A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-06-29 / 27. szám

A Gsemadok életéből ... jólesett a tábortűz melletti kikapcsolódás Az egyik győztes csoport játék közben menti Tavasz már nem verseny, hanem or­szágos seregszemle lenne, ahol a teljesítmé­nyeket minősitik ugyan (mondjuk a legőszin­tébb játék, a legjobb rendezés stb. szem­pontjából), de nem rangsorolnák a csoporto­kat, hogy a helyezés nélkül maradó együtte­sek tagjaiban se alakulhasson ki a kudarc érzete, mikor nyilvánvaló, hogy egy gyermek­­csoportban játszani eleve nyereség a gyer­mek számára. Ne szolgálják hát a versenyek a győzniakarás szenvedélyének a kialakítá­sát! Sokkal több ennek a mozgalomnak a kül­detése! Valószínű, hogy abból a gyermekből, akit kiskorától hozzászoktatnak a játék ilyen for­májához, nem válik tétlenül szemlélődő fel­nőtt. Olyan ember lesz belőle, aki gondolko­dik, s a művészeteknek — mert maga is művelte azt — nemcsak élvezője, hanem értője is lesz. Mert ne feledjük: a ma gyer­mekei a jövő felnőttéi! Mindenkori kötelessé­günk hát megőrizni bennük a játék iránti fogékonyságot, azt a szikrázó virgoncságcrt, azt a mindennek örülni tudást, amely a Dunamenti Tavasz résztvevőit jellemezte. Őrizzék meg felnőttkorukra is ezt a képessé­güket! Hogy ne váljanak olyan felnőttekké, akikről József Attila azt írta, hogy „... Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfel­tételek, amelyek a játék kedvét és lehetősé­gét szegik, megszűnjenek." Ne szegje játé­kos kedvüket semmi! A Dunamenti Tavaszon csodáltam a gye­rekeket, hogy a szinte reggel nyolctól este nyolcig tartó program ideje alatt sem fárad­tak el, ügyesek tudtak lenni a színpadon, a többiek előadására is figyeltek, s este a szálláshelyen, a pozsonyeperjesi (Jahodná) pionírtáborban még volt kedvük a labdát rúgni, kitörő örömmel álltak be a táncházba népi táncokat tanulni, versengtek az esti „Ki mit tud?"-ban való szereplésért, hogy a tá­bortűz körüli zsongásról ne is beszéljek! Élvezték, hogy a verseny ideje alatt — a korábbi évekhez hasonlóan — saját újságjuk is megjelent, a Fürge Irka. Mi felnőttek pedig örültünk az ő örömüknek. Persze üröm nélkül azért ez a fesztivál se múlt el. Sajnáltam például azokat a csopor­tokat, amelyeket a szűkös anyagi keretek miatt nem tudtak elhelyezni ott a táborban, s mivel közel laktak, este autóbuszba kellett szállniuk és hazavitték őket, megvonván tő­lük ezzel az ismerkedés, s a felszabadult sok igazság volt, túl fiatal vagyok, hiszen még csak harminc éves voltam stb. Fellegi nyugodtan meghallgatott, aztán az ő érvei következtek, és aki ismerte beszédkészsé­gét, rábeszélő képességét, az nem csodálko­zik rajta, hogy végül is beadtam a dereka­mat. Két hét múlva megjelentem a CSEMA­­DOK bratislavai Lesková utcai székházában és elkezdődött a munka. Itt sem volt köny­­nyebb, mint a kerületen. A KB titkárságán három titkár között oszlott meg az egyes szakaszok felelőssége, a vezető politikai tit­kár volt, akkor így nevezték őt. Különben Fellegi elvtárs volt az egyetlen, aki főtitkári címet viselt, a szervezési titkári funkciót Pathó Károly, a kultúr-titkárit Vajda József töltötte be. Ekkor ismertem meg közelebbről Lörincz Gyulát, a CSEMADOK KB elnökét, akinek politikai éleslátása nagy támaszt és biztonságérzést jelentett a CSEMADOK KB apparátusa számára. Lörincz elvtárs mindig tudta, hogy egy adott politikai légkörben mit kell tenni. A realitások embere volt, aki nem hagyta magát elragadtatni az emócióktól. Sokszor megtörtént, hogy mi fiatalok türel­metlenek voltunk, gyorsabban akartunk megoldani dolgokat, vagy javasolni valamit a felsőbb szerveknek a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatosan. Lörincz elvtárs mindig hig­gadtan megmagyarázta, hogy az adott hely­zetben mit lehet csinálni és mi az, amit nem lehet, mert ellenkező eredményt érnénk el. Tanácsait, ha nem is teljes egyetértéssel, de elfogadtuk (ilyen volt mindig az ifjúság), azonban az idő mindig Lörincz elvtársat igazolta. A CSEMADOK KB Titkárságán találkoztam először Fábry Zoltánnal, aki akkoriban gyak­ran tartózkodott Bratislavában, akkor még részt vett irodalmi esteken egy-egy új szép­­irodalmi mű megjelenése kapcsán. Fábry Zoltán ottjártakor mindjárt észrevette, hogy a KB-n az idősebb elvtársak mellett sok fiatal dolgozik, s ezt igen helyeselte. Ha látta, hogy gondterheltek vagyunk, szinte apai szeretet­tel biztatott bennünket, mondván, problé­mák mindig voltak, vannak és lesznek, és hogy a megoldásuk a mi feladatunk. Akkori­ban egyetlen alkalmat sem mulasztott el, ha Bratislavában járt, hogy felkeressen bennün­ket. A vele való beszélgetés mindig élmény­számba ment. Nagy tudása, embersége, egyszerűsége lenyűgöző volt. A CSEMADOK már ebben az időben is sokrétű munkát végzett. Nemcsak politikai, szervező és nevelő munkával foglalkozott, hanem a CSEMADOK Központi Bizottságá­nak titkársága a módszertani intézet funkci­óját is betöltötte. Mi készítettük elő a szín­darabokat tartalmazó könyvek kiadását, mi adtunk rendezői utasításokat. A politikai és tudományos előadások füzetei, a táncleírá­sok és a kották is rajtunk keresztül jutottak el rendeltetési helyükre. Mindezt az egyetlen rotaprint sokszorosítógépünkkel végeztük. A KB ebben az időben havonta kiadta a CSE­MADOK Híradót, melyet minden helyi szer­vezetnek elküldtünk. Az egyes járások ered­ményeit és problémáit, valamint a KB irány­elveit és a különböző instrukciókat tartal­mazta. Megjegyzem, ezek a füzetek színes képekkel és borítólapokkal készültek. A CSE­MADOK KB-nak külön expediciós osztálya volt és innen expediálták a Fáklya folyóiratot és a többi publikációt a CSEMADOK járási bizottságaira és - a helyi szervezetekhez. A KB-nak volt könyvkiadója, a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, amelyet Fendt Pál veze­tett. Ebben az időben alakult a „Népes", a CSEMADOK hivatásos népi együttese. Béres József vezetésével. Itt ismerkedtem meg Hemerka Olgával, a népi táncmozgalom te­vékeny vezetőjével. A Népes-t — vélemé­nyem szerint — elég fondorlatos módon feloszlatták. Az igen rövid életű együttes így is nagy szerepet játszott Dél-Szlovákia, illet­ve a CSEMADOK táncmozgalmának kialakí­tásában és továbbfejlesztésében. A feloszla­tás után ugyanis igen sok jóképességű tán­cos aktívan bekapcsolódott a tánccsoportok irányításába, szervezésébe, azok művészi formálásába, és ez igen nagy jelentőségű volt, hisz táncmozgalmunk sem akkor, s ma sem rendelkezik kellő mennyiségű és minő­ségű szakemberrel. A CSEMADOK-nak abban az időben nem­csak Dél-Szlovákiában, hanem a cseh or­szágrészekben is voltak helyi szervezetei. Főleg Karlovy Vary térségében és ott székelt a járási titkárság is. Ezek a helyi szervezetek azonban rövid életűek voltak, néhány év múlva a CSEMADOK KB feloszlatta őket. Ennek több oka volt. Az egyik ok a nagy távolság volt, így szinte lehetetlen volt a munka ellenőrzése, a személyes kapcsolatról már nem is beszélek. Ez is alacsony szintű volt. Az ottani járási titkárság sem tudta átfogóan irányítani a szervezeteket, mert ott nem létezett kompakt magyarlakta terület. Az alakuló gyűlés határozatának majdnem „Húzzad édes muzsikásom!" — a gyerekek­nek a talpalávalót... közös játék lehetőségét. Bennük csak a „sze­repelni jöttünk ide" érzete maradhatott meg, s az ilyen felületes élményeknek esetleg valóban csak a díjkiosztás adhat értelmet. Pedig a Dunamenti Tavasz tényleg több lehet(ne) ennél.. .1 Hogy Magyari Lajost idézzem:......ha jól játszunk, ha igazul ját­szunk, tán nem játsszuk el — az egyetlen Jövőt." A Dunamenti Tavasz egyik legfontosabb hazai magyar rendezvényünk. A gyerekek olyan légkört teremtenek, hogy hangulatá­ban a legigazabbik fesztiválunknak tűnik. Ezért megérné — ezek a csöppségek érde­melnék meg a leginkább — a nagyobb anyagi támogatást, bármennyire szükséges is a takarékosság. CSANAKY ELEONÓRA Kép: Prandl Sándor mindegyikében az állt, hogy a vezetőség biztosítsa a taggyűlés és rendezvények résztvevői számára a szeszes italok árusítá­sát. A legtöbb szervezet ezt következetesen végre is hajtotta. Félő volt, hogy az elégtelen ellenőrzés következtében a CSEMADOK ténykedése félrecsúszik és nem kívánatos irányba fejlődik. Ezek voltak a feloszlatás fő okai. A KB irányító munkája a sokrétűség miatt nem volt könnyű. Nem beszélve arról, hogy a KB munkájának fö tartalma mégis csak a Dél-Szlovákiában létező járási bizottságok és helyi szervezetek irányítása volt. A CSE­MADOK KB, viszonyítva a mai létszámhoz, aránylag nagy apparátussal dolgozott, kb. 80 tisztségviselője volt, s mindössze egy gépkocsi állt rendelkezésünkre, az is többet volt javítóban, mint forgalomban. Ezt meg­előzően volt a KB-nek egy Chrislerje, auto­matikus sebességváltóval, amit az appará­tusban koporsószállítónak neveztünk. Óriási fekete kocsi volt, még Fellegi elvtárs vásárol­ta. De ha az apparátusból valaki falura ment, nem mert vele bemenni a faluba, mert olyan reprezentatív kocsi volt, inkább a falun kívül kiszállt, és gyalog ment be a gyűlés színhe­lyére. Még azt is meg kell említeni, hogy főleg az 1950—53-as években a CSEMADOK KB-én sok olyan fiatal volt névlegesen alkalmazás­ban, akik csak azért kapták a fizetést, hogy lehetővé tegyük számukra tanulmányaik be­fejezését. VARGA JÁNOS 7

Next

/
Thumbnails
Contents