A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-06-01 / 23. szám
A Csemadoh életéből SZÉPET ÉS JÓL Ismét működik a Korunk, a CSEMADOK losonci (Lucenec) helyi szervezetének közművelődési klubja. Két agilis fiatal vállalta a vezetés felelősségét. Az egyik Gyurcsík Iván, a másik Puntigán József. Velük beszélgettem egy rendhagyó klubesten. Az érdekelt, mi késztette őket a klub életre hívására? Kettőjük közül Iván bizonyult a beszédesebbnek, ő vállalta a tájékoztatást. — Az ember látja, hallja, tapasztalja az őt körülvevő világot. Nekem hiányérzetem volt és van még ma is. Tudom, tenni kellene valamit, összefogni az embereket, közösséggé kovácsolni az egy városban élőket. Ennek mikéntjét csak sejtem. Tulajdonképpen még csak az útkeresésnél tartunk. Másfél évvel ezelőtt kezdtük az összejöveteleket, utána mindketten egy évig tényleges katonai szolgálatunkat töltöttük. Addig Hizsnyan Marica vezette a klubot, leginkább irodalmi színpadi tevékenységgel foglalkozott. Ma már ő nincs közöttünk, Rimaszécsen tanít. Hat hónappal ezelőtt kezdtük újra, immár nagyobb lendülettel. — Eredményeink — folytatja Puntigán József — a vártnál nagyobbak, de még mindig nem értük el azt, amit akartunk. — Hát mit akartatok? — Azt, hogy a klub ne csak előadások kerete legyen, hanem vitafórum is. Értékes, tartalmas beszélgetések színhelye. Ehhez viszont még nagyon sok minden hiányzik. Bár van stabil tagságunk, de ök még nem érték el azt a szintet, hogy véleményük legyen és ne csak elfogadják az előadó nézeteit. — Megalakult a klubtanács, de még igy is. ballpályáról jött föl az egylet társalgójába, hogy miután a hazaiak színeiben lejátszotta a szokásos, vasárnapi bajnoki meccset, az újonnan alakult helyi kisszínpad produkciójában is szerepeljen; jártunk olyan gyermekcsoportnál, ahol a.tanítás közben belázasodott főszereplőt hiába akarta hazaküldeni a tanító néni, a kis lurkó mindaddig kitartott, amig pajtásaival együtt a „vándorzsűri" előtt be nem mutatták műsorukat; a közép-szlovákiai kerület szavalóversenyén pedig találkoztunk olyan résztvevőkkel, akik az ügyetlen közlekedési lehetőségek miatt kénytelen-kelletlen már hajnali négykor keltek. hogy kilenc előtt Rimaszombatban (Rimavská Sobota), a verseny színhelyén lehessenek ... Ha imént szóba hoztam már az Ipoly mente, a Hont-vidék és Gömör egy részének szavalóit, prózamondóit tömörítő rimaszombati szavalóversenyt, hadd szóljak róla kissé bővebben is. Örömmel vethetem ugyanis papírra, hogy a korábbi évek hasonló versenyeihez viszonyítva, nem egy tekintetben fejlődést tapasztalhattunk. Emlékszem, kéthárom évvel ezelőtt szavalómozgalmunknak ugyanezen a fórumán még a helyesebb és tisztább magyar kiejtést, a nagyobb igényességet kértük számon a szavalóktól, s nemegyszer az őket felkészítő pedagógusoktól. hogy létrejött egyfajta munkamegosztás, túl sok gond, intéznivaló marad ránk. — A lehetőségek kihasználásához, a klubtevékenység bővítéséhez, sokrétűségének biztosításához további vezetni merő emberek kellenének. Mi is csak azért vállaltuk ezt a sok-sok gonddal, szervezési, levelezési munkával és semmilyen anyagi haszonnal nem járó kötelezettséget, mert nem volt egy harmadik, egy negyedik ember, akihez csatlakozhattunk volna. Ha más vállalta volna a vezetést, akkor mi öt támogatnánk. A lényeg : összefogni a szórakozva tanulni, művelődni vágyó embereket. — Klubest rendszeresen van minden szerdán. Tea mellett megbeszéljük a következő hetek, hónapok műsortervét. Ilyenkor lapszemlét, könyvszemlét tartunk. Előfordul, hogy sakkozunk vagy más társasjátékot játszunk. Tegnap p>éIdául a hangszeres zenéről beszélgettünk, bemutattunk egy-két müvet. Annak ellenére, hogy komoly zenéről volt szó, úgy vettük észre, érdekelte a gyerekeket. Március 15-e előestéjére eső szerdai klubnapon rögtönöztünk egy kis történelmi vetélkedőt. Mézeskalács volt az első díj. Bizony féltem, hogy idegenkedni fognak a jelentkezéstől, hiszen váratlanul érte őket a felszólítás, mégis jól sikerült az az est is. — Ha már az előbb az anyagiaknál tartottunk, hadd mondom el, hogy meglehetősen nehéz helyzetben vagyunk. A beindításhoz, a kiadások fedezéséhez a CSEMADOK városi szervezete járult hozzá. Mára elértük, hogy nem „élősködünk" a nyakukon. Bevételünkből fedezni tudjuk a kiadásokat. — Ez meg hogyan lehetséges? — Iván szomszédja, Gracza Károly, történetesen a Kox rock-együttes tagja. Ők ingyen és színvonalasan játszanak. Teaesteket rendezünk, alacsony beléptidíjat szedünk, ennek köszönhetjük, hogy anyagilag kezdünk jól állni. Azt is el kell mondanom, hogy sokan abban a tévhitben élnek, hogy mi vezetők, valamiféle jutalmat kapunk a munkánkért. Az idei kerületi döntő tapasztalatait összegezve viszont nyugodt szívvel elmondható, hogy ebben a tekintetben határozott javulás észlelhető, továbbá hogy valóban rangos és szép müvek szerepeltek az előadásra választott alkotások között. Megnyugtató volt az is, hogy a versenyzők szinte hibátlan szövegtudással rendelkeztek. A versmondók versenyében ezúttal is a harmadik kategóriában volt a leghullámzóbb a színvonal, bár ez bizonyos értelemben érthető, elvégre a serdülők korcsoportja ez, amelyben nagyon nehéz a jó versválasztás. Részint azért, mert ebben a korban ki-ki már azt hiszi önmagáról (sajnos; nemegyszer szülői vagy pedagógusi ráhatásra!), hogy felnőtt, s ennek megfelelően választ „világmegváltó” szöveget; részint pedig azért, mert az igazából kiskorúakhoz szóló verssel sem tud már technikailag megküzdeni. Az öt kategória versenyzőinek összteljesítményét tekintve elmondható, hogy ez a verseny művészi színvonal tekintetében nem hozott annyi dicsérendőt, mint a néhány sorral följebb említett pozitívumok dolgában. Általános előadói hiba volt például a versbéli gondolatok pontos értelmezésének és egymáshoz illesztésének hiánya, a prózai szövegek drámai, vagy éppenséggel „csak" hangulati súlypontjainak meglelése, amihez esetenként a szavalói építkezés hiányossága Mások viszont, épp olyan lelkesedéstől fütve mint mi, még az előadásukért járó honoráriumot sem fogadják el. — Hol zajlik a klubélet? — Itt, ebben a szobában. Körülnézek; számítógépes plakátok, egy iratszekrény, székek, asztalok. Jó, ha húszán, harmincán elférnek. — Na, azért már tágul a kör. A szomszédban van egy nagyterem, ott tartjuk a teaestet, most is ott játszik a zenekar, táncolni is lehet. A nagyobb érdeklődésre számot tartó előadásokat is ott tartjuk. De Katona István népzenei előadása a művelődési otthon klubtermében volt. Helyismereti, városnéző, természetjáró sétáink a szabadban zajlanak. Szeretnénk egy igazi otthont. Ahol a könyvek, folyóiratok kézről-kézre járhatnának, amelynek a berendezése meghitt, otthonias légkört teremtene, ahol többen elférnénk. — A már említett nagyteremnek nagyon sok a gazdája. Gyakori a vita, hogy ki milyen állapotban hagyta maga után. Nagy a felelősségünk, mert a toalettkulcstól, a tea minőségén keresztül a takarításig mindenről nekünk kell gondoskodni. Szólnom kell a kedves Juci néniről, aki lehetővé teszi a teafőzést és segít is. A nyugdíjasok klubja működik itt, velük nagyon jól megértjük egymást. — Kik azok, akik segítenek eme sokrétű tevékenység megvalósításában? — A klub vezetősége. Lázár Edina és Kiss Edit a pedagógiai szakközépiskolában szervezi a tagságot. Bölcskei Károly a teremgondokat intézi, Básti Irén a diákotthon lakóit értesíti arról, mikor mi van programon. Habodász Nórával beszéljük meg a plakát szövegét és azt, hol legyen elhelyezve. Hermel Ödön készítette a krónika összes fotóját. A krónika fellapozásával megtudtam, hogy járt már itt Gyurovszky László, aki a popzenéről tartott előadást. Murár János és Mlynarőik János Losonc jellegzetes épületeit mutatta be szóban és képben. Hangonyi és dinamikai elszürkülés is párosult. Ezért kétszeresen felkavaró élmény vott a negyedik és ötödik korcsoport legjobbjainak szavalatait hallgatni, akik Benjámin László, Váci Mihály, Gyurcsó István és Cselényi László verseit adták elő — szavalói és személyi vallomást téve örömeinkről és gondjainkról; az életünkről. Hasonlóképpen sokrétű és több tekintetben is felfigyeltető tapasztalatokat hozott a hazai magyar báb- és gyermekszínjátszó együttesek Kassán (KoSice) rendezett keletszlovákiai seregszemléje. Jó és elgondolkoztatásra, cselekvésre ösztönző értelemben egyaránt. Öröm volt látni, hogy a csoportvezetők és a rendezők zöme szándékosan törekszik az átgondoltabb, összetettebb, képzeletserkentőbb, tehát az eredetibb megoldásokra, ami pozitív értelemben kihatással van a gyermekek alkotó részvételére a színpadi játékban. A kisszínpadi produkciók és a bábelőadások szereplői így saját ötleteikkel, megoldásjavaslataikkal járulhatnak hozzá az előadás építéséhez. Ez a szervezésiig jól sikerült fesztivál is bebizonyította azonban, hogy színpadi ritmus, játékosság, rendezői fölkészültség s alkotói céltudatosság, egyszóval a minőség dolgában rengeteg még a tenni (és tanulni) -való. Ugyancsak elgondolkoztató. Sándor a számítástechnikáról. Kárpáti Tibor a holográfiáról beszélt. Lóska Lajos neve egy sikeres Csontváry-esttel kapcsolódik össze. Dúcz László erdész a solymászat tudományába segített bepillantani. — Ádám Lajos táncházat vezetett, először a művelődési otthon klubjában, amelynek sikeressége után hetente kétszer, kedden és csütörtökön használhatjuk a már említett szomszédos nagytermet. Ádám Lajos többször is eljött közénk, tőle megtanultunk táncolni, volt, hogy csak itt, ebben a kicsi helyiségben gyakoroltunk. Mégis jól éreztük magunkat és azóta többet tudunk, gazdagabbak lettünk. Önzetlen, segítőkész ember Ádám Lajos, nem sajnál sem időt, sem fáradozást ha a fiatalok neveléséről van szó. Nagy Gabit sem hagyhatjuk ki a felsorolásból, hiszen ő vezeti az irodalmi színpadot. — További terveitekről is szeretnék hallani... — Jelenleg az a fontos, hogy minél több embert bevonjunk a klub életébe. Olyanokat is, akikre támaszkodni lehet, olyanokat is, akik „csak" meghallgatják, megnézik mit csinálunk. Csöppnyi kis útravalóval indultunk mi is. Egyikünk a József Attila Ifjúsági Klub tagja volt, másikunk a Fábry-klubé. Az ott szerzett tapasztalatokat visszük tovább. Mert tenni kell valamit a szellemi tunyaság ellen. Az ember nem tékozolhatja el az életét csak úgy, semmit sem cselekedve a köz érdekében. Tagjaink egy része középiskolás diák. Tán hazatérve folytatják azt, amit mi elkezdtünk, vagy csatlakoznak az otthoni ifjúsági, közművelődési klubhoz. Elbúcsúzunk, a teaestnek vége, a diákszálló lakóinak korlátolt a kimenője. Hiszen fő dolguk a tanulás. Maguk a klubvezetők sem érnek ró éjszakázni. Reggel korán kelnek, munkába mennek. Azután este megint öszszejönnek, kiterveznek valami jót, valami nemeset, ami a mindennapi munkán túl is értelmet ad az életnek. FISTER MAGDA hogy az itt szereplő gyermekcsoportoknak jó kétharmada egyetlen járásból; a tőketerebesiből (Trebisov) érkezett Kassára, míg a rozsnyói és a Kassa-vidéki járást csupán egy-egy csoport képviselte! És mert gyermekszínjátszás dolgában Közép-Szlovákiában sem jobb a helyzet, hadd általánosítsak: mielőbbi cselekvésre serkentő jel ez, mert úgy tűnik, hogy Nógrád tájaitól a Cserehátig talán helytelen munkaszervezésből, talán korszerűtlen szemléletből, avagy pusztán kényelemszeretetből pedagógusok, népművelők és szülők még nem ismerték föl a gyermekszínjátszás és a bábozás igazi nevelői jelentőségét, társadalmi szerepét. Vagy csak egy gyöngébb „évjáratról" lenne szó? Akárhogy is van, minden hullámvölgyből csak szívós, kitartó és tervszerű munkával lehet kilábalni. Nos, hát ilyesmiken jár az ember esze, amíg autóban ülve a megtett kilométerek százait nyelve látogatja sorra amatőr csoportjainkat, azokat a lelkesedni tudó közösségeket, ahol pöttömnyi kisiskolás és feszülő keblű bakfis, munkásnő és értelmiségi áll együtt rivaldafényben. Az anyanyelv gazdagodása és a művészi továbblépés reményében. MIKLÓSI PÉTER 7
