A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-31 / 36. szám
Következő számunk tartalmából: Lovicsek Béla: VÁLASZÚTON Csanda Sándor: JAN KOCHANOWSKI Zs. Nagy Lajos: RENDETLEN NAPLÓ Hajdú András: KAPUK. KŐTÁBLÁK, ABLAKOK Balogh János: PIAC: ÁRUBŐSÉG, ÁRUHIÁNY Szlovákiai magyar néptáncok: MÁTYUSFÖLD Címlapunkon Gyökeres György felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 815 85 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Telefon : 336-686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlace, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. t. 6. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciame n. p., Ko- Sice. Előfizetési díj egész évre 156,—Kős. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavatefstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Hétvégi levél Kezdődik az új tanév. Sok ezer kisdiák először lépi át az iskola küszöbét, először ül az iskolapadba, hogy elsajátítsa az írás az olvasás, a számolás tudományát és ismerkedjék a környező világ csodáival, titkaival. Nem kétséges, számukra valami egészen új kezdődik az iskolába járással, s érthető, ha izgulnak, ha olykor félnek az ismeretlentől, elvégre természetes emberi reakció ez, mindnyájan átéltük már. De a tanévkezdet, azt hiszem, a nagyobb diákok és a pedagógusok számára sem közömbös, bárhogy is igyekeznek palástolni némelyek az izgatottságukat Mert szeptember elsején mindig valami új is kezdődik az iskolában. A gyerekekre új tantárgyak, ismeretek várnak, a pedagógusoknak viszont új neveket és új arcokat kell megjegyezniük; ez a folytonos változás teszi izgalmassá és gyönyörűvé a tanítók és a tanárok munkáját de sokszor igen nehézzé is. Ezúttal essék szó a nehézségekről. Aki csak egy kissé is tájékozott a CSEMADOK- szervezetek munkája felől, az nyilván jól tudja, milyen nagy szerepet játszanak helyi szervezeteinkben a pedagógusok. Nélkülük elképzelhetetlen volna faNainkban és kisvárosainkban az aktiv kulturális munka, de ha jól meggondolom, az esetek többségében ők viselik a szervezés terheit is, hiszen alig akad olyan helyi szervezet amelynek vezetőségében ne találnánk pedagógust Érzésem szerint mintha túlságosan is természetesnek tartanánk azt, hogy mindenütt, ahol önkéntes társadalmi munkáról van szó, ott találjuk a tanítókat, a tanárokat; szinte eNárjuk, hogy a pedagógus erejét nem kímélve, fáradtságot és szabadidőt nem ismerve szervezzen, lelkesítsen, irányítson. Többször is hallottam effajta rosszalló, már-már rosszindulatú megjegyzést: „Ugyan mit csinálhat az a rengeteg pedagógus itt, ha még egy tánccsoportot (irodalmi színpadot, énekkart, bábcsoportot stb., stb.) sem voltak képesek összehozni." S mondják ezt rendszerint olyanok, akik eddig talán még egy szalmaszálat sem tettek keresztbe amatőr mozgalmunk érdekében. Néha egyik-másik lapunkban is olvashatunk szemrehányó cikket arról, hogy az éveken át eredményesen működő gyermekcsoport mostanában nem hallat magáról, az anynyi babért aratott irodalmi színpad felbomlott stb. Nem vitatom a cikkírók jószándékát és segíteni akarását de gyakran mintha megfeledkeznének az objektív körülményekről. A CSEMADOK helyi szervezeteinek munkáját döntő mértékben meghatározhatja, mennyire tudják bekapcsolni az iskolás korú gyermekeket az amatőr mozgalomba. Hiába a pedagógus lelkesedése, tenni akarása, ha a szülők nem engedélyezik gyermekeiknek, hogy szabadidejükben eljárjanak az irodalmi színpad vagy a tánccsoport próbáira, ha otthon nem ösztönzik őket arra, hogy egyéni céljaikat és elképzeléseiket összhangba állítsák a közösség, a társadalom érdekeivel. Egy aktív pedagógus valóban csodákra képes, de csak akkor, ha a gyerekek is bíznak a csoda lehetőségében. Sajnos, az élet kérlelhetetlen törvénye, hogy az iskolapadokban is évről-évre cserélődnek az emberek, egy-egy összeszokott csoport néhány év múltán szükségszerűen felbomlik, s nem mindig sikerül új embereket találni a régiek helyére. Az amatőr mozgalomban aktív szerepet vállaló pedagógusoknak ezzel a ténynyel évröl-évre szembe kell nézniük. S akkor még nem is szóltam az egyéb nehézségekről: a kollégák irigységéről és gáncsoskodásairól (mert sajnos ilyesmi is létezik), a családi problémákról stb. Azt hiszem, itt az ideje, hogy valóban tudatosítsuk: akik aktív szervezői, résztvevői és mozgatói amatőr kulturális mozgalmunknak, azok bizonyos tekintetben áldozatokat is hoznak a közösség érdekében. Ebből persze nem következik az, hogy munkájukat nem szabad bírálni de ezt ők sem állították soha. Csupán az igazságtalanságot viselik el nehéz szívvel, s bizony sokszor van részük benne. A JÓ VEZETŐ A modem szocialista társadalom építésénél egyre nagyobb követelmény, illetve egyenesen kulcskérdés a társadalmi tevékenység irányításának szüntelen tökéletesítése, és olyan szintű szervezése, mely megfelel a kor követelményeinek. Ezért pártunk és az állami szervek egyre többet foglalkoznak az irányítási elvek tökéletesítésének kérdésével. Azonban az is ismeretes, hogy az irányítás tökéletesítése elválaszthatatlan a vezető tisztségviselők személyes rátermettségétől, politikai, szakmai és ezzel összefüggően szervezési képességeitől. Közhelynek tűnik, de ismételni kell, hogy jó vezető csak az lehet, aki a politikai fejlettségén keresztül megérti a párt és az állami szervek elképzeléseinek lényegét és szakmai, valamint szervező képességein keresztül biztosítani tudja a helyes döntéseket ezen elképzelések megvalósítása érdekében. Ez az alapfeltétel, mely nélkül elképzelhetetlen a vezető szolgálati tekintélye. Ezek a kritériumok azonban lényegében vonatkoznak a kapitalista üzemek és intézmények vezető tisztségviselőire is. Amíg azonban a kapitalizmusban elégséges a szolgálati tekintély, addig a szocialista típusú vezetőnek ez már korántsem elégséges és tudatosítanunk kell, hogy a szolgálati jogkör precíz gyakorlása nem egyedüli forrása a szocialista vezető tekintélyének. Mert ehhez nagyban hozzájárul a vezető és az általa irányított kollektíva tagjai közötti őszinte elvtársi viszonyok kiépítése, ami viszont nem cserélhető fel hamis barátsággal, sem a feladatok lazításával. Ezért a vezető és a rábízott kollektíva tagjaival való érintkezés során igen lényeges, hogy az ne szűküljön le az utasítások — parancsok végrehajtásának ellenőrzésére. Persze ez fontos, hisz a munkahelyen a feladatok elvégzése elsődleges. Ám az is fontos, hogy a vezető ne lássa a dolgozóban, csak és kizárólag a feladatok teljesítésének eszközét és a dolgozó ne érezze magát úgy, mint egy kis csavar a nagy gépezetben, akivel csak akkor tárgyal a vezető, amikor a feladatok teljesítéséről van szó. Ahhoz, hogy a vezető és a beosztottak között ledőljön a bürokratikus válaszfal, szükséges, hogy a dolgozó minden gátlás és félelem nélkül előterjeszthesse javaslatait, megmondhassa nézeteit a vezetőknek, sőt, személyes ügyeit is megtárgyalhassa vele. Szükséges továbbá, hogy a vezető maximálisan igazságos legyen az egyes kollektívák és egyének teljesítményének elbírálásával. Bíráljon és dicsérjen, de minden részrehajlás nélkül. A dolgozókkal való személyes kapcsolat során ne csak a munkaproblémára kérdezzen rá, de érdeklődjön a dolgozók családi problémáiról, egészségéről, gyermekeikről, kulturális életükről, stb. A szocialista vezető ilyen tulajdonságai teszik teljessé tekintélyét és teremt olyan helyzetet és légkört, amikor a dolgozó a vezetőben nemcsak a főnököt, de embert is lát, akit a szolgálati tekintélyén kívül tisztel is. Az ilyen vezető aztán élvezi az egész kollektíva bizalmát. A dolgozók bizalma nagy dolog, ezt hangsúlyozta Lenin is, amikor kifejtette, hogy akiben nincs bizalmuk a tömegeknek az a legjobb, ha távozik a funkcióból. Az emberi és elvtársi viszonynak szép példájával találkoztam a párt központi bizottságán töltött éveim alatt, ahol Jozef Lenárt elvtárs, aki akkor az ideológiai titkár tisztségét töltötte be, évente többször is meglátogatta a gondjaira bízott munkatársakat, és azonkívül, hogy megkérdezte, milyen problémáink vannak a munkahelyen, főleg az érdekelte, milyenek a családi viszonyaink, mikor voltunk utoljára színházban-moziban, milyen könyvet olvasunk stb. Ilyenkor éreztük igazán, hogy vezetőink nemcsak dolgozókat, de embereket is látnak bennünk, kiknek megvannak a munkahelyen kívüli problémái is. Úgy gondolom, az ilyen vezetői magatartás követendő minden munkahelyen. Varga János
