A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-12-07 / 50. szám
tárogató, és duda Ljubomír Mihajlovics a tömlőt befedi szép népi hímzéssel. Az így készült duda hangja ugyanolyan, mintha báránybőrből készült volna. Este, amikor az írószövetség székházának színháztermében telt ház előtt végignéztem a „Muzsikál az egész család" egyik elődöntőjét, amelyet Ljubomír Mihajlovics Yorge konferált, hogy mindenki megértse, orosz nyelven, tudatosítottam, hogy az az ország képes csak őrizni és megbecsülni népe hagyományait, amely nem fél a jövőtől. Moldáviában szinte mozgalommá vált a népművészet hagyományainak ápolása, továbbfejlesztése. A sok nemzet és nemzetiség kultúrája alkotó módon hat egymásra, gazdagítja egymást, megteremti a nagy közösség szocialista kultúráját. A napsugaras Moldávia Vendéglátóim az utolsó előtti napra tervezték a „kasza marét". Kasza marénak nevezik a moldáviaiak azt a helyiséget, amelyben a vendéget fogadják, és amit ilyenkor gyönyörűen feldíszítenek. A vendégnek itt a legdíszesebb hely jár, az asztalt roskadásig megrakják a legfinosabb ínycsiklandozó falatokkal és a legjobb italokkal. A Moldáviában eltöltött idő, az ország tiszta, napsugaras égboltjával, gazdag gyümölcsöseivel és szőlőhegyeivel, a zöldesszürke Dnyeszter ünnepélyesen lassú hömpölygésével és természetesen a vendéget tisztelő nyílt és őszinte embereivel, számomra egy állandó kasza maré volt. Az említett napot egy Tiraspol melletti szovhozban tervezték eltölteni. A szolgálati Volgában négyen vágtunk neki az útnak. A sofőrünk egy ukrán nemzetiségű fiú volt. Szolgálatkészen vezette a kocsit. Kiszolgált katona, de nem látszott idősebbnek húszévesnél. Katonaéveit Magyarországon töltötte, amikor megtudta, hogy magyar nemzetiségű vagyok, nem tudta, hogy mivel kedveskedjen. Maga mellett kínálta fel a helyet, hogy az jár a „komangyiroknak". Üljek csak ott, ott kényelmesebb, a lábamnak is több hely marad. A kocsi robogott a zöldövezetben, ameddig a szem ellátott legelők, a háttérben szőlőhegyek. A kilométerek gyorsan szaporodtak mögöttünk, figyeltem a táblákat, kilométerköveket. Tiraspol körülbelül 75 kilométerre fekszik Kisinyevtöl, az ország fővárosától, Moldávia második legnagyobb városa. A világ számos országában számon tartják transzformátorait, elektromotorait és izolációs anyagait. Innen kerül külföldre a Szovjetunió bőrtermékeinek mintegy 80 százaléka is. Tiraspolban készítik a legjobb bor- és konyakfajtákat, a Dajnát, a Szjurpriznijt és a Nisztrut, ezek nemzetközi versenyeken nem egy aranyérmet nyertek. A várost Szuvorov orosz hadvezér alapította. Igazi fejlődésnek azonban csak 60 évvel ezelőtt indult, amikor Moldávia a Szovjetunió része, egyik szocialista köztársasága lett. A város központjában van a szovjet katonák emlékműve, akik 1944-ben szabadították fel a várost a fasiszta megszállás alól. Az emlékmű gránitlapokból készült, amelyek érdekesen, felváltva váltakoznak a zöld virágágyakkal. Masszív gránittalpazaton egy tank, egyike az elsőknek, amelyek felszabadították a várost. Örök láng őrzi az elesett szovjet harcosok emlékét. És mindig van az emlékműnél valaki, egy-egy hálás férfi, nő, gyerek, aki köszönetét fejezi ki azoknak, akik visszahozták a városnak a szabadságot. Előző nap alkalmam volt megtekinteni a harmadik moldáviai nagy várost — Belcyt. Kisinyevtöl északra a Reut folyó mentén fekszik. Hatvan évvel ezelőtt egy szegény kis város volt, földszintes házakkal. Nem csoda, hogy „bolotának” nevezték, ami sarat jelent. Ma Moldávia egyik nagy központja 125 ezer lakossal, ipari üzemekkel, építészeti remekművekkel. A város központi terén Vlagyimir iljics Lenin emlékműve, nem messze tőle a moldáviai-orosz zenei-drámai színház. Volgánk kilencven kilométeres sebességgel száguldott a moldáviai naptól átforrósított aszfalton és ameddig a szem ellátott mindenhol a zöld szín létező árnyalatai. Utunk a híres tiraspoli „katakombák" mellett vezetett el. Itt egyenletes hőfokon kezelik, tárolják a legfinomabb moldáviai borokat: a nálunk is ismert nehéz vörösbor a Kabernet; a múlt évi termés nagy részét megvásárolta az angol királyság. A község főterén van a helyi szovjet székháza, vele szemben egy gondozott parkban a felszabadulási emlékmű. A székház mögött, a domb tetején magasodott a pravoszláv stílusban épült templom, aranyozott tornyával, kupoláival, fehérre és kékre meszelt falaival. Az épületet nemrég restaurálták, a templom történelmi műemlék a felújítási költségeket az állam fedezte. A községi szovjet elnöke és a területi pártbizottság egyik dolgozója fogadott bennünket. A szovjet elnöke hatvan év körüli, őszhalántékú férfi, három sor kitüntetéssel a zakója hajtókáján. A területi pártbizottság dolgozója Vologya ötven körüli, elegáns, szimpatikus férfi. Az említett fogadást a Dnyeszter partján fekvő, költői környezetben létesített szovhoz szabadidő-központban rendezték meg. Az ünnepi ebéd, a „kasza maré" este hét órakor fejeződött be, közben moldáviai, ukrán, orosz és örmény népdalokat énekeltünk. A Szovjetunióban tett látogatásom végén, mielőtt a haza tartó repülőgépre szálltam, vendéglátóim átadtak egy képeskönyvet. Kísérőm, Szvetlána ajándékát, száz meg száz fényképpel, Moldávia nevezetességeivel, természeti szépségeivel, műemlékeivel, gyáraival, üzemeivel, szántóföldjeivel, szőlöskertjeivel, a Dnyeszter zegzugos vidékével, hogy ne felejtsem el a hazáját, a gyönyörű, napsugaras Moldáviát! Megígértem, hogy soha nem felejtem el. KLIMITS LAJOS P Mariot felvételei Szórók városának panorámája Vidéki esküvé Moldáviában Kisinyov a parkok és a ügetek városa
