A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-30 / 49. szám
AZ IRODALOM SZOLGÁLATÁBAN (A CESKOSLOVENSKY SPISOVATEL JUBILEUMA) EMADAT itás módszertanához) dő Csáder Lászlónak a sarlósok kitűnő rajzolójának valamivel később készült két fejfarajza láttán is (A Mi Lapunk 1928, 167, 201). Ezzel szemben, ha valaki ma megtekinti a szóbanforgó temetőt, kizárólag az egész Gömörre jellemző, egyszerű fatönkös fejfák látványa fogadja (4. rajz). Sőt, a falubeli idős emberek sem emlékeznek más típusú sirjelekre! Vajon mi lehet ennek a két, egymásnak ellentmondó megfigyelésnek a magyarázata? Kiindulási alapnak fogadjuk el azt, hogy a közölt fejfák annak idején valóban ott álltak a temetőben, nem csak rajzolóink „álmodták oda" őket. Ha elfogadjuk hitelességüket — és miért ne tennénk? —, akkor fel kell tenni, hogy minden valószínűség szerint egy, még a múlt században megszakadt hagyomány utolsó, korhadozó emlékeit örökítették meg, s nem figyeltek a közben bekövetkezett változásra, amit Tichy 1902-es keltezésű fejfarajza már reprezentált (3. rajz). Az ebbe a típusba tartozó és a század elejére datálható sírjelek ma is találhatóak a temetőben, ami állításomat igazolja. Hogy mi lehet ebből az általánosítható tanulság? Amennyiben valamilyen jelenséget egy adott helyen vizsgálunk — lehetőleg írásos források alapján, de a szóbeliségben mindenképpen — annak történetiségét is meg kell ragadni. Tehát változásait, alakulását az idők folyamán. A másik az előbbiből adódó tanulság: ne csak az archaikusnak, „ősinek" tűnő, számunkra „érdekes" (vigyázat, az „érdekes" nagyon szubjektív fogalom I) jelenségeket rögzítsük, mert úgy járhatunk mint a derék Tichy és Csáder. Ők is lerajzolták a számukra „érdekeset", amivel a szilicei temetőnek egy egész másfajta képet kölcsönöztek, mint amilyen az a valóságban. Töredelmesen be kell vallanom, engemet is megzavart ez a kép, és amikor négy esztendeje ugyanezen a helyen a szlovákiai falusi temetők néprajzáról írtam, akkor a szilicei temetőt a népművészetileg pompás, ún. új stílusúak közé soroltam („Itt vagyon az ő emléke megörökítve" III. Hét 1980 (49, 18). Magam is hibás voltam természetesen, hiszen személyesen akkor nem jártam utána a dolognak : hittem Tichynek és Csádernak. Az újabb tanulság: „egy adat. nem adat" (látjuk, néha kettő sem!), mindent alaposan, tövirül-hegyire meg kell vizsgálnunk, mielőtt bátran nyilatkoznánk róla ... LISZKA JÓZSEF Harmincöt éves a cseh könyvkiadás egyik legjelentősebb bázisa, a Ceskoslovensky spisovatel könyvkiadó. Abban az időszakban jött létre, amikor a munkásosztály februári győzelmét követően formálódni kezdett az új, szocialista kultúra intézményrendszere. Azzal a határozott, egyértelmű szándékkal hozták létre, hogy az új társadalomban hozzáférhetővé tegye az eredeti cseh irodalmi értékeket a legszélesebb olvasói rétegek számára. E küldetését folyamatosan betöltve vált fogalommá harmincöt esztendő alatt a kiadó ŐS iniciáléja a cseh könyvkultúrában. Hazai magyar olvasóink is — akik alkalomadtán több-kevesebb rendszerességgel forgatják a cseh könyvkiadás termékeit — tapasztalhatták, hogy a szépirodalmi jellegű cseh kiadványoknak egy jelentős része ennek a kiadónak a gondozásában kerül a könyvpiacra. Egészen pontosan: létezésének harmincöt esztendeje alatt 5 200 müvet jelentetett meg a kiadó, mintegy 85 millió példányban. Éppen ezért nem tűnik túlzásnak, hogy a kiadót a háború utáni cseh irodalom bölcsőjeként tartja számon a szakma és a közvélemény, három és fél évtizedes ténykedése pedig egyben hű tükre is a háború utáni cseh irodalom fejlődésének. Az évforduló alkalmából a cseh sajtóban a jelen időszakban írások, riportok, ankétok sora jelenik meg a kiadó három és fél évtizedes tevékenységét elemezve, méltatva, szemléltetve. S talán nem lesz teljesen haszontalan, ha ez alkalomból részben az említett publikációkra támaszkodva, részben pedig a saját tapasztalataimból kiindulva megkíséríem e néhány sorban a lap olvasóihoz is kicsit közelebb hozni a kiadó tevékenységét. Teljes, átfogó kép megrajzolására természetesen nem vállaikozhatom, inkább néhány népszerű kiadói sorozatának rövid ismertetésével próbálom meg fölvázolni a kiadó profilját. A kiadói sorozatok száma jelenleg a tízet is meghaladja, s a kiadó által gondozott könyvek döntö többsége ezek valamelyikében jelenik meg. Ma is életerős és népszerű a két legrégebbi sorozat: a Ceské básné (Cseh versek) és a Zatva (Aratás). A még 1932-ben indított Ceské básné sorozatban a cseh költészetnek a legjelentősebb alkotásai jelennek meg, míg a Zatva (amelynek azóta kis- és nagy sorozata is van) az új prózát adja közre. 1960-ban indult be egy új, reedíciós sorozat, a Klíö (Kulcs), amelyben azok a müvek kerülnek ismételt kiadásra, melyek jelentős és kedvező visszhangot váltottak ki mind az olvasótáborban, mind szakberkekben az első kiadás alkalmával. Érthető, hogy erre a sorozatra a magas megjelenési példányszám a jellemző. Ugyancsak 1960-ban indult be egy másik, igen népszerű sorozat, a Klub prátel poezie (Versbarátok Klubja), amelynek elsőrendű küldetése a cseh költészet értékeinek publikálása és megismertetése, de teret biztosít a világlírának is. Prózai és lírai müvek egyaránt helyet kapnak a Vybrané spisy (Válogatott írások) sorozatban, melynek az a küldetése, hogy a kortárs irodalom legjelesebb képviselőinek munkásságáról nyújtson keresztmetszetet. Néhány külön sorozat szolgálja a klasszikus irodalom népszerűsítését. A S/unovrat (Napforduló) sorozat könyveiben például az indítása óta eltelt több mint egy évtized során találkozhattak az olvasók a klasszikus cseh irodalom szinte minden jelentős alkotójával és alkotásával, mig a Sebrané spisy (Összegyűjtött írások) sorozat a legjelentősebb alkotók teljes kritikai életművét öleli fel. A Klenotnice (Kincsestár) sorozatot a válogatott klasszikus művek alkotják, a Vzpomínky a korespondence (Visszaemlékezések és levelezések) pedig betekintést nyújt a klasszikusok alkotóműhelyébe, magánéletébe. Az irodalomtudomány terén pedig a Kritické rozhledy (Kritikai szemle) és a Portréty spisovatelú (íróportrék) a két legjelentősebb sorozat. Az előbbiben jelennek meg a kortárs irodalom- és művészetkritika, az irodalomelmélet számottevő munkái, az utóbbiban pedig a kortárs irodalmárok monográfiái. A kiadó, indulásától kezdődően megkülönböztetett figyelmet fordít a szlovák irodalmi értékek terjesztésére is. Folyamatosan jelentette meg a szlovák irodalom szinte minden jelentősebb képviselőjét, s lényegében ezt a munkát fogja most rendszerbe a közelmúltban elindított Shvenská knihovna (Szlovák könyvtár) sorozat. A közeljövőben a kiadó tervei szerint tovább bővül a sorozatok száma. Említsük meg itt most csak a két legjelentősebbet; a Knihovna éeské prózy 1945—1985 (A cseh próza könyvtára 1945—1985) sorozatban körülbelül öt év alatt eljut majd az olvasóhoz ennek az időszaknak a legjelentősebb 50—60 prózai irodalmi alkotása, a Puls (Pulzus) pedig az irodalomtudomány területének munkáit adja majd közre „zsebkönyv" formájában, s úgy „tálalva", hogy a szélesebb olvasói igényekre is számot tarthassanak. S noha idáig csakis a különböző sorozatokról volt szó, engedtessék meg kiemelnem néhány egyedi kiadványt is. Jelentős vállalkozásnak Ígérkezik például a közeljövőben megjelenő Dvojhlas (Kettős hang) című verseskötet, amely az 1900—1985-ös időszak cseh és szlovák költészetének lesz majd egy reprezentatív válogatott kötete. Szintén a közeljövőben, bizonyos fokig hiánypótlóként is, kerülnek kiadásra a Slovnik ceské literatúry 1970—1981 (A cseh irodalom szótára 1970—1981) és a Cestí spisovatelé 20. stolen' (A huszadik század cseh írói) című kötetek is. NÉMETH GYULA Fotó: archívum 11
