A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-07 / 37. szám
zuhany alól, ahol egy pillanatra felengedett a forró arc bágyadtsága. Karjukon gyorsan felszáradnak a csillogó vízcseppek, rugalmas a bőrük, olyanok, mint a frissen mosott gyümölcs. Egy nagy vesszőkosár a Moldva partjához láncolva lágyan hintázik a vízen. A föld gyümölcse kínálja magát, vakítóan csillog a fényben. És nem úszhat el szabadon, csak az idő láthatatlan áradata sodorja tova. Ha az embernek elég bátorsága van, hozzászegődik a szerencse. Megismerkedik egy vállalkozó kedvű lánnyal. Elég, ha ügyesen elmesél egy vicces és diszkrét történetet. Aztán rendelhetsz neki fagylaltot meg egy fél deci édes pálinkát, majd ugyanezt még egyszer, a piros színű bútorral berendezett kis bárban, amíg a nap el nem tűnik a Petfín kilátótornya mögött. Ő pedig viszonzásul megkér, hogy segíts kigombolni kétrészes fürdőruhája melltartóját, vagy felhúzni a ruhája cipzárét. Megmondja a kabinja számát, feláll az asztaltól, és elsiet. Úszik a levegőben, szinte hullámzik, égő arccal nézel utána. Remegő kézzel kiegyenlíted a számlát, a visszajáró bankjegyeket a fürdőnadrágod zsebébe gyűröd, és elindulsz a tizenkettes kabin felé, szemed türelmetlenül cikázik a számokon a keskeny utcácskában, melynek fojtogató levegőjében por, izzadtság és napolaj szaga keveredik; mindkét oldalon ajtók sorakoznak. Az ő ajtaja résnyire nyitva van, bedugod az ujjadat a résen, besurransz, és a rozsdás kulccsal bezárod magad mögött az ajtót. Mi jön ezután? A lány még fürdőruhában áll a kabinban, háttal fordul feléd. Jobb kezét a lapockájára helyezi, és ujjával a melltartó gombjára mutat. Ujjaid elindulnak, hogy végrehajtsák a kapott feladatot. Félsz, hogy valóban csak ennyit kell tenned. Ujjaid esetlenül remegnek, szétkapcsolod a melltartót. A lány fojtott hangon udvariasan mondja: — Köszönöm, uram, maga igazán kedves! Tényleg nem történik semmi több. A gomb elhagyja a fekete cérnával körülvarrt gomblyukat, és a lány csendesen azt mondja : „Köszönöm, uram, maga igazán kedves." Ám váratlanul a feszülten várakozó arcod felé fordul, egy kis ideig merően nézel a szemébe, akárcsak az asztalnál, amikor a fagylaltot ette, s közben a Zsófia fürdő kabinjának homályában hófehéren ragyog a két mell, hogy a fürdőruha nedvességét lecsókolhasd róla. Feszes és telt keblek, a vizes fürdőruhából kiszabadulva kellemesen hűsítik az ajkat. A lány illata az ismeretlen bőr szagából, a zuhany klórozott vizéből, a napfény, vaníliás fagylalt és édes pálinka szagának keverékéből áll össze, szinte robbanásig telített a levegő. Sokáig udvarolsz, becézgeted, simogatod kézzel és szájjal, míg végre a nő megengedi, hogy lehúzd róla a bőrszínű fürdőnadrágot. Mindent megenged, de amit legjobban szeretnél, azt nem. Viselkedése tartózkodó és biztató egyszerre. A célzások mindig sokat ígérnek. Aztán váratlanul odasúgja: — Fel kell öltöznöm, nem maradhatok csupaszon. Gyöngéden hozzáteszi: — Indulj már! Kituszkol az ajtón, lángoló arccal állsz a kabin előtt a lenyugvó nap fényében. Úgy nézel körül, mint a tetten ért tolvaj. Egyetlen lehetőséged maradt, átszaladni a napozó deszkáin a medence korlátjához, és a vízbe ugrani. (Folytatjuk) KESZELI FERENC VERSEI Romkert A kőkor rádköszönt... Sörözhetnének ezek a szobrok itt! Falusi kocsmák asztalánál, csatakos pult előtt, dologidő után, amikor alkonyul, vagy tikkasztó délidőn — és bármikor. Sorakozhatnának szétázó töltésen is, sápadtan, kenyéren szalonnán, pálinkán — virrasztva immár a harmadik napon. És látom őket fent a kazlakon, látom gödrök aljáról meszet lapátolni, görnyedni ott, ahol a mellet megfeszítik, ahol énekelnek és hajlong a derék, ott, ahol az akácos úton végigmenve a citromízü banánlé csordogál mellettük mindkét oldalon az árok medrében. V PRIBYL FELVÉTELE Az örök harmadnapon és mindig ugyanott — soha a bedeszkázott ablakok mögött, soha a szúrágta sötétben, soha a forgácsos ősz földig gya/ázott üszkein. Másfél pár kőcipő... Vagy tán kőkaptafa ? Kaptakő? Kopott kavics — a folyóból való. Kedvedért hemperegte végig medrét a folyónak ? Vagy tán nem tudod miért ? Vagy csak azt tette, amit a többi kő? Hogy apró szemcsékből lehessen azzá, mi lett: balta kő. Én csak fölemeltem. Tőlem csak nevet kapott, — helyet a fedetlen házban, ahol egy ásónyom alatt hajdani medrét a folyónak véletlenül is megleled. 15
