A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-20 / 4. szám
Csak egy percre... Számos gimnazista szíve vágya elkerülni Selmecbányára (Banská Stiavnica) és az ottani gimnázium úgynevezett felkészítő osztályainak egyikében érettségizni, mert a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az illető — a jól sikerült matúra és a nem kevésbé eredményes felvételi vizsga után — külföldön folytathatja egyetemi vagy főiskolai tanulmányait. Az idén érettségiző selmeci diákok egyike lesz PÁSZTOR ATTILA, aki „törzsgimiót" tekintve a Zselizi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákja. — Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy 1983 szeptemberétől a nagymúltú Selmecbányán folytathatod tanulmányaidat? — Természetesen nagy megtiszteltetésnek vettem, s azóta is igyekszem úgy tanulni, hogy jó hírét keltsem a számomra jó alapokat biztosító zselizi gimnáziumnak, ahol főképpen a természettudományi tantárgyakból, nevezetesen matematikából, fizikából és kémiából tartoztam a jobb diákok közé. — Ennyi elég lenne ahhoz, hogy valakit a selmeci gimnáziumba, onnan pedig külföldi főiskolára jelöljenek? — Érthető, hogy pusztán a jó tanulás nem elég, hanem részt kell venni például a tudományos szakköri tevékenységben és a diákolimpiákon is. Én a gimnázium második osztályában mindhárom tantárgyban próbálkoztam és eredményes megoldó lettem; a harmadikban pedig már csak matekból indultam, s egészen az országos összpontosításig jutottam. — Nem rossz indulás a pályán, mert feltételezhetően matikusnak készülsz... — Igen. Debrecenben a Tanárképző Főiskolára, vagy Budapesten, a híres ELTÉ-re szeretnék fölvételt nyerni. De mert ehhez a pályához nem elég a tudás és a tehetség, hát addig még rengeteget kell számolnom, gyakorolnom. — Neked, az eminens matikusnak? Mit szóljanak akkor a többiek, akiknek nincs ínyükre a matek ? — Ne vegye senki stréberkedésnek, de csak azt mondhatom, hogy számoljanak a lehető legtöbbet. Szerintem a matematika nem nehéz, csak szeretni kell és rendszeresen foglalkozni vele. — Milyen a selmeci diákélet? — Rengeteg az elfoglaltságunk, úgyhogy nagyon szoros időbeosztásban élünk. Eléggé nehezen szoktam meg a kollégiumi életet, hiszen eddig mindig otthon, a szüleimmel együtt laktam Zselizen és Pozbán. A selmeci gimnáziumnak egyébként tíz párhuzamos osztálya van, abból kettő hagyományosan szlovák tannyelvű, a többi nyolcban pedig szakosított oktatás folyik a szovjet, a lengyel, az NDK-beli, a magyar és bolgár egyetemekre készülő diákok számára. — Az ország különböző középiskoláiból érkezett diákokkal tanulsz együtt. Rangsor tekintetében hová helyeznéd a zselizi gimnáziumot? — Színvonal dolgában az átlagosnál valamivel jobb iskolák közé. A selmeci követelményekkel mérve amolyan jó kettes diákként érkeztem. Hogy a félévi bizonyítványom lehetőleg jeles legyen, ahhoz az eddig megszokottnál egy kissé jobban kell hajtanom. — Mi lesz a főiskola elvégezte után ? — Tudományos szinten vagy pedagógusként szeretnék foglalkozni a matekkal. És egy népszerűsítő könyvet is szívesen írnék a számok általam nagyon kedvelt világáról. (mik-) Fotó: Prandl BŐRFESTÉSZET A tetoválás gyökerei a paleolit korszakába nyúlnak vissza. A régészek különféle ásványi festékeket, éles vésőket találtak, amelyek kozmetikai célokat is szolgálhattak. Az óegyiptomi emlékek kutatásakor a tudósok rájöttek, hogy már a 11. dinasztia korában, vagyis időszámításunk előtt kétezer évvel ismerték a tetoválást E korból származnak a núbiai temetkezési helyek feltárásakor talált tetovált emberi bőrmaradványok. A tetoválás technikájának első, elég pontos leírása a 600 körüli évekből származik. Isidor sevillai püspök közli az utókorral: „A piktorok saját testüket is képekkel díszítik. Tűvel átszurkálják a bőrt, s egy bizonyos növény nedvét dörzsölik bele." 1861 -ben W. Dampier angol világjáró kalóz a déltengeri szigetvilág egy lakóját magával vitte Londonba, és pénzért mutogatta tetovált testét Ezt az embert Giotó herceg néven ismerik. James Cook második útjáról egy tetőtől talpig tetovált polinéziait hozott magával. Omi ve! Omainak nevezték el. Nagy attrakció volt egy festő meg is örökítette. A tetoválást a hadseregben is használták: Angliában 1869-ig, vagyis jóval a szökevényeket és bűntettet elkövető katonák megbélyegzését betiltó 1720-as rendelet utánig. 1872-ben nagy szenzációt keltett egy bizonyos. valószínűleg albán származású Konstantin herceg. Az egykori bűnöző állítólag Burmában tetová/tatta ki testét, amellyel Európában hamarosan vagyont szerzett. Az európai orvosok bécsi tudományos értekezletén megvizsgálták, testét 388 jel díszítette. Később, a Barnum cirkuszban lépett fel. A férfiak után elkezdték magukat tetováltatni a nők is. Az első az amerikai Irena Woodwar volt: 1890-től a berlini Castansapanoptikumban lépett fel. A tetoválás népszerűsítéséhez jelentősen hozzájárult VII. Edward angol király, aki sárkányt tetováltatott a testére. Egyszeriben divat lett a tetoválás, a felső tízezer tagjai elárasztották megrendeléseikkel a művészeket. A kereslet kielégítésére tetováló szalonokat nyitottak. 1890-ben az amerikai O'Railly feltalálta a villamos tetováló készüléket Ez megkönnyítette a tetoválást, amelyet már nemcsak a kiváltságos rétegek engedhettek meg maguknak. A tetoválás egyik első ismert európai mestere William Sutherland McDonald. A „tetoválás Raffael tója" Londonban dolgozott specialitása a régi európai festészet „bőrre vitele " volt Egy színész mellére Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját egy színésznő testére pedig Shakespeare arcképét tetoválta. Még az első világháború előtt George Burchett lett az angol mesterek vezéregyénisége. 1900 körűi tanította meg őt Hori Chiyo Yokohamában a mesterség fogásaira. Burchettet tekintik a japán stílus európai elterjesztőjének. Londonban két szalonja volt Egyikben a felsőbb köröket fogadta, a másikban a tengerészeket. Angliából a divat gyorsan átterjedt Németországba és az Egyesült Államokba. Németországban a XX század legismertebb mestere a hamburgi Christian Warlich „professzor" volt. Tájképekre specializálta magát A század elején Németországban sok cirkusz és kabaré nyílt, ahol számos hölgy mutogatta tetovált bájait a közönségnek. Míg számos mester ismert festők műveit reprodukálta az emberi testre, egyesek saját művészi elképzeléseiket igyekeztek realizálni. Pavel TcheUtchev amerikai festőt úgy megigézte a tetovált test hogy 1931—32-ben egy sorozat tetovált testű aktot festett Hans Arp polinéziai tetováltakat örökített meg képein. Egészen más célokra használták fel a tetoválást a második világháború idején a hitleristák. Ismeretesek a koncentrációs táborokban alkalmazott, az emberi méltóságot meggyalázó, megkülönböztető tetoválásaik. A foglyok alkarjára a deportáló szállítmány száma és a tábori személyi szám került. Ezt zsidóknál egy háromszöggel is kiegészítették. Az SS-különitménynek a jelzésen kívül még a vércsoportot is a karjukra vagy hónaljuk alá tetoválták, hogy a tábori kórházakban gyors orvosi segítségben részesülhessenek. A tetoválás megkönnyítette a tábori szökevények azonosítását A második világháború végén pedig a hitleri gaztettek elkövetőinek leleplezését MÁS HÚROKON Vitas Gerulaitis és John McEnroe igazi virtuózai a tenisznek. A gitározáshoz azonban nem sokat értenek. Ezen a nyáron mégis úgy döntöttek, hogy fellépnek egy New Yorkban rendezett rock-fesztiválon. A Tennis Rock 83 bevételét teljes egészében a sport támogatására fordítják. A műsorban — kárpótlásul a sportolók „mellépengetéseiért" — valódi világsztárok is felléptek. Amikor Vitas Gerulaitist megkérdezték, hogy felkészült-e a szereplésre, némi öniróniával csak ennyit mondott: „Rengeteget gyakoroltam, és be kell vallanom, úgy érzem, e pillanatban lényegesen jobban gitározom, mint ahogyan az utóbbi időben teniszeztem." ARAÁRU Pakisztánban virágzik a leánykereskedelem. Az üzérek főleg Bengáliából csempészik a fiatal lányokat, akiket gazdag külföldieknek vagy pakisztáni parasztoknak adnak el. Ezer dollárért már kapható „menyasszony". Néhány hete Karachiban a rendőröknek sikerült kiszabadítani a 14 éves bengál Monát, amint éppen felkínálták egy járókelőnek. Előtte három lányt már eladott az üzér, ö volt a negyedik. Ugyanabban a kerületben egy héttel korábban egy másik „kereskedő" a 15 éves Khalidot árusította. Ám a rendőrségnek csak ritkán sikerül elkapni az üzéreket. A nyomorgó sokgyermekes családok lányai a leánykereskedők könnyű prédái. A Karachiban rájuk váró fényűző élet ígéretével csalják őket tőrbe. Mehar Ali, aki Monát akarta eladni, a Karachiba szállítás legegyszerűbb módját választotta: Daccában (Bangladesh) feleségül vette őt. A Herald című karachi lap szerint a lánykereskedők többsége Pakisztánban élő bengál. A szülőknek nagyvonalú ajándékot fizetnek a lányért, akinek nincs kifogásuk az ellen, hogy lányuk jómódú városi emberhez menjen feleségül. A falvakban így felvásárolt lányokkal aztán az üzér elindul Pakisztánba. Előbb autóbuszon vagy vonattal a határra. Baksissal kijátsszák a rendőri ellenőrzést. A legveszélyesebb az átcsúszás a pakisztáni határon, ahol szögesdrót van, amelybe villanyáramot vezettek. Itt többnyire éjszaka szöknek át. Karachi romos külvárosában árusítják a jóformán még gyermek lányokat. A legszebbeket persze nem itt árusítják ki. Azok diszkréten a városi szállodákban találnak gazdára. Az érdeklődők között sok a külföldi, de a legtöbb a pakisztáni paraszt. A parasztok és a csempészek között kemény alku folyik, mivel a paraszt egész megtakarított vagyona rámegy a menyasszonyvásárlásra, őt még a rokonktól is vesz fel kölcsönt. Karachiban egyetlen hónap alatt öt leánykereskedőt kaptak el. Katonai bíróság elé állítják őket és súlyos büntetés vár rájuk. De mi vár a szerencsétlen lányokra? Mivel illegálisan jutottak Pakisztánba, haza kellene őket küldeni. De Pakisztán szegény, ilyesmire nincs pénz. Ezért „gyámokra" bízzák őket, akik rokonként jelentkeznek a rendőrségen, s így a szerencsétlen lányok újra visszakerülnek az üzérek karmaiba. A sajtó nyíltan ír a rendőrség és az igazságszolgáltatás korruptságáról. Ám a tények teljes feltárásáig igen hosszú út vezet abban az országban, ahol már hat éve tart a rendkívüli állapot. 22
