A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-24 / 35. szám

Képes krónika JOZEF LENÁRT ELVTÁRS KÖZÉP-SZLOVÁKIÁBAN Jozef Lenárt. a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára és Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára a közép-szlovákiai kerületbe látoga­tott, ahol Vladimír PiroSíknak, a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkárának, valamint a kerület és a járás más tisztségviselőinek társaságában megtekintet­ték a losonci (Luőenec) járásban az aratási munkálatokat. Felvételünkön: Jozef Lenárt elvtárs (baloldalt) az ipoly­­galsai (HoliS) földművesszövetkezetben tájékozódik az aratás üteméről. ÚTBAN A RYSY-RE A 28. nemzetközi Rysy-túra résztvevői kegyelettel adóztak Lenin emlékének, aki ugyanezt az utat 1913-ban tette meg. Az idei Rysy-túra a nemzeti felszabadító harc betetőzése és hazánk felszabadítása 40. évfordulójának jegyében zajlott le. A túrán tíz ország és Nyugat-Beriin ifjúságának, valamint a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek és a Nemzetközi Diákszövetségnek a képviselői is részt vettek. Felvételün­kön : a túrázók a csúcs előtt. KONGRESSZUSRA KÉSZÜLNEK Több helyen már befejezték, az ország északabbra fekvő vidékein pedig ezekben a napokban fejezik be az aratást. Az időjárás ez idén is nagy erőpróba elé állította az aratás minden résztvevőjét Az emberi akarat azonban ismét diadalmaskodott. Elősegítette a feladatok teljesítését az is, hogy az aratáskor nemcsak az egyének és a kollektívák, hanem a járások és a kerületek között is kialakult a már hagyományos szocialista munkaverseny. Eredményekép­pen az elvégzésre váró munkát tervszerűen és az átlagosnál igényesebben, színvonalasabban végezték mindenütt A versenyzők a hangsúlyt nem a fizikai erőkifejtés fokozásá­ra, hanem a munka szellemi tartalmának a növelésére, az ésszerűbb munkaszervezésre, a tudományos-műszaki fejlő­dés lehetőségeinek a kihasználására fordították. Nem csu­pán és nem elsősorban a mennyiségre törekedtek. Figyel­müket és igyekezetüket arra irányították, hogy a korábbi eredményeket minőségileg is túlszárnyalják, és biztosítsák az új termelési módszerek alkalmazását a tudomány és technika vívmányainak gyakorlati érvényesítését. A mostani aratás jellegét az is meghatározta, hogy a mezőgazdaság dolgozói készülnek a földművesszövetkeze­tek országos kongresszusára. Az esemény alkalmából or­szágszerte értekezleteket tartottak és tartanak, kongresszu­si vitát szerveztek és szerveznek. A kongresszusi vita a felajánlási mozgalmat is ösztönözte. Hatására az elmúlt hetekben számos — az aratási munka meggyorsítására vonatkozó — munkafelajánlás született. A kongresszus előtti vita aktív és széles körű. Keretében a mezőgazdasággal kapcsolatos szinte minden munkahely dolgozói hallatják hangjukat Bekapcsolódtak a vitába az élelmiszeripari termelési-gazdasági egységek, a biológiai és a technikai szolgáltatási szervezetek, a kutatóintézetek, a főiskolák, a mezőgazdasági szaktanintézetek, a középisko­lák, valamint számos más intézmény és vállalat dolgozói. A kongresszus előtti vitában már több ezer javaslat és hozzászólás hangzott el. A legtöbb javaslatot és észrevételt az efsz-ek dolgozói terjesztették elő, ám igen sok hozzászó­lás érkezik mások részéről is. A javaslatok és észrevételek a mezőgazdasági termelés legfontosabb kérdéseire irányulnak. Szinte mindenütt érin­tik a lakásépítés, a pótalkatrész-ellátás és a munkavédelem megoldásra váró problémáit. Sokan szorgalmazzák, hogy az ipar gyártson az eddiginél korszerűbb gépeket amelyek kevesebb energia fogyasztásával nagyobb teljesítmények elérését teszik lehetővé. A tudományos műszaki fejlesztés egyik legfontosabb teendőjének is azt tekintik, hogy az arra illetékesek fejlesszenek ki több korszerű mezőgazdasági gépet főleg a mai igényeknek megfelelő vetőgépet Az üzemanyag-gazdálkodás javítása érdekében új anyagi ösz­tönzők bevezetését a hatékonyság emelése érdekében a bérezés nagyobb differenciálását javasolják. A mezőgazdaság dolgozói körében is nagy visszhangra tatáit az a felhívás, amelyet a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének és hazánk szovjet hadse­reg általi felszabadításának 40. évfordulója alkalmából Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága és a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság kormánya intézett Cseh­szlovákia állampolgáraihoz. Sok száz vállalat reagált a mezőgazdasági munkákat, így az aratást is befolyásoló konkrét intézkedésekkel arra a felhívásra is, amelyet szá­mos mezőgazdasági üzem a közelmúltban annak érdeké­ben adott ki, hogy a mezőgazdaság teljesítse idő előtt a 7. ötéves tervet Mind az aratás, mind a kongresszus előtti vita sikere jó előfeltételt teremt ahhoz, hogy az efsz-ek X. kongresszusa megfeleljen a várakozásnak és eredményes munkát végez­zen. BALÁZS BÉLA GEOLOGUSKONGRESSZUS MOSZKVÁBAN A Kreml Kongresszusi Palotájában szombaton megnyílt a 27. nemzetközi geológuskongresszus. A tanácskozáson 106 országból 5 500 tudós és szakember vesz részt, beleértve a csehszlovák geológusok 160 tagú küldöttsé­gét is. A kongresszuson jelen vannak az UNESCO és más nemzetközi szervezetek képviselői. Képünk a kongresszus megnyitóján készült. (A ÓSTK bel- és külföldi képszolgálata> HIROSIMÁRA ÉS NAGASZAKIRA EMLÉKEZTEK VILÁGSZERTE A nyugat-németországi Stuttgart fiatal lakosai is megemlékeztek a Hirosima elleni amerikai atomtámadás 39. évfordulójáról, és tilta­kozásul a nukleáris fegyverkezés ellen az USA konzulátusa előtt jelképes nukleáris haláljelenetet rendeztek. oNcBgss - .out international ..alogischer CONGRESS j .AHCOESSC INTÍSNACIONAU DELLA GEOLÓGIA CONGO!SO CEOLOCICO INTERNACIONAL ÚJFASISZTA PROVOKÁCIÓK HANNOVERBEN Az NSZK és néhány környező állam újfasiszta szervezeteinek tagjai augusztus 3-tól kezdődően háromnapos találkozót rendeztek Hannoverben. A városban több provokatív megmozdulásuk volt, újfasiszta jelszavakat hangoztattak, hitleri kézfel­emeléssel köszöntötték egymást, a város lakosait pedig különböző fenyegetőzésekkel és hangosko­dással terhelték. A rendőrség fellépett az újfasisz­ta provokációk ellen. 3

Next

/
Thumbnails
Contents