A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-31 / 36. szám

Szlovákiai magyar néptáncok

MÁTYUSFÖLD /

Mátyusföld teljes terjedelmében a nyugati palóc dialektusterülethez tartozik. Határos a Nyitra vidéki és az Ipoly vidéki palócokkal, Csallóköztől pedig a Kis-Duna választja el. Északon és északnyugaton a szlovák nyelvterülettel érintkezik, illetve abban folytatódik. Mátyusföld a jelenlegi galántai (Galanta), komáromi (Komámo) és érsekújvári (Nővé Zámky) járások területét öleli fel. Nagyon merev határvonalat húzni persze lehetetlen, még a Kis-Duna sem képez egységes záróvonalat. Bizonyos jellegzetes tánctípusok, pl. a „Bartóké" verbunk, az üveges verbunk vagy az elnépiesedett polgári táncok, a padegatta. a sottis. a suszter polka, a tapsikolós stb. itt is és ott is megtalálhatók. Az egyes tánctípusok a magyar nyelvterület határát is túllépik. Az elnépiesedett polgári táncok Nyugat-Szlovákia egész területén teljes gazdagságukban megtalálhatók. Motívum és zenei anyaguk megközelítően azonos mindenütt. A pásztortáncok is erősen hatottak egymásra. „Ez az európai középkorban és a reneszánsz költészetben, tánczenében is gyakori ritmus — a kanásztáncritmus — átszövi a 16—18. századi magyar és szlovák tánczenei emlékeket is ... A kéméndi (Kamenin) kanásztánc és a tardoskeddi (TvrdoSovce) váskatánc egyik dallama a Palócföld egyik jellegzetes kanásznótája, mely egyben a szlovák odzemok dallama is" írja Martin György a Mátyusföldi népi táncok bevezetőjében. Természetesen ez a kölcsönhatás, illetve az azonos vonások a legújabb táncrétegre, a csárdásra is jellemzőek. '

Tájegységünk táncait a: a) női táncok; b) eszközös táncok; c) verbunkok; d) csárdások; e) egyéb táncok sorrendjében szándékozunk bemutatni. Tájegységünk kincsestárában minden típus megtalálható. Olyan terület ez, ahol a polgáriasodás erősen éreztette a hatását már a 19. század első felében is, ugyanakkor bizonyos helyei — a faluközösségek — összetartásukat, zártságukat a második világháború végéig megőrizték. Az egész falu felnőtt rétegének a tánchagyományát érintő kutatást és gyűjtést (filmezést) végeztünk két községben Martoson (Martovce) és Kéménden. Mindkét falu az 1950-es években kezdte elhagyni a viseletét. Ez a hagyományőrzés egyik legerősebb külső megjelenési formája.

A Hétben Ág Tibor a Mátyusföld népdal- és zenei hagyományaival már részletesen foglalkozott. Gyűjtői területeink nagyjából megegyeznek. A néptánchagyományt őrző falvak őrzik a dalt is, a népszokásokat is, ők ragaszkodnak leginkább az év „jeles napjainak" hagyományos megtartásához.

Egyes községekben sikerült alaposabb kutatómunkát végezni, másutt erre vagy idő vagy szükség nem volt. Persze fontos lenne mindenütt az alapos utánajárás, a kevésbé értékes anyag feltárása is, mert

csak a rengeteg összehordott anyagbóladatból lehet kiszűrni a tánctípus legtisztább képét, meghatározni annak általános jellemvonásait és egyedi jellegzetességeit.

Igazán „mélyfúrást" négy községben sikerült végeznünk; Tardoskedden, Kéménden, Martoson és Jókán (Jelka). A többi helyen az adatok kiegészítésére, az egyes tánctípusok további variánsainak felkutatására törekedtünk, felgyűjteni, hogy mennyire él még a hagyományokkal a falu, kik voltak a legjobb hordozói, milyen társadalmi funkció kapcsolódott hozzá. Kíváncsiságunk mindenütt talált értékes kincseket. Ennek segítségével sikerűit a fenti típusmeghatározást létrehozni.

TAKÁCS ANDRÁS Fotó; GÖRFÖL JENŐ