A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-11-09 / 46. szám

492 11

■«****» K5S6i?a«

MATYUSFOLD

Csárdások, csoportos páros táncok (1.)

Legközismertebb és legelterjedtebb népi táncunk a csárdás. A múlt század elejeközepe táján, a nemzeti újraébredés időszakában, a vígságok, vigadalmak általános részévé vált. Martin György szerint „... A mai, területileg kevésbé differenciált csárdás egységes formáját, nevét, határozott, nemzeti karakterét a múlt század első felében nyerte, ... s a magyar táncéletben a századfordulóra minden egyéb tánctípust háttérbe szorítva vált egyeduralkodóvá." (Magyar tánctipusok és táncdialektusok).

A századfordulót követő években az elnépiesedett polgári táncok éppoly elterjedtek, mint a csárdás. Ebben az időben a csárdás itt csak tánc lett a táncrendben, míg az ország többi részén uralkodó volt. Ez különösen a lassúbb rész elhalványodását idézte elő. A friss — mivel a férfiak lépései verbunkmotívumokkal és szabad

táncolással kiegészülve a virtuskodást is lehetővé tették —, ez alatt az idő alatt gazdagságban inkább bővült. A lenthangsúlyos friss jellemző motívumait például a bukós-mártogatós-lippentőst, a nő emelve ugratását, „ledobását" és a csalogató párelengedést —, éppen e vidék frisscsárdásai őrzik a leginkább. A különböző hatások eredményeként a csárdásnak két jellemző irányzata fejlődött ki.

Az egyik, amely megtartva a páros táncok eredeti táncmotívum- és dallamkincsét átvette a csárdás elnevezést. Ez a csoport az adott településen található páros táhcot, táncokat foglalja magába. A nemzeti öntudatra ébredés annyiban éreztette a hatását, hogy a páros tánc a nevében módosult. A vidék valamikori „lippentős", „huppantó", „ugrós", „bukós", stb. páros táncaihoz hozzácsatolták a csárdás elnevezést, így lett belőlük „lippentös csárdás", „bukós csárdás", stb., esetleg több helyütt csak egyszerűen csárdás.

Az eredeti páros tánc a nevét általában a legjellemzőbb figurájáról nyerte. Például a martosi, „bukós" vagy „ugrós" csárdás, a tipikus mártogató-buktató-ugró lépésről. Ebben a táncban a férfi a dallamsor vagy a dallam végén kétszer-háromszor „megmártja" a párját, majd aránylag magasba emeli őt. Persze a nő is ugrik. A jókai (Jelka), a búcsi, a szentpéteri (Dolny Peter), a madari (Modrany), naszvadi, a szálkái, stb. bukósnál a felemelt partnernőt még el is dobja magától (kb. félméterre hátrafelé), aki ez alatt tapssal kisért bukós-sétáló lépéssel balra haladva, kis körív mentén egyet fordul. Eredeti helyükre visszaérve újra összefogódzkodnak és folytatják a táncot

Az ebbe az irányzatba tartozó csárdástánc dallama általában régebbi stílusú népdal, de gyakori a dudanóta is. Ez is jellemzője a régebbi stílusnak. A csárdás nem egy dalhoz, hanem egy típuscsaládba tartozó dalokhoz kapcsolódik. Ma már ez sem törvényszerű, mert sok esetben a régebbi stílusú dalok helyére újabb stílusúak kerültek. A régebbi dudakiséretet ma már mindenütt felváltották a cigányzenekarok, akik a táncok kísérő dallamait is lecserélték.

A táncban általában azokat a motívumokat alkalmazzák, amelyekkel az előző táncaikban, a verbunkosban, a leánytáncokban, a váskatáncban, stb. már találkozhattunk. A csárdás motívikailag már nem hoz sok újat. A táncosok egymáshoz viszonyulása jelent változást. A pár kapcsolatában, a férfi-nő érzelmi kapcsolódásában bír — más táncokhoz viszonyítva —

új tartalommal..........A legrégibb páros

tánc-jellemzés említi elsőként a szerelmi csalogatás mozzanatát (i. u. 1000 körül), mely már régi tánctípusainak vegyes-páros formáiban is feltűnik, de főként frisscsárdásunk legszebb, legköltőibb mozzanataként tartjuk számon a 19. század óta. Ez szerelmi, játékos tartalma mellett módot ad a férfi egyéni táncának, figurázásának kifejlődésére is, mely a verbunk motívumkincséből táplálkozik." (u. o.).

Például a kéméndi Zsákovics Miklós és Szalay Mária lassú és frisscsárdása nagyon gazdagon variált, látványos bemutató volt. A férfi és a nő gyakorta azonos lépést járt, de más-más módon díszítette azt. Miklós bácsi a lépéseit bokázóval, Mária néni bukóval díszítve fejezte be. Táncukat a filmezéskor négy dallamnyi ideig járták.

A páros táncban a férfi a vezető. Ö határozta meg a motívumok, a haladási irányok, a dallamok változásait. Különösen a forgások irányváltásánál jelentős az irányító szerepe. Az összefogódzási módok is sokrétűek. A zárt két kézzel váll-derék fogástól, a félkézre engedett, a maga körül futtatott a félkéz alatt forgatott és pörgetett összefogódzási módok mind megtalálhatók itt Mátyusföldön is, sőt a párosban gyakori a férfi, nő különkülön táncolása is. Az egymás csalogatása igazában ilyenkor történik.

TAKACS ANDRÁS Fotó: KONTÁR GYULA