A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-28 / 40. szám
Tudomány-technika MOSÓSZEREK FOSZFÁT NÉLKÜL? A mosószerek előállításához az ipar eddig olyan anyagokat alkalmazott, amelyeknek látszólag csupán jó tulajdonságaik vannak: a foszfátokat. A foszfátok lágyítják a vizet, fokozva ezzel a tisztító hatást, meggátolják az üledék keletkezését a szövetekben, és a mosógépben, valamint finom, puha tapintásúvá teszik a mosott textíliákat. Emberre veszélytelenek, hiszen a foszfátok a táplálkozásunkban is fontos szerepet játszanak. A mosószerek előállításához már a harmincas években is alkalmaztak foszfátvegyületeket, a második világháborút követően pedig egyre nagyobb arányban kevertek foszfátokat a mosóporokba. Az ideálisnak tartott alapanyag fogyatékosságát csak a hatvanas évek közepén ismerték fel. Kiderült, hogy a foszfátok igen gyors növekedésre késztetik a folyók és a tavak algaállományát. Különösen a nyugvó vagy lassan folydogáló vizek „trágyázódnak" túl ilyen módon, ennek következtében csökken oxigéntartalmuk, elpusztulnak a kisebb élőlények és a halak. Igaz, vizeink elszennyeződésében nemcsak a mosószerek a ludasak. A foszfátszennyezés negyede a folyókba és tavakba eresztett szennyvizekből ered, 20 százalékkal „járul hozzá" a mezőgazdaság, amely műtrágya formájában használ fel nagy mennyiségű foszfátot A mosószerek a foszfátszennyeződés 30 százalékát adják. Az NSZK-ban 1975-ben „mosószertörvényt" fogadtak el, amely előírta a foszfortartalom fokozatos csökkentését. 1980-ban pontosan szabályozták, mennyi lehet a mosó- és tisztító anyagok maximális foszfortartalma. A hatékony törvényhozáshoz az ipar teremtette meg az előfeltételeket, hiszen a kutatóintézetekben már huzamosabb ideje folyt a megfelelő pótanyagok kutatása. Két vezető mosószergyártó vállalatuk alkalmas anyagot talált a foszfáttartalom csökkentésére : a zeolitot. Az ökológiai megfontolásból elindított kutatómunkának időközben ökonómiai sikere is lett. A foszfátok világpiaci ára ugyanis a hetvenes évek óta több mint 200 százalékkal emelkedett. A zeolit alapanyagai pedig sok helyütt megtalálhatók. A zeolitok azonban nem helyettesítik teljes mértékben a foszfátokat. Igaz, egészségi és ökológiai szempontból minden fenntartás nélkül alkalmazhatók, de azonkívül, hogy lágyítják a vizet, a mosás hatékonyságához semmivel sem járulnak hozzá. Annak a megakadályozására, hogy az oldott szennyeződés ismét behatoljon a szövetbe, még mindig szükség van a foszfátokra. Az új rendelkezés ezért egyelőre csak a felére csökkentette a megengedett foszfáttartalmat. Ahhoz, hogy teljesen lemondjunk róla, velük egyenértékű más anyagot kell találnunk. NYOLC HELYETT ESZIK Egy svéd nőnek napi húszezer kalóriára van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon. Mindennap tizenöt tojást, három kiló krumplit, két kiló disznóhúst vagy májat, két kiló marhahúst (többnyire angolosan kisütve), egy nagy darab sonkát, fél kiló vajat; halat, sajtot, kolbászt hatalmas mennyiségben, valamint öt kenyeret eszik meg. Ehhez huszonöt üveg sört és öt liter teát iszik. A londoni Science Museum fotógyüjteményében őriznek egy érdekes felvételt. A francia Etiéne-Jules Marey, a múlt század egyik legügyesebb és legötletesebb fényképésze — aki számos érdekes tudományos felvételt készített — egy hosszú filmsíkon megörökítette a ledobott macska útját a levegőben. A filmet 1854-ben készítette „kronofotográf" nevű gépével és saját gyártmányú forgózár segítségével. Ugyanabban az évben, október 29-én be is mutatta a párizsi Tudományos Akadémia ülésén. A használt „zoetrop" elnevezésű vetítő a mozigép egyik elődje volt. A film nagy vitát váltott ki. Egyesek szerint az impulzusnyomaték megmaradásának elve nem engedheti meg, hogy a hátával lefelé feldobott macska a levegőben megforduljon és a talpával érjen földet. Az eset emlékeztet arra a történetre, mely szerint a tudósok állítólag szigorú, aerodinamikai érvekkel bebizonyították, hogy a méhek nem képesek repülni! Marey a felvétel alapján azt állította, hogy a macska a fejét és vállát forgatva a mellső lábát kinyújtja, a hátsót behúzza és ezt a mozdulatot ismétli. Igen röviden bánt el azzal a véleménnyel, hogy a macska a feldobás pillanatában ellökné magát az ember kezétől. Giuseppe Peano, a híres olasz matemati-A 44 éves kalmari Gunvor Rosén mégis mindössze 50 kiló súlyú. Amikor 19 éves volt, krónikus bélgyulladást kapott. Hogy honnan ered ez a betegség, azt senki sem tudja. Mind gyerekek, mind pedig felnőttek megkaphatják. Csupán Svédországban mintegy huszonötezren szenvednek tőle. A páciensek hasgörcsre, hasmenésre, bélvérzésre, lázra, étvágytalanságra és rosszullétre panaszkodnak. A Morbus Chrohn nevű betegséget többnyire gyulladásgátló orvosságokkal kezelik. Gunvor Rosén húsz éven keresztül pirulákkal enyhíteni tudta szenvedéseit. Azután egyszer olyan rosszul lett, hogy meg kellett operálni. Hatszor került kés alá. Minden alkalommal újabb béldarabját távolították el. Vastagbelétől — amely normális esetben egy méter hosszú — teljesen meg kellett fosztani, vékonybelét pedig hat méterről 70 centiméterre kellett rövidíteni. Mivel a táplálék túl gyorsan halad át ezen a kis bélrészen, és alig ad a testnek tápanyagot, Rosén naponta tizenegyszer étkezik, és így legalább húszezer kalóriát fogyaszt. Ez olyan hatalmas mennyiség, amely nyolc kőművesnek is elég lenne. Ráadásul intravénásán állandóan kap vitaminokat és folyadékot is. A számos étkezés közötti időt arra fordítja, hogy franciául tanul és klasszikus zenét hallgat. Néha bemegy a városba. „Ha megelégelem a kórházi konyha főztjét, étteremben eszem. De ahhoz, hogy jóllakjam, legalább négy vendéglőt kell fölkeresnem." Gunvor Rosén két év óta egy kalmari kórház lakója. Erre csak azért van szükség, mert ott az állam fizeti a beteg által elfogyasztott hatalmas élelmiszermennyiséget. Már régen leszázalékolták, és az így járó nyugdíjból nem bírná fizetni az állandó evést — évi nyugdija éppen egyhónapi élelemre lenne elég. kus egy 1895-böl származó cikkében a lábak mozgását lényegtelennek nevezi, viszont meggyőződéssel állítja, hogy a macska a farkát mozgatja ellenkező irányba, mint a törzsét, és így tud megpördülni. 1969-ben Kane és Scher a Stanford Egyetemen kidolgozták a macskák esésének dinamikai elméletét. Szerintük a macska teste begörbül, de nem csavarodik. A farok szerepét el lehetne dönteni úgy, hogy a kísérletet a Man szigetén élő macskákkal végeznék, amelyeknek ugyanis nincs farka. MÉREG A BENZINBEN Ha a környezetünket terhelő ólom kerül szóba, legtöbbször a fémólomra és sóira gondolunk, ám a szénhidrogénláncokhoz kötött „szerves ólom" amelyből évente 400 000 tonnát adagolnak a benzinhez kopogásgátló anyagul, százszor veszélyesebb. Miért olyan veszélyes ez az egyébként vegyi harcanyagként is kipróbált szerves ólom — ezt vizsgálta Gerhard Röderer hohenheimi kutató a Heidelbergi Rákkutató Központ tudósaival karöltve. Már 1925-ben, az ólomadagolás bevezetése után két évvel a zürichi Zangger felhívta a figyelmet a vegyszer alkalmazásának beláthatatlan következményeire: az a tény, hogy egy ennyire veszélyes anyagot ilyen óriási mennyiségben termelnek és felhasználnak, mutatja, hogy a közvetlen haszon reménye mennyire yakokká teszi az embereket a kevésbé nyilvánvaló következményekkel szemben. Az említett „óriási mennyiség" 1925-ben évi 183 tonna volt, a hetvenes évek végén már 700 000 tonna. Szinte hihetetlen, hogy ezt a rendkívül mérgező anyagot még ma is alkalmazzák. Ennek legfőbb oka, hogy az ólom-tetraetil bevezetése után megkezdett intenzív kutatások sem eredményeztek alternatív megoldást. A benzinhez adagolt ólom-tetraetilt, amely a szervezetben még sokkal veszélyesebb ólom-trietillé alakul, a Németországi Szövetségi Környezetvédő Hivatal időközben fölvette az igen mérgező anyagok listájára. Az autók normális üzemelése esetén a szerves ólomnak csak 2 %-a fúvódik ki, és túlnyomó része szervetlenül kötődik. Hideg start esetén azonban ez az arány 30 %-ra emelkedhet. Az országutakon köbméterenként 2 ng szerves ólmot mértek a levegőben, forgalmas utcákon ez az érték 80 ng/m3, és rossz szellőzés esetén, pl. föld alatti garázsban eléri a 678 ng/m3 értéket is. Röderer szerint a benzinhez adagolt ólom-tetraetil mennyiségének lassú visszaesése ellenére sem várható javulás, mert a forgalom gyorsan növekszik. Az ólom-tetraetil az ember idegrendszerét támadja meg. Röderer Ochromonas algáknál végzett kísérletei során megfigyelte, hogy az ólom-tetraetil gátolja a sejtosztódást, ami a normális százszorosára növekedett térfogatú, számos sejtmaggal rendelkező óriássejtek keletkezéséhez vezet Elektronmikroszkópos vizsgálatok és az őszi kikericsből kivont sejtosztódást gátló méreggel, a kolchicinnel való összehasonlítás meghozta a rejtély megoldását: a szerves ólomnak már kis mennyisége elroncsolja a tubulin fehérje építőkövekből álló mikrotubulusokat A mikrotubulusok olyan csőszerű struktúrák, amelyek a sejtben váz- és transzportfunkciókat töltenek be és a sejtosztódásban is szerepük van. Ilyen mikrotubulusok az idegsejtekben is találhatók — itt neurotubulusoknak nevezik őket. Amennyiben szerkezetüket és működésüket a szerves ólom csak csekély mértékben is megzavarja, a központi idegrendszer súlyos károsodást szenved. MIÉRT ESIK A MACSKA MINDIG A TALPÁRA? 16
