A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-17 / 34. szám
Tudomány-technika MIKROHULLÁM A KONYHÁBAN Percy L Spencer az 1945-ös esztendő egy hosszúra nyúlt délutánján laboratóriumában dolgozott, és közben csokoládét majszolt. Hogy, hogy nem, a csokoládétábla egyik darabját az éppen vizsgálata alatt álló radarcső közvetlen közelébe tette. Pillanatokkal később — mikor utánanyúlt volna — sűrűn folyó barna foltot talált a helyén. A váratlan esemény váratlan ötletet pattantott ki Spencer fejéből, s iziben hozatott is egy zacskó pattogatni való kukoricaszemet, meg egy nyers tojást. Amikor a kukoricaszemeket a radarcsö elé szórta, azok nyomban táncolni kezdtek és hófehér puffancsokká dagadtak. A tojás is úgy viselkedett, ahogyan elvárta tőle: szétpattant. Ez volt az a pillanat, amikor a kutató rádöbbent, hogy a mikrohullámokkal főzni lehet. Mint már olyan sokszor, megint a véletlen segítette hozzá a tudományt egy értékes felfedezéshez. Mi mindent tud a mikrohullám? A papírszalvétára fektetett szalonnaszeletet egyetlen perc alatt ropogósra süti anélkül, hogy a szalvéta megpörkölődne. A sütőben egy óra alatt elkészülő krumplis ételt négy perc leforgása alatt készíti el; a mélyhűtőből kivett, teljesen átfagyott félkilós húsdarabot három-öt percen belül süthetővé teszi. A tévéhez hasonló külsejű mikrohullámú tűzhelynek még számos előnye van: nem fűti a konyhát, könnyebb utána elmosogatni, és jelentős mennyiségű energiát takarít meg. A sütő működési elvének lényege a következő : amikor a mikrohullámok behatolnak az élelmiszerbe, a vízmolekulák 2,45 milliárd/ sec frekvenciájú rezgésbe kezdenek. Az így keletkező hő forrósitja fel az ételt. Ebből már nyilvánvaló, hogy a mikrohullámú tűzhelyek nem úgy működnek, mint a többi, mivel nem közvetlen hőhatással érik el a puhulást. S hogy miért könnyű az ilyen sütés-főzés után a mosogatás? Azon egyszerű oknál fogva, hogy az edények — amelyek egyaránt lehetnek papírból, műanyagból, üvegből, porcelánból vagy kerámiából — nem nedvesedhetnek át, mivel az élelmiszerekből nem szivárog ki a nedvesség, és az étel nem ragad oda az edény falához. Ugyanezzel magyarázható az is, hogy a hagyományos módszerekkel sütött-főzötteknél sokkal ízletesebbek és változatosabbak a mikrohullámmal készült ételek, mert a rövid elkészítési időnek köszönhetően több aroma marad meg bennük. Ezek után magától adódik a kérdés: van-e egyáltalán valami, amit a mikrohullámú tűzhely nem tud? Azért ilyesmi is akad: nem lehet benne hirtelensülteket barnára pirítani, kenyeret sütni, sőt, nem szereti a fémedényeket sem. Legalábbis egyelőre! De könnyen lehetséges, hogy néhány éven belül megtalálják erre is a megoldást valami újabb véletlen folytán. Ami viszont az árát illeti, az bizony még csillagászati. Hiába jár együtt jelentős energiamegtakaritás a használatával, most még jobbára csak olyan nagy forgalmú éttermek számára kifizetődő befektetés, ahol mind a 27, egyetlen gombnyomással előre programozható ételféleséget folyamatosan felszolgálhatják. Akik kipróbálták a mikrohullámú sütéstfőzést, egybehangzóan azt állítják, hogy ez a legforradalmibb konyhai találmány a tűz után. És olyanok is akadnak szép számmal, akik már látni vélik a mai luxus-kivitelű villanytűzhelyeket, amint villámgyorsan „kiöregszenek", akárcsak a századunk első felében, még egyeduralkodó fafütésü elődeik. A KÖNNY IS HASZNOS Ha az embert végletes érzelmi megrázkódtatások érik, sírva fakad és hajlamos arra, hogy elájuljon. Az ájult ember azonban kónyre-kedvre kiszolgáltatja magát környezetének, és ez veszélyes is lehet. Ilyenkor segít a könny: ráfolyik az orr érzékeny nyálkahártyájára, és annak idegvégződésein keresztül riadóztatja az agyat. Persze nem ez az orr és nyálkahártyájának egyetlen szerepe életünkben. Az orron át való légzés zavara a gyermekkorban nyugtalan alvásra, a lelki fejlődés visszamaradására, és az arc jellemző elváltozásához vezet, amelyet a garatmandula, ismertebb nevén orrmandula egyik latin neve (adenoid) vegetáció után adenoidikus ábrázatnak neveznek. A légzési akadály elhárulása után az említett „tünetek" fokozatosan visszafejlődnek. De — s ezt minden kisgyermekes szülő bizonyára tapasztalta már — a nátha miatt bedugult orrtól is nyugtalanná, álmában rugdalózóvá válik a gyerek, s mert az orrán nem, vagy csak nehezen kap levegőt, nyitott szájjal kénytelen lélegezni. Ha pedig az arca véletlenül a párnába fúródik, s így a száján át sem képes már levegőt venni, akkor előbb-utóbb felébred, s egész éjjel nyűgösködik. Az orrnak, persze nemcsak az a rendeltetése, hogy a levegő átáramoljon rajta, hanem az is, hogy a levegőt felmelegítse, párával dúsítsa és megtisztítsa a benne lévő porszemektől, baktériumoktól. A szilárd részecskék tudniillik fennakadnak a parányi szőrszálakból álló szűrőn, és rátapadnak az orrüreg mindig nedves nyálkahártyájára. Mindennek híján hideg, szennyezett levegő kerül be az orrgaratba, a gégeföbe, a légcsőbe és a hörgőrendszerbe, s ekképp a család olyan orvosi szavakkal fog megismerkedni, mint faringitisz, laringitisz, tracheitisz és bronchitisz. A sok „itisz" miatt — melyek az egyszerűbb szövődményei is lehetnek — a gyermek figyelme lankad, az emlékezete romlik, a hallása gyengül, nem beszélve szaglásáról, amely teljesen eltompul. A gyermeki élet első napjaiban támadó náthától vagy egyéb eredetű orrdugulástól a gyermek csak nagy nehézségek árán tud szopni, s ha ezért nem tudja éhét csillapítani, nemcsak sokat sír, hanem a súlygyarapodásában és a fejlődésben is elmarad. Az orrjáratok nyálkahártyájának ingerlődóse azonban, nemcsak helyi kellemetlenségeket okoz, hanem reflexesen egyéb szervrendszerek működésére is hatással van, ezért a nyálkahártya mesterséges ingerlését régóta felhasználják bizonyos betegségek gyógyítására. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy hajdanán szalmiákszeszt szagoltalak az ájult emberekkel. A különféle inhalálások is — a főtt burgonya gőzétől kezdve a permet formájában forgalomba hozott bonyolult összetételű vegyi anyagokig — részint reflexesen tesznek jót velünk. Annak idején a tüdőbaj egyik divatos gyógymódja volt, hogy a gondosan bebugyolált beteggel hideg levegőt lélegeztettek be az orrán keresztül. De kezeltek az orrnyálkahártyán keresztül magas vérnyomást, gyomorfekélyt, hörgi asztmát és neurózist is. Az inhalálással kapcsolatban sokan úgy vélik, hogy az orr nyálkahártyáján át felszívódó hatóanyagok így fejtik ki jótét hatásukat. Ebben is van igazság. De számos mérés tanúsítja azt is, hogy ily módon csak elenyésző mennyiségű gyógyszer jut a vérbe. A hideg levegő belélegzésekor viszont, bár semmilyen anyag sem jut be a vérbe, mégis javulhat a beteg állapota. Ezúttal tehát reflexes hatásról van szó. Az orron áthaladó hideg levegő egyébként annyira felmelegszik, hogy lázas megbetegedés esetén — minden ellenkező vélekedéssel szemben —, aligha csökkenti a beteg lázát. De ha csökkentené is valamelyest, a hatásának ideiglenesnek kell lennie, mert a test melegének a visszaállásával a gyógyhatásnak logikusan meg kellene szűnnie. Márpedig nem szűnik meg ilyenkor sem. A szövettani és az élettani vizsgálatok tárták fel, hogy az orr nyálkahártyájában idegvégződések foglalnak helyet, amelyeknek ingerlésekor idegingerület továbbítódik az agy megfelelő részébe. A szovjet M. F. Citovics már a harmincas években létrehozott egy kutatóintézetet a felső légutak tanulmányozására, ahol egyebek között az orr reflexes kapcsolatait is elemezték. Sikerült kimutatni, hogy a légnyomás, a levegő páratartalma, áramlása, hőmérséklete stb. mind-mind hasonlóképpen hat — a felső légutak közvetítésével — testünk különböző szerveire. A reflexes kapcsolatra azt is fel szokták említeni példaként, hogy az orr nyálkahártyáját ingerelve akár a légzés is leállítható. Ezt apnoénak (átmeneti légzésmegállásnak) nevezik az orvosok. A légzés megállása nem egyéb, mint alkalmazkodási reakció, amely igyekszik a tüdőt megóvni a környezet káros hatásától. Ismeretesek azonban egyéb mechanizmusok is. Vegyük például a szénanáthát, amikor is allergiás hajlamú embereknek elég csupán egyszer vagy kétszer megszagolni egy ártatlannak látszó virágot (vagy még erre sincs szükség, hiszen az is kiválthatja a tüneteket, ha csupán a levegőben terjeng a virágpor), s máris viszketni kezd az egész teste, tüsszög, könnyezik a szeme, folyik az orra, földagad az ajka. Ilyenkor a védekező rendszer termelte ellenanyag úgy köti meg és közömbösíti a testidegen anyagot, hogy közben gyulladásos, kiütéses vagy hurutos tünetek támadnak, és — súlyos esetben — akár sokkos állapot is bekövetkezhet. Ma már tudjuk, hogy e reakciók azért jelentkeznek, mert az idegen anyag és a szervezet által termelt ellenanyag találkozását követően úgynevezett közvetítő anyagok (mediátorok) válnak szabaddá a szervezetben, amelyek fokozzák az érfalak áteresztőképességét, de az is előfordul, hogy a simaizmok görcsét, vagy az erek általános kitágulását okozzák. De míg a szénanáthát valamilyen allergiás reakciót kiváltó anyag kelti, addig a közönséges nátha jobbára vírusos betegség, amelynek fellobbanásához sokszor az is elég, hogy megcsapja az embert egy kis huzat, vagy átázik a cipője. Ilyen esetek elkerülésére a megfelelő öltözködés nem elegendő, csupán a védekezőrendszer erejének, hatékonyságának a fokozásától remélhetjük, hogy megmenekülünk ettől az inkább kellemetlen, mint súlyos betegségtől. (IPM) 16