A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-02 / 45. szám
el ugyanezt róluk. Bosszantóak a gyakori, gondolatpótló közhelyek. Az Ella Mari magánügye két oldalán — 35 és 37 — szinte hemzsegnek, s éppen ott, ahol a drámai kifejlet a gondolati mélységet kívánná. Ilyeneket olvasok: „Ami ránk van mérve, viselni kell..."; ......nehéz viselnie az élet súlyát ..„A sorsunk meg van szabva, nem irányíthatjuk." „Mindenki maga építi fel az életét." És így tovább. Az Egy nap. amikor havazott és a Lány a péróból című írások egy töröl fakadnak az imént említettekkel. Sajnos a közhelyek ezekben is tovább kísértenek és kísérnek. Ha efölött szemet is hunynék, az olvasás élményét — a realitás élményét is — nullpontra csökkenti mindkét esetben á befejezés. Hogy a péróból kimenekített fiatalkorú cigánylány — leányanya — az öt kimenekítő hivatalnok szeretője lesz, nagyon olcsó és banális megoldás. Hasonlóan banális, mármár a giccs határát súroló befejezés a Katicát megerőszakolni igyekvő nyomorék fiú kudarca is. Holott mindkét esetben megvolt az esély arra, hogy a keményebb befejezéssel „földönjáró" novella kerekedjék. Kár az elszalasztott lehetőségekért. A kötet utolsó harmada — Éjszaka, régi képekkel; Búcsúzom a fűtől; Kövek közt egyedül és a Vízválasztó — csak nagy megszorításokkal nevezhető irodalomnak. Inkább visszaemlékezések, emlékképek ezek, amelyek alig-alig haladják meg a naprakész zsurnalisztika fogalmazásának színvonalát. rokkanttá nyilvánították — egészen alacsony járadékkal. Nem lehetett magasabb járadéka, mert az akkori évi keresete alig haladta meg a létminimumot. Dugába dőlt a házépítés terve. Maradék pénzünket apám a ház foltozgatására költötte. A vályogfalat évenként bepucoltatta, a nádfedelet többször átfonatta. Azon a nyáron vízvezetéket építettek a faluban. A fönyomócsövet a házunk mellett fektették le. A mély árkot nehéz kotrógép ásta ki, mintha ősgyík mászkált volna az utcákon, dübörgésébe beleremegett a föld. Házunk nem bírta ki a hosszan tartó rengést, fala hátul megbicsaklott, és nagy porfelhőt csapva, kihányta magából a szétmálló vályogot. Késő délután lehetett, ijedten rohantunk ki a konyhából, anyánk jajveszékelt: ránk dőlt a ház, jaj, ránk dőlt a házi Sápadtan nézegettünk. Bizony, kidőlt a hátulja. Nagy kerek lyuk tátongott rajta, mint lőtt seb. Szerencsére a tűzfalat nem rántotta magával. Apánk lóhalálában rohant a telepről; neki ezt mondták, összedőlt a háza, s nem tudta, élünk-e, vagy halunk. A szomszéddal aztán frissen vágott vastag fűzfa cölöpökkel dúcolták alá a mennyezetet, a gerendákat, azokban a helyiségekben, ahol újabb veszély fenyegetett. A konyha közepére vastag oszlop került. Eleinte furcsállottuk, neki-nekiütköztünk jártunkbankeltünkben, de később megszoktuk. A friss fűzfa-cölöp oldalán zöld hajtások fakadtak. Nem rajtunk múlott, hogy csaknem egy évig még benne laktunk. Minden éjjel vártuk, hogy ránk szakad. Apánk mindent megmozgatott, hogy segélyhez jusson, de alacsony rokkantsági járadéka miatt nem kapott. Az állami biztosító azt állapította meg, hogy a ház elhasználódása folytán mállik széjjel, s csak egészen kis pénzösszeget juttatott a (Különösen bántóan gyenge a Búcsúzom a fűtől néhány részlete.) Az imént idézett írásokban felvetett problémák — cigánykérdés, falusi sportélet stb. — inkább a szociológia tárgykörébe tartozna; az adott módon megformálva viszont hiányzik a műfajra jellemző feltárás, s adatolás rendszeressége és módszeressége. Nem csak szerzői, szerkesztői tévedésnek is tartom e négy írás megjelentetését ebben a kötetben. A Magánügyek a dátumozás szerint a szerző tizenkét óv alatt írt munkáinak — tételezzük fel — legjavát foglalja össze. Nyilvánvaló, hogy a kötet egyenetlenségének, heterogén voltának ez a nagy idő-keret is az egyik lehetséges oka. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy Mészáros Károly munkássága — mennyiségi és minőségi téren egyaránt — szinte semmit sem emelkedett. Ma is az 1970-ben publikált Ella Mari magánügye jelenti a legjobb szintet, s ez több mint elgondolkodtató tény. Ami egykor — a Fekete szél megjelenése idején — reménység és várakozás volt, az is maradt. Mindezt azért Írom ide ilyen nyersen és köntörfalazás nélkül, mert Mészáros Károlylyal együtt magam is azt vallom, hogy; „Nem hiszem, hogy a hazugság legjobb ellenszere egy másik hazugság". Mégpedig azért, mert ezt magam is ott tanultam meg, ahol Mészáros Károly: a lángpusztai dohányosok között. S azt is, hogy nincs keserűbb a frissen törött dohánylevél zsírjánál... GÁL SÁNDOR családnak. A helyi nemzeti bizottság szociális osztálya sem segített. Apánk ókkor került ismét kórházba. Fél évig nyomta a szanatóriumi ágyat. 5 Fekszem, és hallgatom az éjszaka neszeit. Apámék alszanak a kisszobában, talán egymáshoz bújnak, mint régen valamelyik tanyán. Áthallatszik apám fél tüdejének sípolása. Nem lett semmi a terveidből, apám, szeretném mondani neki. Nem szemrehányóan, mintegy sóhajtva az elszállt évekre. Tudom, nem ezt kellene mondanom. Küzdöttél és bizakodtál. De ez sem egészen igaz. Néha biztosan elkeseredtél, néha biztosan földhöz csaptad a vasvillát. De azért fölneveltél bennünket. Emberek lettünk. Felnőttünk, apám. Házunk és gyerekeink vannak, belekacagnak a világba, hajuk lobog a szélben. Látod, apám? Hogy nem lett házad, ne bánd. Hogy köznapi gondjaidtól nem jutott időd magaddal törődni, ne bánd; a világ dolgait kellett megfoltoznod, helyrepofoznod. Hogy közben te is kaptál pofonokat, ez tökéletlen világunk rendje. Talán az utolsó pofon ez a levél. Mi tudjuk, nem fogod már felépíteni azt a házat, amelyről fiatalon álmodtál; nagy magas házat, amelyben elférnénk mindannyian, minden gyereked, családostul. Nem fogod felépíteni, hiába szólítanak fel nagy okosan. Ebben a magas mennyezetű egykori iskolában éled le életedből a hátralevő időt. Talán békésen, talán ismételt felszólítások közepette, hiszen vannak még, akik nem ismernek, akik nem tudják, mit vittél véghez a világban. Mi tudjuk, és méltányoljuk. Köszönünk neked, és gondolatban meghajlunk előtted. (1975) FELKELÉSI TÖRTÉNET Négy héten át — augusztus 27-töl szeptember 20-ig — minden hétfőn és csütörtökön sugározta a Csehszlovák Televízió a Felkelési történet című filmsorozatot, amely a fasizmus elleni harc nagyszabású hőskölteménye. Szándékosan használom ezeket a szavakat, hisz mindezidáig egyetlen mű sem tudta olyan részletesen és komplex módon ábrázolni az említett időszakot, mint épp a Felkelési történet. A nyolcrészes filmsorozat a felkelés lefolyásának bemutatásán kívül keretet és lehetőséget nyújtott az alkotóknak arra is, hogy szóljanak az előzményekről és számot adjanak a határon túli visszhangról is. Bemutatja, hogyan formálódott a fasizmus elleni harcban a nemzet társadalmi tudata, melyek voltak az alapvető különbségek a politikai pártok között, és meggyőzően bizonyítja azt is, hogy egyedül a kommunista párt állhatott ebben a harcban népünk élére. V. Plevza és J. Bob forgatókönyvírók a történelmi tények dramatizálása mellett több képzeletbeli szereplő történetét is beleszövik a műbe. Sorsuk alakulásával különböző osztályok és társadalmi rétegek viselkedését követhetjük soron; végeredményben egyikük sem szemlélhette kívülállóként az eseményeket. A mű ilyen bonyolult felépítése természetesen magában hordoz bizonyos problémákat is. Ezek főleg a képzelt szereplők esetében voltak érezhetők, mivel az alkotók nem fektettek elég nagy súlyt az egyének jellemének változására (pl. Vilo Schram, Hanka, Tilda vagy Maliska esetében). Ezt ellensúlyozza viszont a valós szereplők csoportja, akik nyíltan reagáltak az összetett társadalmi és politikai folyamatokra, bátran vállalva az ezzel járó veszélyeket is. Bár A. Lettrich a legnagyobb szakmai felkészültségű rendezők egyike, mégis a Felkelési történet volt számára eddig a legnehezebb feladat. Elmondhatjuk, hogy a nézők széles rétegeihez szóló, meggyőző és plasztikus művet alkotott, amely a bonyolult történelmi események ábrázolása mellett betekintést nyújtott a szereplők sorsának alakulásába is. Ez a Felkelési történet egyik legnagyobb erénye, hiszen az eltelt 40 év alatt hazánkban egy új nemzedék nőtt fel, amely a felkelést csak visszaemlékezésekből ismeri. Fontos tehát, hogy ők is megértsék történelmi jelentőségét és ma is időszerű hagyatékát. A filmsorozat nagymértékben hozzájárult ehhez. MARCELA KOStÁLOVÁ (Fotó: Vlado Vavrek) 11
