A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-31 / 36. szám

Ki mit gyfljt?

Emberi sorsok

CSERÉPEDÉNYEK

A cserépgyüjtök már nem a szemétbe szánt értékeket mentik a pusztulástól, hanem nyomoznak: mi van még? Mit lehet ma gyűjteni ?

A múlt század végén még ezernél több fazekasmester működött hazánkban. Családi és utcanevek őrzik emléküket. Volt közöttük, aki csak mellékfoglalkozásként űzte ezt a mesterséget, aránylag keveset dolgozott, és csak a közeli piacokra vitte el áruját, de akadt nagyobb műhely, amelyik messzi vidékre is szállított.

Gyakran az utolsó pillanatban mentjük meg a repedezett csorba korsót, lyukas tálat, amelynek szép formája, nemes patinája és romantikus múltja megkap bennünket.

Mi is kerülhet még a kezünkbe, amire érdemes felfigyelni? Valamikor, a múlt században, súlyos, gyakran megoldhatatlan problémát okozott a kis falusi fazekasnak a

gyárak konkurrenciája. Égetett cserépedényeik messzire eljutottak. Külsejük mutatós volt, felületük csillogó, mint a porceláné, tömeges előállításuk pedig lehetővé tette, hogy jóval olcsóbbak legyenek, mint a fazekasok portékái. Sok falusi háztartásban találkozunk ilyen darabokkal. A gyárak vagy inkább üzemek legnagyobb része még a múlt században leállt, vagy áttért más jellegű munkákra úgy, hogy megmaradt edényeik ritkaságnak számítanak. Az edény aljára nyomott jelek jelzik származási helyét, sokszor készítőjének nevét is.

Mit csináljunk a sérült, repedezett, hiányos cserépedényeinkkel? Ne mondjunk le ezekről sem. Részint, mert néha ezek a sérülések adnak valami kedves régi színt, hangulatot a daraboknak, részint, mert így, csorbán is értékesek és szépek lehetnek.

Mindenesetre vigyázzunk a letörött darabokra. Ezeket magunk is visszaragaszthatjuk. Ha szakemberekre bízzuk, a legmegviseltebb tárgyakat is képesek újjávarázsolni. Az igazi gyűjtőknek azonban — akik tiszteletben tartják a múltat — ez nem céljuk. Egyes régi formák megváltozott rendeltetéssel most is beilleszkednek az életbe. A régi kanták, köcsögök, korsók most a váza szerepét töltik be a modem lakásban. A kályhacsempék helyett falidíszek, kis borospoharak, tányérok, feketekávés és süteményes készletek készülnek.

A szaporodó cserépgyűjtemény számtalan kedves feladatot ró ránk. Az első darabok az otthont díszítik csupán, kellemesen bontják meg a polcon a könyvek sorát vagy megfelelnek víztárolóknak, hiszen jól bírják a kályha, a fűtőtest melegét. De ha magával ragadt bennünket a gyűjtés szenvedélye, akkor edényeinket már szakszerűen kell elrendeznünk, amihez példát és útmutatást a múzeumok gyűjteményei és a szakkönyvek adnak. Ismerkedjünk meg a járási múzeumok anyagával is. Keressük meg azokat a darabokat, amelyek hasonlók a tulajdonunkban levőkhöz. így jobban el tudjuk helyezni kor, eredet szerint, mint azok, akiktől szereztük, és akiknek emlékei esetleg nem a legmegbízhatóbbak.

PRÓBA - SZERENCSE

A bíró kérdez: — Neve:

— Kelemen Tibor.

— Foglalkozása?

— Villanyszerelő.

— Kora?

— Huszonnégy múltam.

— Nős?

— Igen.

— Miért akar válni ?

— Mert nős vagyok.

— Ne szemtelenkedjék! — förmedt rá a bíró.

—• Nős már harmadszor is — kiáltott közbe a szemrevaló feleség.

— Hogyhogy? — tolta fel szemüvegét a bíró.

— Engem is elvett, Ostraván is megnősült s előbb Prágában — sírta el magát a fiatalasszony.

— Három felesége van? — mordult rá a bíró.

— Egyelőre.

— De hát hol élünk, Szaud-Arábiában?

— Engem be sem íratott a személyazonosságijába — szólt közbe az asszony.

— Meddig éltek együtt — kérdi a bíró a „maharadzsát".

— Olyan jó két hónapig — hangzott a válasz.

— S a házasság előtt mennyi ideig ismerték egymást?

— Egy hétig, vagy kettőig ... Nem is emlékszem már.

— S az előző feleségével ?

— Azzal elég soká jártam együtt, majdnem két hónapig.

—- Gyerekek vannak?

— Az első asszonytól van egy kislány, a másiktól fiú született — mondta búsan.

— Ejnye-ejnye, hogy lehet ilyen könnyelmű, szélhámos? — rivalt rá a bíró.

— Kikérem magamnak ezt a hangnemet! — pattogott a férfi. Maguk mindig azt papolják, hogy a mai fiatalok meggondolatlanok és'üp-hüp módra házasodnak. Én minden esetben azért nősültem, hogy közelebbről megismerjem a jövendőbelimet.

Tóth Dezső

$. A bírósági tárgyalások zöme nyilvános. Mint ahogy a „Köztársaság nevében" elhangzó ítélethirdetés, vagy a fellebbviteli tárgyalások is azok. A sajtó számára ez lehetővé teszi, hogy a törvényszegőket név szerint és valós tetthelyeket említve tájékoztassa az olvasóközönséget egy-egy társadalmilag, vagy büntetőjogilag érdekes per kimeneteléről.

Előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor a törvényszéki tudósító nem él a teljes tájékoztatást segítő jogával. Azért nem, mert vannak bűnügyek, amelyek a vádlottak padjára került személy(ek) nevének pontos idézése nélkül, már önmagukban is megrázóak.

Az alábbi riport hősei sem a saját nevükön szerepelnek, és a helységnevek sem azonosak az eset színhelyeivel.

EGY SZERELEM TÖRTÉNETE

/ÉS TANULSÁGA!/

1.

Sovány, negyvennégy esztendős, értelmes, de megviselt arcú asszony. Kontyba fésült haja vörösesbarna, de a töviben már kiütközik az őszülő, fehéres szín. Kopik a festés, hiszen már 1983 szeptemberétől van előzetes letartóztatásban. Börtönőr kíséretében ül a Bratislavai Fővárosi Bíróság büntetőtanácsa előtt.

A vád: erős felindulásban elkövetett emberölés és hamis tanúzás bűntette.

A vádlottak padjáról felállva, halkan, akadozva kezdi vallomását. Gyengélkedik. Beteg a szíve, a börtönorvos vémyomásegyensúlyozó és nyugtató gyógyszerekkel kezelte. Ma reggel, a tárgyalás napján, visszautasított minden gyógyszert. Indoklásképpen csak annyit mondott: teljes lelki és szellemi erői birtokában akar megjelenni a tárgyaláson. ,

Először múltjáról kérdi a tanácselnök.

Ilonka eredeti foglalkozása szerint varrónő, néhány esztendeig irodai munkát is végzett, huszonegy éve pedig textilipari üzemben dolgozik. Eredetileg betanított munkásnöként foglalkoztatták, a megfelelő szakmunkásvizsgák letétele után azonban részlegvezetői munkakörbe helyezték.

Kétszobás szövetkezeti lakásához vállalata révén jutott. Még hétezervalahány korona tartozása van rá.

Mindaddig, amig nem kapta meg a lakást, édesanyjával élt. A hatvanas évek első felében volt egy rövidebb ideig tartó kapcsolata, amelyből 1984 őszén fia született, Laci. A gyerek apja nevét viseli.

Továbbra is anyjánál élnek.

Laci tizenéves kamasz volt, amikor 1977- ben Ilonka megismerkedett Varga Tiborral. A férfi — a házkezelőség alkalmazottjaként — több napig tartó alkalmi munkát végzett a házban. Eleinte csak beszélgettek, aztán szorosabbra fűződött közöttük a szál.

Anyja rendkívül haragudott Ilonkára az új szerelem miatt. Megbízhatatlannak tartotta a férfit, nem lelkesedett a szakmájáért sem, ám legfőbb kifogása az volt, hogy túlságosan gyakran néz a pohár fenekére. Ezért válaszút elé állította lányát:

„Nézd, vagy-vagy! Vagy itthon élsz és szakítasz ezzel az emberrel, vagy mehetsz!"

Amikor Ilonka az anyai feddés ellenére továbbra is találkozott Vargával, a mama heves jelenetek kíséretében kitiltotta öt a lakásból.

Vargának volt egy négy-öt ámyi örökölt kertje, abban pedig egy kis házikója. Oda költözött Ilonka, és magával hozta Lacit is. Ez az idill ellenben rövid ideig tartott. A bódéban — és Varga Tibor életében — hamarosan megjelent egy fiatal lány. A férfi felszólította Ilonkát, hogy fiával együtt hagyják el a házikót, mert azt a lányt szereti. A csalódott asszony megkísérelte visszakönyörögni magát anyjához, de az csak Lacikának engedte meg, hogy odaköltözzön.

Ilonka újra visszatért a kunyhóba. Kérve kérlelte Vargát: csak addig maradhasson ott, amig valami fedelet talál saját és fia feje fölé, mert amellett mindenképpen kitartott, hogy a fiút ő nevelje. A férfi azonban nekiesett és alaposan összeverte. A szomszédos kertekben is hallani lehetett a perpatvart, mert valaki kihívta a rendőrségi járőrkocsit. Vargát őrizetbe vették, és mivel egyéb is volt a rovásán — elsősorban garázdaság — a bíróság másfél évi szabadságvesztésre ítélte ... Ilonkát pedig végül mégiscsak visszafogadta az anyja.

2.

1978 nyarán Ilonka megkapta az új lakást. Egy tömbház földszintjén a kétszobás miniotthont. Suhanccá cseperedett fiával, Lacival odaköltözött.

Varga, amikor szabadult a börtönből, szinte egyenesen Ilonkához ment. És ő befogadta.

(— De miért? — kérdi a tanácselnök. — Elvégre már ismerte, tudta, hogy iszákos és brutális ember...

— Igen, tudtam. De amíg a börtönben volt, leveleztünk. És olyan szép leveleket írt, hogy azt hittem, megváltozott.)

Eleinte így is festett.

Munka után azonnal hazatért, nem ivott mértéken felül. Egy ideig harmonikusan éltek. 1980 tavaszán kislányuk született, Katalin.

Talán féléves lehetett a csöppség, amikor a férfi egyik hétről a másikra munkahelyet változtatott, és váratlanul nyakló nélkül újra inni kezdett.

Ilonka fizetési napokon általában megvárta őt az üzem bejárata előtt, hogy legalább a pénz egy részét megfoghassa a háztartás számára. Nagyjából a férfi jövedelmének fele került haza, a többi lecsúszott a torkán.

A kis Katalin rövidesen bölcsődébe került, szívelégtelenségben gyengélkedő anyja pedig ismét visszatért dolgozni. Varga Tibor viszont mind fékeveszettebben ivott. Az élettársak között szinte mindennapossá váltak a veszekedések, verekedések. A szomszédok nemegyszer hívták ki a rendőrséget.

A rengeteg torzsalkodás vége az lett, hogy a férfi 1983 márciusában otthagyta Ilonkát, Katit és természetesen Lacit is. Elköltözött. Hetenként, kéthetenként járt haza, hozta a szennyes fehérneműt és vitte a tisztát.

Az asszony csak ilyenkor látta őt.

(A történet folytatását a 38. számban közöljük.)