A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-06 / 28. szám
s meggyőződéssel vallja, hogy a komáromi gimnáziumból kikerültek lélekben mindig komáromi diákok maradnak. Dr. Kertész Imre, orvos, Prágából. Hátuk közül azt hiszem, rajta fedezhető fel leginkább az idő könyörtelensége. S az elmondottakból úgy érzem, talán a sors is őt tette ki a legtöbb megpróbáltatásnak. A burzsoá köztársaságban sokáig nincs állampolgársága, emiatt elhúzódik orvosi diplomájának megszerzése is. Mindezek rendeződése, majd egy külföldi tanulmányút után Érsekújvárban (Nővé Zámky) nyit magánrendelőt. A háború idején előbb egy munkatáborba, majd a mauthauseni koncentrációs táborba került. Sikerült túlélnie. Hazatérése után Prága, Banská Bystrica, Smokovec, Bojnice az egyes állomáshelyek. Nyugdíjazásakor Bojnicéről tért vissza cseh feleségével mai lakhelyére Prága-Ríőanyba. Anyanyelvét ma is tisztán beszéli, gondolatai azonban már nagyon sokszor csehül buggyannak elő. Dr. Laky Ferenc, orvos, szintén komáromi származású. Jelenleg Budapesten él. A prágai Károly Egyetemen szerezte orvosi diplomáját. Előbb kórházi alorvos, utána Komárom város főorvosa volt. A háborúban katonaorvosként szolgált. A frontról való hazatérése után, az orvosi kamara egy határmenti faluba, Raböára nevezték ki körzeti orvosnak. Három és fél éves rabcai működés után települt át Magyarországra, s az Egyesült Izzó felülvizsgáló főorvosaként ment nyugdíjba. Gyakran jár Komáromba rokonaihoz, szülei sírjához, s ma is büszkén vallja magát komáromi diáknak. Dr. Rigó Dezső, orvos. Kezmarokról jött, különben bátorkeszi (Vojnice) születésű. Két évi hivatalnokoskodás után iratkozott csak be a bratislavai orvosi egyetemre, ahol 1932-ben végzett. Egy tátrai tüdőszanatóriumba került, tüdőspecialistaként. Ezután Komárom következett, ahol hosszú ideig a tüdőosztály főorvosa volt. A háború után Kezmarokra helyezték, ahol megalapította a belgyógyászatot. Belgyógyászként és tüdőspecialistaként egyaránt dolgozott. Kezein ma is viseli a röntgenártalom nyomait. Három gyermeke még Komáromban született. Az egyik kiskorában, a másik medikusként, huszonegy évesen egy szerencsétlenség során halt meg a Tátrában. Harmadik gyermeke egy tátrai falucskában pedagógus. Azt Mária balogi lakos visszaemlékezése szerint vasárnap estefelé a lányok összeszedték a rozsét vagy a kukoricakórót, s alkonyat után meggyújtották azt. A legények aztán elindultak a faluból. A tűznél a lányok kiénekelték őket szeretőjükkel együtt, mire nekik mindkét irányból át kellett ugrani a lángokat. Egy másik ipolybalogi adatközlőm, a 85 éves Rados Imre meg arra emlékezett, hogy a legények a tűz egyik oldalán, a lányok meg a másikon álltak. Ha a lány szeretőjének nevét énekelték, annak ugrania kellett. Ha a kiénekelt legény a lányt „elfogatta szeretőijének", a tűz másik oldalán elkapta őt. Ugrálás után a fiatalok csoportosan mentek haza, s a „nagyhídná" még énekeltek. A tűznél énekelt dal szövegét Rados Imre, Zolczer Ferencné és Molnár Sándomé közlése alapján másoljuk ide: „Nyrtra alatt egy mező. Járjon rajta Rados Imre Piros pej lova! Ide s tova tekingé. Hol láthatná szeretőjjrt Márton Márit" A 63 éves Zolczer Ferencné Dénes Ilona, ugyancsak ipolybalogi adatközlő így folytatta visszaemlékezését (A szöveget Lánczos FIATAL SZOVJET ÍRÓK TANÁCSKOZÁSA mondja, ez az itteni vidék már — bár nagyon szerette — nem a régi, már hiányozna neki a Tátra. De szavaiból úgy vettem ki, hogy Kefmarokkal sincs teljesen megbékélve. Salgó Sándor, tisztviselő Mosonmagyaróvárról. Kisújfalusi (Nová Vieska) születésű. Anyagi körülményei nem tették lehetővé annak idején, hogy egyetemet végezzen. A háborút megelőzően a szövetkezeti hálózatban dolgozott, előbb Galántán, majd Kassán (KoSice). Frontszolgálat, fogság következett, a fogságból hazatérve telepedett le Mosonmagyaróváron. Tisztviselőként ment nyugdíjba az Agráregyetemről. Mindkét gyermeke diplomát szerzett. A nehéz évek ellenére elégedett sorsával. Hitvallása, hogy aki megismerte a nincs fogalmát, az értékelni tudja mindazt, ami van. S talán ezért is aggódik kicsit a mai nemzedékért. Talán mindez megfordul mindegyikük fejében akkor is, amikor társuk, Kathona Sándor arról beszél ünnepi köszöntőjében, hogy az emlékek hozták össze hatvan év után ismét a kis társaságot a régi alma materban. Visszatekinteni a múltra, amely nem volt mindig boldog, nem volt mindig szerencsés, volt benne könny, volt benne bánat, de volt azért napsugár is, hisz fiatalok voltak. Az élő és a már eltávozottak nevében üzeni az iskola mai diákjainak, hogy legyenek mindig büszkék erre az iskolára, amely annyi embernek adott már tudást és komoly műveltséget, s hogy mindenkori ténykedésükkel öregbítsék tovább ők is e régi intézmény hírnevét. Az ünnepi köszöntő után meghallgatták még az egykori Benczés-tanár, Bíró Lucián rövid áttekintését az intézmény több mint három évszázados történetéről, majd a jelenlegi gimnázium igazgatóhelyettesének, dr. Miklós Elemérnek, szívhez szóló üdvözlő szavait. Mielőtt átvonulna a kis társaság a szomszédos szálló ebédlőjébe, hogy az ünnepi asztal mellett kicsit kötetlenebbül is elbeszélgessenek. a fotós kolléga kedvéért megállnak még egy csoportképhez az alma mater bejáratának sokat koptatott márványlépcsőin. S amíg fotós kollégám dolgozik, azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek fejében megfordul a gondolat; adassék meg mindannyiuk számára, hogy ne ez legyen az utolsó közös felvételük ezeken a lépcsőkön. NÉMETH GYULA (Fotó: archív és Holop Ferenc) Andrea tanuló rögzítette magnetofonszalagra.) : „Akkor oszt mikor ezt kidaióták, megint másik lányt, másik leginyt dalótak ki. Úgyhogy akik ott vótak lányok meg leginyek, azok mind ki vótak dalóva ezzel a dallal. Minden legénynek át költött ugranyi a tüzet. Ha nem bírta átugranyi a tüzet, akkor bizony azt a leginyt lenézték, hogy gyáva, nem bír, az illyen meg oltyan. Erre még én is emlékszem, meT erre még én hortam a kukoricakórét. Mer máskébb nem mehettünk oda megnéznyi." Szécsénkén a „szentiványi tűzugrálás" Úrnaptól Iván napig szokott tartani. Esti harangszó után a lányok itt összegyülekeztek a templom körül. Ott körbe ültek, s ezt a dalt énekelték: „Szentiványi búza. kihajtott az útra. Hej rózsám, egyik búzakalász. Torma József volna. Hej rózsám, másik búza kalász Rados Erzsébet volna. Hej rózsám, hej rózsám. Hej rózsám ablakába Kinyílt egy rózsa magába." (Adatközlő: Torma József, 68 éves; lejegyezte Torma József tanuló 1980-ban.) A legények összefogódzkodva, énekszóval Május 15-én ült össze Moszkvában a fiatal Írók Vili. országos kongresszusa, melyet immár hagyományosan a Szovjet írók Szövetsége és a Komszomol Központi Bizottsága közösen szervezett. Ebből az alkalomból közölte a Lityeratumaja gazeta idei 14. száma J. Jakovics interjúját Vlagyimir lljics Gyeszjatyerikkal, a moszkvai „Molodaja gvargyija" („Ifjú Gárda") könyvkiadó vállalat igazgatójával. Az alábbiakban olvasóink az interjút Sági Tóth Tibor fordításában olvashatják. — Vlagyimir lljics, már a kiadóvállalat elnevezésében is szerepel az „ifjú"szó. Ez mintegy magában foglal két szempontot — könyveket az ifjú olvasóknak és az ifjú fiók könyveit Beszélgessünk ma az ifjú írók könyveiről. — Nos, ez efféle beszélgetést el lehetne kezdeni a számadatokkal is. Bár én úgy gondolom, nem ez a lényeg. Hiszen a Komszomol Központi Bizottságának nyolc évvel ezelőtt „Az alkotó ifjúsággal végzendő munkáról" címmel közzétett állásfoglalása után valamennyi könyvkiadó vállalat szélesre tárta kapuit a fiatal írók előtt. Az elsökönyvesek különféle és nagyszámú sorozatai, a speciális pályázatok — mind-mind a kezdő Írókat támogatták. Évente húsz elsőkötetes írónak adunk lehetőséget és időszakos kiadványainkban is kezdő költők, prózaírók és kritikusok tucatjainak adunk helyet. — A kezdő irók számára létesült az „Ifjú hangok" sorozat S mi van azokkal, akik régebben kezdtek? A kiadóvállalat szívén viseli-e azok sorsát, akiket annak idején útnak indított az irodalom berkeiben? — Itt van a kezemben V. Koszihin szibériai prózaíró könyve, aki annak idején kiadónk „Források" („Isztoki") című évkönyvében indult. A könyv a szerző előszavával kezdődik és V. Krupin utószavával végződik. Ebben a sorozatban, melynek könyvei a szerző előszavával kezdődnek és valamely neves írónk (pl. V. Raszputyin, I. Gyejkov) utószavával végződnek, megjelent I. Jevszejenko, P. Krasznov és több más, immár nemzedékké formálódó író könyve, akikről nemrég még mint fiatal írókról beszéltünk. érkeztek a lányokhoz, akik ekkor felkeltek, s egymásba karolva, a legények előtt mentek a tűzhöz. A szalmabáb-rakás már előre el volt készítve. A tüzet először a lányok, majd a legények ugrották át mindkét irányban. Tüzugrás után a fiatalok együtt mentek haza, s közben ezt énekelték: „Szentiványi búza, kihajtott az útra. Kihajtott az útra, szécsénykei gyalogúira. Ki fogja azt learatni. Ha el fogok masérolni." Manga János azt irta, hogy a szertartásnál énekelt dalokat még nem sikerült felkutatnia. A fent említett községek lakosainak adatközléseiből arra következtethetünk, hogy a Középső-lpoly mentén csak a nagyobb variációk nélküli dalokat énekelték. Az ünnephez fűződő dallamanyag korántsem volt olyan gazdag, mint például a Zobor alján. Az Ipoly vidékén énekelt daloknak párosító szerepük volt. A nevek behelyettesítésével, kevés változással ugyanazt énekelték egész este. A 76 éves ipolyhídvégi Abetovszky Istvánnétól a következő szövegváltozatokat jegyeztem le 1979-ben: „Kukorica, sústyás pallag. Szabó István arra ballag. De az is előfordul, hogy az író első könyvében „kilőtte minden puskaporát" és nincs tovább. Nagyon fontos, hogy ilyenkor segítséget kapjon, ösztönzést a további alkotómunkához. Örülünk, hogy több írót szerepeltető könyveinket, „A haza szívét" (a szűzföldek átalakításáról) és a „Bizalom" címűt (a komszomolisták építkezéseiről) beszámolójában G. Markov is megemlítette az írószövetség legutóbbi kongresszusán. Már megjelent és előkészületben is van több tucat hasonló jellegű könyv, amelyekben a fiatal írók — kiadóvállalatunk megrendelésére — közösen publikálnak. De kiadóvállalatunk egyéni munkák megrendelését is kezdeményezi. V. Mitrohin például regényt ír a krimi atomerőmű építőiről, L Zavorotcseva pedig elbeszéléskötetet a tyumeni kőolajkitermelőkről... — A legutóbbi tanácskozáson vendégként részt vettek a szocialista országok írószövetségeinek küldöttei is. A tavalyi moszkvai nemzetközi könyvkiállításon és vásáron a „Molodaja gvargyija" könyvkiadó volt a szervezője a bolgár, magyar, NDK-beli, lengyel és csehszlovákiai írókkal folytatott beszélgetéseknek. A kiadóvállalat miként tervezi a fiatal írókkal fenntartott nemzetközi kapcsolatok további megszilárdítását ? — Az utóbbi időben kiadóvállalatunk számos külföldi költő és író alkotásait adta ki. Van egy évkönyvszerű kiadványunk is, mely a szocialista országok Íróinak műveit tartalmazza. Olvasóinkhoz már eljutott a fiatal vietnami köttök antológiája, s most van nyomdában a kubai szerzők verseiből és elbeszéléseiből összeállított antológia. Tervezünk hasonló kiadványt bolgár és NDK- beli írók műveiből is. Befejezéséhez közeledik egy különleges kiadvány összeállítása, mely fiatal szovjet és magyar költők verseit tartalmazza és mind orosz, mind magyar nyelven megjelenik. Tervezzük tovább „Nemzedék" címmel versgyűjtemények rendszeres kiadását, melyek a szocialista országok költőinek műveit fogják tartalmazni. Nagyon megkente a haját Összefente a gallérját Kovács Kati édes kincsem. Kije mosod az én ingem ? Ki is mosom, kivasalom. Gyenge testedre rakatom.” „Falu végén kácsatojás, kácsatojás, kácsatojás. Kovács István husszúgatyás, husszúgatyás, hosszúgatyás. Illik néki. Mert van néki. Szekeres Kati varrta néki." „Kovács Kati nagy feneke kum. Nem bírja föl Kecskehegyre kum. Balogh Pista segg neki, Csatlórudat vigyé neki, Kumma. kumma, kum!" Az egyes dalok más szokások énekanyagában is szerepelhetnek. Erre példák egyébként az utóbbiak is. CSÁKY KÁROLY 11
