A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-12-07 / 50. szám

r Turner Zsigmond, Ropog József és Fazekas Imre az előadás egyik jelenetében STEFAN KRCMÉRY MAGYAR KAPCSOLATAIRÓL Rudolf Chmel Literatúry v kontaktoch (Bratislava, 1972) c. könyvében (amely magyarul Két irodalom kapcsolatai címmel 1980-ban jelent meg a Madách Kiadónál) azt írja, hogy Vájlok Sándor hamis adatot közöl Petőfiről szóló könyvében, amikor azt állítja, hogy Krcméry 1935-ben teljesen objektív tanulmányt is írt Petőfiről: „Ide zjavne o Vájlokovú mystifikáciu, ktorej podlahol aj S. Csanda." Zsilka Tibor ezt kissé megszépítve fordítja magyar­ra : „Bizonyára Vájlok misztifikációjáról van szó, ami megtévesz­tette Csanda Sándort is." (141.1.) Mindezt azzal indokolja, hogy: „a tanulmányról senkinek sincs tudomása, még Csukás István sem ismeri, aki ezt a korszakot részletesen feldolgozta." (u. o.) Csakhogy Krőméry írása valóban megjelent a Slovenské Národné Noviny 1935. IV. 28. számának 2. lapján, Alexander Petőfi címmel. Furcsa módszer, hogy a Vájlokról részletesebben szóló Chmel ezt Csukásra hivatkozva akarja cáfolni, holott ö évtizedek óta Szegeden él, Krőméry publikációi pedig szlovákiai könyvtárakban találhatók, s ha már nem vette azt a fáradságot, hogy átnézze ezek 1935-ös bibliográfiáját, legalább a budapesti telefonkönyv alapján hívta volna fel Vájlokot, megkérdezni, hol található ez a Krcméry-írás? Vájlok szószerint is idéz Krcméry cikkéből, s ez pontosan megfelel az eredeti szlovák szövegnek. Igaz, némi szépítés van abban, ahogy Krcméry cikkét tanulmány­nak nevezve dicsérgeti. Az idézett cikk ugyanis inkább megjegy­zéseknek tekinthető, s az elején A szeptember végén c. vére első strófáját idézi, ilyen értékeléssel: „Modemé forma písaná caso­­memou prozódiou. Svojim spősobom dokonalá." (Modem for­ma, időmértékes prozódiával íródott. A maga nemében tökéle­tes.) Aztán rátér Petőfi szlovák származására, amely az akkori szlovák értelmiségben az etfajzottság (renegátság) gyanúját keltette, majd költészetének igazi lényegére tapint rá: „Petőfi dicsősége egy igazi nagy forradalommal érkezett el, amely egész Európát elborította." ESETTANULMÁNY zö nyilai helyett, inkább „csak" a fricskázást választja a színpadi okítás eszközeként. . . A MATESZ — legalábbis a színlap tanúsága szerint — ennél többet kívánt markolni. Szándéka szerint szatirikus élű, tehát elevenbe vágó és keményebben mulattató előadásban akarta felmutatni az „energikusok" jellemét, lélekrajzát, az ügyeskedő életfor­ma gyakorlati tartalmát. Színházunk évadnyitó bemutatóját így részint a szatíra, részint a vígjáték szemszögéből lehet vizsgálni: s ebben a tekintetben azonnal leszögezhető: szatírának kevés, sima vígjátékként viszont annal inkább elfogadható az előadás. És hogy miért nem sikeredett vérbeli szatírává a komáromi társulat játszotta Energikus emberek? Mert az előadásban nincs jelen az a többlet, ami a szatirikus felnagyítás sajátja, ami a darab melyrétegeit kibontva müfajteremtö erővel hitelesíti a vállalt szándékot. Van­nak ugyan mélyebbre utaló dialógusok, de ezek nem a darab tartópillérei és nem jelentenek szerkezetet sem; hanem maga a sztori szól arról, amiről ezek a párbeszé­dek. Ez talán abban mutatkozik meg a legjobban, hogy az etikai normáknak az emberi viselkedés nyelvére fordí­tott, játékosan gúnyolódó színpadi sűrítménye helyett, amolyan életté emelt emberi sorsok konfekcionált vígjá­téki igazságait, kapja a néző. És ez a másik szemszög, ahonnan ezt az előadást vizsgálni érdemes. Rögtön megállapítandó, hogy ilyen vonatkozásban kellemes előadást láttam. A rendező: Takáts Ernőd — vígjátéki szinten — életet és találó hangulati jellemvilágot épít föl a színpadon. Gyakran él a helyzetkomikum lehetőségével, ami akarva-akaratlanu! megszüntet mindenfajta távolságtartást színész és szerep között. A színészek megkeresik játéklehetőségeik kézen­fekvő szélsőségeit, s ezzel együtt teremtenek zsánerfigu­rái kedélyességet. Erénye ennek a rendezői felfogásnak, hogy engedi a színészeket játszani; és ennek eredménye­képpen több jó teljesítmény született a színpadon. Az élen hadd említsem rögtön Bugár Gáspárt, aki jó ábrázo­lóerővel és azonosulási készséggel úgy tudja az Egyszerű ember figurájában a közönségesség, természetesség, játékosság, dörzsöltség es naivitás színeit adagolni, hogy minden gesztusából hitelesség árad. Fazekas Imre a Pocakos bizarr erkölcsi alapokon álló figuráját kepes találó színészi eszközökkel az emlékezetünkbe vésni. Nemeth Ica (Vera Szergejevna) ügyesen világítja át egy olyan asszony sorsát, aki önmaga és a világ viszonyának megítélésében többnyire reflexcselekvéseinek foglya. Ropog József (Arisztarh) jól ábrázol egyfajta magatar­tást: cinizmust és közhelyet vegyítve bármikor képes blöffölni, s talmi gesztusokkal elhitetni önmagával, hogy öt sohasem érheti el a baljós végzet. Turner Zsigmond a szajhösség, a furcsa kegyetlenség és az ellagyulás ellen­téteire építi Pisze alakját. Boráros Imre ösztönös távol­ságtartással játssza szerepet, mintegy olyan figurát te­remtve Szürkéből, aki csak sorsszerűén került az „ener­gikus emberek" világába. Hasonló felfogásban játszik Drafi Mátyás is, ö ellenben a bohózati mozzanatok felerősítésével sokkal rámenősebb figurát teremt Feke­téből. Mák Ildikó alig van színen, így nem is jut ideje eldönteni, hogy kéjsóvár kisasszony, avagy igazi szerel­mes no legyen-e Szonya szerepében. Kopócs Tibor színpadképe: a forgószínpad telitalálat, nagyszerűen szimbolizálja a közéletben tapasztalható „én néked, te nékem" elvének körforgását. Az Arisztarh­­féle ügyeskedők életfilozófiájának színét s visszáját érzé­keltető díszlet van legközelebb az elöadas szatírát is ígérő alcíméhez. Sajnos, az előadásban csak valóban elvétve van jelen ez a „kettőslátás" Ennek ellenére, a kritikus vegyes érzelmeitől függetlenül, a közönség jól mulat a magánélet színpadon tálalt fonákságain, és elfogadja a törvényesség elveit hangsúlyozó „logikai" befejezést is. MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvételei Krcméryről köztudomású, hogy tudathasadásos egyéniség volt, s életét elmegyógyintézetben fejezte be. Jómagam 1954- ben kerestem őt fel, a magyar—szlovák irodalmi kapcsolatokat kutatva, kezemben a szlovák költészet általa először magyarra fordított antológiájával. Üdvözlés utón azonnal rám szólt, miért nem magyarul beszélek hozzá? Majd írótársait és családtagjait kezdte szidni, amiért nem tudnak magyarul. Meghökkenésemet látva azt magyarázta, hogy igazi műveltségét a magyar gimnázi­umnak és a magyar irodalomnak köszönheti. Átadta a Slovenské pohfady egy számát, s hevesen kikelt az ott olvasható igen sematikus versek ellen, amelyekhez a margóra ilyen jegyzeteket irt: „Nem ilyen dalra tanított bennünket Tompa". (Ezeket, fotókópiákkal együtt később M. Gasparik publikálta. Nyilvánva­lóan A gólyához s A madár fiaihoz c. allegorikus költeményeket állítja szembe az akkori szlovák versekkel.) Hasonlóan ellentmondó, de a csehszlovákiai magyar irodalmat is érintő gondolatokat találunk a Vájlok idézte írása mellett egy másik cikkében (NiekolVo poznámok o maci. spisbe — Néhány gondolat a magyar irodalomról). Ezt azzal kezdi, hogy a magyar irodalom igen jelentős, s nemcsak szépirodalom, hanem szakiro­dalom is. Ezért meg kell becsülni s hozzáférhetővé kell tenni a Szlovákiában raktározott magyar könyveket is. Majd azon sajnál­kozik, hogy az ifjú szlovák nemzedék nem értheti a magyar könyveket, mert nem tud magyarul. Közben hangsúlyozza, hogy itt előnyben kell részesíteni a szlovák irodalmat, majd átmenet nélkül a csehszlovákiai magyarok művelődéséről szól: „A magyar kisebbség Szlovákiában jelentős. Mi legyen az ö irodalmi életük­kel? Az ő kezükben van. Ha a szlovák irodalom az államfordulat után nagymértékben megnövekedett, a magyar irodalom óvato­sabb volt, s lehet, hogy ez nem lesz kárára." Végezetül a jó szándékot, a kölcsönös jóakarat szükségességét hangsúlyozza. (Slov. nár. noviny 1935. 4. 28.) Az elmondottakból is kitűnik, hogy általában egyetértünk azzal, ahogy Chmel Krcméryt a „Szlovák—magyar kettős irodal­­miság" c. fejezetbe sorolja be: „Krőméry intuitív, bár józan értékelésében tagadhatatlan a lélektani szempontokkal hatvá­nyozott nosztalgia. ítélete, mint látjuk, nem negatív, inkább bizonyos okoskodás terméke ..." (i. m. 112.) CSANDA SÁNDOR 11

Next

/
Thumbnails
Contents