A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-13 / 3. szám
A Párkányban (Štúrovo) 1922. november 23-án született Barta Gyula mögött több mint harminc év műveszeti tevékenység áll. Művészeti tanulmányait 1941 -ben Budapesten Gallé Tibor festőiskolájában kezdte, majd 1949— 1950 között a Bratislavai Képzőművészeti Főiskola növendéke volt és J. Mudroch professzor vezetése mellett dolgozott. 1952-töl tagja a Szlovák Képzőművészek Szövetségének. Az ötvenes évek elején újságot illusztrált, a hatvanas évektől készri monumentális murális alkotásokat napjainkig : sgrafitot, üveg és kerámia-mozaikot és még néhány különböző technológiai eljárással dekoratív falképet. E három évtizedes művészi alkotó munkában az említettek mellett meghatározó helye van a kamarafestészet műfajában készített képeinek. így tehát nem véletlen, hogy önálló helyet vívott ki magának alkotásaival a szlovákiai képzőművészet huszadik századi festészetében. Barta Gyula sajátos módon érzékeli és láttatja a huszadik század második felének valóságát. Képein konstruktív szerkesztésben jelennek meg a tárgyak, objektumok, mechanizmusok. Nem heroizálja őket, pusztán rögzíti azokat, megvillantja logikai rendszerüket, s megtalálja az ember viszonylatában helyét az új technikai vívmányoknak. Barta monumentális és kamaraképein a villanypóznák huzalai, az alumíniumkohók kéményeinek sziluettjei, a desztilláló üzem gömbjei, valamint a hajógyári óriásdaruk körvonalai, sőt városaink, falvaink új arculatának megfogalmazásai helyzetképeként jelennek meg. Nevezhetnénk e műveket művészi kivitelű kordokumentumoknak is, amelyek a topográfiai pontosság mellett hordozzák a művész individuumát, hangulati és érzelmi töltetét. Ezért maradnak Barta képei emberközelben, s a tárgyiasult világkép müvein emberközpontúvá válik. Ez Barta Gyula piktúrájának legfőbb erénye. Képeinek mondanivalója a szubjektív élményanyagra épülő benyomásokból, megélt eseményekből, történésekből táplálkozik. A szinte mérnöki pontosságúnak ható képszerkesztés emberi és műszaki karakterének jellemzője. Képein a vonal és a kompozíció tisztasága uralkodik. A látvány első impresszióját a képek színvilága hordozza, amelyet hasonló műgonddal épít fel mint kompozíciót, ügyelve a finom árnyalatnyi színkülönbségekre, a kép színharmóniájára. E konstruktív képek megfogalmazásához szüksége van a természeti tárgyak konkrét realisztikus élményére. S ezért szüntelen kapcsolatban van a tájjal. A szabadban dolgozik, az első élményeket több változatban veti papírra, amelyekből, műtermi magányában komponálja újjá a megélt valóságélményt. Barta Gyula festészete korunk arculatáról vall konstruktív eszközökkel, humánusan. FARKAS VERONIKA Barta Gyula: A somorjai víztorony (olaj, 1970) A brátislavai Városi Képtár tulajdona Fotó: Keszeli
