A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-06-08 / 24. szám
Carlo Goldoni: A legyező • Évadzáró bemutató a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesében SZÁNDÉK ÉS MEGVALÓSULÁS ki is adták nekik, amit a 44. sz. rimaszombati levél is bizonyít. A tettesnek ezúttal nem kellett fizetnie, mivel bűnössége nem volt egyértelmű. 44. Ibrahim pasa engedélyezi egy rimaszombati zimmí [adófizető jobbágy] hazatérését, aki verekedés közben megölt egy majomi zimmít, majd azt követően Fülekre menekült. Eger, 1628. április 6. — Égre, 1 sában 1037. Orig.: RVL TO 1 sz. Vö: 34, 162 sz. A levél megírásának oka a következő: Rím Szonbat város lakosai, ezen levél birtokosai, eljöttek hozzánk és előadták, hogy a Majom Falu rájái közül egy zimmí náluk leitta magát és verekedésbe keveredett a város egyik rájájával. Ez a zimmí megsebesült és sebesülésének következtében meghalt Verekedés tört ki közöttük. A városi zimmí félelmében Fülekre menekült mire eljöttek hozzám a városbírák azzal, hogy ez az ügy a ser1 szerint legyen kivizsgálva. Nem lehetett semmi biztosat és világosat ellenük megállapítani és ez ügyben ártatlanok voltak. Nem derült ki, hogy ki támadott és ki védekezett a verekedésben. Azért íratott meg ezen levél és adatott okmányként a kezükbe, hogy az említett zimmí visszatérhessen a városba és hogy a városnak ezt a lakosát többé ne zaklassák és ne vonják felelősségre. Szükség esetén igazolja magát ezzel az okirattal. íratott az 1037. év kegyes sában havának 1. napján. A jól őrzött Eger városában. A jobb margón pencse (díszes aláírás) és szahh: Ibrahim pasa, Allah leggyarlóbb szolgája. Helyes, láttam. Pecsét: Ibrahim, Oszmán családjának a szolgája. Körfelirat: Ó, Istenem, a Te abszolút létendnél könyörgöm, hat dologban légy a segítségemre : tudásban, tettekben, bőkezűségben, hitben, bizonyosságban és egészségben. Egykorú magyar feljegyzés: Anno 1628. Csismadi istwan. Az mi nemes Maiomi Kis Benedeket agiban ütötte volt: arról Való Menedek lewel. Egren Ibrahim Pasa adta, hogi soha Mi Varas ül Nem adtunk ember halait, es dijat ez után se adgionk mert törwenünk nem Volt Takacz Isttuan hozta Kara Matheual. Egy rövid ismertetés keretén belül természetesen lehetetlen kitérni valamennyi okiratfajta bemutatására, amit a hódoltság kilencven éve alatt a rimaszombatiaknak kiadtak, de egy rendkívül érdekes kor légkörét talán sikerült érzékeltetni. Blaskovics József turkológus, a Török Tudományos Akadémia tagja az elmúlt évtizedekben csaknem százötven tudományos jellegű munkát publikált, könyvet irt, művei tizenhat nyelven jelentek meg a világ minden táján. Magyarul ezidáig csupán a Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent Tárih-i Üngürüsz (Magyarok története) olvasható. A Rimaszombat a török hódoltság korában c. munkája másfél évtizednyi hányattatás után végül is Július Boltiknak, a Gömöri Honismereti Társaság elnökének hathatós segítségével jelent meg szlovákul 1974-ben a bratislavai Obzor Könyvkiadó gondozásában. A negyedfélszáz oldalas tudományos mű fordítása a budapesti Gondolat Könyvkiadóban várja további sorsát, hogy két évtizednyi kalandozás után végre a világhírű turkológus anyanyelvén is napvilágot láthasson ez a rendkívül érdekes, a tudományos körök számára nagybecsű, a legszélesebb olvasóközönség figyelmére is számot tartó, a török fennhatóság alatt élő lakosság békés életét plasztikusan bemutató izgalmas alkotás. Valamennyien gazdagabbak leszünk általa. OZOGÁNY ERNŐ Őszintén szólva meglehetősen nehéz, s immár ki tudja hányadszor, de újfent csak útkeresőnek mondható évadot tudhat maga mögött a MATESZ komáromi társulata. Vörösmarty nehéz rendezői és színészi feladatot jelentő színpadi műve, a Czillei és a Hunyadiak volt a szezonnyitó premier, ezt a világhírű Brecht-darab: a Koldusopera sokat vitatott bemutatója követte, majd Ivan Bukovcan idöszerüsített tartalmi felfogásban megjelenített jellemdrámája: a Mielőtt a kakas megszólal következett. Lényegében természetes. hogy a komolyabb témájú, igényesebb hangvételű darabok után színész, dramaturg és rendező egyaránt valami mulatságosabb, könnyedébb bemutatóra vágyik, valami olyasmire, ami „helyrerázza" a drámák komolyabb fajsúlyú szituációin edződött publikum és a színház kapcsolatát. Alighanem ez, vagy ehhez hasonló praktikus szempontok is közrejátszhattak abban, hogy több mint öt esztendei szünet után ismét egy Goldoni-mű került színházunk repertoárjába, ezúttal Konrád József rendezésében. Konrád eddigi munkái alapján érthető, egy Goldoninak ehhez a humorral fűszerezett, harsány művéhez vonzódott. Ö ugyanis rendezéseiben előszeretettel kutatja az emberi kapcsolatok természetét, pontosabban: különösen a szélsőséges helyzetekben megnyilvánuló kapcsolatokét. Ezért nem véletlen az sem, hogy nemcsak megrendezte, hanem egyben át is igazította a darabot. Ennek eredményeképpen Carlo Goldoninak Révay József által fordított eredeti szövege pusztán amolyan „sorvezetőként" van jelen a mindössze nyolcvanöt percnyi tiszta játékidőt igénylő komáromi előadásban; a félreértéssorozat alapjául szolgáló legyező pedig csak jelképesen szerepel. Candida kisasszony ugyanis — a vígjátéki helyzetek forrásaként — valójában egy pillanatig sem elkallódott legyezőjét keresi, hanem privát öltözékének ennél sokkalta pikánsabb darabját. Uram bocsá' kimondom: a bugyiját, amit hajnalban, Evaristo úrral töltött éjszakája után kellett kompromittáló helyzetben a kútba hajítania! Persze, kisvártatva már a szomszédok, sőt az egész falu is tudja a „titkot", ám képmutató jóindulatból mindenki belemegy a játékba s legyezőnek „becézi" az ominózus alsóneműt. A hangsúlyosabb színpadi fogalmazás érdekében e szóban forgó intim ruhadarab, jócskán felnagyítva és Goldoni korának megfelelő szabásformában, aláereszkedő kulisszaként meg is jelenik a színen. Ez a rendezői-dramaturgiai ötlet — még ha kissé vaskos, helyenként pedig már-már a parlagiasság határát súroló formában ölt is testet — önmagában tulajdonképpen elfogadható, hiszen elsősorban a vígjátéki kavarodások, illetve az ízléstelennek látszó alaphelyzetből szalonképes humort faragó komédiázás esélyét kínálja. Az viszont már okvetlenül említést érdemlő hiba, hogy az átigazitás jócskán eltér Goldoni szellemétől, darabszerkesztési elveitől. Az előadás nyitórészének alaphangja nem felel meg a bohózati könnyedségű komédiák követelményének: hiányzik belőle Goldoni keserűvígjátéki szemléletére jellemző szituációteremtés, a bonyodalmak érlelődésének sajátos állapota, amikor is már előre kivetrtödik az előadás lényege: a hazugság gerincferdítő mivolta. Ebben a közegben nem (csak) a Komáromban látott vígjátéki „ziccereknek", hanem sokkal inkább néhány mulatságosra hangolt kulcsepizódnak kellene megteremtenie a komédia és a tragédia Goldonira jellemző kettősségét. Mindennek logikus következménye, hogy az eredeti szerzői építkezés következő lépcsőfoka: a karakterrajz precizitása — pontos ritmusú és fokozódó feszültségű helyzetek, az emberi jellemek gyarlóságát érzékeltető jelenetek híján — szintén összemosódik; a rendezöileg átigazított helyszínen nem domborodik ki a figurák közötti viszonyok hamissága és hazugsága. Az előadás során élesen kettéválik tehát a szándék és a megvalósulás: a humor kesernyés izeit és a ferde jellemet ostorozó, Goldoni szellemét idéző bohókás komédia helyett egy komédiázásra sarkalló, Goldonira hivatkozó alaphelyzet elevenedik meg a színen. Ez a vígjátéki felfogás egyébként az előadás vizuális és akusztikus elemeinek megtervezéséből is kiderül. A díszleteket Platzner Tibor tervezte, és az egymás mellé zsúfolt házikók bejáratai, az özvegyasszonyhoz és nyafkán akaratos unokahúgához vezető padláslétra, illetve a színpad jobb felén elhelyezett kút mind-mind jó néhány játékötlet forrása. Az így elővarázsolt derűt fokozzák Kopócs Tibor jelmezei is. hiszen a szereplők ruháinak silány anyaga, az eltúlzott szabásformák szintén az iróniát segítik. Más lapra tartozik, hogy ehhez, természetesen, a színészeknek is végletesen elrajzoló eszközöket kell használniuk, amelyek nemcsak a szerep, de a színész civil énjének alaptulajdonságait is felszínre hozzák, megmutatják. Talán a rendező hirtelen jött betegsége is közrejátszott abban, hogy ezt a játékmódot nem mindenki tudta egyformán elsajátítani. Hogy milyennek képzelhette el a rendező ezt az előadást, azt két színész alakítása körvonalazza. Boráros Imre játssza a bolondos szórakozottság és az infantilizmus között lebegő Di Roccamarina grófot, aki, ha számára fontos dologról van szó (evésről, ivásról, üzletelésről), rögtön normális emberek módjára tud viselkedni. Egyfajta állandó belső vibrálás a lényege Boráros Imre alakításának, megmutatva azt is, mennyire ellentmondásos ennek a figurának a viszonya saját magához éppen úgy, mint a környezetéhez. Figurájának lényege, hogy nem rutinból vagy színészi technikából „csinálja meg" Di Roccamarinát, hanem az életből. Hasonlóképpen valódi jellemet, „életes" alakot teremt Varsányi Mária is Giannina szerepében. Életerős teremtés, aki némi megvetéssel szemléli az egész mondvacsinált konfliktust, mindenről megvan a magánvéleménye, de bőven van benne józan paraszt ész is. A kelleténél talán visszafogottabb, de így is érdekes figura Németh Ica Susannája. A vártnál kevésbé mozgékony e szerepben, inkább valami belső mozgékonyság lakozik benne és szinte békés derűvel teljesíti kétkulcsos vállalásait. Holocsy István dagályossá, pöffeszkedövé formálja Evaristo figuráját, ami lényegében helyénvaló felfogás; ugyanakkor azonban megfeledkezik arról, hogy van ebben a figurában egy csipetnyi esendöség is, az ifjú úr elvégre vajmi keveset tehet arról, hogy a „legyező" avatatlan kezekbe került. Pőthe István a szükségesnél kevésbé talál magára Crespino szerepében, és az előadás többi szereplője (Szentpétery Aranka, Benes Ildikó, Ropog József, Tóth László, Bugár Gáspár és Bugár Béla) is saját tehetségéhez és pillanatnyi hangulatához mérten teszi dolgát. Nem sok értelme lenne most esetről esetre kielemezni, hogy hogyan sikerült eljátszaniuk a szövegileg megkurtított és rendezöileg is meglehetősen egysíkúra hangolt figurákat. Mindent egybevetve: nem alapjában véve rossz és nem is elvetendő ez az előadás, csak éppen nem Goldoni sajátja. Szezonvégi, könnyed nyári szórakozásnak okvetlenül megteszi, de maradandó színházi élményről legfeljebb egy-két színészi alakítás kapcsán lehet beszélni. Kár pedig, mert Goldonira színháznak és közönségnek egyaránt érdemes lenne jobban odafigyelnie! MIKLÓSI PÉTER Di Roccamarina (Boráros Imre) és Timoteo (Tóth László) vitája (Nagy László felvétele) 11
