A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-10 / 33. szám
Ennek a partizáncsoportnak akkor Sztyepanov alezredes, igazi nevén Karaszjov. a Szovjetunió hőse volt a parancsnoka, és politikai helyettese Ivanov — igazi nevén Wrinski — lengyel nemzetiségű őrnagy. Ezzel a partizánegységgel később még a szlovákiai felkelők ellen indult német támadás után Revúckán talákoztunk, majd huzamosabb időn át. decemberben Rozsnyó (Roznava), Kassa, Eperjes (Presov) térségében működtünk együtt. A földre érés utáni első napjainkat pihenéssel és ismerkedéssel töltöttük. Beköltöztünk először Banská Bystricára, majd onnan a zvoleni várba. Banská Bystricán régi ismerőseimmel találkoztam. akikkel 1938 előtt Csehszlovákia Kommunista Pártjában dolgoztam együtt... így volt Zvolenban is, ahol többek között Karol Blazovsky elvtárs, a nemzeti bizottság elnöke volt segítségünkre. Segítségével a helyi Nova nyomdában számos röplapot nyomtattunk ki, amit akkor és később is ezerszámra terjesztettünk magyar területen, katonák és dolgozók között. A zvoleni nemzeti bizottság intézkedésére politikai felvilágosító munkámhoz író-és sokszorosítógépet is kaptuk. Ezeket hosszú időn át magunkkal vittük partizánutainkon. Az akkori magyar határt a Fülek (Fifakovo) melletti Gömörsid (Síd) község területén léptük át. Este 8 órától éjfélig tartottuk a falut megszállva, az akkor már mintegy 60 főre szaporodott partizánegységünkkel. Gömörsid magyar község volt. Lakói nagyon barátságosan fogadtak, mindennel elláttak bennünket. Marasztaltak. Mi azonban nem maradhattunk, még aznap éjjel folytattuk utunkat délkelet felé. Egy szlovák telepes tanya volt éjjeli szállásunk és a következő napi állomásunk. Itt másnap délelőtt elfogtunk pihennek ezekben a létesítményekben. Az erdőket a kirándulók kisebb-nagyobb csoportjai járják, verőfényes napsütésben pedig a környék strandjai és fürdői könyvelhetnek el rekordforgalmat. Aki viszont tudatosan a végeláthatatlan víztükör igézetére, már-már a tenger hangulatát keltő vízparti üdülésre vágyik, az a zempléni víztárolókhoz utazik. — Húsz évvel ezelőtt csak elvétve járt errefelé turista — idézi a múltat Anna Mate-Csak egy percre... egy két főből álló magyar csendörjarőrt. Nagyon gyávák voltak. Megígértek mindent életük megmentése érdekében ... Hoszszabb vita után, főleg, hogy megcáfoljuk azt a fasiszták által terjesztett hírt, miszerint a partizánok foglyaikkal kegyetlenkednek és kivégzik őket, úgy döntöttünk, lefegyverezve visszaengedjük a csendőröket. Feltételként csupán azt szabtuk meg, hogy csak másnap reggel — távozásunk után — hagyhatják el a telepet. Fegyvereiket és a náluk levő jó vaskos kötetei, amely a Magyarországon megjelent illegális könyvek és nyomtatványok felsorolását, valamint a rendőrségi csendörségi körözés alatt álló közönséges bűnözök és politikai üldözöttek névsorát tartalmazta, mindenesetre elkoboztuk. Ezt a zsákmányt nagyra becsültük, arra számítva, hogy a legilletékesebb helyre — a moszkvai magyar vezetőkhöz — juttatjuk. Ez később meg is történt. Az anyagnak az illetékesek bizonyára nagy hasznát vették. Tovább folytattuk utunkat az ajnácskői (Hajnácka), egyházbásti (Nová Basta), vecseklöi (Vecelkov) erdőkön keresztül Salgótarján felé. Sőreg (Surice) község határát elérve a környék egyik legmagasabb hegycsúcsán letáboroztunk. Csak alkonyattájt húzódtunk be lakott területre. A helyi lakosok nagy rémülten fogadtak, mondván, hogy „biztosan magukat kereste az a temérdek katonaság és csendörség. akik egész nap itt portyáztak és kérdezősködtek". Körülbelül két század határőr, katonaság, egy századnyi csendőr és sorkatonaság indult felkutatásunkra. Nyomunkban voltak, de megtalálni nem tudtak, mert mi a nagy erdőség legmagasabb bércén, erősen biztosított alakzatban vártuk a fejleményeket. Sajnos. a lakosság meg volt rémítve. Élelmet is jóvá, a Michalovcei Járási Nemzeti Bizottság osztályvezetője. — Azóta szószerint fölfedeztek bennünket. És nemcsak a hazai turisták, hanem más országok, esetenként egyéb világrészek lakói is. Egy-egy derűs, napos hétvégén félszázezernél is többen pihennek a Sirava öt üdülőközpontjának valamelyikében. Előfordul, hogy szinte szemlátomást, óráról órára növekszik a látogatottság, úgyhogy júniustól szeptemberig akár egymillió vendég is megfordulhat nálunk. A terület elbírja ezt a rengeteg látogatót, a zökkenőmentes üzemeltetés feltételeit biztosítani viszont nem könnyű feladat. Takarékosabb időket élünk, úgyhogy rangsorolni kell a beruházási költségeket. Ennek ellenére — fokozottabb gondoskodással, rugalmasabb ügyintézéssel és okos gazdálkodással — biztosítani kell a kényelmes pihenés, a sportolás és a szórakozás lehetőségeit, valamint az olcsóbb étkeztetés feltételeit is. Az utóbbi igényhez kapcsolódóan pedig azt, hogy a környék élelmiszerboltjaiban megfelelő és kellőképpen friss legyen a termékskála; hogy az éttermekben ne csupán gazdag választékot, de meg is rendelhető ételeket ígérjen az étlap; hogy a büfékben hűtött sört és nemkevésbé jó minőségű üdítőitalokat lehessen kapni. Érkeznek hát a „szlovákiai tengerhez" a nyaralók. Helyet, legalábbis egyelőre, minden különösebb gond nélkül kapnak a Siravát övező kempingekben; de mert egyre többen jönnek lakókocsikkal, hát egy-kettöre kiderül, hogy ehhez már nincs elegendő áramcsatlakozó. Szükség lenne több főzőhelyre is, elvégre mondjuk a „bakancsos turista" aligha cipel magával gázpalackot; ám különben is nem mindenki akar — és tud — naponta vendéglőben étkezni. Az üdülőktől hallottam ötletként: érdemes volna hűtőszekrényeket, néhány mosógépet vásárolni, ezeket ki-ki megfelelő díjért haszcsak úgy adtak, hogy „vegyenek és vigyenek, amit látnak". Mi pedig pénz nélkül nem szívesen fogadtunk el éleimet. Felderítésünk megállapította, hogy a katonai hatóságok újabb erőket vetettek be felkutatásunkra és megsemmisítésünkre. Mindezek után úgy döntöttünk, hogy mivel a magyar területen meghozandó áldozat nem lenne arányban a várható eredménnyel, a nappalokat az erdőben töltve, éjszakánként menetelve visszavonultunk a szlovák felkelés területére. így jutottunk el Feled (Jesenské) és Ajnácskő között, Poltáron és más községeken keresztül Rimabánya (Rimavská Bana) területére, majd a szlovák partizántörzzsel egyetértésben Babarét (Babínec) községben telepedtünk le. Ekkorra létszámunk a Zvolenban már korábban hozzánk csatlakozott magyar katonákkal, losonci (Lucenec) munkásokkal, a rozsnyói bányászokkal és a későbbi rimaszombati, füleki dolgozókkal együtt száz főre szaporodott. Itt határoztuk el és jelentettük hivatalosan rádión Kijevbe, hogy a Petőfi Sándor-partizánosztag nevet vettük fel. Babarét községből jártunk aztán különböző harci feladatokra és propagandamunkára, röpiratterjesztésre. Innen indult el a Vaszin kapitány és Ráti János vezette robbantócsoportunk, amely Fülek és Feled között felrobbantott egy katonaságot, hadfelszerelést és hadianyagot szállító német vasúti szerelvényt. IArchívumi felvétel) nálhatná. De más tekintetben is többet kellene — pontosabban, illene — törődni a vendéggel. Például az információs szolgálatnál a nyaralók többsége hiába kér prospektusokat, útikalauzokat, programfüzeteket, idegen nyelvű újságokat. A tudakozók, kempingporták vendégirányítói többnyire legföljebb szóbeli tanácsot, programajánlatot adhatnak, de térképek vagy a múzeumokat, a műemlékeket, a táj jellegzetességeit, a nyári kulturális rendezvényeket ismertető szórólapok és egyéb segédanyagok alig-alig állnak rendelkezésükre. így bizony eléggé körülményes útbaigazítást, pontos információt adni, a kulturális intézmények nyári látogatottságának gazdaságosságát biztosítani. — Meggyőződésem, hogy jól érzik magukat itt az emberek — bizonygatja a paíkovi kemping portása. — Tudják, nem luxuskempingben laknak, azt viszont, amit a mi színvonalunkon áruellátás, mosdóhelyiségek, illemhelyek és egyéb szolgáltatások dolgában nyújtani kell, megkapják. Talán hihetetlen, mégis igaz; az apróbb kényelmetlenségek ellenére sincs panasz, reklamáció. Nyugodt, kellemes a légkör. Azt már én fűzöm hozzá: ennél is kellemesebb lehetne — az „apróbb" kényelmetlenségek nélkül. Bárki elhiheti: nem a hegyen, vízen nyaralók iránti irigység beszél belőlem, hanem az a szándék, hogy megérdemelt évi szabadságát mindenki valóban zavartalanul, minél több kikapcsolódást, kényelmesebb pihenést és tartalmas szórakozást találva tölthesse el. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György BÍRÓ BEÁTA losonci (Lucenec) születésű és lakosú tizenkilenc éves lány, a Lenin utcai Prior Áruházban dolgozik, női készruhákat árul. Örömmel tölti el, hogy Losonc és a járás legnagyobb áruházának az alkalmazottja. Édesapja hivatásos zenész, édesanyja a Vasút utcai óra- és ékszerjavító üzlet vezetője. Bátyja jelenleg Litomeficben katona. — Miért választotta ezt a pályát ? — Fodrásznő akartam lenni, de éppen abban az esztendőben nem nyitottak osztályt a szaktanintézetben. Akkor döntöttem úgy, hogy elárusító leszek. Szeretem a szép női dolgokat viselni is, árulni is. Boldog vagyok, ha a vevő szép és praktikus ruhákat talál az osztályomon. Döntésemben természetesen az édesanyám foglalkozása is közrejátszott! — Mit szeretne elérni a szakmájában ? — Az érettségi vizsgát. Most szeptemberben nem nyílik osztály, én azonban csak jövőre jelentkezem. Érettségi bizonyítvánnyal a zsebemben magasabb fizetési osztályba kerülök, osztályvezető vagy osztályvezető-helyettes is lehetek. Ennyi egyelőre az elképzelésem a jövőről. — Hányán dolgoznak az osztályon ? — Tizenegyen. Valamennyien nők. De vannak férfi elárusítók is a Priorban. Persze, ők vannak kevesebben. Két műszakban dolgozom. Egyik héten délelőtt, a másikon délután. A délelőtti műszak felel meg jobban. — Szereti a zenét? — Szeretem. Zeneiskolába jártam, zongorán játszom. Táncolni is szeretek. Már ötödik éve táncolok. Dszesszbalett csoportban. Huszonötén alkotjuk a csoportot. Tavaly szlovákiai körúton voltunk, és elismerő oklevelet kaptunk a szereplésünkért. — Hallottam, hogy maneken is. — Igen. Egy éve ezt is csinálom. Minden héten pénteken délelőtt és délután bemutatjuk a Prior áruit, a női és a kislány ruhákat, a pulóvereket, táskákat, cipőket, kalapokat, fürdőruhákat és bundákat. Öten vagyunk manekenek. Mindannyian a Prior alkalmazottai. — Ön szerint ki lehet maneken ? — Elsősorban az, akinek jó alakja, jó mozgása és határozott fellépése van. A mosoly sem hiányozhat az arcról. — Milyen az egyéni élete ? — A férjhez menésre még nem gondolok. Sokat kézimunkázom. Moziba, diszkóba is szívesen járok. Egyelőre a társasági élet érdekel, nem akarom lekötni magam. Jó férj, jó házasság és két szép gyermek a vágyam. Majd ha eljön az ideje... — Hol. merre járt a világban ? — Romániában, Lengyelországban és Magyarországon már mefgordultam. Most a barátnőmmel Jugoszláviába megyünk, a tengerpartra. — Mit mondana még? — Az idén, szeptemberben, kétéves dzsesszbalett koreográfus továbbképző iskolába megyek. Persze csak akkor, ha felvesznek. — Saját költségen ? —- Az iskola fedezi a költségeket. MÁCS JÓZSEF 13
