A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-17 / 34. szám
PETER SKARLANT GYÖNYÖRÖK KORA (Egy fiatalember szerelmi naplója) H (június 20. csütörtök) „Változtass taktikát. Még mindig csak az elején vagy." Délután tűző napsütésben találkoztunk Václawal, a kampai úton, ahol egy csapat gyerek játszott a füvön. Kláráról beszélgettünk. Nem biztatott, hogy jellemezzem, milyen is Klára valójában, pedig szívesen megtettem volna, azt tanácsolta: — Változtass taktikát. Még mindig csak az elején tartasz. — Ugyan, ne hülyéskedj, mi köze ennek a taktikához?! Elhallgattam, hogy számomra nem az a fontos, hogy szerelmet ébresszek benne irányomban, s hogy a szerelemben aztán magamat szemléljem tétlenül, s nem is az, hogy viszonyunk beletörődő, szenvedélytelen alá, — és fölérendeltség legyen. — Tudod, mit akarok — folytattam ingerülten —, azt akarom, engedje, hogy szeressem. Bíztasson. Számomra fontosabb az én szerelmem, mint az, amit ő érez irántam. Klára ugyanis jobb nálam. Magasan felettem áll. Nekem elég a remény, hogy egy napon meghódítom. — Egyszóval örülsz, hogy hosszú keresés után végre találtál egy embert, akiért harcolhatsz. De ebből csak neked van hasznod, ő semmit sem nyer vele. Ezért fütyül rád. Te töröd magad, de mit csináljon ő? Az igyekezeted őt nem szórakoztathatja. Értsd meg végre, és ne légy szamár! Azt javasolta, hogy menjünk a Galubicumba, a hűvös, vastag falak között megiszunk egy korsó sört. — Inkább te vagy szamár! Értsd meg, szeretni akarok! — Ne mondj le róla, de légy türelemmel és tégy úgy, mintha nem nagyon érdekelne, különben soha meg nem kapod. Az agyat tompító sör helyett Becherovkát iszogattunk. A pohárban lassan elolvad a jég, az apró kortyokat szódával öblítettük le. — Kezdettől neked kell irányítanod az eseményeket, hogy minden meghatározott ütemben történjen — oktatott Václav. — Lendítsd ki a holtpontból a kapcsolatokat, hadd érjék meglepetések a lányt. Mozgás. Ha meg tudod változtatni az életritmusát, nyert ügyed van. Ma levertség vett rajtam erőt, és egyetlen porcikám sem kívánta a mindent elsöprő mozgást. A Jogi Kar menzáján már csak gombócot kaptam. Alig nyeltem le az ebédet, máris kezdődött a gyűlés, ez volt az utolsó a szünidő előtt, három órán át tanulmányoztuk Hruscsov beszámolójának a képzőművészetről szóló téziseit. — Amikor befejeztem a műszakot a kőműveseknél — fejtegette szerelmi taktikájának elméletét Vaáek, aki már befejezte tanulmányait a fakultáson, és abból élt, hogy szállítómunkás, könyvtáros, színházi világosító és nevelő volt egy személyben, ezenkívül a Dixie zenekarban is játszott —, örültem, hogy délutántól késő éjszakáig bűvölhettem a klarinétot. Hosszú, végtelen órákon át játszol, és végül eljön a gyönyörű pillanat, amikor a hangszerbe leheled a lelked. — Öregem, ha ez a lány akarná, én rögtön belelehelném a lelkem. Csakhogy ő maga a lélek. Nem kínálta fel sem a kora estéket, sem az éjszakákat, hogy vele együtt lélegezhessek. Mit hozzak mozgásba? Csak az én képzeletem csapong. Hevesen bizonygattunk egymásnak, hogy a gondolat és az érzés mozgása, a test mozgása és a kéz átgondolt mozdulata, nem a nyugalom, hanem a boldog „nyugtalanság" ajtaját nyitja ki. Dolgozni éppoly gyönyörűség, mint szeretni valakit. Szabadon dolgozni lelkesítő és elragadó. A szerelem azonban sokkal többször szabadabb, mint az emberek munkája. A fiatalok kényelemből az előre gyártott sorsot vállalják. Nem azok, akik lehetnének, a könnyebb végét fogják meg a dolgoknak. Egyetlen társadalom sem ment fel senkit attól, hogy a személyes jólét útján önmaga ellen forduljon. Ez az út elsorvasztja a személyiséget. Az egyéniség szertefoszlik. Ha van bátorságod vállalni a saját utad, az egyúttal gyávaság is, bizonygattuk egymásnak nagy hangon a Malá strana szűk utcáin. (Három hónappal ezelőtt boldog voltam, hogy az öltözködéshez nekem elég egy szvetter meg egy kopott csőnadrág.) De ma este gondoltam arra először, hogy Klára soha nem teszi meg azt a lépést, amely közelebb hozna bennünket egymáshoz. Nem biztat, hogy a kettőnk kapcsolatát elmélyítsük. Mindennek, amit elhatároztam, (szorgalmasan tanulni azt, ami nem érdekel, jól jövedelmező állást találni, holott a pénzt mindeddig megvetettem), egyetlen célja volt. Kiérdemelni Klárát. (június 22. szombat) A Malá strana-i kastély kertjében, ahová először az árkádok alatt, majd tekervényes lépcsőkön a Valdstein térről jutottam be egy meleg alkonyon, megpillantottam a fehér ruhát viselő Klárát. Egy félhomályos lépcsőház mellvédjére támaszkodott. Szalmakalapját a kezében tartotta. Fájdalmasan belém nyilallt, hogy pár nap múlva itt a szünidő, hallgatagon elbúcsúzunk, bízom benne, hogy csak lélekben, a kalapot talán azért tartja a kezében, hogy a Főpályaudvaron ezzel integessen nekem a gyorsvonat ablakából?! A hangverseny közönsége elfoglalta a kerti székeket, az utolsók közt érkeztem, a fű közötti gyalogjárón élesen csikorgott a sárga homok, feketéllett a fű, s ahogy az alkony leereszkedett, az égbolton egyre fényesebben ragyogtak a csillagok. Klárához igyekeztem a nedves fűcsomókon át; a harmadik lépcsőn állt, átnézett rajtam, elnézett az előttem ülők feje felett, a deszkából ácsolt színpadi emelvényt figyelte a salle terrenén, ahonnan máris felcsendültek Debussy művének első akkordjai. Amikor pár lépésre tőle megálltam, Klára sugárzó arca izgatottá vált, de boldog izgalma nem az én érdemem volt. Földbe gyökerezett a lábam. Csak álltam, megbűvölten néztem öt, de nem szólítottam meg, az érzések szerényen oldalra sodortak az alacsony tujafák mellé. Hiába próbáltam a zenére figyelni. Miért is szólítottam volna meg? Nem volt egyedül. A szünetben elmentem. A szomorú zene gyászosan csengett fülemben, a teraszos kertekben a sötétben már virágzott az akác. Az utca átforrósodott kövezetéről a meleg szellő az esti fellegek különös szagát sodorta a hallgatók felé. Az akác illata összekeveredett a jázminéval. Áprilisban panaszkodtam; — A hatodik érzékem sejti, hogy Klárát sose hódítom meg egészen. Nem tudom, miért. Vaáek nevetve megjegyezte: — A hatodik érzék a szex. Máskor meg, amikor este a Károly-hídon sétáltunk, azt fejtegettem, hogy komolyan megkérdezte; Mit keresel nálam? Miért követsz akár az árnyék? Miért fontos számodra ez az egész? — Ez számomra gyönyörűség — válaszoltam neki. — Ha megöregszünk, már csak az igazság érdekel majd bennünket — felelte Václav. Úgy tetszett, mindenki boldog belenyugvással várja a közeledő nyarat. A diákok búcsúhangversenyeken vesznek részt, már előre örülnek a gondolatnak, hogy hamarosan gondtalanul maguk mögött hagyják Prágát. Én itt maradok. Kezdődtek a nyugtalanító június végi éjszakák, ilyenkor nem jön álom a szememre, ha egyedül fekszem az ágyban. Céltalanul bolyongtam a Hradzsinon és a Pohorelecen. Néhány kocsmában megálltam a söntéspult előtt, egy pikoló sört kértem, lassan iszogattam és közben körülnéztem, a hangos, füstös helyiségben. Egy csoport fiú, a maga módján, számlálatlanul sok korsó világos sörrel védekezett a magány ellen. A rövid éjszakák rriámorító illatfelhőinek támadásai ellen. A sietős éjszakák az élet rövidségére emlékeztettek. Pohorelec bal felső részében sorompó húzódik, alatta kanyarodnak el a villamosok a Fehér-hegy felé, a barokk kapuban feketedö szobrok néznek velem farkasszemet, de engem a kocsma kivilágított ablaka érdekel. A strahovi kolostorhoz tartozik, valamikor sörgyár állt a helyén, magyarázta Václav, és a premontreiek tulajdonát képezte. A villamosmegállótól egy lány közeledett. Meg is előzött, belépett a nyitott ajtón a kocsmába. Gyerekfejjel ilyen környezetbe képzeltem Neruda elbeszélését A táncos kedvű lányról és a haldokló anyáról. Mire eljutottam a folyosó félig nyitott ajtajához, ahonnan gitárszó, pohárcsörgés és bömbölő énekszó hallatszott, a lány kijött a kocsmából, és a félig nyitott, barna ajtónak támaszkodott. A teret figyelte, mintha valakit várna. Amikor elhaladtam mellette, hogy elnyeljen a zsivajgó, zsúfolásig telt kocsma, egykedvűen végigmértem. Alig láthatóan elmosolyodott. Huszonhárom éves lehetett, arca szabályos, kissé kerek, testetlen, mégis vérpiros ajka szépen ívelt, az arca kissé nagy. Beszédes, érzéki szája elnyilt, mintha meg akarna szólítani. A kocsmában nem találtam helyet, a söntés körül is farmerba öltözött, lármás ifjak tolongtak, ősz hajú. szenvedélyes kártyások verték a bankot. Gyorsan döntöttem ; itt nem maradok. Amikor másodszor is elmellőztem a lányt a bejáratnál, csendesen, de jól hallhatóan utánam szólt: — Tömve van, ugye? Meglepődve fordultam vissza, azt hittem. 14
