A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-10-12 / 42. szám

száz ötszáz évvel ezelőtt — toldja meg a szavait.

Beszélgetünk. A vasgyárra már csak a romok emlékeztetnek. Rossz gyárnak hívja a nép. Melegvizü forrása is van Beretkének. Télen is beleállhatnak mezítláb az asszonyok. Mocsolya volt a neve. Kendert áztattak benne. Még mindig járnak oda mosni. Strandfürdőt építettek a község határában. Vizét a forrás adja. Ebben az évben huszonnyolc ezer koronát jövedelmezett, és az idénynek még nincs vége. Közbevetem, hogy engem inkább az árvaház érdekel. Bólint, hogy jól van.

— Vöt itt egy krónika, de elveszett — mondja úgy, hogy körülsétálja az asztalt. — Pedig még az árvaházi gyerekek neve is fel vöt benne tüntetve!

Szőke János ennél többet nem is nagyon tud. Sajógömöri születésű, innen nősült, s csak 1949-ben költözött ide. Kőműves. Nem egyedül Beretkén. Körülbelül huszadmagával. Ötvenkilenc éves korától rokkant. A járási építőipari vállalattól ment nyugdíjba. Együtt megyünk ki a ház elé, s Szőke János mindjárt mutogató és magyarázó kedvében van.

— A domb másik oldalán van Harkács. Mellété és Lévárt. Innenső oldalán Sajógömör, Gömörpanyit, feljebb meg Csoltó, egészen lent Tornaija. Sok aszszony jár a ruházati üzembe. De ök csak úgy mondják, hogy menőnk a gatyagyárba. A gépgyárba is járnak innen dolgozni. De legtöbben talán a Gömör Efsz-ben tanálnak munkát.

— Él-e a faluban olyan személy, aki az árvaháznak volt a lakója ? — térítem vissza a tulajdonképpeni témához.

— Él. Farkasné Szenczi Júlia. Árvaházi nevén Jutka.

A lánya kísér az alvégre. Beköszön az udvarokba, az óvodába, megmutatja a községi könyvtárat, amelynek a vezetője, s név és szám szerint sorolja azokat a beretkeieket, akik óvónők és mérnökök lettek, vagy érettségiztek a magyar tanítási nyelvű közgazdasági, építészeti és ipari középiskolában. Farkaséknál a kiskapu nyitva, de az udvar kihalt. A nagy csendességben Farkasné toppan elénk csodálkozva. Ijedtében a díványra dobja a kézimunkáját. Rádió, televízió is van a konyhában, de ő kézimunkázással tölti az időt. A szó elrepül, a kézimunka megmarad. Hasznát veszik a gyermekei és az unokái. Beljebb tessékel, kedvesen leültet, s még jobban csodálkozik, mikor azt kérdezem:

— Maga az árvaházi Jutka ?

— Én lennék.

— Honnan és hogyan került Beretkére?

— Hosszú a sora — mondja, és mélyet sóhajt. — 1923-ban születtem Bátorkeszin. Hatéves koromban elveszítettem a szüléimét. Édesapám hét gyerekkel özvegyen maradt. A méreghalált választotta. Három testvérem Kiskoszmályba került az árvaházba. Engem a bátyámmal Beretkére hozott az unokanővérem. Akkor még kevés volt itt a

gyerek. Perecsi Sanyi volt az első árva. Katonatiszt valahol. Szobi Ernő, Szabó Attila nevére is emlékszem. A Szabó Ilonkáéra is. Nemrég járt Beretkén, és meglátogatott. A Prokay Margitéra is. Prágában dolgozik a vasútnál. Ő is felkeresett már. Sokan nem is tudják, hogy itt lakom. Jönnek, megnézik az árvaházat, és mennek tovább.

— Hogyan éltek ott?

— Reggel kis harang ébresztett bennünket. Felöltöztünk, rendet tettünk, megreggeliztünk, és mentünk iskolába. Közös iskolába jártunk a falusi gyerekekkel. Ellentétek, sértegetések nem voltak. Soha nem éreztették velünk, hogy árvaházi gyerekek vagyunk. Szivák Piroskával ültem egy padban. Szemben szomszédom lenne most, de férjhez ment Fülekre. Sokszor hozott almát nekem. A délutáni tanítás után játszottunk, tanultunk. Diakonisszák ügyeltek fel ránk. Tudtommal az árvaháznak nem volt földje. Adományokból tartotta fenn magát. Bácsi Gyula volt az igazgatónk. Még él Tornaiján.

— Hány osztályt járt?

— Nyolcat.

— Aztán?

— Tornallyay Margit megtett szobalányának. Itt lent a faluban, az üzlet mellett van egy másik kastély. Műemléknek nyilvánították, most restaurálják. Az is az övé volt. De már egyedül élt benne. A szobáit én tartottam rendben. Szakácsnője is volt. A vendégnek azonban én hordtam be az ételt. Kezdetben tizenkettő, később tizenhat pengő volt a havi fizetésem. Koszt és lakás járt még hozzá. Az első nagy örömöt akkor szereztem magamnak, amikor az első fizetésemből (tizenkét pengőért) karórát vettem. Meg a bosszúságot is. Elromlott az óra, és a javítása tizenhat pengőbe került. Meg is mutatnám, de az unokák tavaly eljátszották.

— Meddig volt Tornallyay Margitnál ?

— Egészen a második világháború végéig. Front alatt az úrnőm elköltözött a testvéréhez. Én a kastély pincéjében maradtam. Szakácsnővel, gazdatiszttel együtt. De a németek kihajtottak a pincéből, telefonközpontot szereltek bele. A gazdasági udvar másik pincéjébe húzódtunk. Ott vártuk meg a front elvonulását. Azt a helyet is el kellett hagynunk. Egy napig az árvaház jelentette a menedéket. Onnan aztán lejöttünk Matyasovszkyékhoz. Az ember kocsisa volt Tornallyay Margitnak. Nála laktunk sokáig. Mikor elcsendesedett minden, visszamentem a kastélyba. Az úrnőm is visszajött, de fizetni nem tudott. Negyvennyolc decemberében elutaztam Kisújfaluba a testvéremhez.

— Hogyan került mégis vissza ?

— Még nem mondtam, hogy a háború után megismerkedtem Matyasovszky kocsis mostoha fiával, Farkas Istvánnal, s eljött értem. 1949. március 5-én megtartottuk Kisújfaluban az esküvőt. Aztán indultunk vissza Beretkére. Hol itt laktunk, hol ott, valakinél, legutóbb négy-öt esztendeig Czícser Andráséknál. 1957-ben költöztünk saját kétszoba-konyhás, fürdőszobás házunkba. A férjem építette rokoni segítséggel. Akkor a Tornaijai Állami Gazdaságban dolgozott kőművesként. Húsz éve a Kassai Magasépítészeti Vállalat alkalmazottja. Most Rozsnyón tartózkodik, és mindennap hazajön. Én 1970-ig nem voltam alkalmazásban. Két lánygyereket szültem. Mind a kettő a tornaijai Gimnáziumban érettségizett. A nagyobb a közgazdasági felépítményit is elvégezte Rimaszombatban. Beretkén lakik, a ruhagyárban dolgozik, két fiú édesanyja. A kisebb Csoltóra ment férjhez, és Töketerebesen él, két lány édesanyja. Az ura hivatásos katonatiszt. Én aztán kilenc évig a szövetkezetnek voltam az idénymunkása. 1979-ben vonultam nyugdíjba.

— Mit tud mondani a testvéreiről?

— Mária már meghalt. A sírja Kisújfaluban van. Erzsébet még él ugyanott. Pista Pesten nyugdíjas, Pál már halott, a komáromi hajógyárnak volt a kovácsa. Béla szintén Pesten lakik. Többet nem tudok róla. László Szekszárdon él. A gimnáziumnak igazgatója volt.

— Az árvaházi öröm?

— A karácsony, a feldíszített karácsonyfa. Ajándékot kapott minden gyerek. A csengöszót még mindig hallom. Azzal jelezték, bemehetünk abba a szobába, amelyben a feldíszített karácsonyfa áll. Ami azonban igen-igen hiányzott, a kedves szó. Soha nem mondták, hogy édes lányom. Soha senki nem simogatta meg a hajam. Nagyon megszenvedtük az igazi szülői szeretet hiányát.

— Tudott az árvaház embereket nevelni ?

— Egyik bátyámat az taníttatta ki kovácsmesterségre. A másik, a pesti, később mérnöki oklevelet szerzett. De felhozhatnám példának Borsos Lacit is, akit az árvaház iskoláztatott Rimaszombatban. Kétszer-háromszor is járt már nálam. Nekem nem volt iskolatársam, de emlékszem rá. Tejért járt hozzánk a lenti kastélyba. Tornallyay Margit látta el tejjel az árvaházat. Ha eljön Laci Beretkére, mindig felkeres. A régi dolgokról meg a családi körülményeinkről beszélgetünk. Van mit mondanunk egymásnak. Van mivel dicsekednünk. Nem sírjuk vissza a gyerekkorunkat.

— Mikor járt a szülőfalujában?

— Amikor a házasságkötéshez kellett a keresztlevél. A pesti bátyámat is meglátogattam. A töketerebesen élő lányomnál is többször voltam. Kisújfalura szeretnék még elmenni.

Az óra számlapjára pillant, és összecsapja a tenyerét. A főzésről egészen elfelejtkezett. Mit mond az ura, ha nem várja meleg étellel? Szedelözködöm. Farkasné Árvaházi Jutka a kapuig kísér. Szemerkél az eső, s a domb legtetején, a Himpergőn, a hajdani árvaházat málasztja az idő. Vajon az emlékezet faláról is letörli majd?

Mács József

Csak egy percre.

tfj. SZKLADANYI ENDRE, a Bratislavai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium magyarangol szakos tanára az elmúlt vakációban, pontosabban júliusban tíz kollégájával együtt az angoltanárok továbbképzését segítő nyári egyetemen vett részt Newcastle Upon Tyne-ben, az ottani egyetemen.

— Mivel foglalkoztak a nyári „ University" pedagógus-diákjai ?

— Délelőttönként kis csoportokban intenzív nyelvgyakorlatokat végeztünk, délután társalgási gyakorlataink voltak és sokat foglalkoztunk fonetikával is. Esti programunk jobbára szórakozásból és tanulásból állt. Színielöadáson, filmvetítésen vettünk részt, vagy valamilyen előadást hallgattunk meg. Például a mikrokomputeres nyelvoktatásról. A nyári egyetem igazgatója: Mr. Ronald Beresford és kitűnő tanáraink valóban vonzó és hasznos program összeállítására törekedtek.

— Kirándulás is szerepelt a műsorban ?

— Igen. Láttuk Londont, ellátogattunk Skóciába, felejthetetlen órákat töltöttünk Edinburghben, Walter Scott és John Knox városában; megtekintettük Lakeland-et, azaz a tavak vidékét, ahol olyan hírességek, mint Wordsworth és Coleridge, a híres romantikus angol költő élt. Durhamben viszont az angol történelem lapjai elevenedtek meg előttünk, de hasonlóképpen felejthetetlen élmény volt a londoni és az Edinburghs nemzeti képtárak egyedülálló gyűjteményeinek megtekintése.

— Milyen személyes, azaz szakmabeli haszonnal járt a részvétel ezen a nyári egyetemen ?

— Természetesen, elsősorban az angol nyelvtudásom tökéletesedett, gyarapodott a szókincsem, hiszen a mai angol nyelv sok új szavával és szakkifejezésével ismerkedtem meg, de sok lehetőségem nyílt a bizony eléggé bonyolult angol kiejtés gyakorlására is. Elmondhatom, hogy sok módszertani ismerettel gazdagabban tértem haza, hiszen foglalkoztunk például olvasáselmélettel, pszicholingvisztikával, a nyelv kommunikatív funkciójának elsődlegességét hangsúlyozó korszerű nyelvoktatási metodika számos időszerű kérdésével. Érdekes és újszerű volt a nyelvoktatáshoz ajánlott audiovizuális segédeszközök, például a mikrokomputer vagy a képmagnó használatáról szóló tájékoztató is.

— Észle/hető-e különbség a nálunk alkalmazott és az ottani nyelvoktatási módszerek között?

— Általában nemigen. Nálunk is a nyelv gyakorlati alkalmazásán van a fő hangsúly, bár a tanítási órákon náluk talán több a szituációs beszédgyakorlat és a problémamegoldó feladat. Itt is, ott is általános törekvés ellenben, hogy ne a nyelvről oktassunk, hanem inkább a nyelvet tanítsuk.

— A nyári egyetemen tapasztaltak felhasználhatók lesznek majd a magyar nyelv tanításában

is?

— Igen. Például az irodalmi müvek elemzésének új, korszerű módszerét jól tudom majd alkalmazni a magyar irodalmi művek elemzésénél.

Sági Tóth Tibor

13