A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Egy kicsit morbid, de turisztikai látványosságnak alkalmas. A felső képen az osztrák Hallstatt kis temetője látható. A temető olyan kicsi, hogy a holtak csak tíz évig pihennek a földben, utána csontjaik a felszínre kerülnek. A koponyára ráírják az illető nevét, születésének és elhalálozásának dátumát. A férfiak koponyacsontját levelekkel, a nőkét virágokkal díszítik. Lusta mint a medve? — próbáljuk csak utánozni! Ez a medve Így szunyókál a Dvűr Králové-i szafari parkban. (Kontár Gyula felvétele.) Novoszibirszkben épül az első szibériai metró. A munkálatok teljes ütemben folynak az első útvonalon és annak hat állomásán. A szobrok alakjai szinte élnek. És dolgoznak. Szőlőt kapálnak, kötnek, permeteznek, szüretelnek, préselnek; piacon árulják termékeiket — köcsögöket, tányérokat, szitákat, fakanalakat; vagy épp zenélnek, nótáznak, táncolnak, mulatnak. Örülnek a jól végzett munkának, termésnek, jóra sikeredett vásárnak. Az aratók, kévegyüjtők, cséplők a holnapi kenyérnek. Ignác Bizmayer különös kerámia-szobrai a mindennapi falusi, paraszti életet ábrázolják egészen egyszerű, hétköznapi, természetes megfogalmazásban — épp ezért roppant kedvesen, bűbájosán, hitelesen. A modori (Modra) L Štúr Múzeumban látható kiállítás figurái erről a szőlőjéről, boráról méltán híres tájról származnak, hiszen maga az 1922-ben született mester is ennek a tájnak a szülötte, ma is a város melletti Harmónián él és alkot. Bizmayer — aki az egyik élvonalbeli szlovák szobrászművész — kerámiáira a „naiv-művészet" meghatározás lenne a legtalálóbb, ám részletekig menő kimunkáltságuknál fogva jóval túlhaladják ezt a kategóriát. A látogató szívesen időzik e mesefiguráknak is beillő kompozíciók között, amelyeknek szín- és formahangulatuk az igazi népművészet világába kalauzol. Felelevenedik a táj embere, népviselete, annak munkája, mindennapi élete. A bortermelő, kerámia-készítő mesterek világa, akik ma is ott vannak, ott élnek, csak épp már más viseletben, más munkaeszközökkel dolgoznak. Felelevenedik a múlt — egy gondolkozó, alkotó egyéniség szemszögéből látva, aki kerámia-munkáiban a tartalomhoz a legillőbb, legjobban kifejező formát választotta. Valahogy Így születnek a kis, apró mindennapi csodák, amelyeknek most egy múzeum falai között lehettünk tanúi. Kép és szöveg: ZOLCZER JÁNOS TŰZPIROSBAN, PÓZOK NÉLKÜL Sosem kelt feltűnést maga körül. Akárhol is jár, nemigen lesik meg az arcát, a megjelenését, a magatartását. De ha más valaki életét éli, az első perctől fogva ô a figyelem középpontja. Ha színekkel kellene meghatározni a játékstílusát, erős kékről, kiabáló zöldről, tűzpirosról, vakító fehérről és koromfeketéről beszélnék, mindenről csak nem a halvány árnyalatokról. Igó Éva a legmélyebb színeket keveri ki. Igó Éva a legmélyebb érzelmeket kavarja fel. Lehet cukros ételekről álmodó varrólány, operettszubrett, cserfes csitri vagy valaki egészen már, a vastaps sosem marad el. A Lila akác Tóth Mancijával kezdődött ez a nagy sikersorozat Miskolcon, ezt követte Cordélia, Polly, Solvejg, a tévében pedig Marcel Achard Josefája, a bolond lány. Megkérdeztem tőle, ki faragott színésznőt belőle. Azt mondta; Major Tamás. („A Tudós nőket próbáltuk a főiskolán. Vizsgaelőadásra készültünk. Éjszakákon át nem aludtam, mert a félelemtől, hogy másnap megint elé kell állnom, nem jött álom a szememre. Sosem felejtem el: amikor elindultam otthonról, mindig úgy léptem ki az utcára, hogy jaj, csak már hazafelé jönnék. Iszonyatosan megkínzott. Azzal gyötört, hogy nem tudok beszélni, szituációt tartani, végszóra reagálni. Azt hittem, végem van, nem sok értelme lesz, ha ezen a pályán maradok. Szenvedtem, mert kimondta, amire gondoltam. Aztán egy jelmezes próbán tömést kaptam a ruhám alá, nagy fenekem lett és hatalmas keblem. A fejemre pántot tettem és olyan nagyra festettem a számat, hogy alig ismertek rám, amikor színpadra léptem. Zöld ruhám alatt elöl kilógott a kombiné, fekete harisnyám harmonikázott a lábamon, a cipőm meg két számmal nagyobb volt. Csúnya volt ez a nő, borzasztóan csúnya, de azt hitte magáról, hogy mindenkinek tetszik. Akkor, azokon a próbákon mindent megtanultam, amit addig nem tudtam. Becsületes munkával, de iszonyú szenvedéssel. Szóval Major Tamás színésznőt csinált belőlem.") Megkérdeztem tőle, ki az, aki a legnagyobb hatással volt rá az utóbbi időben. Azt felelte: Jancsó Miklós. (,,A Csárdáskirálynöben dolgoztam vele. Micsoda munka volt az, micsoda szellemi pezsgés... Jancsónál nincs olyasmi, hogy leülök és megtanulom a szerepet. Nála állandó készenlétben van a színész. Szellemileg is, fizikailag is. Kap egy labdát, amelyet azonnal vissza kell dobni, és már jön is a következő. Olyan az egész, mint valami szellemi meccs. Vagy még annál is izgalmasabb.") Megkérdeztem tőle, volt-e már haragban önmagával. Azt válaszolta: igen. („Akkor, amikor visszaadtam a pofonokat, amelyeket az élettől kaptam. Ma már nem tenném meg, biztos, hogy nem. Eszembe sem jutna ...") Elárulta azt is, hogy gyermeteg. Nézem az arcát: nincs rajta semmi különös. A lehető legegyszerűbb vonások ... De a szerfiében tűz ég! Aki belenéz, meglátja. SZABÓ G. LÁSZLÓ (Helyey Zsuzsa felvétele) 9 ______ü
