a keresetéből négy hold földet is vásárolt, meg a fia taníttatására is félretett 500 arany koronát. Hat testvére közül három maradt életben. Az volt akkor a szokás, hogy suba subával, guba gubával házasodik. Az apja is csizmadia családból választott feleséget.

(„Feleségem mondta is egyszer, hogyhogy neked minden rokonod suszter? Ő parasztlány volt.")

Az elemi iskola négy osztályát Helmecen járta ki, s 1913-ban a sárospataki gimnáziumba került. Négy gimnáziumi osztály után átiratkozott az ottani tanítóképzőbe, mert a világháború kitört, a pénz értéke csökkent, elfogyott a taníttatására félretett összeg.

12