A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-17 / 34. szám

Tudomány-technika MIKROHULLÁM A KONYHÁBAN Percy L Spencer az 1945-ös esztendő egy hosszúra nyúlt délutánján laboratóriumában dolgozott, és közben csokoládét majszolt. Hogy, hogy nem, a csokoládétábla egyik darabját az éppen vizsgálata alatt álló radar­­cső közvetlen közelébe tette. Pillanatokkal később — mikor utánanyúlt volna — sűrűn folyó barna foltot talált a helyén. A váratlan esemény váratlan ötletet pat­­tantott ki Spencer fejéből, s iziben hozatott is egy zacskó pattogatni való kukoricasze­met, meg egy nyers tojást. Amikor a kukori­caszemeket a radarcsö elé szórta, azok nyomban táncolni kezdtek és hófehér puf­fancsokká dagadtak. A tojás is úgy viselke­dett, ahogyan elvárta tőle: szétpattant. Ez volt az a pillanat, amikor a kutató rádöbbent, hogy a mikrohullámokkal főzni lehet. Mint már olyan sokszor, megint a véletlen segítet­te hozzá a tudományt egy értékes felfede­zéshez. Mi mindent tud a mikrohullám? A papír­­szalvétára fektetett szalonnaszeletet egyet­len perc alatt ropogósra süti anélkül, hogy a szalvéta megpörkölődne. A sütőben egy óra alatt elkészülő krumplis ételt négy perc le­forgása alatt készíti el; a mélyhűtőből kivett, teljesen átfagyott félkilós húsdarabot há­­rom-öt percen belül süthetővé teszi. A tévé­hez hasonló külsejű mikrohullámú tűzhely­nek még számos előnye van: nem fűti a konyhát, könnyebb utána elmosogatni, és jelentős mennyiségű energiát takarít meg. A sütő működési elvének lényege a követ­kező : amikor a mikrohullámok behatolnak az élelmiszerbe, a vízmolekulák 2,45 milliárd/ sec frekvenciájú rezgésbe kezdenek. Az így keletkező hő forrósitja fel az ételt. Ebből már nyilvánvaló, hogy a mikrohullámú tűzhelyek nem úgy működnek, mint a többi, mivel nem közvetlen hőhatással érik el a puhulást. S hogy miért könnyű az ilyen sütés-főzés után a mosogatás? Azon egyszerű oknál fogva, hogy az edények — amelyek egyaránt lehetnek papírból, műanyagból, üvegből, por­celánból vagy kerámiából — nem nedvesed­­hetnek át, mivel az élelmiszerekből nem szivárog ki a nedvesség, és az étel nem ragad oda az edény falához. Ugyanezzel magyarázható az is, hogy a hagyományos módszerekkel sütött-főzötteknél sokkal ízle­­tesebbek és változatosabbak a mikrohullám­mal készült ételek, mert a rövid elkészítési időnek köszönhetően több aroma marad meg bennük. Ezek után magától adódik a kérdés: van-e egyáltalán valami, amit a mik­rohullámú tűzhely nem tud? Azért ilyesmi is akad: nem lehet benne hirtelensülteket bar­nára pirítani, kenyeret sütni, sőt, nem szereti a fémedényeket sem. Legalábbis egyelőre! De könnyen lehetséges, hogy néhány éven belül megtalálják erre is a megoldást valami újabb véletlen folytán. Ami viszont az árát illeti, az bizony még csillagászati. Hiába jár együtt jelentős ener­­giamegtakaritás a használatával, most még jobbára csak olyan nagy forgalmú éttermek számára kifizetődő befektetés, ahol mind a 27, egyetlen gombnyomással előre progra­mozható ételféleséget folyamatosan felszol­gálhatják. Akik kipróbálták a mikrohullámú sütést­­főzést, egybehangzóan azt állítják, hogy ez a legforradalmibb konyhai találmány a tűz után. És olyanok is akadnak szép számmal, akik már látni vélik a mai luxus-kivitelű villanytűzhelyeket, amint villámgyorsan „ki­öregszenek", akárcsak a századunk első fe­lében, még egyeduralkodó fafütésü elődeik. A KÖNNY IS HASZNOS Ha az embert végletes érzelmi megrázkódtatások érik, sírva fakad és hajlamos arra, hogy elájuljon. Az ájult ember azonban kónyre-kedvre kiszolgáltatja magát környezeté­nek, és ez veszélyes is lehet. Ilyenkor segít a könny: ráfolyik az orr érzékeny nyálkahártyájára, és annak idegvégződésein keresztül riadóztatja az agyat. Persze nem ez az orr és nyálkahártyájának egyetlen szerepe életünkben. Az orron át való légzés zavara a gyermekkor­ban nyugtalan alvásra, a lelki fejlődés vissza­maradására, és az arc jellemző elváltozásá­hoz vezet, amelyet a garatmandula, ismer­tebb nevén orrmandula egyik latin neve (adenoid) vegetáció után adenoidikus ábrá­­zatnak neveznek. A légzési akadály elhárulá­sa után az említett „tünetek" fokozatosan visszafejlődnek. De — s ezt minden kisgyer­mekes szülő bizonyára tapasztalta már — a nátha miatt bedugult orrtól is nyugtalanná, álmában rugdalózóvá válik a gyerek, s mert az orrán nem, vagy csak nehezen kap leve­gőt, nyitott szájjal kénytelen lélegezni. Ha pedig az arca véletlenül a párnába fúródik, s így a száján át sem képes már levegőt venni, akkor előbb-utóbb felébred, s egész éjjel nyűgösködik. Az orrnak, persze nemcsak az a rendelte­tése, hogy a levegő átáramoljon rajta, hanem az is, hogy a levegőt felmelegítse, párával dúsítsa és megtisztítsa a benne lévő porsze­mektől, baktériumoktól. A szilárd részecskék tudniillik fennakadnak a parányi szőrszálak­ból álló szűrőn, és rátapadnak az orrüreg mindig nedves nyálkahártyájára. Mindennek híján hideg, szennyezett levegő kerül be az orrgaratba, a gégeföbe, a légcsőbe és a hörgőrendszerbe, s ekképp a család olyan orvosi szavakkal fog megismerkedni, mint faringitisz, laringitisz, tracheitisz és bronchi­­tisz. A sok „itisz" miatt — melyek az egysze­rűbb szövődményei is lehetnek — a gyermek figyelme lankad, az emlékezete romlik, a hallása gyengül, nem beszélve szaglásáról, amely teljesen eltompul. A gyermeki élet első napjaiban támadó náthától vagy egyéb eredetű orrdugulástól a gyermek csak nagy nehézségek árán tud szopni, s ha ezért nem tudja éhét csillapítani, nemcsak sokat sír, hanem a súlygyarapodásában és a fejlődés­ben is elmarad. Az orrjáratok nyálkahártyájának ingerlődó­­se azonban, nemcsak helyi kellemetlensége­ket okoz, hanem reflexesen egyéb szervrend­szerek működésére is hatással van, ezért a nyálkahártya mesterséges ingerlését régóta felhasználják bizonyos betegségek gyógyítá­sára. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy hajdanán szalmiákszeszt szagoltalak az ájult emberekkel. A különféle inhalálások is — a főtt burgonya gőzétől kezdve a permet formájában forgalomba hozott bo­nyolult összetételű vegyi anyagokig — ré­szint reflexesen tesznek jót velünk. Annak idején a tüdőbaj egyik divatos gyógymódja volt, hogy a gondosan bebugyolált beteggel hideg levegőt lélegeztettek be az orrán ke­resztül. De kezeltek az orrnyálkahártyán ke­resztül magas vérnyomást, gyomorfekélyt, hörgi asztmát és neurózist is. Az inhalálással kapcsolatban sokan úgy vélik, hogy az orr nyálkahártyáján át felszívó­dó hatóanyagok így fejtik ki jótét hatásukat. Ebben is van igazság. De számos mérés tanúsítja azt is, hogy ily módon csak elenyé­sző mennyiségű gyógyszer jut a vérbe. A hideg levegő belélegzésekor viszont, bár semmilyen anyag sem jut be a vérbe, mégis javulhat a beteg állapota. Ezúttal tehát refle­xes hatásról van szó. Az orron áthaladó hideg levegő egyébként annyira felmeleg­szik, hogy lázas megbetegedés esetén — minden ellenkező vélekedéssel szemben —, aligha csökkenti a beteg lázát. De ha csök­kentené is valamelyest, a hatásának ideigle­nesnek kell lennie, mert a test melegének a visszaállásával a gyógyhatásnak logikusan meg kellene szűnnie. Márpedig nem szűnik meg ilyenkor sem. A szövettani és az élettani vizsgálatok tárták fel, hogy az orr nyálkahártyájában idegvégződések foglalnak helyet, amelyek­nek ingerlésekor idegingerület továbbítódik az agy megfelelő részébe. A szovjet M. F. Citovics már a harmincas években létreho­zott egy kutatóintézetet a felső légutak ta­nulmányozására, ahol egyebek között az orr reflexes kapcsolatait is elemezték. Sikerült kimutatni, hogy a légnyomás, a levegő pára­­tartalma, áramlása, hőmérséklete stb. mind-mind hasonlóképpen hat — a felső légutak közvetítésével — testünk különböző szerveire. A reflexes kapcsolatra azt is fel szokták említeni példaként, hogy az orr nyál­kahártyáját ingerelve akár a légzés is leállít­ható. Ezt apnoénak (átmeneti légzésmegál­lásnak) nevezik az orvosok. A légzés megál­lása nem egyéb, mint alkalmazkodási reak­ció, amely igyekszik a tüdőt megóvni a környezet káros hatásától. Ismeretesek azonban egyéb mechanizmu­sok is. Vegyük például a szénanáthát, amikor is allergiás hajlamú embereknek elég csupán egyszer vagy kétszer megszagolni egy ártat­lannak látszó virágot (vagy még erre sincs szükség, hiszen az is kiválthatja a tüneteket, ha csupán a levegőben terjeng a virágpor), s máris viszketni kezd az egész teste, tüsszög, könnyezik a szeme, folyik az orra, földagad az ajka. Ilyenkor a védekező rendszer termel­te ellenanyag úgy köti meg és közömbösíti a testidegen anyagot, hogy közben gyulladá­sos, kiütéses vagy hurutos tünetek támad­nak, és — súlyos esetben — akár sokkos állapot is bekövetkezhet. Ma már tudjuk, hogy e reakciók azért jelentkeznek, mert az idegen anyag és a szervezet által termelt ellenanyag találkozását követően úgyneve­zett közvetítő anyagok (mediátorok) válnak szabaddá a szervezetben, amelyek fokozzák az érfalak áteresztőképességét, de az is előfordul, hogy a simaizmok görcsét, vagy az erek általános kitágulását okozzák. De míg a szénanáthát valamilyen allergiás reakciót kiváltó anyag kelti, addig a közönsé­ges nátha jobbára vírusos betegség, amely­nek fellobbanásához sokszor az is elég, hogy megcsapja az embert egy kis huzat, vagy átázik a cipője. Ilyen esetek elkerülésére a megfelelő öltözködés nem elegendő, csupán a védekezőrendszer erejének, hatékonyságá­nak a fokozásától remélhetjük, hogy megme­nekülünk ettől az inkább kellemetlen, mint súlyos betegségtől. (IPM) 16

Next

/
Thumbnails
Contents