A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-01-13 / 3. szám

ec pod Snšžkouban, az Óriáshegység (csehül Krkonoše) talán leglátogatottabb üdülőközpontjában így télen igazán nagy a forgalom, nem csoda hát, hogy a Snéžkára felvivö libegő pénztára előtt legalább háromszáz ember várakozik — éspedig nem türelmetlenkedve, hanem példás fegyelmezettséggel, rendezett sorokban.

Pedig a pénztárt csak kerek egy óra múlva nyitják, s közben jeges szél dudorászik, kíméletlenül cibálva a tarka színű anorákokat, divatos sisapkákat, s pirosra csípi a várakozók orrát. De csodák csodája, senki sem ideges, senki sem türelmetlen, egyetlen megjegyzés sem hangzik el a libegőt üze

szovjetunióbeli Urál-hegység között, természetesen az adott földrajzi szélességen. S ez már olyan rang, amely méltán vívja ki a látogatók tiszteletét és elismerését.

A Snéžka megfelel a Lomnici-csúcsnak, már ami a turisták érdeklődését illeti. Aki az Óriás-hegységben jár, az okvetlenül fel akar jutni a Snéžkára — ez amolyan íratlan törvény.

És megéri a fáradságot.

Az ember „térképnek" látja a világot, közvetlenül a lábai előtt. A csúcsról úgy ágaznak szét a turistaösvények, mint a pókháló szálai. Csodálatos a kilátás a lengyel oldalra (ahol a hegységet Karkonoszénak nevezik), hiszen itt fönn húzódik a határ. Vagyis a turista egyik

meltető vállalat címére, mindenki jókedvű, vidám, felszabadult. Cseh, szlovák, német, magyar, lengyel, francia szavak keverednek szimpatikus egyvelegbe. Előkerülnek a hátizsákokból a forró teával, kávéval teli hőpalackok, s folyik a barátságos trakta.

Végre kinyílik a pénztárablak, meglódul a végeláthatatlanul hosszú spr, s az első párok helyet foglalnak a libegő jéghideg deszkáján, hogy feljussanak a Snéžkára.

A szó szoros értelmében „vérfagyasztó" libegőn utazni a Pec pod Snéžkou turistaközpontból az Óriás-hegység legmagasabb csúcsára, a Snéžkára így télidőben, amikor a hőmérő higanyszála mínusz húsz fok körül jár. Hiába a meleg anorák, a sínadrág, az ember jégcsapnak érzi magát, mire a csúcson szilárd talajt érez a talpa alatt.

De a „libegésnek" vitathatatlan haszna is van, legalábbis a tájainkról, Szlovákia déli részeiről érkező turisták szempontjából. Tudatosítjuk, hogy lényegében milyen keveset tudunk Csehországnak erről a nagyon szép és érdekes tájáról. Hogy az Óriás-hegység, neve ellenére — legalábbis tudatunkban és érdeklődésünkben — bizony eltörpül a Magas-Tátrával szemben, s a távolság miatt nem sokan akadnak, akik hajlandók lennének vállalni a hosszú utat az itteni turisztikai lehetőségek kedvéért így télidöben.

Pedig itt is van látnivaló, és a sísport, a pompás hegyi séták kedvelői itt bizony megtalálják a számításukat. S azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez a hegység tulajdonképpen nem is nagyon törpül el a Magas-Tátrával összehasonlítva. Területe, kiterjedése nagyobb, s a Snéžka a maga 1603 méteres magasságával például a legmagasabb pont északi-déli irányban a Skandináv-hegyek és az Alpok között, és keletnyugati irányban sincs nála magasabb pont az észak-amerikai Sziklás-hegység és a

lábával a csehszlovák, a másikkal lengyel területen állhat. A ködös messzeségben lengyel városok kontúrjai fehérlenek, az ember egy kis fantáziával szinte Wroclawig (Boroszló) elláthat.

Špindlerúv Mlýn (régi német nevén Spindlermühle) az Óriás-hegység — mondhatnánk — hivatalos fővárosa. Kétségkívül a legforgalmasabb turistaközpont, sok és színvonalas szállodával, turistaházzal, meglepően fejlett szolgáltatási hálózattal.

De így télidöben elsősorban rengeteg hóval. Az év több mint 100 napján marad meg itt a sportolásra alkalmas hó, de a magasabb helyeken ennél is sokkal hosszabb ideig.

A városkának azonban a sportközpont szerepe mellett egész sor más érdekessége is van. Például Európa egyik legjelentősebb vízi útjának, az Elbának a „szülővárosa". Ha már itt jár az ember, érdemes megnézni, hol ered ez a folyó, amely a két német államon áthaladva végül is Hamburgnál ömlik az Északi-tengerbe.

Vadregényes, tipikusan magashegyvidéki környezetben vezet a turistaút az Elba forrásához — vagy inkább jelképes forrásához, csaknem 1400 méteres magasságban. A látogató hitetlenül szemléli a szerény patakocskát, amely az ott elhelyezett tábla tájékoztatása szerint Európa egyik legnagyobb folyójának a forrásvize. S a tájékoztatásnak feltétlenül hinni kell, de azért mégis olyan nehéz elhinni, hogy ez a kis ér később azzá a folyammá duzzad, amelyet — mondjuk — Ústí nad Labemnál, Drezdában vagy Magdeburgban látott, hullámain hatalmas hajókkal, szélesen, hömpölygőn, fenségesen, igazi „felnőtt" folyóként.

Szöveg és képek: AGÓCS VILMOS

4