A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-06 / 28. szám
* Tndománytechnika SARLÓ, KASZA, KOMBÁJN Az emberiség egyik legnehezebb, mégis legörömteljesebb munkája az aratás. A földművelő egész évi fáradságának eredményét, gyümölcsét takarítja be ilyenkor. Az őskökorszak embere a természet ajándékaiból, gyűjtéssel szerezte be a létfenntartásához szükséges élelmet. Az újkőkorszak elején (i. e. 4—5 ezer évvel) kezd megszűnni ez a függőség; az ember megindítja harcát a természet meghódításáért. Az élelem egyszerű begyűjtése már nem elégséges a megnövekedett lakosság fenntartására, új forrásokra van szükség. A vadon növő terményeket a gabonafélék (árpa, búza, köles) termesztésével kezdi pótolni, a vadászat helyett pedig fokozatosan az állatszelídítés és az állatok háziasítása kerül előtérbe. Kialakul a mezőgazdálkodás alapja, amit a tudósok neolitikus forradalomnak neveznek. Ez a folyamat szorosan összefüggött a kézművesség, a technika fejlődésével is, ami a fazekasságban, a gabona tárolásához szükséges agyagedények készítésében, a csont- és kőszerszámok csiszolásában nyilvánult meg. Óriási volt az előrehaladás a bronzkorban (i. e. 1900—750), amikor sarlókat, késeket, kapákat, kaparókat kezdtek fémből készíteni. Tulajdonképpen ettől az időtől számíthatjuk a modern mezőgazdaság megteremtését. Az aratás és a szüret már az ókorban is az örömünnepek közé tartozott. Anacharsis szkíta író i. e. 450 körül a következőképpen írja le az aratást és annak megünneplését az ókori görögöknél: „A mezőt sárguló kalászok borították, melyek egymásra hullottak le a rabszolgák éles sarlói alatt. Fiatal gyerekek szedték össze a learatott gabonát, s hordták a kévekötőkhöz. A munkálatokat már hajnalhasadtával kezdték és az egész háznépe részt vett azon. A mező egyik sarkában, egy nagy fa árnyékában a férfiak húst készítettek, az asszonyok lencsét főztek és forró vízzel telt edényekbe lisztet szórtak ebédnek az aratók számára, akik énekkel buzdították egymást a munkára, csak úgy zengett tőle a határ: Búzakalészokkal koszorúzott Ceres, te aratásnak Istennője, te önts áldást e sárga mezőkre. Gyors aratók igyekezzetek, hogy az erre járó utas Ne nevezzen bennünket restnek, s ne mondhassa: kár nekik a bér. A kévék szárait észak felé rakjátok. Vagy nyugat felé, hogy így sikér-dúsabb legyen búzánk. A cséplőnek délben kerülni kell a pihenést. Mert akkkor válik a búzaszem tokjától. A jó arató munkáját kezdi mikor a pacsirta kél És végzi annak elültével, sütvén a dél heve, nyugszik. További énekükben a béke sorsát irigylik, mert annak örökké bősége van az innivalóban : így gúnyolódtak a gazda fösvénységén. A kévéket a szérűkben körbefektették. Egy munkás a kör közepébe állt, az egyik kezében ostort, a másikban kötöféket tartott, ezzel az ökröket, a lovakat vagy öszvéreket igazgatta, s maga körül hajtotta őket. Társai közül néhányan a szalmát forgatták, s azt a marhák lába alá igazították, míg egészen ki nem cséplödött. A kicsépelt gabonát lapátokkal a levegőbe szórták, hogy a friss szél a pelyvát továbbvigye és a tiszta gabonaszem a földre hulljon, melyet azután nagy cserépedényekbe tettek. Az aratás és a szüret is nagy ünnepséggel végződik, s bőségből eredő eleven vidámság üli azokat. A gabonát olyannak nézik, mint egy szükségeikről gondoskodó istennő jótéteményét, a bort pedig mint egy gyönyörűségeikre ügyelő isten áldását. Ezért hálálkodásukat Ceres iránt eleven, de mérsékelt örömmel fejezik ki, Bacchus iránt pedig részeg elragadtatással." így zajlott le az aratás az ókorban. A középkorban a lakosság tetemes megnövekedése szükségessé tette az egyre nagyobb területek bevetését s a termény learatását nagymértékben megkönnyítette a sarlóból kifejlesztett kasza, valamint a cséphadaró feltalálása. Az aratási időszak rövid volt, mert az időjárás szeszélye miatt minél előbb végezni kellett. A helyi munkaerő nem volt elegendő, ezért „kepéseket" fogadtak. Ezek sokszor messziről jöttek, hogy a fizetségül kapott gabonával biztosítsák családjuk eltartását. Ilyenek voltak pl. a tutajosok, akik Máramarosból a Tiszán, vagy Árvából a Vágón tavasszal leutaztak a búzatermő vidékekre, itt először eladták a hegyekből szállított fát, majd az aratásig munkásként, azután pedig mint kepések dolgoztak. A munkájukért kapott rozsot és búzát vonaton szállították haza. A jó kereset jele az volt, ha sötét ruhában tértek haza, mert a tutajon még fehér szűrruhában indultak el otthonról. Még az ókorban elterjedt állatnyomtatással és kézi cséphadaróval végzett cséplésmód egészen a századunk elejéig élt. A századfordulón elterjedt a lovakkal hajtott járgány, ami egy lovak által körbevontatott szerkezet volt, ezt egy hajtószíj (transzmiszszió) működtetett. Ez a hajtószíj egy cséplődobot forgatott, az ebben kicsépelt gabonát rostába tették így tisztították meg a pelyvától, majd a gabonát szeles időben falapáttal „kiszeleltették". Századunk elején megjelent a gőzerővel hajtott cséplőgép (ez gyakran tűzre lobbantotta a már cséplésre összehordott asztagokat), a húszas évek elején ezt váltotta fel a robbanómotoros cséplőgép, amit még az 50-es években megalakult termelőszövetkezetek is használtak. Sőt a középkorban megjelent cséphadarót is egészen az 50-es évek végéig használták, mivel szükség volt a hoszszú szálú rozsszalmára egyrészt tetőfedésre, kévekötésre, másrészt szalmazsákba a lakosság és a katonaság részére. Ilyen volt az aratás és cséplés egészen századunk közepéig. Csak a kombájn megjelenése szüntette meg a kézi munkát, s ma már a vetéstől a gabona megőrlésééig mindent a gép végez el, megszabadítva sok százezer embert a nyári hőségben végzendő robottól. id. Stibrányi Gusztáv ÉTLAP VAKOKNAK Marburgban a világon egyedülálló szolgáltatással állnak a vakok rendelkezésére: több hotelben és étteremben Braille-írással írott étlapot is tartanak. A konyha és a pince minden finomságát felsorolták a különböző vastagságú papírokra nyomott, letapogatható jelzésrendszer segítségével. Az ötlet a marburgi idegenforgalmi hivatal vezetőjétől származik, aki egyéb segítséget is szándékozik még nyújtani a városba érkező — zömmel a vakok iskolájában tanuló — diákok számára, akiknek átlagos létszáma nyolcszáz fő körül mozog. „SZUPERFA" A PAPÍRIPARNAK A Kongói Köztársaságban tízévi kutatómunkával sikerült olyan nagy értékű, rendkívül gyorsan növő eukaliptuszfát kinemesiteni, amely néhány éven belül nyersanyaggal láthatja el az ország papíriparát. Genetikai módszerekkel válogatják ki azokat a növénypéldányokat, amelyeknek növekedési ereje rendkívüli — elérheti a napi négy centimétert is. Ilyen facsemetéket elültetve, a hektáronkénti fahozam elérheti a 40 köbmétert is, amint a fák betöltik hétéves életkorukat — a hagyományos eukaliptusz-erdőkben csak 12—20 köbméteres fahozammal lehet számolni. Egy papírgyár évi 250 ezer tonnás nyersanyagszükségletének megtermelésére így 25 ezer hektár erdőterület elegendő. Pointe Noire kikötőváros közelében már be is fejezték az első tízezer hektáros erdőterület telepítését. A következő öt évben évente további hatezer hektárnyi erdőt telepítenek. Hétéves életkorukra a fák elérik a 35 méteres magasságot — megkezdhetik a kitermelésüket. Az új erdőültetvény közepén építik fel a papírgyárat, amely 3200 köbméter fát dolgoz fel majd naponta. ÉRVÉDŐ HALOLAJ A tudományos kutatók vizsgálatai szerint az eszkimók között nagyon ritka az érrendszeri megbetegedés, annak ellenére, hogy zsíros hal (bálna- és fókahús) a fő táplálékuk. Ezekben az ételekben sok az EPS-zsírsav, amelyről kimutatták, hogy gátolja a tromboxán A2 elnevezésű nagyhatású hormon előállítását. Ez az anyag az érfalak belső simaizom-bélésének összehúzódását váltja ki, ezért magas vérnyomást okoz. Legújabban egy sheffieldi (Anglia) kórházban kimutatták, hogy az EPS csökkenti a vér viszkozitását, ezért felhasználható a perifériás érrendszer védelmére és betegségeinek a kezelésére. A sheffieldi kutatók találomra kiválasztottak 19 perifériás érbetegségben szenvedő beteget, és táplálékuk kiegészítéseként EPS-ben dús halolajat vagy gabona és olívaolaj keveréket adtak nekik. Hét hét elteltével úgy találták, hogy a halolajat fogyasztó betegek vérének viszkozitása jóval kisebb, mint a másik csoport véréé. A halolajat kapó csoport vérében egészében is kevesebb volt a zsírok mennyisége. Még nem tudják pontosan, hogy az EPS miként csökkenti a vér viszkozitását, de azt már megállapították, hogy gátolja a vérben levő vérlemezkék összetapadását, márpedig a vérlemezkék összecsomósodása ugyancsak fontos tényező az érbetegségek kifejlődésében. A vizsgálat jelentős megállapítása, hogy a diéta EPS-sel való kiegészítése jótékony hatású azokra a betegekre, akik már perifériás érbetegségben szenvednek. Érszűkületes betegeket vizsgálva, megállapíthatták: a halolajat fogyasztó tíz betegből három a korábbinál jóval nagyobb távolságot tehet meg sétálva, gyalogszerrel a lábfájás jelentkezése nélkül. SAVAS KÖDÖK A köd még savasabb lehet, mint a savas esők — állapították meg amerikai kutatók a Los Angeles térségében végzett mérésekkel. Kiderült, hogy a köd több szulfátot, nitrátot és amóniumot tartalmazhat, mint az esővíz. Az egyik mérőhelyen például 2,2 pH-értéket mértek, az erősen savas esők esetében sem mértek 3 pH-nál kisebb értéket. 16
