A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-06-22 / 26. szám

írók- történetek

AZ ELFELEJTETT GYÓNI GÉZA

Gyóni Géza nevét kevesen ismerik a mai fiatalok közül. Ennek elsősorban az az oka. hogy 1945 után szinte alig beszéltek róla, s közel két évtizednek kellett eltelnie, hogy Gyóni Géza elfoglalja helyét mind az irodalomtörténetben, mind a köztudatban. Válogatott verseit irodalmi átértékelése után Csak egy éjszakára címmel adták ki az ötvenes évek végén. Ezt követően több kiadást is megért. A felszabadulás után ez a kötet reprezentálta Gyóni költészetének emberi és írói értékét.

Nekünk, szlovákiai magyaroknak annál is érdekesebb Gyóni Géza, mivel közel 3 esztendeig lakott Pozsonyban (Bratislava), 1902-től 1905-ig. Meg kell említenünk, hogy édesanyja is innen származott. Kemény Lajos többek között ezt írja erről: „Édesanyja pozsonyi lány volt s szülői itt esküdtek egymásnak örök hűséget... Édesatyja az itteni evangélikus teológiai akadémia hallgatója volt..

Gyóni Géza száz évvel ezelőtt, 1884. június 25-én született a Pest megyei Gyón községben. Eredetileg Áchim Gézának hívták, a Gyóni nevet később vette fel. Apja evangélikus lelkész volt, s fiából is azt akart faragni. Az ifjú Áchim Géza Szarvason, Békéscsabán, Sopronban és Pozsonyban végezte tanulmányait. Lelkész mégsem lett belőle. Az irodalom, a betű szerelmese lett, s az is maradt korai haláláig.

Gyóni 1902-től 1905 kora teléig volt a pozsonyi evangélikus teológiai akadémia tanulója. Tanulmányait azonban elhanyagolta s inkább barátai körében, a kiskocsmákban és a bormérésekben forgolódott. Egy szép napon el is tanácsolták az iskolából. Az iskolából való kitessékeléséröl írja később:

Ah, gipszangyalok sose láttak

Hálás, szent arcot, oly pufókot.

Mint amikor mögöttem zajjal

A templomajtó becsapódott

Egyébként lektorként működött a Pozsonyi Híradó szerkesztőségében, majd a Nyugat - magyarországi Hírmondó munkatársa lett. Sok írása, verse látott napvilágot a lapban s az 1905-ös orosz forradalom hatására több éleshangú cikket és verset irt. „A közigazgatás gépei már háromszor lőttek a nép közé, de mint egyik lap megállapítja: Katonai beavatkozásra nem került sor..." jegyzi meg csípősen Gyóni egyik cikkében. Egyik alkalmi versében pedig a Potemkin lázadó matrózait köszönti:

Bárha a Potemkint lefegyvereztétek,

Nem lehet felette igaz örvendéstek... Felköttettetek tízet... Ezer kél nyomába. Gyönge azok ellen a kozáki dárda.

S míg némát csináltok ezer rajongóéul, Helyébe muzsikok tízezere tódul.

Egy majdnem tragédiával végződő esemény is történt vele Pozsonyban. Egyik szerkesztőtársával nézeteltérése támadt és amerikai párbajt vívtak. Gyóni vesztett, s meg kellett volna ölnie magát. A költő méllbe is lőtte magát, de szerencséjére a golyó a szív fölötti bordót érte, s így csak megsebesült.

Kedves városáról Hajnalban a peronon című versében emlékezik meg:

Pirulva, elfögódva.

Mint első asszonyomra.

Úgy nézek most read Régi, régi városom.

Úgy nézek most reád,

S poétas áldozattal E verset néked áldozom...

Egy-két tavaszi estnek Omló bordó bársonya.

Mely itt hull homlokomra Reviczky ligetében.

Jó emlék-takaró még Hideg estén a szívre,

S tán egy-két könnyed is érzem...

Gyóni felépülése után hazatért szükebb pátriájába, s Gyónón vállalt jegyzögyakomoki állást. Majd 1906-tól 1908-ig közgazdasági tanfolyamot végzett Pesten. Később több vidéki lapnál dolgozott, így a Soproni Napló-nál, a Bácskai Hírlap-nál. 1908. március 15-ére írt versében ismét az orosz forradalom kísérti:

... Kint a nagyvilágban Vörös viharmadár barangol...

Leszünk mi még majd érctestvérek. Leszünk mégegyszer vészharangok.

Több cikkében szembefordul a hatalommal, Tisza István népelnyomó politikájával. Az 1912-es boszniai anexióra részleges mozgósítást rendelnek el, Gyónit is behivják. Cézár, én nem megyek című híres-neves versében tiltakozik az erőszak ellen:

Vért szűr a pajzs Hispániában,

Rengenek a sötét hegyek.

Bús fürtnek a halálszüretre Cézár, nem mehetek.

Nekem nem házam a te házad.

Nekem nem fáj a bánatod.

Éntötem véres koronádat A sárba vághatod.

Mit bánom én Hispániát Ha gyémánt hegyeket terem;

Minden drágakövednél drágább Az én rongy életem.

E vers miatt Gyónit kihallgatta az ügyészség, később is sok kellemetlensége támadt miatta. Neve közben egyre ismertebbé válik, már a pesti folyóiratokban is megjelennek versei.

Igazi, országos hírnevét azonban a világháború és az Oroszországban eltöltött hadifogságbeli évek teremtették meg. Szinte érthetetlen, hogy amíg Ady, Babits, Móricz Zsigmond és mások szembefordultak a háborús. nacionalista propagandával, Gyóni lelkesen indult a háborúba, készpénznek vette a háborús uszítást. Kezdetben a „magyar vitézséget" dicsérte verseiben s ez jól jött a háború propagátorainak. Rákosi Jenő, a reakciós újságírófejedelem népszerűsítette leginkább Gyónit. és szembeállította a megvetett Adyval és társaival. Gyónit magával sodorta a soviniszta-militarista szellem és sorra írta túlfűtött háborús verseit, amelyek sem esztétikailag, sem eszmeileg, emberileg nem váltak költészete javára. Verseit futárrepülögépekkel küldték Pestre a galíciai frontról, országszerte szavalták: így lelkesítették, csábították az embereket. Gyónit és költészetét agyondicsérték, verseskötetét tizezerszámban adták ki. Przemysl költőjének azonban hamarosan elmegy a kedve a háborútól, látva a körötte dúló rettenetes öldöklést, az oroszoktól körülzárt városban és erődjében az emberi méltóságot sárbatipró nyomort, szenvedést, éhséget, halált. Megirja a Csak egy éjszakára című megrázó versét, amelyben kikel a háborús uszítók és szájhösök ellen s elítéli a háború vámszedöt:

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

Az uzsoragarast fogukhoz verőket Csak egy éjszakára:

Mikor gránát-vulkán izzó közepén Úgy forog a férfi, mint a falevél;

S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, — Szép piros vitézből csak fekete csontváz

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A hitetleneket s az üzérkedőket Csak egy éjszakára:

Mikor a pokolnak égő torka tárul.

S vér csurog a földön, vér csurog a fáról. Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben S ható honvéd sóhajt: fiam,... feleségem ...

A költő 1915-ben került orosz hadifogságba, Przemysl városának elestekor. Öccsével, Mihállyal együtt a szibériai Krasznojarszkba kerül. Hadifogságban írja legszebb, legemberségesebb verseit, itt fejezi be a Levelek a Kálváriáról című kötetét, amelyben saját pokoljárását varázsolja költészetté.

Mindkét testvér, Mihály öccse és a költő is ebben a hadifogolytáborban fejezi be életét.

Förster Viktor, aki tanúja volt a testvérek tragédiájának, így emlékezik utolsó napjaikra : „1917 elején kezdődött Gyóni tragédiája. Öccse, Áchim Mihály százados súlyosan megbetegedett... ereje napról-napra hanyatlott és egy délután azzal a hírrel léptek be a tiszti barakba, hogy Áchim Mihály halott... Már a temetésen észrevettük, hogy Gyónit lelke mélyéig megrendítette testvére elvesztése, megérezte, hogy most reá kerül a sor... a temetés utáni harmadik napon őt is ki kellett vinni a kórházba. Mikor érte jöttek, már őrjöngve ordítozott, legközelebbi barátait sem ismerte meg és életveszedelem nélkül nem lehetett a közelében tartózkodni. Meg kellett kötözni, úgy vitték el a szerencsétlen költőt. Két hét múlva, éppen harmincharmadik születési évfordulóján, a halál megváltotta szenvedéseitől..

Utolsó verseinek egyike, a Sírvers körvonalazza Gyóni Géza igazi költői és emberi arcát, lelkének béke utáni sóvárgását:

Hazai domb lesz vagy idegen árok.

Bús sírom füve amelyen kihajt Kopott fejfámon elmosódó írás Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

Boldog, ki itt jársz teéretted is Megszenvedett ki lent nyugszik, a holt; Véres harcok verték fel hírét De csak a béke katonája volt

DÉNES GYÖRGY

ÉLJÜNK IS VELE!

(A népművészet felhasználásának egy lehetősége)

Aki falvainkat járja, az szinte megdöbbenve tapasztalhatja a hatalmas fejlődést. A földhözragadt, kisablakos. nádas vagy zsúptetös házak az utóbbi pár év alatt eltűntek és helyettük világos, tágas, összkomfortos lakhelyek épülnek. A szemlélődő úgy van ezzel, mint a mesebeli király, akinek az egyik szeme sír, a másik meg nevet. Nevet, mert a látvány falvaink népének jólétét, a higiéniát és a kultúraigényt bizonyítja. De ennek nagy ára van. Eltűnik ugyanis a települések tájjellege : falvaink uniformizálódnak. Még néhány évtizeddel ezelőtt a hegyvidéki falvakban inkább faházakat építettek, az alföldi jellegű területeken pedig az agyag volt a fő építőanyag. Az oromzatok díszítése is az ácsmester találékonyságától és a helyi hagyományoktól függött.

Nem kívánatos most visszasírni a múlt építkezését, hiszen az nem felelne meg a mai ember igényeinek, egyrészt mert egészségtelen. gyakran nyirkos épületek voltak ezek, másrészt beosztásuk sem felelt meg a komfort és az energiagazdálkodás szempontjainak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes elemeit ne lehetett volna átmenteni a modem építkezésbe (pl. oszlopos tornác). Ehhez azonban a járási építkezési hatóságok szemléletének is meg kellene változnia. Kényelmesebb a típustervek ajánlásával a falu építkezését befolyásolni, mint új tervek kidolgozását kezdeményezni. Ehhez fel kellene mérni az egyes tájegységek építkezési szokásait és formáit, majd javaslatot tenni a használható épületelemek beépítésére vagy továbbfejlesztésére. Gyönyörű példát mutatott erre egyébként Kós Károly, aki az erdélyi népi építkezés formáinak felhasználásával tervezett meg egy sor középületet. A szecessziós építkezés magyarországi képviselője, Lechner Ödön inkább a „magyaros" díszítőelemek felhasználásával akart új stílust kialakítani.

Sajnos egy új, az alföldi falvak stílusának megfelelő irányzat kidolgozásával alaposan elkéstünk. Az egy két típusból kiépült falvakat már csak egy gyökeres átépítéssel lehetne megváltoztatni, amihez sem anyagi, sem szellemi erő jelenleg nem áll rendelkezésre.

Zs. NAGY LAJOS

RENDETLEN

NAPLÓ

..... és aztán minden színtelen.

És nem lát minket senkisem. A tó dobog csak, tompa dobja, mintha egy szár ver, távolodva.

És lassan úsztatunk tovább, valami víz valami fák, valami lombos némaság, talán valami suhogó, lomb-kupolák alatt futó. Talán folyó a rengetegben — de nem tudom — minden neveden — lehajtok. Ne érjen az ág. Átölelem a tó nyakát"

(Nemes Nagy Agnes)

Úgy mentünk a temetésedre. Pista, mint valami lagziba: majdnem énekeltünk; nem is lett volna blaszfémia, azt hiszem, ha autóbusznyi gyászoló barátod elénekli valamelyik kedves népdalodat a sok közül, például azt, hogy „Hosszú útról visszatérni nem le-10