A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-12-07 / 50. szám

tárogató, és duda Ljubomír Mihajlovics a tömlőt befedi szép népi hímzéssel. Az így készült duda hangja ugyanolyan, mintha báránybőrből készült volna. Este, amikor az írószövetség székházá­nak színháztermében telt ház előtt végig­néztem a „Muzsikál az egész család" egyik elődöntőjét, amelyet Ljubomír Mi­hajlovics Yorge konferált, hogy mindenki megértse, orosz nyelven, tudatosítottam, hogy az az ország képes csak őrizni és megbecsülni népe hagyományait, amely nem fél a jövőtől. Moldáviában szinte mozgalommá vált a népművészet hagyo­mányainak ápolása, továbbfejlesztése. A sok nemzet és nemzetiség kultúrája alko­tó módon hat egymásra, gazdagítja egy­mást, megteremti a nagy közösség szoci­alista kultúráját. A napsugaras Moldávia Vendéglátóim az utolsó előtti napra ter­vezték a „kasza marét". Kasza marénak nevezik a moldáviaiak azt a helyiséget, amelyben a vendéget fogadják, és amit ilyenkor gyönyörűen feldíszítenek. A ven­dégnek itt a legdíszesebb hely jár, az asztalt roskadásig megrakják a legfino­­sabb ínycsiklandozó falatokkal és a leg­jobb italokkal. A Moldáviában eltöltött idő, az ország tiszta, napsugaras égboltjá­val, gazdag gyümölcsöseivel és szőlőhe­gyeivel, a zöldesszürke Dnyeszter ünnepé­lyesen lassú hömpölygésével és termé­szetesen a vendéget tisztelő nyílt és őszinte embereivel, számomra egy állan­dó kasza maré volt. Az említett napot egy Tiraspol melletti szovhozban tervezték eltölteni. A szolgá­lati Volgában négyen vágtunk neki az útnak. A sofőrünk egy ukrán nemzetiségű fiú volt. Szolgálatkészen vezette a kocsit. Kiszolgált katona, de nem látszott idő­sebbnek húszévesnél. Katonaéveit Ma­gyarországon töltötte, amikor megtudta, hogy magyar nemzetiségű vagyok, nem tudta, hogy mivel kedveskedjen. Maga mellett kínálta fel a helyet, hogy az jár a „komangyiroknak". Üljek csak ott, ott ké­nyelmesebb, a lábamnak is több hely ma­rad. A kocsi robogott a zöldövezetben, ameddig a szem ellátott legelők, a háttér­ben szőlőhegyek. A kilométerek gyorsan szaporodtak mögöttünk, figyeltem a táb­lákat, kilométerköveket. Tiraspol körülbelül 75 kilométerre fek­szik Kisinyevtöl, az ország fővárosától, Moldávia második legnagyobb városa. A világ számos országában számon tartják transzformátorait, elektromotorait és izo­lációs anyagait. Innen kerül külföldre a Szovjetunió bőrtermékeinek mintegy 80 százaléka is. Tiraspolban készítik a leg­jobb bor- és konyakfajtákat, a Dajnát, a Szjurpriznijt és a Nisztrut, ezek nemzetkö­zi versenyeken nem egy aranyérmet nyer­tek. A várost Szuvorov orosz hadvezér alapí­totta. Igazi fejlődésnek azonban csak 60 évvel ezelőtt indult, amikor Moldávia a Szovjetunió része, egyik szocialista köz­társasága lett. A város központjában van a szovjet katonák emlékműve, akik 1944-ben szabadították fel a várost a fasiszta megszállás alól. Az emlékmű grá­nitlapokból készült, amelyek érdekesen, felváltva váltakoznak a zöld virágágyak­kal. Masszív gránittalpazaton egy tank, egyike az elsőknek, amelyek felszabadí­tották a várost. Örök láng őrzi az elesett szovjet harcosok emlékét. És mindig van az emlékműnél valaki, egy-egy hálás férfi, nő, gyerek, aki köszönetét fejezi ki azok­nak, akik visszahozták a városnak a sza­badságot. Előző nap alkalmam volt megtekinteni a harmadik moldáviai nagy várost — Belcyt. Kisinyevtöl északra a Reut folyó mentén fekszik. Hatvan évvel ezelőtt egy szegény kis város volt, földszintes házakkal. Nem csoda, hogy „bolotának” nevezték, ami sarat jelent. Ma Moldávia egyik nagy köz­pontja 125 ezer lakossal, ipari üzemekkel, építészeti remekművekkel. A város köz­ponti terén Vlagyimir iljics Lenin emlék­műve, nem messze tőle a moldáviai-orosz zenei-drámai színház. Volgánk kilencven kilométeres sebes­séggel száguldott a moldáviai naptól át­­forrósított aszfalton és ameddig a szem ellátott mindenhol a zöld szín létező ár­nyalatai. Utunk a híres tiraspoli „katakombák" mellett vezetett el. Itt egyenletes hőfokon kezelik, tárolják a legfinomabb moldáviai borokat: a nálunk is ismert nehéz vörös­bor a Kabernet; a múlt évi termés nagy részét megvásárolta az angol királyság. A község főterén van a helyi szovjet székháza, vele szemben egy gondozott parkban a felszabadulási emlékmű. A székház mögött, a domb tetején magaso­dott a pravoszláv stílusban épült temp­lom, aranyozott tornyával, kupoláival, fe­hérre és kékre meszelt falaival. Az épüle­tet nemrég restaurálták, a templom törté­nelmi műemlék a felújítási költségeket az állam fedezte. A községi szovjet elnöke és a területi pártbizottság egyik dolgozója fogadott bennünket. A szovjet elnöke hatvan év körüli, őszhalántékú férfi, három sor ki­tüntetéssel a zakója hajtókáján. A területi pártbizottság dolgozója Vologya ötven kö­rüli, elegáns, szimpatikus férfi. Az említett fogadást a Dnyeszter part­ján fekvő, költői környezetben létesített szovhoz szabadidő-központban rendezték meg. Az ünnepi ebéd, a „kasza maré" este hét órakor fejeződött be, közben moldá­viai, ukrán, orosz és örmény népdalokat énekeltünk. A Szovjetunióban tett látogatásom vé­gén, mielőtt a haza tartó repülőgépre szálltam, vendéglátóim átadtak egy ké­peskönyvet. Kísérőm, Szvetlána ajándé­kát, száz meg száz fényképpel, Moldávia nevezetességeivel, természeti szépsé­geivel, műemlékeivel, gyáraival, üzeme­ivel, szántóföldjeivel, szőlöskertjeivel, a Dnyeszter zegzugos vidékével, hogy ne felejtsem el a hazáját, a gyönyörű, napsu­garas Moldáviát! Megígértem, hogy soha nem felejtem el. KLIMITS LAJOS P Mariot felvételei Szórók városának panorámája Vidéki esküvé Moldáviában Kisinyov a parkok és a ügetek városa

Next

/
Thumbnails
Contents