A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-06-22 / 26. szám

KÖSZÖNTELEK, Te kedves ismeretien, akinek még a nevét sem tudom. Köszöntelek, Te szőke csoda, aki számomra egy vagy Capri szigetével és a szerelemmel! Hadd nevezzelek hát egyszerűen és fennkölten Caprinak.

Már akkor feltűntél nekem, amikor a nápolyi kikötőben a hatalmas hajó mellett türelmetlenül, állandóan a bejárat felé tekintgetve várakoztál. Különös lényed ott mindent betöltött : az emberek nem az érkező, induló szebbnél szebb hajókat, jachtokat, vitorlásokat bámulták, hanem Téged. Én is Téged néztelek. Néztelek és nem tudtam Veled betelni. Ragyogóan kreol bőrödön vakító fehéren tündökölt a vékony, áttetsző könnyű kis ruha, ami sejtetni engedte minden porcikádat. S barna váltadra bomló szőke fodraid még inkább kacérkodtak a nézelődövel.

Vártál valakit, de az a valaki nem jött. Az utolsó pillanatban szálltál föl a hajóra. A tatján álltái meg, fürkészve nézted a távolodó kikötőt, de hiába. Reményvesztve, búsan rogytál

le a padra. A közeledbe férkőztem. Hideg cólával kínáltalak, de Te gépiesen visszautasítottad, rám se néztél, így aztán féltem Hozzád közeledni. Csak távolról — de még sugárzásod hatása alatt — néztelek, figyeltelek, csodáltalak, követtelek. S amikor a hajó utasai már a közeledő sziget körvonalaiban, annak látványában gyönyörködtek. Te még mindig magadba roskadtál. Szólni akartam: nézd, mesés a látvány; nézd, szivárványszínek, mesés formák, különös házak keverednek andalító, vérpezsdítő egyvelegbe; de aztán meggondoltam magam. És amikor utolsónak indultál el a hajóhídon, hogy kilépj a világ egyik legcsodálatosabb szigetére, az álmok szigetére, akkor határoztam el: Veled tartok, követlek, Te leszel kalauzom.

Emlékszel, előbb a kikötő melletti presszó teraszának kék napernyői alá ültél le. Ledobtad magad a székre, s mogorván egy whiskyt rendeltél. Követtem példádat, s én is jeges skót italt hozattam magamnak. Láttam,

jólesett minden korty. A második pohár elfogyasztása után egyre kisimultabb, egyre kihívóbb, egyre üdébb lett az arcod. S aztán a harmadik pohár tartalmát már egy hörpintesre ittad ki. Gyorsan fizettél, sietve távoztál, alig bírtalak követni. A közeli, emberekkel zsúfolt strandra rohantál. Gyors mozdulattal vetetted le ruhádat, s azonnal belevetetted magad a Tirrén-tenger pazarul kék hullámaiba. Szabályos karcsapásokkal úsztál egyre távolabb a parttól. Tempód megrémített. Követtelek. Féltem, még valami őrültséget követsz el. Alig bírtalak utolérni. Jól úsztál, kegyetlenül kifárasztottál, míg végre több száz méter megtétele után a közeledbe kerültem. De akkor Te már a víz hátán lebegtél, elnyújtóztál a ringató hullámokon. Pihekönnyűnek tűntél, hiszen egyetlen mozdulat nélkül megtartott a víz. Nyugalmad felbátorított, s egyre közelebb „eveztem" Hozzád. S emlékszel, emlékszel arra a pillanatra ...?! Én igen! Túlságosan is! Meghallottad karcsapásaimat, felém néztél, s nekem úgy tűnt elmosolyodtál. Reményt ébresztettél bennem. Egy pillanatig mindenesetre. Erre még szaporábban szeltem a vi-20