A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-17 / 34. szám
Nem a fotós bolondsága: a napszemüveg speciálisan négylábúaknak készült. Jevtusenko szaval — a brüsszeli versfesztiválon Lehetőségeink korlátlanok! — ez az egy-sekerekü bicikli Hallottuk-olvastuk-láttuk KÖNYV Karel Čapek: Az irodalom margójára A művelt olvasónak örömet jelent, hogy a Madách Könyvkiadó sorozatosan megjelenteti Karel Čapek publicisztikáját, amely különleges élvezetet nyújt mindazoknak, akik kedvelik a szellemes csevegést, a könnyed, de színvonalas irodalmi riportokat. Karel Čapek, a polgári humanista és antifasiszta, ugyancsak értett az újságolvasók szórakoztatásához, mikor lapjában, a Lidové novinyben lankadatlan hévvel ontotta finom kimunkált tárcáit, eszmefuttatásait. Az író-újságiró mindig kitalált valami újat, egyedit, érdekeset, amely nem hagyta lankadni az olvasók érdeklődését, s amelynek megírásában jómaga is őrömét lelte. A Krakatit, Fehér kór s a Harc a szalamandrákkal írója apróbb írásaiban is remekműveket alkotott. A Madách gondozásában megjelent Kulisszatitkok, Emberi dolgok. Évszakok, Tárgyak és tájak után kézbe vehetjük Az irodalom margójára cimü kötetet is, amely Karel Čapeknek irodalommal foglalkozó, irodalommal összefüggő írásaiból gyűjtött egybe egy csokornyit a magyar olvasók szórakoztatására, tájékoztatására. A könyv recenzense írja: „A kiváló cseh író hivatásának tekintette az újságírást, ösztönzést érzett benne, lehetőséget arra, hogy állandó párbeszédben álljon az olvasók minél nagyobb táborával. Nem a kiválasztottakhoz akart szólni, hanem a bármiféle foglalkozást üzö, bármilyen társadalmi réteghez tartozó egyszerű emberekhez, ahogyan ő megfogalmazta: a néphez. Ezt a széles olvasótábort, akarta tájékoztatni és egyúttal szórakoztatni is, mert meggyőződése szerint a művész egyik fontos feladata, hogy megszabadítsa az olvasót az élet unalmas, szorongató szürkeségétől." A könyv három szakaszra tagolódik. Az első részben általános irodalmi kérdéseket taglal az író, a naptárakról, detektívregényekről, mesealakokról elmélkedik, a második részben többnyire portrékat rajzol Gorkijról, Mannról, Wolkerről stb., a harmadikban, amelyet a szavak kritikájának nevez, bizonyos fogalmakat, illetve szavakat értékel át čapekos iróniával, szellemességgel. A könyvet régi és bevált műfordítónk, Mayer Judit ültette át magyarra, aki kiváló ismerője Čapek írásmüvészetének. (dónes) HANGLEMEZ Parta mi d'amore... A tenger lágy hullámzását, a tenger fölé boruló és ragyogó azúrját, a vidámság, a jókedv, a szerelem tovatűnt pillanatait idéző olasz dalok. De Curtis, Di Capua, Nutile, Cottrau immár örökzölddé vált szerzeményei akkor keletkeztek, amikor Párizs a kánkán, Bécs pedig a keringő őrületében tobzódott. Ezek a rendkívül melodikus, jellegzetes olasz dalok az olasz operaszínpad olyan kiválóságai által váltak világszerte ismertekké, mint amilyenek Enrico Caruso, Benjamino Gigli, Mario Lanza vagy Giuseppe di Stefano. Nagy feladatra vállalkozott tehát a Szlovák Nemzeti Színház operaszínpadának kiváló baritonistája, Pavol Mauréry, aki a „Paria mi d'amore ..című OPUS-lemezen tucatnyi ilyen dalt ad elő, mégpedig eredetiben, tehát olasz nyelven. Pavol Mauréry, aki 1978 óta tagja a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának, főiskolai tanulmányainak befejezése után a hadsereg művészegyüttesében, később a bratislava Új Színpad, majd a kassai operatársulat tagjaként működött. Több emlékezetes alakítással (Figaro, Simon Boccanegra, Rigoletto, Lohengrin) hívta fel magára egyrészt a szakma, másrészt az operakedvelö közönség figyelmét. Jelenlegi repertoárjának legkedvesebb darabjai azok, amelyekben messzemenően érvényesül a „belcanto", kifejező és sokszínű baritonja ugyanis elsősorban ezekben a szerepekben érvényesül. Mivel a népszerű olasz (többnyire nápolyi) dalok többsége is a „belcanto" jegyében fogant, érthető a művész érdeklődése a dalok iránt is. Érdekes, hogy régebben ezeknek a daloknak a tolmácsolására elsősorban tenoristák vállalkoztak, e dalok dallamossága, előadásmódjuk igényessége azonban egyre több neves baritonistát is arra csábít, hogy e szépen zengő dallamokat felvegye repertoárjába. Pavol Mauréry az új OPUS-lemezen tehetségesen interpretálja a tucatnyi olasz dallamot, köztük olyan közismerteket, mint pl. E Capua „0 Mari", L. Denza „Funiculi", C. Bixio „Paria mi d’amore", E. Canio „Tarantela Luciana" című dalait. Helytelen lenne bármiféle összehasonlításokat tenni, annál is inkább, mert természetes, hogy a tenoristák és a baritonisták hangszíne, interpretálása között lényeges különbségek is mutatkoznak, ezek azonban nem jelentik a produkció értékének csökkenését. A tucatnyi olasz dal színvonalas interpretálása is jól bizonyítja Pavol Mauréry vitathatatlanul meglévő kvalitásait. A tiszta intonáció, a könnyed és elegáns előadásmód, a szép szövegmondás a művész fő erényeihez tartozik. Sági Tóth Tibor . TELEVÍZIÓ King's Singers a képernyőn Nagyszerű zenei eseménynek lehettünk részesei a közelmúltban a Magyar Televízió jóvoltából: együtt tölthettünk néhány kellemes percet a világhírű King’s Singers énekegyüttessel. A budapesti Zeneakadémia nagytermében 1982 őszén felvett műsorukból ez alkalommal egy könnyűzenei montázst — világhírű, klasszikus beat-slágerek feldolgozását, néhány század eleji songot, illetve spirituálét — hallhattunk. Nem lehet célja ennek az írásnak az énekegyüttes produkciójának kritikai megítélése: ezt a munkát kellő alapossággal elvégezte már a szaksajtó. Az összeállítás kapcsán mi is csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk művészetükről. Izgalmasabbnak tűnik azonban ama, az együttes sikerével kapcsolatos kérdés megválaszolása, mely eszközökkel sikerült az együttesnek ez alkalommal is — és oly visszavonhatatlanul — meghódítania a közönség szívét. Bármennyire megkopottan hangzik is: a zenei egyszerűség, a humánus énekfelfogás és a maximális szakmai hozzáértés segítségével. Műsoruk nem épült nagy szólamokra, szólókra, nem hallottunk tőlük egetverö áriákat. A hat fiatalember — akik egyébként Anglia különböző részein élnek „amatőr" énekesek, s csak viszonylag ritkán próbálnak együtt — természetes énekével, részleteiben is kicsiszolt énektechnikával, inkább kellemes, mint „klasszikus" konverthanggal, maximális fegyelemmel, ám mindezek mellett hihetetlen könnyedséggel, fantáziával és — humorral végezte munkáját. Sokoldalúságukra jellemző, hogy az említett 1982-es hangversenyükön imponáló biztonsággal énekeltek középkori müveket, madrigálokat, kortárs szerzők műveit, de ugyanakkor könnyűzenei feldolgozásokat, jazz-feldolgozásokat, illetve spirituálékat is, a polifonikus énekzene magasiskoláját nyújtva a produkcióval. Csáky Pál SZÍNHÁZ Nyári melódiákoktól A jó musical időálló, szinte elnyühetetlen. Mindig s mindenütt sikerre számíthat, tehát nyáridőben is kockázat nélkül játszható. Üdítően kellemes lazítást kínál az elmúlt idény különböző egyéb feladataiban elcsigázott színésznek. A jó musical tehát afféle színpadi jótétemény is, amelyet akár jutalomként is adományozhatnak az évad szigorúbb és fajsúlyosabb előadásai után — nézőnek és színésznek egyaránt. Őszintén szólva, a szakmában divatos fanyalgás ellenére nem vetem meg az operettet, annak ifjabb édestestvérét: a musicalt pedig egyenesen kedvelem. így hát kíváncsi örömmel pillantottam meg a bratislavai Kulturális Nyár '84 műsorait hirdető falragaszok között azt a plakátot, amely az Óvárosháza udvarán kellemes nyáresti kikapcsolódás gyanánt a legnépszerűbb musicalek színpadi megelevenedését ígérte. Még azt sem bántam, hogy nem teljes értékű előadásokként, hanem valamiféle egyveleggé sűrítve csendülnek majd föl a Halló, Dolly vagy a West Side Story és a többi jó ritmusú zeneszínpadi alkotás dallamai. A színpadra állításnak az ilyen rövidített változata, a prózai szöveg alapos meghúzása ugyanis elsősorban a népszerű melódiákra, a fülbemászó dallamokra, esetleg a vérpezsdítő ritmusokra bízza az előadás sorsát. Az idei fővárosi Kulturális Nyár rendezvényeinek keretében, javarészt a bratislavai Új Színpad művészeinek előadásában és Jozef Praimári értő rendezésében került színre a „Muzikál" című zenés szórakoztató műsor. Telt ház, pontosabban telt udvar tapsolt az Óvárosháza falai között. Pražmári és az általa választott színészek, énekesek otthonosan mozognak a musicalek világában. A népszerű színpadi melódiák teremtette hangulat szinte rendeltetésszerűen ejti hatalmába a nézőt: végigtapsolja e szabadtéri előadás valamennyi slusszpoénját, s talán ahhoz is kedvet kap, hogy őszelőtől tavaszutóig majd gyakrabban járjon el „igazi" színházba. A közönségfogás tiszta, megengedett formája az ilyesmi. Ajánlom a tájainkon tájoló színháziak) figyelmébe is! Miklósi Péter 9