A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-10-12 / 42. szám
Finta László: POGÁNY PASSIÓ Ha nem ismerném Finta Lászlót, ha nem tudnám, hogy Cselényivel egy korosztály, akkor, verseit olvasva amolyan tinédzserkorú irodalmi fenegyereknek is hihetném. Holott Finta László — sajnos velem együtt — már közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez. Természetesen az irodalomban az ember életkora vajmi keveset számit — ami fontos, az az alkotás, az asztalra tehető könyv, ami megtapintható, ami elolvasható, s ami — törvényszerűen — értékelhető, ha van benne érték. Persze, eltöprenghetnénk afölött, hogy milyen emberi, esetleg társadalmi, s egyéb okok késleltették Finta László költői kibontakozását, de sok hasznunk nem volna belőle, mert a kérdéses okok ismeretében sem lenne jobb, de rosszabb sem a Pogány passió. Miként az okos könyvekben szabatosan megfogalmazták, a „passió" — kínszenvedés; Krisztus szenvedéseinek drámai feldolgozása, esetleg előadása. Finta László passiója pogánynak eléggé pogány, de a benne lévő szenvedések megmutatása — versbefóglalása — nem tűnik mindig hitelesnek, vagy hihetőnek. Nem állítom azt, hogy esetleg Finta László nem élt- és szenvedett meg krisztusi kínokat — bár a kétely jogos — de ezek az lehetséges kínok és szenvedések nem váltak adekvát értékű költészetté. Ha valamire ráfigyel az olvasó, akkor hamar észreveszi a Villon-i hetyke hangleütést, s az egész passió olyannak tűnik, mintha egy pop-fesztivál leírását kísérelte volna meg a szerző. A nyelv is igazodik ehhez, meg a stílus is: „Csak úgy érdemes, dögök, a Fiút dicsérni/ torkára fagyasztva bűzét a/ józan szájnak,/ göncüket szüzek tépjék Előtte .. majd később: „nyüzsögjük egymást, nyűvek a körben." Persze ebben a „passióban" azért a rongyrázásnál több is van: „Még most sem érted? Itt történelem készül," amelyben „lírai feszültségű némely szögesdrót." Sajnos a passió befejező szakasza az ötvenes évek hurrá-optimista versélményeit sodorja elénk: „Kell/ az ének/ hogy zúgjon rá/ az égre." Még szerencse, hogy Finta ezt a strófát nem veszi komolyan, s nem eléggé következetes a továbbiakban. Egyáltalán kérdéses, hogy komolyan vesz-e valamit is? Nehéz volna eldönteni. Ötletei azonban vannak. A Számadás Senkinek — az Ady-s cim alatt — nem az égre zúg, de — bár eléggé elvontan — földi dolgainkra figyelmeztet, miszerint „hajnalonként" ... el kell vesztened „mindkét szemed hogy meglásd ó a világot". Az imént idézett versnek rokona a Hej Hóid című. Igék és főnevek zuhataga, laza láncba rendezve; inkább zeneileg fogható fel mondanivalója. A szavakat nem az értelmi fonál, hanem a ritmus köti össze. Ahol ez megszakad, állnak a szavak külön-külön és — magányosan. Így, egyszeri ötletként elfogadható, de az ilyen kompozícióknak az a buktatója, hogy az egymás mellé állított igék és főnevek más igékkel és főnevekkel bármikor behelyettesíthetök, s ez legfeljebb a szinonimák és az altiteráció elrendezése szempontjából jelenthet szegényedést, vagy gazdagodást. Attól függően milyen szerencsésen válogattunk szavaink „kaptárzúgásából". Kimunkált de mégis furcsa vers a Jóslat, amely egyáltalán nem jóslat, hiszen tényeket közöl. „Kovácséknál... fegyvert gyárta» FŐNIX FÜZETEK V. Finta László 1938-ban született. Első könyvének megjelenésekor Komáromban (Komárno) élt s az épülő vízierömu alkalmazottja volt. Korábban színészként ismerhették azok, akik a MA FESZ előadásait látogatták. Pogány passió című verseskötetét 1982-ben adta ki a Madách Kiadó. 1983-ban a Csehszlovák Rádió magyar adása bemutatta Lomb és árnyék című díjnyertes hangjátékát. nak ... Molnáréknál... port darálnak ... Szabóéknál... mentét varrnak ... Takácséknál ... posztót szőnek." A vers befejezéseként a szerző „Táltos szemmel/ Felhőt lát", majd átkot mond: „Átok/Rátok!" A felsorolt tények, eszközök, állítások nyomán felsejlik az egykori háborúra való készülődés, azonban a hadviselés felsorolt eszközei ma már — jóslatként, jelképként — egyaránt anakronisztikusán hatnak a vagánykodóavantgarde magatartást mímelő versgyűjteményben. Ezt a jóslatot A szubjektív meszesgödör követi, ahol „Zsirtarajon bolond-korom jött tűzzel", ott „Ahol deli pókok gatyakorcon cincálják a reggelt/ s jó-reggelt-hasú gereblye-nyanyáik/ fújva kotyvasztanak híg haragszom-löttyöt." A Tulajdonképpen és a Körkép lényegében jó versek, nincs bennük annyi hordalék, mint egyéb helyen, s nem is olyan agresszívek, mint a Pogárty passió zöme. A Rege és a Déja vu ugyanolyan halmaz, mint a korábban már említett Hej Hold. Furcsa módon keverednek Finta szövegeiben a romantikus és a profán elemek; ez a keveredés valami elemi agresszivitásban csapódik le- és ki. Néha az az érzésem, hogy a megkésettség a mozgató rugója ennek a mindent-akarásnak, ennek a darabos, töredezett stílusnak. Nyilván ebből fakadnak Finta túlzásai, szövegeinek felfokozottsága, túlfűtöttsége. Ám ezzel csak látszólag nyer, mert így legfeljebb a hasonlatokig jut el, igazi, erőteljes képeket, metaforákat nem képes alkotni. Miként maga is mondja: „Az össze nem függő/ gondolat nem okoz többé/ semmi fájdalmat." Feltételezem, hogy ezt pontosan az ellenkező célzattal írta le Finta László. Legalábbis néhány vers, vagy versrészlet, amely a Pogány passióban az értéket s a tehetséget jelzi és jelenti, ezt igyekszik hangsúlyozni. Olyanok, mint a Térj beljebb: „Tudom gyümölcsöd árát. Értem, miért felejted pusztuló ágon ráncosán: így édesebb." Vagy: „Nem ellenem nyargalsz tombolva záporaiddal." Ugyanilyen értelmes, mondható az Álom, a Zabolázd meg csikaidat, vagy a Burnst-idézö Ott állunk a bágyadt délutánban .. . Finta László versbéli magatartása valami módon kettéágazó. Az egyik ösvényen a valóban megélt, megszenvedett és kiérlelt gondolatok állnak, immár versként — sajnos ez a kisebbik hányad —, a másik ágon pedig a többi, ami idegen hatásokat mutat, s ami így, felszedett, s másodlagos élményből kisajtolva kevés szellemi izgalmat rejteget az olvasó számára. A Pogány passiónak ez a része valószínű, hogy a szerző „harmadik őszi felvonulása"; ilyen vers a Pahu, ilyen a Nekem a V. V.-nek stb. Valamiféle csalást sejtek az egészben. Lovat hajtó magyar nagyúr létemre nem kell egyéb kilátás Hiába mondja ezt Finta László, nem hiszek neki. S meggyőződésem, hogy e „nagyúri" hetykélkedés mögött egyéb kilátást, sőt kilátásokat is szívesen fogadna, ismerne fel magában. Az írásban, az alkotásban legalábbis. Ha mégsem így gondolja, az bizony nagyon nagy baj. Főleg, ha holnap, és holnapután sem tesz le arról, hogy verset írjon. így a Pogány passiót összefogva, a harmadik — vagy sokadik — őszi felvonulás csak akkor lehetséges, csak akkor következhet be, s főleg akkor lehet több, ha a látszatforradalmat, a látszatlázadást, a látszat avantgarde-t nem csak leírja. Mert: minden éjszaka fénye az ember csillagtörő forró gomo/yag a szív Ha ennek komolyságát Finta László nemcsak fölismeri, hanam törekszik is a megvalósítására, akkor van értelmes jövő előtte a költészetben. Akkor tudni fogom, hogy a részeg gátőr valóban látta „hogy a folyóban légiók menetelnek/ csillogó páncélokban és csillogó sisakokban/ felszegett fejjel és felszegett sasokkal" s ha nem vagyok ott, akkor is hinni fogom, hogy „csikorgott a kavics a lábuk alatt/ ahogy elvonultak". Mert ez vers, mert ez — költészet. A hullámok-sodorta volt-idő látomása a mi partjainkról. Kivételes pillanata a Pogány passiónak. GÁL SÁNDOR (Fotó: Szűcs Jenő) FINTA LÁSZLÓ Ott álltunk a bágyadt délutánban ... Ott álltunk a bágyadt délutánban. A sövény és az ölfa eltakarta, ó, jaj, pihegett, és csípőjén a kezem, ó, jaj, és: „ezek a méhek, látja, vigyázzon." Az utcán csend, és csend volt a házban. És: „nálunk a sáfrány ilyen nagyra nő." Ó, jaj, aranyló kicsiny keble villant, és: „ezek a méhek, látja ..." ... akart is, azután nem akart. Majd a mérhetetlen, kitárt ég alatt kitárulkozni kezdett remegve, magába zárva élőt s holtakat. Álom Toljuk együtt a kicsi kocsit Hans Arp meg én, süketen. Balra tőlünk hentereg Max Schmelling és Greta Garbo a labodában. Ezeken egyszer taposni fognak, árulja el titkát Hans, és rámutat a zsenge Matisse-virágokra. Úgy is lett. Mi is megmelegedtünk Drezda lidérc-lángocskáin, de hamar aludni mentünk a jó forró hamuba. Vagy talán Pompeji volt ? Nem emlékszem. Álmomban is aludtam, és jó volt. Reggelre már csak egyedül toltam a kicsi kocsit. 11
