A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-07 / 37. szám
VADÁSZOK VERSENYE Lassan tájainkon is érvényessé lesz a mondás: több az eszkimó, mint a fóka: több a vadász, mint a vad. így aztán, hogy az egyre drágább csodafegyverek használat híján be ne rozsdásodjanak, itt s amott mind gyakrabban rendeznek a vadásztársaságok agyaggalamblövö versenyt. Bizonyítási lehetőség ez a mesterlövészeknek lövőtudományuk bemutatására, másrészt kitűnő szórakozás a nézőseregnek. Nem volt ez másként a karvai vadásztársaság júliusi trapplövö versenyén sem, a gyönyörű környezetben kiépített Duna-parti lőtéren. Igaz, a hazai vadászoknak vajmi kevés idejük és kedvük volt a gyönyörködésre, mert a lőnap előtti egész hetüket lefoglalták az előkészületek. Az egyik csoport — feladata szerint — a lőteret és annak környékét hozta rendbe, a másik csoport engedélyeket intézett, löszért és agyaggalambot vásárolt. Illetve vásárolt volna, de mint az kiderült agyaggalamb nincs sem égen, sem padláson, legalábbis a nyugat-szlovákiai kerületben egyetlen vadászkelléket árusító üzletben sem volt föllelhető. A vadásztársaság beszerzéssel megbízott tagjai rögvest átláttak a szitán: agyaggalamb nélkül alig-alig elképzelhető egy agyaggalamblövö verseny. Összedugták a fejüket és elhatározták, hogy csalafintasághoz folyamodnak: vadásztarisznyájukat megtömték különféle márkás és még márkásabb italokat tartalmazó üvegekkel, és magabiztos mosollyal újfent bekopogtak az illetékes kereskedések ajtaján. És csodák csodájára, a csoda nem történt megl Az üzletvezetők, bevallásuk szerint, nagyon szívesen elfogadták volna az illeték gyanánt hozott üvegeket, de ellenértékűi agyaggalambot még Így sem tudtak adni. Az üvegek igy visszavándoroltak Karvára, kibontattak, ki is ürültek, s hogy a tartalmuk fölött újfent összedugott fejek valamit kitaláltak az biztos, mert a lóverseny napjára mégiscsak lett agyaggalamb, ne firtassuk, hogy honnan ... A társaság további csoportja ugyancsak prózai feladatot kapott: a vaddisznó- és őzpörkölthöz kellett biztosítani a katlanba valót. Mivel e csoportnak jómagam is tagja voltam, majdnem hiteles leírását tudom nyújtani annak a négy napnak és éjszakának, ami a feladat kiosztása és a lönap között eltelt. Szerda este: Bóna László, a vadásztársaság elnöke, és Szakái Ottó vadászgazda kijelentették: a lönapra két vaddisznót és egy őzet kell lőnötök, ha törik, ha szakad! Nem gond vágta rá Kuszala Ferenc közlegény. Nono! — mondta Farda István közlegény. Mi a nagy helyzet? — kérdezte e sorok írója, közlegényhelyettes. Természetesen azonnal átmentünk a falu egyetlen vendéglőjébe, hogy megvitassuk az előttünk álló feladatokat. Záróráig jól megvitattunk mindent, aztán elhatároztuk, hogy aznap már nem megyünk* ki, mert rossz szelünk lenne, talán majd reggel, ha felébredünk. Kuszala vadásztárssal fel is ébredtünk, kiosontunk a prérire, s amikor az esthajnalcsillag éppen eltűnt a lábatlani cementgyár füstfelhöjében, elfoglaltuk az állásainkat. Gyönyörű hajnal lehetett, ezt különböző elbeszélésekből tudom, mert alighogy a társam csörtetése elhalt a távolban, e sorok írója édes álomba szenderült, s csak arra ébredt, hogy nem túl messze lövés dörrent, majd kisvártatva megjelent Kuszala vadásztárs és bejelentette: remetekant lőttem. Mint rövidesen kiderült, valóban remetekan volt az illető, lehetett vagy huszonöt kiló. Az alantas zsigerelési és nyúzási munkát az egyik vadásztársunkra bíztuk, mi pedig leültünk a sarokasztalhoz, hogy megbeszéljük a dolgokat. Már majdnem mindent jól megbeszéltünk, amikor megérkezett Trubaő mérnök, az őzlövéssel megbízott vadásztárs és mindent újra meg kellett beszélnünk. Közvetlenül utána magunkhoz vettük a fegyvereinket és kisétáltunk az erdő alatti búzatáblához, mely parcella a prózai Borovicskás névre hallgat. A lehengerelt búzát látva rögvest rájöttünk: ide jár a disznó! Ledőltünk hát egy szilvafa tövébe, és elkezdük kíméletlen harcunkat a szúnyoglégiókkal. Hátunk mögül a búzából csámcsogást hallottunk. Disznó! — vágott végig rajtunk a felismerés ostora — mégpedig hátulról jött, az anyja erre-arra! Ágaskodhattunk mi, ahogy csak bírtunk, a rekordtermést ígérő derékig érő búzából a disznóknak — mert sokan voltak — még a fülük sem látszott ki. Lógó orral ballagtunk a Trabanthoz. Sebaj, majd hajnalban. A hajnal gyönyörű volt. Disznó egy szál se. Néhány őzbak riasztott nagyon messzi. De nem adtuk fel a harcot! A sarokasztalnál kidolgoztuk az új harci taktikát, s a vacsoracsillag még fel sem kapaszkodott az ég szélére, amikor Kuszala és Farda vadásztársak már magaslesre kapaszkodtak, e sorok írója pedig Trubac vadásztárssal a szilvafa alatt vette fel újólagi küzdelmét a szúnyogok hadával. Egyszercsak megérkezett a vihar, a zivatar de olyan, amilyent e sorok sokat tapasztalt írója még soha nem látott. Világcsúcson belül futottuk teljes felszerelésben a távot a szilvafa és a Trabant között. A magasles recsegett-ropogott, Kuszala és Farda vadásztársak bőszen kapaszkodtak. Vaddisznók serege csámcsogott a búzában. Derűs harmatos hajnal hasadt, a vaddisznókat elnyelte a föld, támolyogtunk az álmosságtól, a távolban néhány őzbak riasztott. Összeszoritott foggal ültünk a sarokasztalnál, mindenre elszántan szívtuk a cigarettánkat. Előttünk az utolsó éjszaka, s az utolsó lehetőség. Az erdő fölött telihold vigyorgott, a szél egyre változtatta az irányát, a nádasban a vaddisznók egyre fújtak, röfögtek. így lepett meg bennünket a hajnal, az utolsó, ami után már csak a végítélet következhetett. Vállunkon a felelősség minden terhével indultunk az utolsó cserkelésre, arcunkon a vértanúk fájdalmával. A jegenyefán örvösgalamb pár szerelmeskedett, a bokrok között egy ág roppant... Micsoda ? — riadt fel csökönyös letargiájából e sorok írója, válláról lekapva a puskát, még éppen idejében, mert máris szétnyílt a tamariskabokrok sűrűje, s megjelent egy vaddisznófej — fültövön csapta a golyó. Hogy még négy tavalyi süldő menekült a sűrű felé, azt e sorok írója már alig figyelte. Gyönyörködött a hajnalban. Nem sokáig tehette, mert a napraforgó felöl zaj hallatszott, két öz ugrott át az árkon, beszaladt a búzába, s megálltak vagy százötven méterre. Érkezett a többi vadásztárs, e sorok írója csendre biztatta őket, s bőszen mutogatott az özbak felé, amelyet a távcső nagyítója selejtnek ítélt. Csattant Trubac vadásztárs golyóspuskája, s a bak eltűnt a búzában. A végén csattan az ostor, mondta bölcsen Farda vadásztárs, s olyan büszkén trabantoztunk be a faluba, akárha most érkeztünk volna vissza az Északi-sark meghógitásából. Fáradtságunkra hivatkozva a zsigerelés és a nyúzás alantas munkáját újfent elhárítottuk magunkról. Mire megfürödve és átöltözve kiértünk a lőtérre, már javában folyt az ütközet. Elsőnek a stúrovói és a kolárovoi lövészek sorakoztak fel a lőállásokon, majd sorban a búcsiak, bátorkesziek, muzslaiak, marcelháziak, ki ilyen, ki olyan sikerrel. A vaddisznópörkölt hírére és illatára egyre szaporodott a közönség is, akik a hőséget kitűnő búcsi borral igyekeztek enyhíteni, jelentős sikerrel. Délután érkeztek az igazi mesterlövők, a dunamocsiak, a szentpéteri és komáromi vadászok, s így nem véletlen, hogy közülük kerültek ki a győztesek is. Az első helyen Lajos Árpád végzett Dunamocsról második Kocsis Vilmos mérnök lett Szentpéterröl (Dolny Peter), a harmadik helyet pedig Kiss Tibor szerezte meg Komáromból (Komárno). Az első díj nem csekélység: egy választási malac volt. Az utolsó lövés eldördülése után megdördült az ég is, és megnyitotta a csatornáit. A díjátadásra már szakadó esőben került sor, de senki nem bánta. Kopogott az eső a konyhasátor tetején, mi pedig ittunk egy pohár bort az örök vadászmezőkre elköltözött agyaggalambok egészségére. SOÓKY LÁSZLÓ Fotó: Tárnok Ferenc Innen-onnan Százötven éves a fekete-tengeri hajózási vállalat, az egyik legnagyobb szovjet szállítási szervezet. Hajói 110 állam 600 kikötőjét érintik, a szovjet teherszállítás csaknem 25 százalékát és a személyszállítás Anglia legnagyobb, merev váz nélküli, héliumtöltésü léghajója, az Égi őrszem negyven órán át képes megszakítás nélkül a levegőben tartózkodni. Nem kalap, gólyafészek van a kéményen. Bárki megtekintheti, aki Balatonszentgyörgyön jár. A felvételt GörfötJenő készítette. Harminc évvel ezelőtt kezdte meg munkáját Debrecenben az MTA Atommagkutató Intézete, melynek nemzetközi hírnevét számos kutatás, tudományos publikáció, speciális műszerek gyártása fémjelzi. A képen egy — ma már múzeumi darabnak számító — 1962-es kaszkád generátor látható. 8
