A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-10 / 33. szám
ben ha valaki vöröshagymát eszik reggelire, még manapság is mondják: „Farkasdi szalonnát reggelizett". Lehet, hogy ezt a mondást is tréfás adoma szülte, ám ettől függetlenül a bájos kifejezés az egykori (és mai) farkasdi hagymatermesztők legtömörebb dicsérete. Arra a kérdésre, hogy „Hát hol itt a hiba?", Tallóson ez a felelet: „A hiba Eperjesen van. a baj meg Nyéken, a más pedig a kürti határban futkározik”. A szólás megértéséhez tudnunk kell, hogy a Hiba és a Baj az említett községekben vezetéknevek, a „más" alatt pedig nyulat értenek. A szólások egy csoportja az öltözködéssel foglalkozik. Ha valaki túlságosan melegen van felöltözve — ugyancsak Tallóson — ezt mondják; „Ha már most beöltözöl, mint a gutái, akkor télen mit fogsz magadra venni, három kabátot?". Vagy: „Úgy föl van öltözve, mint a gutái baba. mégis majd megfagy". Zsigárdon ugyanez már így hangzik: „Úgy föl van öltözve, mint a sóki báb. mégis fázik". Az ágrólszakadt külsejű, rongyos öltözetű emberekről mondják: „Olyan ok. mint a madiak". Vagy: „No, gyünnek a madiakr Ha valakit az átlagosnál nagyobb tomporral áldott meg a sors, ritkábban a következő hasonlattal élnek: „Már akkora a feneke, mint a pozsonyi vár, és még mindig eszik". Ezzel szemben a soványra általában ezt mondják: „Vékony, mint a szeredi deszka". Ha hosszabb ideig tartó ülés után az ember nehezen tápászkodik fel. hogy miért, miért nem, de a tallósiak — egy kicsit szépítek a v betűs szón — ezt mondják: .Jaj. fenekem, széliek!" Ha valaki valahol ráérősen letelepedik, a tallósiak — természetesen csak a háta mögött — ezt a megjegyzést teszik: „Úgy leült, mint a tallósi iszap, nem tudom, mikor fog elmenni"! Tréfásan magukról is mondják: „Úgy leültem, mint a tallósi iszap". Ha pedig kis helyen sokan vannak összezsúfolva, a hasonlat a következő: „Ezek is annyian vannak abba a kis házba, mint Macházán az ürgék". A zsugori, fösvény, harácsoló természetű emberre Tallóson ezt mondják: „Ez olyan kapzsi, hogy tíz fillérért képes volna a verebet elhajtani Galántáig". A tapasztalatlanra pedig ezt: „Ezen is látszik, hogy nem volt Tallóstól tovább". Ez utóbbi tetszés szerinti helységnévvel behelyettesíthető, viszont kimondottan tallósi szólás a következő: „Ez kertaljai, nem tallósi!" Tréfás ócsárlásként mondják azoknak, akik a község Kertalja nevű részében laknak. Taksonyon a nagyszájú emberre a következő szólást hallottam: „Olyan nagy a szája, mint a vezekényi búcsú". A bömbölő gyermekre Tallóson ezt mondják: „Bőg, mint a hódi szamár". Néha így is: „Bőg, mint a hodosi szamár". Ha valakit sokat háborgatnak, zaklatnak, átalában így fakad ki: „Ha sokat fogtok mérgfteni, hát Hódiban kötök ki". Vagyis: megbolondulok, a Hódiban levő elmegyógyintézetbe kerülök. Ugyanezt a jelentést fejezi ki a következő mondás is: „Olyan ideges vagyok, hogy egyszer Bazinba kerülök". A tatarozásra- váró házzal kapcsolatban Felsőszeliben a következő mondásra figyeltem fel: „Olyan rossz a háza teteje, hogy ha Pozsonyban esik, őnála már becsurog". Végül álljon itt Tallósról egy tréfás átkozódás: „Nem kívánok én neki rosszat, csak dögöljön meg a lova az eperjesi kompnál!" Még manapság is mondják, pedig Tallóson már senkinek sincs lova. s az eperjesi komp is már csak a múlté. Hasonló százszorszépek — határainkon belül — a Csallóköztől a Bodrogközig mindenhol teremnek. Figyeljünk fel rájuk, ne hagyjuk őket elhervadni. Tegyük velük színesebbé beszédünket, agyunk és szívünk törékeny hangszerét: édes anyanyelvűnket! GÁGYOR JÓZSEF Krascsenits Géza felvétele Adatközlők: Gágyor József né Tóth Mária, 36 éves, 1983, Horváth Béléné Ágh Katalin, 30 éves, 1982, Hosszú Miklós, 42 éves, 1980, Kuna Margit 69 éves, 1983 — tallósi lakosok, Kollár Mária, 31 éves, Dunaszerdahely (tallósi születésű), 1980, Kovács Gyuláné Hrotkó Mária, 78 éves, Taksony, 1983, László Irén, 29 éves, Kisudvamok, 1983, Morvay Gáborné Tóth Erzsébet 41 éves, Galánta (zsigárdi születésű), 1983, Takács Ferencné Öllé Irma, 58 éves. Felsőszeli (Horné Saliby) 1984. Az írásban előforduló helységnevek szlovák megfelelői: Bazin—Pezinok. Bo-dak—Bodíky (Felbár—Horny Bar), Bős.-Gabőikovo, Dunaszerdahely—Dunajská Streda, Feketenyék—Ciema Voda, Felsőszeli—Horné Saliby, Galánta—Galanta, Gúta—Kolárovo, Hidaskürt— Mostová, Hodi—Hody (Galánta), Kisudvarnok—Dvorníky na Ostrove, Macháza—Macov, Mad—Mad (Albár—Dolny Bar), Nádszeg— Trstice, Nemeshodos — Vydran y. Pered—Tesedíkovo, Pozsony—Bratislava, Pozsonyeperjes—Jahodná, Pozsonyvezekény— Vozokany, Sók—Sók (Szelőce—Selice), Szered—Sered", Taksony—Matúskovo (Galánta), Tátlós— Tomásikovo, Zsigárd—Ziharec. A nem önálló települések mellett zárójelben a „bekebelező" község neve szerepel. latsort: A zsebtolvaj büntetést kap! Igazságszolgáltatás! De a paragrafusszagú szavak semennyire se nyugtatták meg. Lopna-e az ember, ha már előzőleg, gyermekkorában nem lopták volna ki belőle az emberhítet! Nyomorban nőtt, nyomoréletre ítélt embertől szabad-e rossznéven venni, ha bűnre téved, mikor látja, hogy a nyomorból nincsen kivezető út, csak a lopás .. Ez az elléntétekben való gondolkodás, filozofálgatás jellemző Jamónak szinte valamennyi művére, s mivel minden jelenségnek főként az árnyoldalait, negatívumait keresi, néha szinte nihilista álláspontra jut. „Nem annyira eredeti tehetség ő, mint művelt tagadó. Rangot, hírt és érdemességet e tagadással, a színvonalra emelt s irodalmi formában közölt társadalmi és szellemi bírálattal Vívott ki magának a magyar szó területén. Azt hiszem, nem tévedek, ez a szellemi kép, ami róla végképp magmarad. Az az állandó ellenzékiessége is érdekes, ez nála természetéből ered, ami nélkül szinte elképzelhetetlen, talán tehetetlen is lett volna. Európaisága, melyről beszélni fognak, itt keresendő" — állapítja meg Szalatnai Rezső a Magyar Figyelőben írt nekrológjában. A Magyar miniatűrökben irodalmunk egy-egy klasszikusáról rajzol szellemes, novellisztikus, az életművet drámai motívumaival bemutató portrét. Ezek az irodalomtörténeti elbeszélések sikerültebbek, színvonalasabbak pl. Kiss Ibolya hasonló témájú alkotásainál. Jamó félbeszakadt életműve a két háború közötti irodalmunk haladó hagyományai közé tartozik. CSANDA SÁNDOR SZÖKŐÉV Az Új Tükör hasábjain nemrégiben egy érdekes cikket olvastam a nyugati szív-irodalom hátteréről, íróiról és sikeréről. „Szív-irodalom." A kifejezést hallva sok embernek világos az ügy, ismert a képlet: egy szegény leány, akiért eljön álmai lovagja — azon a bizonyos fehér paripán. Regény vagy fordulatokban bővelkedő sztori, amelyben a szerelmesek több-kevesebb szenvedés és félreértés után egymás karjaiba omlanak. A nyugati ponyvának eme kétes termékei hozzánk — szerencsére — nem jutnak el (értsd: nem fordítjuk). Erre a kis kiegészítésre azért volt szükség, mert az antikváriumok polcain bizony előfordulnak ezek a füzetnyinél nem vastagabb angol vagy német nyelvű kiadványok. (De ez már tényleg egy másik téma.) A fő ok, amiért előhúztam ezt a „szívügyet", Szilvási Lajos Szökőév c. regénye, amely a közelmútban jelent meg második kiadásban és nálunk is kapható. Az olvasó talán csodálkozik, mi köze van egymáshoz a Courts-Mahler-i limonádé sablonjaiból építkező nyugati ponyvának és Szilvási Lajosnak. Első pillanatban talán semmi, de ha közelebbről is megvizsgálnánk a dolgot, rájönnénk (és ez nem is lenne olyan baj, de nehéz), hogy Szilvási regényei ugyanúgy sablonokból, előregyártott elemekből állnak össze. Néha jobban, néha rosszabbul. Nála persze nem a „Szerelem" a No 1, de azért valamennyi regényének elengedhetetlen kelléke. A Szerelem helyett Szilvási (mellesleg nagyon ügyesen), a társadalmi konfliktusokat lovagolja meg. Hogy egészen pontosak legyünk, egy magányos hős harcát a „hatalmasok" ellen. Azok ellen, akik az eszmének hátat fordítva pozíciójuk valamennyi előnyét kihasználják és felhasználják. A téma maga nagyon izgalmas, feldolgozásában az író a társadalom kényes, fájó pontjaira tapinthat. De Szilvásinál ehhez az izgalmas témához egy sablonok alapján irt, modoros regény szolgál keretül. A Szilvási-kötetek lelkes rajongói sohasem csalódnak írójukban. A hőssel együtt élhetik át a harc, a megaláztatás, a felülkerekedés pillanatait és a boldogságét. Az olvasó elégedett sóhajjal teheti le a könyvet. A jó elnyerte méltó jutalmát (övé az erkölcsi győzelem és valamilyen gyönyörű, intelligens nő szerelme). A rossz pedig? Hát igen. Büntetésképp élheti tovább luxuséletét. Némelyek most azt kérdezhetnénk tőlem, miért fáj ez nekem. Hiszen egy ilyen könyv nem sokat árt. De valóban olyan ártalmatlanok ezek a kaptafa-mesék? Valóban nincs bennünk olyasmi, ami megfertőzheti az embert és károsan befolyásolná? Kérem, ne ijedjenek meg a kissé tán drámaira sikeredett szavaktól. Se szocializmus-ellenest, se túl pikánsát nem fedeztem fel a már említett Szökőévben. Ez a regény hajszálpontosan olyan, mint a korábbi Sziivási-müvek. Stílusa fakó, színtelen. És a nyelve? Nos, álljon itt egy szerény részlet Szilvási Lajos Szökőév c. regényéből (2. kiadás. 76. oldal). „Csillának totál teli van a szája, mégis nem nyeli le és nem is rágja a kaját. Tünde is nem eszik, de mostan az ő szájába éppen nincs is semmi, és mind a ketten nem bírják kitalálni, hogy éh mostan mért tartom föl magasra a balkezemet, pont úgy minthogy mondjuk versenyen volnák bíró és egy igazi startpisztoly volna itten a kezemben, és azt se bírják kitalálni, hogy mért van benne a jobbkezem a szájamban, egyik csaj se tudja kitalálni, hogy éppen mostan kiesett a mozgós fogam, nem is saját magától, hanem a kenyér héjától, mindjárt kiveszem rögtön a nyelvemről a fogat, és megmutatom neki, állati klassz lesz..." Kérdem én, lehet-e, szabad- ilyen nyelvinyelvtani torzszülöttet irodalomként terjeszteni, irodalomként befogadni? Kérdezem magamtól, a tisztelt olvasótól és (elsősorban) a könyvkiadótól. Vajon ennyire kevés lenne a kiadásra váró jó könyv? Az olyan, amelyik (és itt egyéb igényeinkről most ne is essék szó) hibátlan magyarsággal szórakoztatná olvasóit? WEPPERY ANIKÓ 11
