A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-10-12 / 42. szám

Este pedig? Napégetten ülök például a szucsuraji mólóvendéglö teraszán. És mert a tenger érdesen sós vize alaposan megszomjaztatja az embert, hát vörösbor­ból készült fröccsöt kortyolgatok. A fá­radt pincér leül mellém. Kérdezem hová való, és oroszul, németül, szlovákul próbá­lom élvezhetővé tenni a társalgást. Kide­rül : vajdasági legény az illető, Szrbobran­­ból, azaz Szenttamásiból jött. Karácsony táján nősülni szeretne, ezért most két műszakban dolgozik, hogy ne csak a lako­dalomra, de házépítésre is fussa majd valahogy. Talán mondanom sem kell: ma­gyarul értjük meg egymást a legjobban, no meg a fröccsöt sem engedi kifizetnem, mondván: az Adrián én vagyok az ő ven­dége, s egyszer majd a Duna parton, a bratislavai vár tövében pedig ő lesz az én vendégem. Ennyiben maradtunk. TÉNY ÉS VALÓ, hogy az Adrián a nyár fogalma nem a tájainkon berögződött két­havi vakáció nyolc hetére korlátozódik, hanem április végétől október derekáig tart. Az igazi főszezon azért itt is a július­augusztus. A látogatottság és a gyakorta ingadozó árak egyaránt ezt jelzik. Ebben az esztendőben rengeteg hazánkfia járt Jugoszláviában, és nem újságírói túlkapás ha papírra vetem, hogy nem egy olyan kempinget láttam, ahol szinte kizárólag csehszlovák rendszámú autók sorakoztak egymás mellett. Az idegenforgalmi szak­emberek tájékoztatása szerint elő- és utó­szezonban az isztriai. a dalmát, vagy akár a montenegrói tengerparton a németajkú turistákból van a legtöbb, akik vizisikkel, motorcsónakokkal, szörfdeszkákkal, lakó­kocsikkal fölszerelkezve érkeznek a több hetes tengerparti üdülésre. Sokirányú ta­pasztalataimat tömör véleménnyé sűrítve elmondhatom, hogy kempingszomszéd­ként az osztrák, a családjával érkező, kö­zépkorú német, a kedvesen halk belga és a barátságos svájci turista a legjobb. Az olaszok viszont zajosak, a franciák kü­­löncködőek, az angolok mogorvák, az ott­honosan mozgó jugoszlávok — főként a fiatal lányokkal való ismeretségre vadá­szó suhancok — pedig tolakodóak. Hadd tegyem mindehhez hozzá, hogy a hazánk­ból érkezett turista is szívesen látott ven­dég az Adrián, de nem hallgathatom el aggályaimat sem: ki tudja, a jövőben is tart-e majd eme rokonszenv, mert jelen­leg bizony a csehszlovák turista egyik „jellegzetessége", hogy úton-útfélen sze metel. Például a dinnyehéjat, az elhasznált Nivea tubusokat, az üres konzervdobozt, vagy a gyűrött cigarettaskatulyát szem­rebbenés nélkül hajítja a legközelebbi bo­kor tövébe; a strandokon pedig ennél is rosszabb esetben egyenesen a vízbe!.. . Felelőtlen magatartás az ilyesmi, erősen rontja hírnevünket a világban. OTTHON A KÉRDÉSEK ÖZÖNE VÁR: mi­lyen volt ?, szép ?, csodálatos ?, felejthetet­len?, mit láttál? — zúdulnak rám itt is, ott is a kíváncsi kérdések. De hogyan tudnám szavakban elmesélni, milyen Szarajevó­ban a híres bazárnegyed, a Bascsarsija, ahol Gazi Huszrev bég pompával díszített mecsetje körül szinte kézzel fogható a történelem; hogy a közép-európai ember számára álomszerű mesének tűnik sétát tenni a Velencénél vagy Monte Carlonál is régebben épült Zadarban; hogy Sztari Gradban Tiziano eredeti festménye ékesíti a dominikánus kolostor belső falait; hogy egész Európában mindössze a spanyol Avilában és a franciaországi Carcasonn­­ban maradtak fenn olyan épségben a 7—12. századból származó erődítmény­­szerű városfalak, mint Dubrovnikban, ahol a sok száz éves házak fehér köveit a tenger sós lehelete tartja tisztán; hogy Szplitben Diocletianus palotájának lép­csőit koptattam; hogy a Zágrábtól mind­össze másfélszáz kilométernyire elterülő 16 plitvicai tó egyikét 76 méter magasról függönyszerűen vízzuhatag díszíti; hogy a természet sokszínűsége és nagyszerűsége elmondhatatlan, leírhatatlan ... Eddigi életem és riporteri pályafutásom során bizony szert tettem már némi jár­tasságra az utazásban. A múló esztendők során megtanultam például, hogy a leg­jobb másodszor, vagy akár még többször is visszatérni ugyanabba az országba, ugyanabba a városba, ugyanarra a térre, ugyanabba a kisvendéglőbe, ugyanabba a kempingbe vagy szállodába. Ilyenkor az ember már az emlékeivel is találkozik, kétszeresen élvezi élményeinek minden gyönyörűségét. Meghittebben érzi magát, már-már kicsit háziasán is ... A legeslegjobb azonban hazaérkezni! Mert elcsépelt, ám szentigaz közmondás: mindenütt jó, de a legjobb otthon. MIKLÓSI PÉTER (A szerző felvételei) 21 Kisvendéglők, pálmasorok. .

Next

/
Thumbnails
Contents