A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-16 / 47. szám
Szlovákiai magyar néptáncok 492 11 MÁTYUSFÖLD Csárdások, I csoportos páros táncok (2.) A lassú és friss csárdás motívumanyaga élesen elválik egymástól. A lassúban az egy- és kétlépéses csárdás, a húzó-, forgó- és forgató lépések az uralkodók. A frissben ehhez kapcsolódnak még a különböző lengető, mártogató, ugró, csapásoló stb. motívumok. A lassú táncrész az újkeletübb. Régebben a legények szabad verbunkjára mindjárt a friss csárdás kapcsolódott, a századforduló táján közéiktatódott a lassú, sőt később az eredeti táncrendből a verbunkos maradt el, mint indító tánc. A lassú csárdást általában 4/4-es újstílusú népdalra vagy népies műdalra járták. Ezek kialakulására már befolyásolták a páros táncainkat nemzeti csárdássá fejlesztő hatások. Lényegében ezek hozták létre a csárdástípus újabb csoportját, az eredeti népi táncokból kiemelt mozgáselemekre épült nemzeti jellegű páros táncokat Ez a folyamat — mint azt az előző részben már kifejtettük — a nemzeti újraébredés korában kezdődött. Kezdetben főleg a városokat, a polgárságot és az iparos réteget érintette. Célja volt a táncos szórakozásokat (bálokat, mulatságokat, estélyeket) tartalmában és külsőségeiben nemzetivé tenni. Kiszorítani onnan az idegen „nájmódi" táncokat, vagy legalább ezek közé ékelni a nép által megőrzött hagyománykincs elemeire épülő nemzeti táncot, egységes nevéna csárdást. Ezatörekvésa XIX. század végére annyira elhatalmasodott, hogy háttérbe szorította az eredeti népi táncokat — még a falvakban is. Később ezeknek az új táncoknak, csárdásoknak az alapelemeit és dallamanyagát iskolákban, tanító- és , tánárképzőkben is tanították. így a térhódítása az egész országra illetve nyelvközösségre kihatással volt. Mátyusföldre is eljutott a hatása, és több táncban találkozhatunk is vele. Ilyenek például a „birkástánc", a „magyar kettős", a „röszketös", a „gólyatánc", a „kacsingatós", stb. táncok. Később ezeknek a táncoknak egy része motívumanyagában hozzámódosult a falu táncainak a lépésanyagához, az adott község mozgásstílusát vette át. Szerkezeti felépítésükben pedig a táncok tudatosan követték a két részes lassú-friss, illetve a három részes lassú-friss-gyors (sebes), önálló részekből álló eredeti népi párostánci szerkezetet. így megtévesztően hasonlítanak azokra. A dallamviláguk az ami teljesen elüt a népi hagyományos páros táncok dallamától. Legelterjedtebb a Ritka búza, ritka árpa ..., a Csitt csak rózsám ..., a Száz pár csókot, egy végből... a Vörös bort ittam az este ... stb. népies műda-TAKÁCS ANDRÁS Fotó: Prand! Sándor lók. Ez a zenei hullám a cigányzenekarok térhódításának velejárójaként majd mindenütt, az eredeti páros táncok (csárdások) dallamkincsét is háttérbe szorította. E táncok viseletűkben is „nemzeti viselettel" bírtak. Tehát külső megjelenési formájuk és a dallamuk volt a népnek idegen. Persze a tánc is az volt amíg be nem olvadt a falu táncai közé. Idegen volt a motívumok sorrendjének a kötöttsége, és ez nagyon kényelmetlenül hatott. A motívumok kötöttségét azonban hamar felváltotta a faluközösség páros táncainak általánosan ismert motívumkincse, és szabadszerkezetű előadása. A népies müdalok párhuzamosan uralkodóvá váltak egy-egy falu dalkincsében is. Még az eredeti páros táncok kísérő dallamaiként is fokozatosan ezeket alkalmazták. A térhódításuk ideje a századforduló és az első világháború utáni időszak. Ebben az időben az új csárdásokat már a táncmesterek is terjesztették, tanították a tánciskolák hallgatóival. Később a színpad is terjesztőjükké vált: népszínművek táncbetétjeiként alkalmazták. így jutott Tardoskeddre a birkástánc.
